Baba

Így fejleszt a formabedobó

A formabedobó játék az 1-2 éves gyermekek játékarzenáljának alapdarabja. Miért érdemes beszerezni? Mit fejleszt ez a klasszikus babajáték?
2018. Március 26.
Így fejleszt a formabedobó

A 12 hónapos baba már pontosan tud nyúlni a tárgyakért, és bármit képes megszerezni. Ebben az időszakban a gyermek kézügyességének fejlődése egy fontos állomásához érkezik: hüvelyk- és mutatóujja közé fogja a tárgyakat, vagyis lassanként képes lesz ujjhegyeivel felcsippenteni a kisebb játékokat.

Hamarosan megjelenik a két tárggyal történő egyidejű cselekvés is, amikor kiveszi, összerakja, egymásba helyezi vagy egymásra rakja a tárgyakat, játékokat. Az 1-3 éves korú gyerkőc óriási lelkesedéssel gyakorolgatja új képességét, és sokáig minden eszközt, játékot ebből a szemszögből vizsgál. Ekkor tanulja meg a látás és fogás összehangolását is.

Ebben az életkorban azzal segíthetjük leginkább a fejlődését, ha megfelelő tárgyakkal, játékokkal látjuk el, hogy ezt a tudását gyakorolhassa. A formabedobó egy remek játék ehhez.

Mivel fejlesztheted kézügyességét?

A sokat emlegetett finommotorika (kézügyesség) a későbbi iskolaérettség fontos előfeltétele, ezért a bölcsis-óvodás gyermekek számára érdemes folyamatosan olyan játékeszközöket kínálni, amelyekkel a kis ujjak izmai erősödhetnek, ügyesedhetnek. Erre azért lesz szükség, hogy az iskolában ne legyen gond a ceruzafogással és az írással.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

A kicsik szem-kéz koordinációjának, továbbá kézügyességének fejlesztésében a különféle formaillesztő játékok nagy segítséget nyújthatnak, hiszen a formák pontos behelyezéséhez finom, koordinált mozgás szükséges. Ezek a mozdulatok igénybe veszik az ujjperceket, és apróbb forgatást is megkívánnak. A formabedobáshoz szükséges háromujjas fogás a ceruza helyes használatát készíti elő, de a színes formák formaillesztése segíti a színek és a formák pontos meghatározását is.

A formabedobók készülhetnek fából, műanyagból, vannak húzható, tologatható formabedobók, hanggal kombinált játékok, amelyekbe hagyományos geometriai formákat és különféle egyéb játékos figurákat is lehet dobálni.

És hogy mi mindenre jó még a formabedobó és válogató doboz?

  • A formabedobó darabjait önálló játékra is használhatjuk (pl. tornyot is építhetünk belőle).
  • Egyenként tanulmányozhatjuk a gyermekkel a különféle formákat, a kezét vezetve megmutathatjuk neki a sarkokat, éleket.
  • Felrajzolhatjuk a formákat egy nagyobb kartonlapra, ez esetben a gyereknek a papíron kell megkeresnie a formák megfelelő helyét.

(Képen: Fisher-Price Sütifaló kincsesbödön játék)

Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában: