Baba

5 különleges név, amit sokan átvettek magyar hírességek gyerekeitől

A hírességek sokszor teremtenek divatot a névadásukkal - mint például ezekben az esetekben -, s ez nemcsak az ismertség számlájára írható. Valóban vagány, különleges, szép nevekről van szó.
2022. Május 07.
Fotó: Getty

Sokan ezért vesznek példát magyar ismert emberekről, amikor a gyerekük nevén gondolkodnak. Természetesen ezek az egykor ritkának számító nevek Utónévtárunkban is megtalálhatók.

Benett

Eredet: latin

Jelentése: áldott, istent dicsérő, imádó

A névadási trendekre legnagyobb hatással a hírességek közül talán Sebestyén Balázsék voltak, akik 2009-ben Benettnek nevezték el elsőszülött fiukat. Ettől kezdve a Benett népszerűsége elképesztő magasságokba tört. “Tudomásunk szerint ebből a keresztnévből mindössze három van az országban” – nyilatkozta maga a műsorvezető közvetlen fia születése után. A Benett név azóta hatalmas karriert futott be: nyolc év múlva már a huszonkettedik helyen állt az összes magyar keresztnév listáján.

Vagyis hihetetlen, de Benett már tizenhárom éves… Vélhetően öccse is névdivatot teremt majd, hiszen neki a nem kevésbé különleges Noel nevet adták.

Hannaróza

Tóth Gabi és Krausz Gábor is mindenkit megleptek, amikor lányuknak teljesen újszerű nevet adtak. Nem régóta léteznek a dupla keresztnevek: van mér Annadóra, Annaliza és persze adhatjuk kislányunknak a Hannaróza nevet is, mint Gabiék. Ők egyébként második keresztnevet is választottak: Gábor édesanyja után Máriának nevezték el lányukat, aki idén már hároméves lesz.

Medox

Szintén hároméves Kulcsár Edina és Szabó András elsőszülött fia, Medox. A házaspárt mindenki azzal “gyanúsítja”, hogy Angelina Jolie-ék mintáját követve nevezték el fiukat, ám Edina azt mondja, más volt az ok: “Nagyon sokat gondolkoztunk a névválasztáson. Az interneten sokat keresgéltünk, beszéltünk ismerősökkel is” – mondta a Borsnak Kulcsár Edina. “Igen, tudjuk, hogy Angelina Jolie fiát Maddoxnak hívják. Férfias, jól csengő név, nyilván ennek is szerepe volt abban, hogy születendő kisfiunk a Medox nevet kapja” – tette hozzá a lapnak. A kisfiú húga két éve született, és a Nina nevet kapta.

Zselyke

Eredet: szláv-magyar

Jelentése: patakocska

Igen, ma már nyolcéves Berki Natasa Zselyke, vagyis Berki Krisztián és Hódi Paméla kislánya, akiről egyszer azt írták, hogy már nagyobb sztár, mint a szülei. Második keresztneve, a Zselyke kicsit régies, de nagyon kedves.

A kislány nemrégiben vett részt élete első úszóversenyén, ahol második lett. – Élete első versenyén 2. helyezett!  Apucus nagyon büszke rád, édes kislányom – írta Krisztián az Instagramon.

Ádin

Nemcsak Nátán nőtt nagyot, de már Ádin is négyéves Istenes Bence és Csobot Adél fiai közül. Mindkét gyerek ritka nevet kapott, héber eredetű bibliai keresztneveket. Annyira ritkák, hogy nincsenek ott a száz leggyakrabban viselt magyar férfinév között. Ami az Ádint illeti, jelentése: finom, kedves.