Kisgyerek

Így nevelhetsz őszinte gyereket!

Sok szülő megijed, amikor a gyereke először füllent, azt hiszik, "elrontottak" valamit a nevelésben. Ez azonban a normális kognitív fejlődés része, és nagy szerepe van abban, hogy az őszinteség is kialakulhasson.
2019. Augusztus 18.
Így nevelheted őszinteségre a gyereket!

Az őszinteség mellett természetesen fontos morális képességeket is elsajátítanak a gyerekek, megtanulják, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mint ahogy azt is, hogy őszintének lenni több, mint elmondani az igazat. Ugyanakkor, a “teljes” őszinteség szociálisan nem elfogadható és nem is szabad erre tanítani a gyerekeket – mondja Gene Beresin gyermekpszichológus. “Az őszinteség, az igazság, a hazugság, a hamisság olyan rendkívül komplex fogalmak, melyeket egy kisgyerek egyszerűen még nem ért meg. Nagyjából 5-6 éves korra érnek meg annyira, hogy ennek összetettségét felfogják. Az ennél fiatalabbak még csak a jó és rossz közötti különbségeket tanulgatják, és a legfontosabb tanítóik természetesen a szülők” – magyarázza a szakember.

Te mennyire vagy őszinte?

A legfontosabb természetesen az, hogy milyen mintát mutatunk a gyereknek, vagyis mi magunk mennyire vagyunk őszinték. Néha elkerülhetetlen, hogy hazudjunk nekik, de lehetőség szerint csökkentsük ennek mennyiségét a minimumra. Arról se feledkezzünk meg, hogy a gyerekek hallják, amikor másoknak, például a párunknak füllentünk!

Kezeld partnerként a gyereket!

Az őszinteséghez szükség van arra is, hogy a gyerek biztonságban érezze magát, és ne keveredjen még több hazugságba a büntetéstől való félelem miatt. “A büntetés nem tökéletes gyógymód, mint ahogy az sem, ha figyelmen kívül hagyjuk a hazugságot” – mondja a pszichológus. “Legalább azt el kell ismernünk pozitívumként, hogy a gyerek beszél valamiről, amiről tudja, hogy bajba keverheti.” Ha nem is büntetünk, a viselkedésének legyen valamilyen következménye, és még fontosabb, hogy beszéljük át a dolgokat: tisztázzuk és ismételjük át a szabályokat, dicsérjük meg a gyereket az őszinteségért és a felelősség vállalásáért.

Hagyjunk időt a fejlődésre!

A gyerekek tinédzserkorra érnek el arra a kognitív érettségi szintre, hogy felfogják az igazság és a hazugság komplex, absztrakt rendszerét. Korábban nem is érdemes ezt elvárni tőlük. Ennek ellenére már a tipegőkkel el kell kezdeni a nevelést, ám tisztában kell lennünk azzal, hogy ez hosszadalmas folyamat. Azt is fontos tudni, hogy az őszinteség mást jelenet egy kis ovisnál, egy iskolásnál és mást egy kiskamasznál. Egy tipegő előszeretettel talál ki teljesen valóságosnak hangzó történeteket, vagy szívesen “kiszínezi” az őt ért élményeket. Az iskolásoknál viszont már a kortársakkal való viszony, az iskolai csalások is olyan témákat jelentenek, melyeket fel kell dolgozni.

“Hazudós” mesék?

Sok mesében szerepel a hazugság, a füllentés, a csalás, a félrevezetés, gyakran ez lendíti előre a történetet vagy segíti útján a főhőst. Ez azonban nagyszerű alkalmat teremthet arra, hogy beszélgessünk erről a gyerekünkkel, elmagyarázzuk neki, hogy mi miért történik, és megkérdezzük arról, ő mit gondol arról, amit a szereplő tett.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: