Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A fűtés és a hideg sem fogott ki rajtaWooden Spoon termékteszt

Szerző: SZA

2020. október 19.

Forrás: babaszoba.hu

Érzékeny bőrű, ekcémára hajlamos gyerekek édesanyjaként alaposan meg kell gondolnom, mivel ápolom a kicsik bőrét.

A bőrápolással kapcsolatos szemléletem már első terhességem alatt hatalmas fordulatot vett. Rengeteget olvastam a különféle összetevőkről, tovább képeztem magam a kozmetikumok hormonháztartásunkra gyakorolt hatásairól és még sorolhatnám. Sok mindent elhagytam saját szépségápolási rutinomból is, és már akkor tudtam, hogy a születendő gyermekemnek is csak természetes, minősített natúr termékek érnek majd a bőréhez, legyen az akár babaruha, babaápolási termék, vagy a ruhák tisztításához használt mosószer.
Nálunk mindkét fiúnál elég hamar kiderült, hogy rendkívül érzékeny a bőrük. Vörös kiütések, száraz, hámló foltok, sebesedések jelentek meg mindkettőjükön a születésüket követő első pár hónap után. A gyerekeket kezdetben csakis tiszta vízzel fürdettük, nem használtuk a legendás fürdetőkrémet, vagy szappant, tusfürdőt, semmit. Miután felgöngyölítettük, hogy a tünetek nem ételallergia miatt jelentkeznek, a gyermekorvos és a bőrgyógyász is ekcémát állapított meg. A felírt patikai készítmények esetünkben azonban nemhogy csillapították volna a problémákat, de mintha még inkább felerősödtek volna használatuktól a foltok és kiütések.
Mire betöltötték az egyéves kort, a tünetek csillapodtak, de időről-időre - akár étrendi, akár mosószerváltás, akár egy-egy ruhadarab miatt - ismét jelentkeztek a kellemetlenségek. Elég volt egy este a nagyiéknál - hagyományos mosószerekkel mosott pizsamában, ágyneműben - és mire másnap elhoztuk a fiúkat, már mind a kettő viszketésre panaszkodott, és estére megjelentek a jól ismert vörös pöttyök is.
A gyerekek bőrápolása - a nagyobbik 4,5 a kisebbik 2,5 éves - hatalmas odafigyelést igényel, és kizárólag csak olyan termékeket használunk, melyek összetevői garantáltan megbízható, organikus forrásokból származnak. A legtöbb kozmetikumot először a férjemmel magunkon teszteljük, aztán rajtuk is végzünk egy próbát (például kezet mosunk a tusfürdővel) egy kisebb területen, így ha bármi reakció jelentkezik, akkor könnyebben tudjuk orvosolni a helyzetet, hisz nem egyből az egész testük borul vörös foltokba.

Amikor a víz önmagában már nem elég

A csupán tiszta vizes mosdás néha már kevésnek bizonyul és ezeken a koszosabb napokon bizony elkél egy kis szappan. Én imádom azokat a gyermekkozmetikumokat, amik többfunkciósak, például amikkel egyszerre a kicsik bőrét és hajacskáját is megmoshatom. Az elmúlt időszakban a Wooden Spoon Natural Levendulás Babasampont és Tusfürdőt teszteltük, mindannyiunk legnagyobb örömére. Apa imádja, mert nagyon praktikus a kialakítása a nyomós fejnek köszönhetően fél kézzel is tudja adagolni, miközben a másik kezével épp az eszeveszett vízicsatát próbálja békésebb mederbe terelni. A leginkább azért szerethető, mert szuper hatékony és semmilyen irritációt nem okozott a fiúknál.
A Wooden Spoon Natural Levendulás Babasampont és Tusfürdőt is teszteltük
Emellett nagyon visszafogott, kellemes illatú, antiallergén és könnyen lemosható formula, amely levendula- és kamilla olajakat is tartalmaz. A levendulaolaj gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató hatása mellett köztudottan hatékony aromaterápiás eszköz a stressz, az álmatlanság és a nyugtalanság ellen. Így egy jó fürdő után, még a kicsik gyors álomba szenderülését is elősegítheti. A kamillavirágzatából készült olaj pedig erős antibakteriális hatással rendelkezik.
Azt viszont szeretném kihangsúlyozni, hogy amikor a fiúk ekcémája kiújul, vagy egyéb bőrtüneteket mutatnak, olyankor mi soha nem használunk semmilyen készítményt a fürdetésükhöz, csak tiszta vizet. Mi azt tapasztaltuk, hogy a belobbant foltokat, viszkető kiütéseket még a legkímélőbb, legtermészetesebb fürdetők is irritálhatják, így mi tusfürdőt és sampont csak akkor használunk, amikor a fiúk bőre teljesen tünetmentes.

