Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A baba fejlődése - A kilencedik hónap történései

Szerző: Greff András

2019. október 2.

Forrás: babaszoba.hu

Babánk mintha napról napra többet értene meg és többre is lenne képes ebben a hónapban.

Mire a baba eljut első életévének háromnegyedéig, rengeteg változáson megy keresztül. Önmagáról és a világról a saját felfedezésein keresztül tanulja ekkor a legtöbbet, így ebben a hónapban a legfontosabb, hogy minél jobban nyissunk neki teret az önálló mozgásra, az új képességek szabad gyakorlására.
A baba fejlődése - A kilencedik hónap történései (fotó: iStock)
Közben pedig figyeljünk fokozottan a biztonságra, hiszen sok baba ekkor már ügyesen és lendületesen mászik - más viszont még csak most teszi meg az első lépéseket ebbe az irányba -, és van, aki már a lépcsőkkel is meg tud vagy meg szeretne birkózni. A kinyitható konyhai szekrények, a vécében a földön tárolt tisztítószerek, illetve a lakás bármely pontján az érdekesebbnek tűnő, csörgő-zörgő gyógyszeres dobozok nincsenek biztonságban a kicsiktől, akik még nem biztos, hogy megjegyzik, hogy nekik ezekkel nem szabad játszaniuk, így inkább pakoljunk el minden potenciálisan veszélyes eszközt, tárgyat jó messzire az útjukból.

Mezítláb

Akár másznak a csecsemők, akár nem, ilyenkor általában már nagyon gyorsan tudnak testhelyzetet változtatni: ülésből négykézlábra állnak, fekvésből felülnek, vagy akár fel is húzzak magukat két lábra valamibe belekapaszkodva (de nagyon ritka, hogy ebben a korban akár csak egy-két lépést is megtegyenek támasz nélkül).
Ha a kicsi feltornázza magát álló helyzetbe, még azt is meg kell tanulnia, hogyan üljön vissza onnan, ami jelentős izommunkát és koordinációt kíván meg tőle. Ilyenkor, ha a járás már tényleg nagyon közelinek látszik, a szülőkben felmerülhet a megfelelő cipő megvásárlásának igénye, de erre addig nem kell különösebb gondot fordítani, amíg ténylegesen járni nem kezd a baba. Addig lényegében bármi megfelel, otthon pedig jobb, ha mezítláb vagy - hidegebb idő esetén - zokniban van, mert így jobban érzi a talajt, és az izmai is könnyebben fejlődnek.
Mivel a finommotoros képességeik napról napra fejlettebbé válnak, ebben a hónapban számíthatunk rá, hogy mindent megpróbálnak összeilleszteni, átbújtatni, egymásba tolni a poharaktól a kulcsokig - ugyanakkor még mindig szívesen a szájukba is vennék ezeket, így továbbra is nagyon ügyeljünk az apróbb, könnyen félrenyelhető tárgyakra.

Mintha beszélne

A babák agya rengeteg fejlődik ilyenkor is, amihez alapvetően stimulációra van szükség - a legjobb pedig az a stimuláció, amit a körülöttük élő emberek, a szülők nyújtanak énekléssel, olvasással vagy beszéddel. Erre ők is "bababeszéddel" reagálnak: szinte saját, strukturált nyelvnek tűnhet már ekkor a gagyogás, amelyből viszont csak egy-egy értelmesebb szó vagy szótöredék emelkedik ki. De már egyre több és több szót megértenek: kedvenc játékaiknak például elég lehet csak a nevét mondanunk, hogy a baba odamenjen, és felvegye, vagy rámutasson a könyvben egy szeretett állatfajtára, ha megnevezzük azt. Ezzel együtt általánosságban elmondható, hogy a babák ekkor még mindig többet értenek a beszéd tónusából, mint konkrét szavainkból.
Sok baba már ekkor is hajlamos bohóckodni, hogy nevetést vagy egyéb hatást provokáljon ki a szüleiből - érdemes erre élénken, széles gesztusokkal reagálni, hogy még jobban segítsük számukra az ok-okozat közötti viszony megértését, illetve a személyiségük formálódását.
A sok új dolog megtanulása egyúttal új félelmek megjelenésével is járhat (például az idegen arcoktól, a sötéttől), ezért ekkortájt a babák a korábbi hetekhez képest többet sírhatnak - ez azonban csak azt jelzi, hogy a memóriájuk is ütemesen fejlődik. Ugyanezen okból a tiltások bevezetésének, a szabályok kialakításának ideje is lehet ez a hónap, hiszen jó, ha a baba megszokja és megtanulja, hogy bizonyos dolgokat nem szabad megtennie, egyes tárgyak pedig nem az övéi. Az elsajátított tudás megfelelő beépítése, elrendezése miatt a nyugodt és megfelelő mennyiségű alvás ekkor is kulcsjelentőségű - a babáknak a délelőtti és délutáni alvások mellett ekkor már a teljes éjszakát át kell aludniuk, bár fel-felriadhatnak, és van, hogy valami, például leggyakrabban a fogzás erősebben belezavar a pihenésbe.
Ha el akarjuk foglalni a babákat ezekben a hetekben, ne bonyolítsuk túl: sok egyszerű játék tudja hosszan lekötni őket ilyenkor, például ha ki-bepakolhatnak valamit (csipeszeket, építőkockákat) egy kosárba, vagy minden olyan kisebb tárgy, amit szabadon mozgathatnak (az autóktól a labdákig). Mivel a ki-bepakolás nagyon izgatja őket, a fürdőkádban is érdemes poharakat adni a kezükbe, amelyekkel öntögethetik a vizet. Ilyenkor igen hamar hozzákezdhetünk egy fontos fürdőszobai tiltó szabály felállításához is: mondjuk el nekik, hogy bár kétségkívül remek mókának tűnik, a vizet mégsem szabad kiborogatniuk a kádból.
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Így lehet könnyebb az anyaság első, kihívásokkal teli időszaka (X)

Kipihent és stresszmentes kisgyermekes anyuka. Hihetetlennek hangzik? Nem az!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések