Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A baba fejlődése - A 8. hónap történései

Szerző: Babaszoba.hu

2019. szeptember 24.

Forrás: babaszoba.hu

A felfedezések hónapjában a szülőknek sok mindent újra át kell gondolniuk az étkezéstől a biztonságig.

A babák életében a nyolcadik a napról napra fokozódó kíváncsiság hónapja, mert az egyre önállóbbá váló mozgás miatt láthatják és megérthetik, hogy környezetük megannyi felfedeznivaló izgalmat rejteget a számukra. Izmaik olyannyira megerősödhetnek ekkor, hogy akár már álló helyzetbe is fel tudják tornászni magukat, mondjuk, egy székbe kapaszkodva - ebből jön majd aztán a következő hetek során, hogy a bútorokba kapaszkodva körbejárják a lakást.
Sok baba 8 hónaposan már mászik vagy kúszik (Fotó: iStock)
Ezért érdemes lehet ebben a hónapban újra átnézni, hogy teljesen biztonságosak-e a szobák az ő szempontjukból - nem tudnak-e például egy vezetékbe kapaszkodva magukra rántani valamit a magasból. Ebben a hónapban már sok baba mászik is, de nem kell aggódni, ha a miénk még nem jutott el idáig - sokaknál csak valamikor a következő két hónap során indul meg a mászás.

Csippentések, dobálások

Lényeges, hogy a babák új kapcsolatokat kezdenek létesíteni ekkor agyukban az érzéki élmények és a mozgási lehetőségek között: vagyis ha meglátnak valamit a szoba másik felében, ami kell nekik, akkor hamar megtanulják, hogy elkúszhatnak-mászhatnak érte, és aztán meg is ragadhatják. A játékokkal is egyre kifinomultabban bánnak: labdákat hajíthatnak arrébb, nagyobb fajta kockákat építhetnek össze (bár persze a tornyok lerombolása még jellemzőbb ebben az időszakban, és fontos is a fejlődésük szempontjából, hiszen a kontrollról és az ok-okozati összefüggésről is tanulni tudnak ezen keresztül). Ráadásul már az apróbb tárgyakat is fel tudják csippenteni, utána pedig egyenesen a szájuk felé irányítani, így most már fokozottan ügyelni kell a fulladást okozó játékdarabkákra - különösen, ha van a családban nagyobb testvér, aki szeret ilyenekkel is játszani.
TIPP
Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

Nagyon sokat tanulnak ekkor az ismétlődésekből: elképesztően érdekesnek találják például, ha mi újra és újra felveszünk valamit, amit ők ledobtak vagy lelöktek, így készüljünk fel erre, és ha nem veszélyes az adott tárgy dobálása, akkor engedjük, hogy három-négyszer is leejtsen valamit például a gyerekszékből, mielőtt elpakoljuk inkább máshová.

Falatkák

A babák a nyolcadik hónapban még mindig nagyon sokat, átlagosan 13-14 órát alszanak egy nap, beleszámítva egy-egy délelőtti és délutáni szunyókálást is, amelyek időtartama viszont rövidülhet. Altatásnál, mivel már kialakult agyukban a tárgyállandóság képzete, számíthatunk rá, hogy többször fognak sírni, amikor megpróbálunk kilopakodni mellőlük.
Sírhatnak ugyanakkor azért is, mert ebben a hónapban is folytatódik, vagy épp ekkor indul meg igazán náluk a fogzás, így az esetleges fájdalomcsillapításra és a szájhigiéniára is figyelmet kell fordítani, és még több gyengédséggel közelíteni a babákhoz, hiszen a szokásosnál is érzékenyebbek lehetnek ilyenkor.
Noha a tej vagy a tápszer még mindig része ilyenkor a menüjüknek, egyre több mindent megehetnek már, és érdemes lehet olyan falatkákat is adni nekik, amiket fel tudnak maguktól csippenteni, és biztonságosan megenni - például banánt, barackot vagy rövidebb tésztafajtákat, csupa olyasmit - úgy méretüket, mint állagukat nézve -, ami nem akadhat a torkukon. Mivel a babák ilyenkor még a legnagyobb odafigyelés mellett is könnyen félrenyelhetnek, minden percben legyünk mellettük étkezések idején. Saját ízlésük egyre jobban formálódik már, így ne csodálkozzunk, ha bizonyos ételeket nagy örömmel fogadnak, míg mást (akár olyasmit is, amiért lelkesedtek korábban) határozottan visszautasítanak.

Mintha már kimondaná

A kicsik gagyogása ebben a hónapban már gyakran átfordul érthető szavakba, szótöredékekbe - ezzel párhuzamosan pedig az egyszerűbb szavakat, kéréseket is kezdik megérteni, a saját nevükkel az élen. Megjelenhetnek náluk az empátia első jelei: ha például más babát sírni látnak, könnyen lehet, hogy ők maguk is elpityerednek.
Mivel nagyon kíváncsi és fogékony korszakukban járnak ekkor, érdemes sok zenét hallgatni velük, és megnézni, mi az, ami például tapsolásra vagy mozgásra inspirálja őket. Hangosan olvasni, mondókázni, énekelni bármikor és bármennyit érdemes nekik, mert rengeteget tanulhatnak így a nyelvről, annak ritmusáról. Pár perc mobilozás, tévézés, rajzfilmezés is beleférhet (és ha van nagyobb testvér, akkor nagyjából elkerülhetetlen is) - de huzamosabb ideig még sokáig, nagyjából kétéves korukig ne nézzenek inkább mozgóképeket.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Nyugodt alvás = boldog baba (X)

Ki gondolná, hogy a kiságyban édesen szuszogó csemetéje valójában aktív éjszakai életet él? Nem az óránként felébredő, ciciért kiáltó babáról van szó, és nem is a nagyobbacska ágyrajárókról.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések