Baba

11 egykor népszerű fiúnév, ami 10 év alatt szinte teljesen eltűnt

Pedig 10 éve még nagyon közkedveltek voltak.
2022. Május 24.
Fotó: Getty

Mint tudjuk, a keresztnév-divat egyfolytában változik, de nem is gondolnánk, mennyire. Olyan nevek, amik negyven-ötven éve akár a top5-ben is benne voltak, ma már az első százba is alig férnek bele. Az ötvenes években például Lajos még a hetedik leggyakoribb választás volt, ma pedig már csupán a kilencvenötödik… És sok társa így járt. Hiszen ha megnézzük, hogyan hívják nagyapáinkat és gyermekeinket, alig van egyezés. Ez annak is köszönhető, hogy már kevésbé szokás a felmenők nevét adni akár az elsőszülött fiúnak is.

Ráadásul az, hogy az alábbi, ma már kissé régiesnek számító nevek egyáltalán ott lehetnek a top100-ban vagy épp 50-ben, épp annak köszönhető, hogy a középkorúak, idősebbek közül sokan viselik ezeket. Az újszülötteknek ugyanakkor alig választják.

Nézzük, kik a naptár legnagyobb vesztesei, vagyis melyek azok a fiúnevek, amelyek vélhetően el fognak tűnni a környezetünkből (még ha nagyon-nagyon lassan is).

  • László
  • István
  • János
  • Sándor
  • József
  • Ferenc
  • Mihály
  • Imre
  • György
  • Sámuel
  • Lajos