Baba

A babák hangulata kihat arra, mennyire emlékeznek a megtanult dolgokra

Egy tanulmány szerint az, hogy milyen a babák hangulata, hatással van arra, emlékeznek-e, illetve hogyan emlékeznek a megtanult dolgokra.
2020. Augusztus 28.
A babák hangulata kihat arra, mennyire emlékeznek a megtanult dolgokra (Fotó: Getty Images)

A tanulmányt a Ruhr Egyetem (Ruhr-Universität Bochum/RUB) fejlődés pszichológusai készítették, akik 96, kilenc hónapos gyermeket vizsgáltak. A tanulmányt a Child Development folyóiratban tették közzé.

A csecsemők hangulata kiszámíthatatlan, míg egyik pillanatban boldogan játszanak, a következőben szinte vigasztalhatatlanul szomorúak lesznek. – Még nem tudtuk, hogy ezek a hangulatváltozások befolyásolják-e a csecsemők tanulását és emlékezetét – mondta el Sabine Seehagen, a Ruhr Egyetem Fejlődés Pszichológiai Kutatócsoportjának professzora.

Felnőttekkel végzett tanulmányok kimutatták, hogy a hangulat hatással van a gondolkodásra. Emlékszünk olyan tapasztalatokra, amelyet bizonyos hangulatban éltünk meg, különösen, amikor ismét ugyanolyan hangulatba kerülünk. Ezt a jelenséget nevezzük “állapotfüggő memóriának”.

Annak kiderítésére, hogy ez a csecsemőknél is működik-e, 96, kilenc hónapos babát vizsgáltak. A kisbabák először nyugodt tevékenységet végeztek a szüleikkel, például képeskönyvet nézegettek, vagy ringatva vitték őket körbe, aztán megnéztek egy, a kísérletben résztvevő személyt, aki kézre húzható bábbal hajtott végre egy tevékenységet, hogy ezt megtanítsa a babának. – Az érdekelt minket, hogy a gyerekek tudják-e utánozni a megfigyelt tevékenységet negyed órával később – magyarázta Seehagen.

A teszt előtt néhány csecsemőt ugyanolyan állapotba helyeztek, mint a tanulás előtt, míg a többieknél más hangulatot idéztek elő. Azok a csecsemők, akiknek más volt a hangulata a tanulás és a visszaemlékezés során, nem tudták utánozni a bábuval végzett tevékenységet. Míg a memória teljesítménye 2,5-szer nagyobb volt, ha ugyanolyan volt a hangulat a tanuláskor és a teszt elvégzésekor. Seehagen elmondása szerint ez azt mutatja, hogy a belső állapot ingadozása ebben a korban megakadályozhatja a memória tartalmához való hozzáférést.

A kutatók azt feltételezik, hogy ez magyarázat lehet arra a tényre, miért nem emlékeznek a felnőttek a kora gyermekkori tapasztalatokra. Illetve a szülők is megérthetik, gyermekeik miért emlékeznek bizonyos dolgokra, míg másokra nem: olyan dolgok, melyeket a gyermek nyugodt hangulatban tanult meg, nem lesznek elérhetők, amikor ideges. – A tanulmányban csupán egy korcsoportot vizsgáltunk. További kutatásra lesz szükség annak feltárására – tette hozzá Seehagen -, hogy a hangulat és az emlékezet közti kapcsolat hogyan változik az életkorral.

Forrás: medicalxpress.com