Baba

Így fejleszti a ritmusérzéket a ringatás

Az édesanyák általában már a legelső napoktól, ösztönösen ringatják a kisbabájukat. Ez az egyik legelemibb módszer, amely segít megnyugodni a csecsemőnek, kisgyereknek, de számos módon segíti a gyermek fejlődését is.
2020. Július 06.
Így fejleszti a ritmusérzéket a ringatás (Fotó: Getty Images)

A ringatás, ringatózó mozgás remek hatással van az idegrendszer, a látás, az egyensúly fejlődésére és a ritmusérzékére is. Függetlenül attól, hogy a baba egyedül ringatja, hintáztatja önmagát, hogy a karodba veszed, és úgy ringatod, hintáztatod egy puha hintában, amikor már kisgyerek, az öledbe ülteted, vagy egy hintalóra, ezek mind fejlesztik a gyermeked ritmusérzékét. Ez a váltakozó lassú és gyors, ütemes, ritmikus mozgásnak köszönhető, éppen ezért érdemes minél változatosabban ringatnod a kicsit.

Amikor kutatók azt tanulmányozták, hogy érzékelik a babák a zenét, észrevették, hogy a szülők szinte soha nem énekelnek anélkül, hogy hintáztatnák, ringatnák a kicsit, vagy legalább a lábaikat mozgatnák. Az agy több érzékszerv segítségével tanulja az ütemeket, ritmusokat, és ahogy mozgunk közben, az is hatással van arra, mit hallunk.

Az egyszerű dalok, ritmikus mondókák, amelyeket ringatás közben énekelsz, mondasz a babának, valójában a beszéd elsajátítását készítik elő. A ritmusérzék fejlesztése pedig a gyermek mozgására is jótékony hatással van, sőt, később az olvasás, írás elsajátításában is segít.

Arra természetesen érdemes odafigyelned, mikor van a baba jó hangulatban, mikor nyugodt, érdeklődő, nem nyűgős. Amikor csak lehet, a ringatást érdemes dalocskákkal, illetve egyszerű rímekkel kísérned. Idővel pedig höcögtetőket, lovagoltatókat is játszhattok az ölbeli játékok során. A mozgás gyorsaságának variálása mellett érdemes arra is figyelni, hogy ne csak a karodban, hanem az öledben, a térdeden, egy nagyméretű fitt labdán ülve is ringasd a gyermeked, irányváltásokkal, előre, hátra, jobbra, balra, oldalra, lovagoltatva fel és le.

A rímeket nem csak a babák, a kisgyerekek is szeretik, ezért ringatás közben mondj versikéket, mondókázz minél gyakrabban a gyermekednek. Amellett, hogy érdekes és szórakoztató élmény a gyermek számára, az ölbeli játékok, így a lovagoltatók is erősítik a kötődést, és az érzelmi fejlődésre is pozitívan hatnak. Azonban az ölbe ültetős lovagoltatóknál fontos, hogy csak akkor ültesd a babát az öledbe, ha már önállóan is képes az ülésre! Mondókázni addig is mondókázhatsz neki, de inkább a karodban ringasd.

A következő, höcögtető mondókákat a babák és a kisgyerekek is értékelni fogják.

Hóc, hóc, katona,

Ketten ülünk egy lóra,

Hárman meg a csikóra,

Azzal megyünk Budára,

A budai vásárra.

 

Így lovagolnak a hölgyek. (Itt lassan lovagoltatjuk.)

Az urak gyorsabban mennek. (Itt gyorsabban lovagoltatjuk.)

Így döcögnek a parasztok. (Itt oldalra döntögetjük.)

Gyorsan vágtatnak a huszárok. (Itt nagyon gyorsan lovagoltatjuk.)

Így mennek a huszárok, huszárok. (Itt erőteljesen lovagoltatjuk.)

Így mennek a tüzérek, tüzérek. (Itt oldalra döntögetjük.)

Így mennek a betyárok, betyárok. (Itt lovagoltatás közben óvatosan rángatjuk.)

 

Kicsi kocsi, három csacsi:

Döcögő – döcögő,

Benne gyerek, kicsi kerek:

Göcögő – göcögő.

 

Weöres Sándor: Haragosi

Fut, robog a kicsi kocsi,

Rajta ül a Haragosi,

Din-don diridongó!

Ha kiborul az a kocsi,

Lerepül a Haragosi,

Din-don diridongó!

Fut a havon a fakutya,

Vele fut a retye-rutya,

Din-don diridongó!

Ha kiborul a fakutya,

Lepotyog a retye-rutya,

Din-don diridongó!

 

Weöres Sándor: Kocsi és vonat

Jön a kocsi, fut a kocsi:

patkó-dobogás.

Jön a vonat, fut a vonat:

zúgó robogás.

Vajon hova fut a kocsi?

Három falun át!

Vajon hova fut a vonat?

Völgyön-hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,

fut a sinen a kerék,

forog a kerék.

Zum, zum, nagy az út, nagy az út,

fekete az alagút,

A masina fut.

Forrás: nbcnews.com, educatall.com

További tippek: