Kisgyerek

Koronavírus: több adatot kapunk majd a betegekről

Keddtől változik a koronavírus-járvány magyarországi adatinak közlése, látható lesz az elhunytak kora, neme és krónikus alapbetegsége(i) is, a technikai átállás miatt néhány órára a www.koronavirus.gov.hu honlap nem lesz elérhető.
2020. Március 31.
Változik az adatközlés (Fotó: Getty Images)

Az elhunytakról szóló adatközlés informatívabb lesz, mert kiolvasható lesz belőle, hogy a koronavírus-fertőzés mely korosztályra és milyen krónikus alapbetegségek esetén a legveszélyesebb. Egyúttal nyomon követhető lesz az is, hogy az elhunytak közül hányan vannak olyanok, akiknek halála úgy következett be, hogy nem volt ismert krónikus betegségük.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik, hogy összességében tehát átláthatóbb lesz, hogy az elhunytak közül hányan ismert  krónikus betegek, akiknek állapotát súlyosbította a koronavírus-fertőzés és hányan magában a koronavírus-fertőzés okozta vírusos tüdőgyulladásban hunytak el, ismert krónikus betegség nélkül.

A beazonosított koronavírus-fertőzöttekről hamarosan megyei adatokat is közölnek. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a tényleges koronavírus-fertőzöttek száma akár a többszöröse is lehet a beazonosított koronavírus-fertőzötteknek, hiszen már a járvány csoportos szakaszában járunk, ezért is fontos az ajánlások és a kijárási korlátozások betartása.

492 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és  elhunyt egy újabb beteg

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 492-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy újabb több krónikus betegséggel küzdő 59 éves beteg. Az elhunytak száma ezzel 16 főre nőtt. Emellett 34  főről 37 főre nőtt a gyógyultak száma is.

A csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.

A tömeges fertőzés lelassításához nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, a külföldről hazatérők, és aki teheti, az maradjon otthon, továbbá mindenki tartsa be az ajánlásokat és a kijárási korlátozásokat. Ahogy az eddigi elhunytak adataiból is látszik, a koronavírus az idősekre a legveszélyesebb, ezért a hatóságok nyomatékosan kérik az időseket, hogy maradjanak otthon, és a bevásárláshoz kérjék hozzátartozóik vagy az önkormányzat segítségét.

Forrás: MTI