Baba

Sebkezelés, regenerálódás szülés után

A szülés alatt keletkezett sérülésektől is függ, hogy mennyi időt vesz igénybe, mire különösebb nehézség nélkül képes leszel ülni és mozogni.
2017. Július 12.

Ha csak egyszerű felszíni horzsolás, vagy csak kisebb repedés érte a gátat, annak gyógyulása csupán néhány napig tart. Olykor ezeket is össze szokták ölteni, mert gyorsabb és egyszerűbb a gyógyulás. A gátmetszés sebe gyakran érzékeny és duzzadt, előfordul, hogy kissé gyulladt és vizenyős is. Ennek ellátásához érdemes olyan fertőtlenítőszert használni, mely a fertőtlenítő hatás mellett megakadályozza, illetve megszünteti a seb gyulladását, elfertőződését.

Ne feledjük, hogy genitáliákról van szó. Fontos szempont még, hogy az alkalmazott szer elősegítse a sebgyógyulást, ne fedje el a kezelt területet és ne okozzon plusz fájdalmat. Mivel szülés után vagy, és éppen szoptatsz is. Miért fontos ez a sebkezelés szempontjából? Azért fontos, mert vannak olyan fertőtlenítőszerek melyek felszívódnak már a bőrön keresztül is és bekerülnek a keringésbe, az anyatejen keresztül pedig a babába. Nem árt, ha tudjuk, hogy a jód tartalmú fertőtlenítőszerek ilyenek és a babánál hatással vannak a pajzsmirigyre, akár alulműködést is okozhatnak.

A megfelelő sebkezelő szer használata mellett is ügyelni kell arra, hogy a gát területe ne kerüljön nyomás alá. Tehát a megfelelő sebkezelés mellett a gátvédő párna használata is javasolt. A leghosszabb időt a császármetszésből gyógyulás veszi igénybe, hiszen ez egy nagy hasi műtét. Maga a seb gyorsan összeforr, de az első napokban igen fájdalmas lehet. A kötést igyekezz szárazon tartani, amennyiben otthon cserére szorul, mindenképpen érdemes itt is az előzőekben meghatározott okok miatt megfelelő sebkezelő sprayt használni.

Sebkezelés, regenerálódás szülés után

Ha a műtéti hegnél gyulladás jelei mutatkoznak, vagy váladékozik a seb és jobb napok után újra fájni kezd, kapcsolatba kell lépni a kezelőorvossal. A gyulladt, elfertőződött seb szétnyílhat és komoly problémát okozhat. A gyulladást, a fájdalmon kívül a sebkörnyék pirosodása és a láz is jelezheti. A sebkörnyék pirosodása színes sebkezelő szer használatával elfedése kerül, így érdemes színtelen fertőtlenítőszert használni.(x)