Sokoldalúan használható, természetes összetevőkkel

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a pandémia beköszöntekor a fokozott kézmosás és fertőtlenítő használat miatt nemcsak nekünk, de a kicsiknek is tragikusan kiszáradt a keze. A látvány csak egy dolog, de a bőrfeszüléssel, viszketéssel, sokszor csípő, metsző érzéssel és berepedezésekkel járó állapot valóban megkeserítette a mindennapjainkat. Sok krémet kipróbáltunk, ám csak átmeneti sikereket értünk el. S habár a nyár egy kis enyhülést hozott, most az ősz és a pandémia második hullámának beköszönte újra felveti a kiszáradt, kisebesedett kezek problémáját.
Elsősorban ebből a célból vetettük be a Wooden Spoon Bio Testápoló Vaját is - ami természetesen a kézápoláson kívül a kicsik és nagyok teljes testén használható -, és nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel.  Elképesztően finom csokira vagy sütire emlékeztető illata van (nem született egyetértés családon belül ebben a lényeges kérdésben), és mélyen hidratálja, ápolja a kezeinket.
Wooden Spoon Bio Testápoló Vaj
A krém alapja a közkedvelt shea vaj, ami azon túl, hogy gazdag A-, E-, D- és F- vitaminban, gyulladásgátó és antibakteriális hatású is. A shea vaj nem allergizál, így bátran használhatják még a legérzékenyebb bőrűek is, ráadásul mivel nagyon jól hidratál, ezért felgyorsítja a bőr sejtmegújító folyamatait is. Nekünk már régóta alapja a kicsik "szépségápolási rutinjának", popsikrém helyett mi shea vajat használtunk. A Wooden Spoon Bio testápoló vaja ráadásul a shea mellett még kókusz- és kakaóvajakat, édesmandula olajat - ami kitűnően enyhíti az irritációt és felgyorsítja a száraz, berepedezett bőr regenerációját is -, argán és makadámiadió olajat is tartalmaz.
A fiúk bőre azonnal reagál a fűtés bekapcsolására is, és már másnap láthatóan szárazabbak a karjaik, lábszáraik. A fürdetés után vékonyan bekrémezve őket a testvajjal - fűtés ide vagy oda - ezt most nem tapasztaltuk. De bevetettük a készítményt kirándulás előtt is, mert kissé szeles, csípős időben vágtunk neki a túrázásnak. Bekentük vele az orcáikat, és láss csodát: nem pirosodtak ki estére, pedig ez nálunk - főleg a kisebbiknél - a hűvös hónapokban mindennapos.
Én lábborotválás után használtam, és azon túl, hogy nem lettek begyulladt sebeim, még több napon keresztül tartott a puha bőrérzet. Férjem futáskor kente be magát vele, hogy elkerülje a kidörzsölődést, illetve rajtakaptam, hogy a könyökét és térdeit is több ízben ápolgatta a krémmel, amitől azok visszanyerték rugalmasságukat és hidratáltságukat. Egy szó, mint száz: ez a testvaj nekünk nagyon bejött! Nem csak a kicsiknek, hanem az egész családnak!
A Wooden Spoon kozmetikumok használatával nemcsak a bőrünknek, hanem a környezetünknek is jót teszünk!
A Wooden Spoon gyermekeknek szánt kozmetikumai ráadásul most különösen nagy elismerésben részesültek: bekerültek egy olyan könyvbe, amely Meghan Markle, Harry herceg és Archie életéről szól. Ez pedig csak amiatt lehetséges, mert a termékek valóban rendkívül tiszták, az összetevők kifejezetten magas minőségűek és a gyártás, csomagolás is környezettudatos. 

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák