Gyerek

Óriási lehetőség férfiaknak: szívbetegség ellen gyerek!

A gyermektelen férfiaknál magasabb a szívbetegség okozta halálozás kockázata, mint az apák esetében.
2011. Október 07.

A tanulmány eredményeiből az is kiderült, hogy az egyetlen gyerekkel rendelkező apáknál valamivel magasabb a szív-ér rendszeri panaszok kialakulásának kockázata. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ez nem a meddőség és a szívbetegség kockázata közötti összefüggést mutatja, hanem a gyermekvállalásról való lemondás és a szívbetegség kapcsolatát.

A Human Reproduction egyik számában megjelent kutatásban több mint egy évtizedet felölelő felmérést elemeztek, amelyekben összesen 135 ezer férfi vett részt. A férfiak vagy házasok voltak, vagy elváltak, és egyikük kórtörténetében sem volt korábban szívbetegség vagy stroke. A kutatási időszakban a férfiak körülbelül 10 százaléka halt meg, ezek mintegy 20 százaléka szívbetegségben.

Számos egyéb tényező figyelembevételével együtt az eredmények azt mutatták, hogy a gyermektelen férfiak esetében 17 százalékkal magasabb a szívbetegség okozta halálozás kockázata. A kutatók ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a gyermektelenség és a szívbetegség között nem sikerült ok-okozati összefüggést kimutatni.

Igaz, hogy az olyan közös biológiai tényezők, mint a hormonhiány, a gyermektelenség és a szívbetegség kialakulását is befolyásolhatják, az is lehetséges, hogy más környezeti/viselkedési kérdések is hozzájárulnak a rendellenességekhez. A szerzők szerint például az apák idővel egészségesebb életmódra szokhatnak, ami a szívbetegség kockázatának csökkenéséhez vezet.

A kutatók arra is rámutattak tanulmányukban, hogy a szaporodás folyamatában az emberi genom több mint egyharmada részt vesz, ez alapján tehát feltételezhető, hogy a termékenységi állapot jelentős összefüggésben lehet a férfiak hosszú távú egészségével és a betegségek kockázatával.

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az eredmények csupán összefüggést, nem ok-okozati összefüggést mutatnak a gyermektelenség és a szívbetegség kockázata között.

Forrás: Medipress