Baba

A baba fejlődése – A második hónap történései

Mivel életük első időszakát a folyamatos változás jellemzi, a babák második hónapjában is sok eseményre számíthatunk.
2019. Május 14.
A baba fejlődése - A második hónap történései

Noha még csak négy hét telt el a világra jövetele óta, a második hónapjában járó csecsemő már összetéveszthetetlenül másképp néz ki, mint élete első néhány napjában: nőtt, kerekedett, így sokkal kevésbé tűnik törékenynek, még ha persze továbbra is olyan apró, hogy elveszni látszik a kiságyában.

A babák átlagos súlya két hónapos korban 4400 és 7000 gramm között mozog (születési súlytól függően), míg hosszuk 54 és 60 centi között (születési hossztól függően). Gyarapodásukat a csecsemők továbbra is kizárólag folyékony táplálékból biztosítják: az anyatejes babák napi 6-10 alkalommal vesznek magukhoz ételt, míg a tápszeresek átlagban napi 6 alkalommal igénylik ezt. A továbbra is gyakori étkezésekhez képest viszont bélműködésük intenzitása – mivel a belső szerveik, így a beleik mérete is növekszik – kicsit csökkenhet, sőt olykor megeshet, hogy akár egy egész nap is eltelik székletprodukálás nélkül.

Ezzel együtt semmi probléma nincs, ha ezen a téren nem érzékelünk változást az első hónaphoz képest, és bárhogyan alakul is életüknek ez a szegmense, mindenképpen figyeljünk oda a csecsemők bőrére, amely a pelenkázás miatt, illetve a környezet különféle egyéb irritáló elemei mellett ilyenkor már a korábbinál is gondosabb ápolást igényelhet.

Testük formálódásához az is hozzátartozik továbbá, hogy a koponyatető hátsó részén található, lágy tapintású kiskutacs (amely a többi kutaccsal együtt a születésnél a fej rugalmasságáért szavatolt) szép lassan záródni kezd – de vannak csecsemők, akiknél majd csak három-hat hónapos korban fejeződik be ez a folyamat.

Alvás, alvás és alvás

A két hónapos csecsemők továbbra is rengeteg alvással töltik meg napjaikat: átlagosan 14-16 órát is az álmok világában tölthetnek egy 24 órás periódus során. Természetesen nem egyhuzamban: átlagban 8-10 órát szenderegnek át ebből éjszaka, de azt is két-háromóránkénti ébredésekkel tarkítva. Ekkor még semmiképp sem érdemes azt várni tőlük – vagy valahogy tanítani próbálni nekik -, hogy megszakítás nélkül aludják keresztül az éjszakát, azzal viszont már kísérletezhetünk (mert jól fog jönni a későbbiekben), hogy nem várjuk meg mindig, hogy elaludjon a kezünkben, hanem ha álmosnak tűnik, inkább letesszük a kiságyba. A többi alvásidőhöz a babák napközben, három-négy szunyókálással jutnak hozzá.A csecsemők elsődleges kommunikációs eszköze ebben az időben továbbra is a sírás, de már próbálkozni fognak egyéb hangok elgagyogásával, illetve más módon is megpróbálhatnak kapcsolatot létesíteni a környezetükkel: megjelenhetnek az első mosolyok, sőt akár nevethetnek vagy örömükben sikongathatnak is az elsődleges gondozónak. A sírást, a rosszkedvet pedig alapvetően három dolog generálja: az álmosság, az éhség és a tele pelenka, így először ezek irányából érdemes közelíteni a nyugtalan gyerek megbékítése felé.Ekkor már elkezdhetjük kipróbálni a különféle technikákat – hangokat, mozgástípusokat -, amelyekre jól reagál a nyűgös baba. Ilyen lehet az éneklés, a fehér zaj vagy az eső hangja (ma már az interneten sok ilyen, pontosan ebből a célból készült felvételt, illetve applikációt találhatunk), a lágy zene, a ringatás.

Biztosabb kontroll

Mindeközben a csecsemők lassan kezdenek biztosabb irányítást szerezni a saját testük felett, amit a hirtelen összerándulások csökkenése is jelez. Valamivel stabilabban tartják már a fejüket, amikor a hasukon fekszenek, és bár koordinációs képességeik ekkor még nem elég fejlettek ahhoz, hogy játékokat használjanak, már odakaphatnak a közelükben lévő, érdekesebb, élénkebb színű játéktárgyak után (ha pedig a kezükbe adjuk, lehet, hogy egy pillanatra meg is tartják ezeket, bár markolásuk továbbra is inkább ösztönös.)A tárgyakat, személyeket már akkor is élesen látják, ha úgy 50 centire vannak tőlük – ami azt jelenti, hogy azért még mindig eléggé közel kell hajolni hozzájuk, hogy rendesen lássák az arcunkat. Érdemes bevezetni életükbe a tükröket, amelyeket izgalmasnak találhatnak még úgy is, hogy egyelőre nem ismerik fel a tükörképben saját magukat.A hallásuk is fejlődik, az elsődleges gondozók hangját pedig egyre jobban és jobban szeretik hallani, ezért beszéljünk, énekeljünk nekik sokat – ha lehet, főleg a normális, felnőtt beszédhangunkon, bár tapasztalni fogjuk, hogy a csecsemők a magas hangokra élénkebben reagálnak, ami sok felnőttet arra ösztönöz, hogy másképp beszéljen a babákhoz. Alapvetően ez is rendben van, ha nem kizárólag ebben a tónusban kommunikálunk a kicsivel. A fogzás még nem kezdődik meg, de a nyálmirigyeik fejlődnek, ami fokozott nyáltermelődéssel járhat.Végezetül jó, ha tudjuk, hogy ebben a korban a csecsemők még biztosan nem élik meg a szeparációs szorongást, illetve nem tartanak az új emberektől sem, ezért ha bébiszittert szeretnénk alkalmazni, ez alkalmas időszak lehet arra, hogy megismertessük őt a kicsivel.Kapcsolódó cikkeink: