Baba

Nem csak a kezdeti nehézségekben segíthet a szoptatási tanácsadó

Hasfájás kínozza a csecsemőt, kakigondjai vannak, vagy épp nem gyarapodik a súlya? A gyerekorvos és védőnő mellett a fiatal anyukák egyik legnagyobb támasza a laktációs tanácsadó lehet, akinek a szakértelme ezekben az esetekben aranyat ér.
2019. Szeptember 18.
Nem csak a kezdeti nehézségekben segíthet a szoptatási tanácsadó

A Czeizel Intézet munkatársától, Bocskainé Irci IBCLC-től kérdeztük meg, miben kérhetünk még tőle segítséget.

“A kisbaba megszületése után az első hat hét az összeszokásról szól” – árulta el Bocskainé Irci IBCLC (International Board Certified Lactation Consultant), a Czeizel Intézet laktációs tanácsadója és szoptatási szakértője. “Fontos, hogy az anyuka bizalmi kapcsolatot alakítson ki a baba védőnőjével is, hiszen ő már a hazaérkezés után ellátja tanáccsal az újdonsült szülőket. A baba az első időszakban nyolc-tízszer étkezik, de akkor sem kell megijedni, ha ez a szám magasabb. A szoptatás egyfajta válasz, gondoskodás is a kisbaba számára, bármikor mellre kerülhet igénye szerint, amikor csak jelzi.”

A szakember elmondta, mire kell nagyon odafigyelni az első két hétben. “A legfontosabb, hogy a baba a második hét végére visszanyerje születési súlyát. Születés után ebből 7-10%-ot veszít, kicsit stagnál, majd újra elkezdődik a súlynövekedés. Ha minden rendben zajlik, a baba féléves korára megduplázza, míg hároméves korára megtriplázza a születési súlyát” – folytatta a Czeizel Intézet munkatársa, hozzátéve, ha ebben a rendszerben nem hozza a baba fejlődése a kívánt számokat, érdemes felkeresni a szakembert. “Nem csak akkor kell segítséget kérnünk, ha két hét után nem éri el a csecsemő a születési súlyt, hanem akkor is, ha például nehezen ébreszthető.”

A laktációs tanácsadáson a szoptatással kapcsolatos problémák, kakigondok vagy éppen a hasfájás is terítékre kerülhet, de akkor is kérhetünk tanácsot, ha minden rendben zajlik a baba fejlődésében. “Sokan akkor fordulnak hozzánk, amikor elkezdik a hozzátáplálást, és van, aki az elválasztásban kér segítséget, például, ha szeretne visszamenni dolgozni” – fűzte hozzá a szakember, akihez akkor is bizalommal fordulhatunk, ha túl sűrűn bukik a baba, vagy, ha ez a jelenség nem múlik el egyéves koráig. Komolyabb esetekben a laktációs szakértő gasztroenterológushoz irányítja a családot.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Red Lemon Média