Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

8 dolog, amire minden babának szüksége van a fejlődéshez

Szerző: Bordohányi Alexandra

2018. július 28.

Forrás: babaszoba.hu

A kutatások is megerősítik, amit szülőként egyébként is tudunk: a kisbabáknak főként szeretetre, figyelemre és törődésre van szüksége. Összegyűjtöttünk most 8 fontos dolgot, amit érdemes biztosítani a babák számára, a megfelelő fejlődésük érdekében.

8 dolog, amire minden babának szüksége van a fejlődéshez

1. Mutasd ki, mennyire szereted!

A tudomány is alátámasztja, hogy a babák első éveiben a feléjük irányuló szeretetnek, figyelemnek és kötődésnek mérhető hatása van a szellemi, fizikai és érzelmi fejlődésükre nézve. A szakértők szerint a szeretet és az érintés jó hatással van a baba agyának fejlődésére is.
Hogy mutathatjuk ki egy babának leginkább a szeretetünket? Mosolyogjunk rá gyakran, simogassuk, ölelgessük, biztassuk, hallgassuk figyelmesen, ha gügyög, és játsszunk vele gyakran. Fontos, hogy ha sír, arra is mindig reagáljunk, hiszen a baba a törődést abból érzi, ha a fizikai szükségletei, igényei rövid időn belül ki vannak elégítve. Ha a baba lehangolt, vagy esetleg különösen vidám, arra is érdemes reagálni, mert a felmérések szerint a bizalmat és az érzelmi kötődést ez is kifejezetten erősíti.

2. Az alapvető törődés

Egy babának mindenekelőtt egészségesnek kell lennie ahhoz, hogy megfelelően növekedhessen, fejlődhessen, tanulhasson. Ebben segíthetnek a rendszeresen védőnői vizsgálatok, és az egészségére való folyamatos odafigyelés. A kicsi számára különösen fontos a sok alvás, hiszen az agysejtjei közötti kapcsolatok eközben tudnak a leginkább épülni. A sejtek közötti minél több kapcsolódás segíti a babát a tanulásban, a mozgásfejlődésben és a gondolkodásban, ezekre van szükség ahhoz, hogy a kicsi megértse, mit hall, lát, tapint, szagol és ízlel, ezeknek köszönhetően tudja felfedezni a világot.

Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

A baba egészségéhez a megfelelő táplálék is hozzájárul. Az első 6 hónapban a legjobb az anyatej, hiszen ez biztosítja számára optimális formában a szükséges tápanyagokat. Ha valamilyen okból nem tudsz szoptatni, válassz minőségi, korának megfelelő tápszert.

3. Beszélgess vele!

A kutatások azt bizonyítják, hogy akikhez szüleik sokat beszéltek csecsemőkorukban, azoknak fejlettebbek a nyelvi készségeik, mint azon társaiknak, akiket kevesebb nyelvi stimuláció ért ebben az időszakban. A kicsivel nem csak akkor lehet beszélgetni, amikor már megszületett. Már a terhesség idején is érdemes vele kommunikálni, hiszen ez is erősíti a kötődést. Pelenkázás, etetés, fürdetés, és a hasonló elfoglaltságok közben beszélj hozzá minél többet, és közben nézz rá, tarts vele szemkontaktust, hogy tudja, neki mondod a dolgokat.
A szülők ösztönösen használják a dajkanyelvet, ha a kicsikhez beszélnek - ez azt jelenti, hogy egyszerűsített mondatokban és kifejezésekben beszélnek, magasabb hangszínnel -, ami azért jó, mert a fiatal csecsemőket segíti a nyelv elsajátításában. Ha már nagyobb a baba, akkor viszont érdemes leszokni a dajkanyelvről, mert ez segít jobban és helyesen elsajátítani az anyanyelvet.

4. Olvass neki!

Már a baba első napjaitól kezdve érdemes neki rendszeresen felolvasni, hiszen a hangos olvasással tudjuk a legjobban segíteni a szókincsének, nyelvének, szociális készségeinek és képzelőerejének fejlődését. Az olvasás pedig jó alkalom arra is, hogy közben ölelgethesd a kicsit! A digitális könyvek, ebookok helyett érdemes nyomtatott könyvekből olvasni a babának, hogy az olvasóeszköz, az esetleges audio effektek ne tereljék el a figyelmét.

5. Stimuláld az érzékeit!

A babának különböző emberekkel, helyekkel, dolgokkal kell találkoznia, hogy megismerje őket, hiszen így szerez új információkat a világról, és a benne elfoglalt helyéről. A baba fejlődését még a leghétköznapibb dolgok is támogatják, ezért érdemes, magunkkal vinni a legtöbb helyre, és engedni neki, hogy új emberekkel is találkozzon.
Az interaktív játékok szintén remek fejlesztőeszközök: a játékok legyenek különböző formájúak, színűek, készüljenek eltérő anyagokból és adjanak ki más-más hangokat, hogy a kicsi minél több dologgal megismerkedhessen. A játék közben hallgatott zene - vagy az anyuka éneke - szintén segíti a kicsi fejlődését. Ahhoz, hogy az őt körülvevő világot minél jobban felfedezhesse, érdemes biztonságos helyet teremteni neki a kúszás-mászáshoz, így nem kell folyton azt hallgatnia, hogy "arra ne menj!", "azzal vigyázz!", "ahhoz ne érj!" - így nem kell állandóan megállnia, és szabadon körbenézhet.
Azonban az sem jó, ha a kicsiket egyszerre éri túl sok inger. Nem szükséges folyamatosan minden érzékszervére hatni, mert így később nagyon kitolódhat az ingerküszöbe. A szakemberek a 18 hónaposnál fiatalabb babáknál javasolják azt is, hogy lehetőleg ne legyenek képernyő előtt, és ez igaz a háttérzajként bekapcsolt TV-re is.

6. Érjék kihívások is a picit

Ha egy dolgot nem sikerült úgy megvalósítania a kicsinek, ahogy azt ő eltervezte, egy másik megoldást kell találnia az elvégzéséhez, ami segíti a képességei fejlődését. Nem érdemes olyan fejlesztő játékokat adni a babának, amelyek túlzottan meghaladják a képességeit, hiszen attól frusztrált lehet a kicsi, azonban az jót tesz neki, ha van egy kis kihívás a feladatokban.
Ha szülőként azt látjuk, hogy valami nem megy neki, akkor álljunk ellen a kísértésnek, hogy megcsináljuk helyette: például ha a babának gondot okoz egy zárt doboz kinyitása, akkor ne az legyen a taktika, hogy odamegyünk hozzá, és kinyitjuk neki. Helyette vegyük el a dobozt, mutassuk meg neki, hogy nyílik, majd adjuk neki vissza ismét lezárva, hogy újra megpróbálhassa kinyitni.

7. Magadra is figyelj oda!

Van igazság abban a mondásban, hogy a boldog szülő tud boldog babát nevelni, ezért érdemes magunkra, a saját fizikai és mentális egészségünkre is odafigyelni. Ehhez fontos a rendszeres testmozgás, az egészséges étkezés és a szükséges mennyiségű pihenés beiktatása is.
A szülői és háztartási feladatokat érdemes megosztani a párunkkal, hogy ne legyünk túlhajszoltak, és időnként a család többi tagjától érkező segítséget is jó elfogadni. A minimális én-idő anyukaként, szülőként is fontos, hiszen ez a szerep nagyon fárasztó tud lenni, így szükség van a feltöltődésre.

8. Találd meg a megfelelő segítséget!

Ha bármilyen okból kifolyólag valaki másnak kell vigyáznia a kicsire, fontos, hogy ő a lehető legmegfelelőbb ember legyen a feladatra. Legyen szó egy rokonról, vagy akár egy bébiszitterről, fontos, hogy az illető tapasztalt legyen, tudjon a babáról rendesen gondoskodni, legyen elég energiája egy kicsihez, és természetesen szeresse is őt.
Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések