Egyéb

Vasban gazdag táplálkozás az élet első három évében

A Magyar Gyermekorvosok Társaságának tavalyi kutatásából tudjuk, hogy az egy és három év közötti magyar kisgyermekek közel 80 százaléka vashiányosan táplálkozik, ez pedig károsan hat a fejlődésére. Mit tegyünk, hogy ne legyen vashiányos a gyermekünk?
2011. Június 20.

A csecsemő a terhesség harmadik harmadában készül fel igazán az életre. Ekkor tölti fel “éléskamráit”, többek közt vasraktárait is. A vas csecsemőkorban a vérképzéshez, az agy, valamint az idegrendszer fejlődéséhez szükséges. Ha azt tapasztalod, hogy csecsemőd fáradékony, sokszor sápadt, és nehezen tudod belétukmálni a kedvenc ételeit is, először is vidd orvoshoz, mert elképzelhető, hogy vashiányos, esetleg vérszegény.

A vashiányos vérszegénység káros következménye, hogy a kisgyermek később tanul meg bizonyos dolgokat, mint a vele egykorú egészséges gyerekek. Például a rajzolásban vagy az írásban nem olyan ügyes, mint azok a társai, akik korábban nem voltak vérszegények. A logikai képességek terén is jelentkezhetnek eltérések. Ezért is kiemelten fontos a megfelelő vasbevitel a születéstől egész életen át.

Vasforrások a konyhában

Tudtad, hogy az anyatej hat hónapos korig tartalmazza csak a megfelelő mennyiségű vasat? A baba vasraktárai kiürülnek féléves korára – innentől kezdve a te feladatod, hogy tudatosan kezdd táplálni a kicsit vasban gazdag ételekkel. De miben van sok vas?

Vasban gazdag táplálkozás az élet első három évében

Készíts neki spenótból főzeléket, adj neki párolt brokkolit és nassolnivalónak aszalt gyümölcsöt, például sárgabarackot. Hat-nyolc hónapos kor körül bevezetheted a húsféléket is: a naponta szükséges 8 milligramm vas biztosításához vasban gazdag húsokat (nyúl-, borjú-, sertéshúst) és májat válassz.

A zöldség- és gyümölcsfélékből kevésbé hatékonyan épül be a vas, mint a babáknak kifejlesztett tejalapú termékekből. A tápszerekben, tejpépekben és junior gyerekitalokban megfelelő mennyiségű vas van, C- vitamin-tartalmuk pedig segíti annak jobb felszívódását. Ezért fontos, hogy a hagyományos élelmiszerek mellett ezekből a termékekből is napi rendszerességgel fogyasszanak a kicsik: a hat hónapos kort követően, anyatej hiányában válassz vastartalmú tápszereket, melyekből napi 5-8 deci fedezi a baba napi vasszükségletének a felét egyéves koráig.Vasban gazdag táplálkozás az élet első három évében

Tej és vas a második évben

A tejalapú táplálás és a megfelelő vasbevitel az után is fontos, hogy első szülinapján elfújta a gyertyát a tortán. Ha egyszerre szeretnéd biztosítani neki a tejalapú folyadékot és a vasat, akkor erről naponta 5 deci junior gyerekitallal gondoskodhatsz egészen hároméves koráig.

Vasban gazdag táplálkozás az élet első három évében

Tudod, hogy babád megkapja-e a szükséges napi 8 milligramm vasat? Számítsd ki könnyedén az interneten található Milupa vaskalkulátor segítségével. Az ételek kiválasztásával a program azonnal kiszámolja a baba étrendjének vastartalmát.

Ha kérdésed van a vasbevitellel vagy babád táplálásával, fejlődésével kapcsolatban, hívd a Milupa Tanácsadást a 06 80 300 003-as számon munkanapokon 9 és 17 óra között, ahol gyakorlott védőnő válaszol a kismamák kérdéseire.

http://www.milupa.hu/website/vaskalkulator