Baba

Koronavírust mutattak ki anyatejben

Először mutatták ki a koronavírus jelenlétét kutatók az anyatejben. Az anya koronavírus-fertőzött volt, de azt még nem tudni, hogy fertőz-e az anyatejjel a vírus.
2020. Május 27.
Koronavírust mutattak ki anyatejben (fotó: Getty Images)

Először mutatták ki virológusok a koronavírus jelenlétét egy koronavírus-fertőzésen átesett nő anyatejében. A vírus megbetegítette a nő kisbabáját is – közölték az Ulmi Egyetem kutatói, írja a hvg.hu. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy a gyermek az anyatej által betegedett-e meg.

A virológusok két anyától származó anyatejben kutatták a koronavírus örökítőanyagát (RNS): mindkét nő a szülés után együtt volt a csecsemőjével ugyanabban a kórházi szobában. Amikor az egyik nőn észlelték a Covid-19 tüneteit, a kisbabát elkülönítették tőle. A másik anyánál később jelentkeztek a betegség tünetei, nála és gyermekénél is kimutatták az új koronavírust.

Az először megbetegedett nő anyatejében a kutatók semmi utalást nem találtak a koronavírus jelenlétére. A második anya esetében azonban négyszer is pozitív lett az eredmény.

Hogy ez miért van így, nem világos a kutatók előtt – mondta Jan Münch, a tanulmány egyik szerzője.

Két hét után már nem találtak koronavírust az anyatejben, és mind az anya, mind a baba felépült a betegségből. A később megbetegedett nő, amikor gyermekével kapcsolatba lépett, maszkot viselt, kezét és mellét fertőtlenítette. Szoptatás előtt mindig sterilizált mindent. Nem világos, hogy a baba a szoptatástól fertőződött-e meg – hangsúlyozták a kutatók.

“Tanulmányunk azt mutatja, hogy az akut fertőzésben szenvedő szoptató anyáknál a Sars-CoV-2 jelenléte az anyatejben kimutatható. De nem tudjuk, hogy milyen gyakori az, hogy a vírus az anyatejben fertőző is és hogy a szoptatással átvihető-e a csecsemőre” – írták.

A tanulmány a The Lancet orvostudományi folyóiratban jelent meg.

Forrás: HVG.hu