Baba

Így vészeld át a szülés utáni első fél évet

Megérkezett végre a várva várt csöppség hozzátok, te pedig a kórházból hazaérve döbbensz rá arra, hogy valami immár végérvényesen megváltozott. Felkészültél?
2019. Április 15.
Így vészeld át a szülés utáni első fél évet

Egy kisbaba érkezésével életünk addigi rendje, szokásai, az időbeosztás és a hétköznapok megszokott tevékenységei is új megvilágításba kerülnek, hiszen immár a kicsi lesz a középpontban.

Hirtelen megszaporodnak a feladatok, és fogalmunk sincs róla, hogy osszuk be a napot úgy, hogy abba minden fontos dolog beleférjen, és az élet a megszokott medrében haladhasson.

Gyermek-ágy

A szülést követő első hat hét a gyermekágy időszaka, amikor nagyon fontos regenerációs folyamatok zajlanak le igen rövid időn belül, hiszen a testedben a várandósság és szülés alatt történt változások ekkor fognak helyreállni. Csodálatosan fejezi ki ez a szó azt, ami ennek az időszaknak a lényege: a gyermek, a pihenés és a nyugalom. Ebben az időszakban tényleg ezekre lesz a legnagyobb szükséged: babád közelségére, és mindeközben megnyugodni testben és lélekben is. Ebben az időszakban ismerkedsz össze a család legújabb tagjával, a gyermekeddel. Megismered jelzéseit, megtapasztalod, mire hogyan reagál. Neki és neked illetve párodnak is új élet kezdődik.

Pihenjek, de mikor? Hogyan?

Természetesen az élet nem áll meg. Első gyerekes anyaként több lehetőség van csak az újszülöttre koncentrálni, ám ha az új jövevénynek már van testvére (testvérei), akkor nehezen kivitelezhető az, hogy csak pihenéssel töltsd az idődet, hiszen az élet megy tovább. Ráadásul az újszülöttel járó feladatok igen kimerítőek, és az éjszakák is sok feladatot adnak majd a csecsemő mellett.

  • Tankold fel a mélyhűtőt! A baba születése előtt érdemes kicsit többet főzni, és amit csak lehet, kiporciózva lefagyasztani a mélyhűtőben.
  • Írd össze a legegyszerűbb, legkönnyebben elkészíthető, tápláló ételeket, és csak ilyeneket főzz!
  • Nem kell megszakadni! Ha valaki felajánlja a segítségét, fogadd el, és ne habozz elmondani, mivel teheti a legtöbbet érted. A vasalásban, főzésben, takarításban kincset ér egy-egy felajánlott óra barátnőktől, nagyszülőktől, rokonoktól.
  • Ahol csak lehet, ülj vagy dőlj le! Ha pihen a baba, te is igyekezz pihenni vagy aludni. Mesélni, társasozni is lehet a család kisebbik tagjaival pihenés (fekvés) közben.
  • A pihenésre szánt időt egy jól kidolgozott és a baba számára is biztonságot nyújtó napirenddel lehet leginkább megtalálni.
  • Fontold meg, hogy egy szobában alszol-e a picivel! Ha egy szobában vagytok, gyorsan és azonnal tudsz reagálni a jelzéseire, nem kell éjszaka fáradtan elvánszorognod a szobájába. Mindenkinek könnyebb és pihentetőbb, ha a baba ott van a közeledben, ráadásul az a pici testi-lelki fejlődésének, biztonságérzetének szempontjából is nagyon fontos.
  • Vond be a párodat is! Hidd el, ő is ügyes, kompetens szülő, és csak mellből szoptatni nem tud. Bátran rábízhatod például a pici megnyugtatását, fürdetését, pelenkázását vagy levegőztetését – bármit, ami neki is komfortos.
  • Bátran iktassatok be közös családi programokat, hiszen ebben az időszakban váltok egy- két- vagy többgyermekes családdá. Ekkor alakulnak ki a családi szerepek. Ebben az időszakban kezdődik el az anyává és apává válás, amely meghatározza a család alapvető működését.

Figyelj a táplálkozásodra!

Fontos, hogy a kismamák a saját testükkel is foglalkozzanak. Ne feledd! Az első hat hét illetve hat hónap különösen fontos a regenerációban, így testednek meg kell adni minden fontos tápanyagot és vitamint, amire szüksége van.

A szoptatás alatti kiegyensúlyozott és egészséges étrend nemcsak számodra, hanem kisbabád számára is nagyon fontos, hiszen a szoptatás által az ő szervezetét is te látod el vitaminnal és ásványi anyaggal. Érdemes olyan vitaminkészítménnyel támogatnod szervezeted, ami segít feltölteni lemerülő mikrotápanyag raktáraidat, és vannak olyan összetevői amik segítenek csökkenteni a – ezzel az időszakkal óhatatlanul együtt járó – fáradtságot, kifáradást.

Ápold a lelked is!

A szülés utáni időszak az érzelmek zűrzavarát hozhatja magával, amit a hormonális változások és a kialvatlanság miatt érezhetsz. Sírással, aggodalmakkal, alvási problémákkal járó állapotról van szó, amit a baby blues-nak (szülési szomorúságnak) nevez a szakirodalom.

Nem kell bűntudatot érezni amiatt, ha úgy érzed, nem tudsz boldog anyaként megfelelni sem magadnak, sem pedig a környezetednek. Ez egy természetesnek mondható állapot, ami a szülést követő hetekben jelentkezik, és pár óráig, esetleg néhány napig tart. A támogató, megnyugtató környezet, a pihenés segíthet áthidalni ezt az átmeneti borús időszakot.

Ha azonban ez az állapot tartósan fennmarad, vagy fokozódik, akkor előfordulhat, hogy fennáll nálad a szülés utáni depresszió.

Tudd, hogy ez egy betegség, amit pszichológiai tanácsadással illetve kezeléssel lehet csak megfelelően kezelni. Ha úgy érzed, tartósan nyomasztanak ezek az érzések, kérj mielőbb segítséget!

Lépj ki a hétköznapok monotonitásából!

Az újszülöttel szoros szimbiózisban telnek az első hónapok, de nem szabad elfelejteni, hogy te is önálló lény vagy, akinek szüksége van kikapcsolódásra, töltődésre és némi szünetre.

Minden nap szánj arra időt, hogy mozogj egy keveset, hiszen a mozgás segíti tested regenerációját, és a lelkedre, hangulatodra is jótékony hatással van.

Rengeteg kismamának szóló program érhető el már Facebookon és You Tube-on, amelyekben szakemberek nyújtanak segítséget abban, hogy visszanyerd formádat. A kismamatornát, gátizomtornát otthon is végezheted, de csoportos formában is van már lehetőség a mozgásra. Sokan nem is hinnék, hogy napi 30 percnyi séta is nagyon jó hatással van a szervezetünkre, ráadásul a szülés utáni hónapokban ez az egyik legkímélőbb mozgásforma egy kismamának.

Az első hónapokban azért ügyelj arra, hogy ne erőltesd meg magad, és csak fokozatosan növeld az intenzitást!

Keress társaságot, támogató közeget, baba-mama csoportokat a virtuális térben és közvetlen környezetedben is, ahol kismamák segíteni tudnak egymásnak.

Ne versenyezz!

Néha nem könnyű az édesanyáknak elfogadni, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen. Kár arra időt fecsérelni, hogy folyton más anyukákhoz hasonlítgatjuk magunkat, és a fejünkben lévő ideális anyaképnek igyekszünk megfelelni az első embert próbáló hetekben és hónapokban. Lehet, hogy a mi lakásunk nem csillog és nem porszívózunk minden nap, elképzelhető, hogy nem megy könnyen a szoptatás, vagy nem tudunk tökéletes muffint sütni másik gyermekünk ovis szülinapi zsúrjára. Engedd el azt az elvárást, hogy tökéletesnek tűnő édesanyákhoz és babákhoz hasonlítsatok, és koncentrálj magatokra, a ti életetekre.

Próbáld ki a hordozást!

A hordozókendő egy csodás találmány. Az utazás, vásárlás, ügyintézés és mindenféle hétköznapi feladat jóval egyszerűbbé válhat, mint babakocsival, ha megtanulod a hordozókendő (vagy más hordozóeszköz) használatát. Szabaddá teszi a kezed, és egy sor felesleges bonyodalomtól megkímél. Mindezt úgy, hogy a babád mindig elérhető közelségben és biztonságban van veled, így azonnal tudsz az igényeire reagálni.

Hidd el, te vagy a legjobb számára!

Lehet, hogy ügyetlennek, tökéletlennek érzed magad anyaként, valójában mégis te vagy a kisbabád számára a legjobb anyuka. Hiszen te ismered őt a legjobban, és ha valami nem jól működik, te fogod leghamarabb észre venni ezt.

Bízz magadban, és hidd el: a lehető legjobb helyen van a babád – veled és a családoddal!

Lektor: dr. Dorogi Márta pszichológus BA.

Kapcsolódó cikkeink: