Baba

9 dolog, amit mindenképpen tudnod kell a járásról

A járás megtanulása az egyik legkomolyabb mérföldkő a kisbaba életében. Mi mindent érdemes tudni erről a fontos folyamatról? Mikor kezdjünk aggódni?
2018. Július 21.
A vezetgetés többet árt, mint használ

Nem minden baba kezd egyévesen járni

Az első életévben szinte többet fejlődik a kicsi, mint a következő években összesen, hiszen apró, tehetetlen kis csomagból lépkedő apróság lesz. Éppen ezért az egyik leggyakrabban feltett kérdés az első születésnap tájékán, hogy jár-e már a baba. Általában nem kell aggódni, ha egyévesen még nem teszi meg az első lépéseit: a legtöbb kisbaba 9 és 15 hónapos kora között kezd járni.

Minden gyereknél ugyanazok a stádiumok

Lehet, hogy nem azonos időben kezdenek járni a gyerekek, de a megfigyelések szerint ugyanazokon a stádiumokon mennek keresztül. Nagyjából 6 hónapos kor körül felülnek, 9-10 hónaposan állásba húzzák magukat, majd ezt követően a bútorokba (esetleg a szülők kezébe) kapaszkodva lépkedni kezdenek. Természetesen, az is egyénenként eltérő lehet, hogy mennyi idő telik el az egyes szakaszok között.

Könnyű felismerni a járni tanuló babát

Az egyik legbájosabb látvány az éppen járni tanulgató baba, ráadásul az egyensúlyozás, a széles terpesz és a széttárt karok nagyon is jellemzőek erre az időszakra! A járás ugyanis nagyon összetett folyamat, mely komoly koncentrációt igényel (főként az első hetekben): szükség van a törzs izmaira, a csípő és a térd enyhe ellazítására, a láb izmainak megfeszítésére egyaránt.

Nincs szükség segédeszközökre

Ha 16 hónapos is elmúlt a baba, mégsem tette még meg az első lépéseit, érdemes konzultálni a gyermekorvossal. Azonban a legtöbb esetben felesleges stresszelni, vagy éppen különböző módszerekkel kísérletezni, hogy végre rávegyük az elindulásra. A bébikompokkal kapcsolatban teljes az egyetértés a szakemberek között: ezek az eszközökök kifejezetten károsak, ne használjuk őket. A tologatós játékok, játékasztalok azonban nem ártalmasak – igaz, csodát sem várhatunk tőlük -, ha kedveli ezeket a kicsi, nyugodtan hagyjuk, hogy elfoglalja magát velük.

Utalhat a személyiségre, hogy mikor kezd el járni?

Felmerülhet a szülőkben a kérdés: meghatározza a későbbi fejlődést, hogy milyen korán járni a kicsi, esetleg már készíthetik is az edzőcuccot az ifjú élsportolónak? Meglepő módon, a fizikai képességeket nem jelzi ez előre, arra viszont utalhat, hogy merész és kockáztató, vagy inkább megfontoltabb, óvatos a gyermekünk személyisége.

Sok minden befolyásolja, mikor kezd járni a baba

A nagyobb babák általában később teszik meg az első lépéseiket (egyszerűen azért, mert több izomerőre van szükség a nagyobb test mozgatásához). Azok a kicsik, akiknek van nagyobb testvére, gyakran gyorsabban tanulnak meg járni. A visszatérő fülgyulladások, fület érintő fertőzések is befolyásolhatják a járás képességét, mert befolyásolhatják az egyensúlyérzékelést.

Visszaválthat mászásra

Nem kell megijedni, ha a kicsi felváltva lépeget és mászik. Ez egyáltalán nem jelent visszafejlődést! Általában inkább arról van szó, hogy mászva biztosabban és gyorsabban közlekedik a baba.

A megállást is tanulni kell

A kisbabák esetében a járás fiziológiája eltér a felnőttekétől (pl. nem hajlítják a térdüket), és még arra sem jöttek rá, hogyan törhetik meg a járás lendületét a megállással. Éppen ezért könnyen előfordulhat, hogy megállás helyett egyszerűen elesnek, a térdükre vagy a popójukra huppannak.

Mezítláb a legjobb

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit a 10-12 hónapos kisbabák anyukái feltesznek, hogy milyen első cipőcskét vegyenek. A szakemberek szerint azonban mezítláb a legjobb, ilyenkor ugyanis közvetlen a kapcsolat a baba lába és a talaj között. Természetesen, a szabadban szükség lehet cipőre is: válasszunk minél puhább, rugalmasabb talpút!(Cikk forrása: parents.com)Ezt is érdemes elolvasni: