Terhesség

Gyermekvállalás a koronavírus árnyékában

2020 olyan helyzet elé állított bennünket, amivel korábban még nem volt dolgunk. A bizonytalanság, az aggodalmak a pandémia kezdete óta a mindennapjaink részét képezik. De hogyan hat mindez a párok gyermekvállalási kedvére? Utánajártunk!
2020. Július 29.
Gyermekvállalás a koronavírus árnyékában

Eleinte számos vicc született azzal kapcsolatosan, hogy a karantén hónapjaitól számított 9 hónap múlva majd mekkora “népességrobbanással” kell számolni, de hamar be kellett lássuk, a bezártság ellenére nem feltétlenül ez lesz a párok legtúlfűtöttebb életszakasza.

A koronavírus a párkapcsolatokat is próbára tette

A bizonytalanság, a rengeteg stressz, a helyzet kiszámíthatatlansága, a munkahelyi problémák, az ezekből eredő anyagi nehézségek sokkal inkább próbára tették a kapcsolatokat, mintsem hogy valamiféle mágikus rózsaszín ködbe borították volna a világot, amitől hirtelen mindenkinek babát vállalni támadt volna kedve.

Valószínű, hogy azok a nők, párok, akik eddig még nem gondolkodtak családalapításon, nem most fogják hirtelen megváltoztatni a szándékukat, na de mi a helyzet azokkal, akiknek a világjárvány kialakulása előtt már sokszor megfordult a fejében a babavállalás? Vajon óvatosabbak lettünk a COVID-19 miatt? A párok inkább “elhalasztják” a családalapítást, amíg a helyzet – úgymond – biztonságosabb nem lesz? Várunk a családbővítéssel, míg meg nem érkezik a vírus ellen védő vakcina? Vagy korábbi terveinket nem befolyásolja a kialakult helyzet?

Ha jönni akar a baba, mi nem fogjuk azt mondani, hogy állj, mert karantén van!

A megkérdezett anyukáink – és leendő anyák – válaszai szinte egyöntetűen arra engednek következtetni, hogy a családalapítási kedvet alig befolyásolta a vírus miatt kialakult helyzet. Akik a pandémia előtt is szerettek volna gyermeket, azok most is ugyanúgy vélekednek a témáról. Akik pedig korábban sem voltak biztosak abban, hogy már készen állnak az első kisbabára vagy egy újabb gyermek érkezésére (párkapcsolati, anyagi, egyéb okokból), azok pedig – járványhelyzet ide vagy oda -, ugyanúgy bizonytalanok a jövőt illetően.

“Mi kifejezetten belelkesedtünk, amikor beindult a karantén, és mindkettőnk munkahelyén bevezették az otthoni munkavégzést. Már jó ideje gondolkodtunk azon, hogy itt lenne az ideje a második babának, de én például rettegtem attól, hogy hogyan fogok tudni bejárni dolgozni az első trimeszterben. Ugyanis az első terhességem alatt ez az időszak “amolyan moccanni is alig tudtam, mert folyton hánytam” stílusban zajlott. Így külön örültünk, hogy ha esetleg összejönne a fogantatás, akkor az első hónapokat még a karantén otthoni nyugalmában vészelhetném át. A baba azonban egyelőre még várat magára, a munkahelyeinken azóta már újraindult az élet, de ha már így eldöntöttük, akkor most már nem adjuk fel és várjuk, hogy újra megtörténjen velünk a csoda” – meséli Cili, aki 3 éves kislánya nevelése mellett jelenleg részmunkaidős irodavezetőként dolgozik.

“Az idei esztendőt nem pont így képzeltük el… Nálunk a vírushelyzet sajnos az esküvőnk újratervezését hozta magával. De azt nem hagytuk, hogy az elhalasztott menyegző a családalapítási terveinket is magával rántsa a bizonytalanságba. Már korábban eldöntöttük, hogy idén jöhet a csemete, ezt a vírus megjelenése és a karantén helyzet sem változtatta meg. A szigorítások feloldása után tartottunk egy apró polgári szertartást is a formaságok kedvéért, a nagy esküvőt pedig reméljük jövőre már egy aprósággal a karunkban fogjuk megélni” – osztja meg reményeit Patrícia, aki egészen kicsi kora óta vágyik az anyuka szerepre.

“A párommal szilveszter környékén beszélgettünk el úgy komolyabban a családalapítás gondolatáról és akkor még arra jutottunk, hogy 2020-ban végül is nem fogjuk úgymond “útját állni” egy babuka érkezésének. Az első három hónapban nem estem teherbe, a kialakuló helyzet viszont kezdett egyre gondterheltebbé tenni mind a kettőnket. Főleg a bizonytalanság – az hogy nem láthattuk, nem látjuk előre meddig fog elhúzódni ez az egész, lesz-e valóban második hullám és a többi -, ami végül is arra sarkallt bennünket, hogy mégis inkább vigyázzunk most és várjunk a dologgal még jövő év elejéig. Nem is kifejezetten a vírus miatt aggódunk, hanem a kirajzolódó gazdasági válság, a munkahelyeink megtartása, a tartalékaink szükséges felduzzasztása az, ami miatt egy kicsit még inkább várunk” – összegzi Beáta, aki ingatlanosként tart attól is, hogy a gazdasági változások várhatóan erre a piacra is negatívan hatnak majd.

És mi van azokkal, akiket már várandósan ért a járványhelyzet?

“Én nem magától a koronavírustól tartok, sokkal inkább attól, amilyen változásokat ez hoz, illetve hozhat majd a szülés folyamatába. Mi például az első pillanattól fogva apás szülést terveztünk, és sok helyen ez most veszélybe került. A járványhelyzet kihat továbbá a szülés utáni látogatásokra és még sorolhatnám, ezek egy kicsit megriasztanak, de tudom, hogy úgy lesz a legjobb, ahogy addigra alakul majd a helyzet” – véli Réka, aki 2020 augusztusában fog életet adni első gyermekének.

A kismamák válaszai már jóval több aggodalmat jeleznek. Ami olyan szempontból kifejezetten veszélyes, hogy a várandós anyukák amúgy is egy lelkileg érzékenyebb időszakot élnek át, amelyben a járványhelyzet okozta stressz és a plusz aggodalmak csak ártanak.

Mi a tapasztalat a szakmai oldalon?

Dr. Siklós Pál a Róbert Magánkórház szülészeti osztályának vezető főorvosa arról számolt be, hogy habár a már várandós anyukák valóban kifejezték aggodalmaikat a koronavírussal való megfertőződéssel kapcsolatosan, de észrevételei szerint ennyiben ezen a téren ki is merült a járvány hatása. A szakorvos nem tapasztalt fokozott szorongást a kismamáknál, vagy visszaesést a gyermeket vállalni akaró párok számában.

Az elmúlt hónapokban ezt tapasztalta munkája során Ibolya Emese dúla, szülésfelkészítő is:

“A COVID-19 és a szülések kapcsán az a meglátásom, hogy nagyon-nagy stresszt helyezett a kialakult helyzet a kismamákra és legtöbbjük sokat aggódott azon, hogy – mivel minden bizonytalanná vált – szülhetnek-e a saját választott orvosukkal, a párjuk jelen lehet-e a szülésnél és meg tudják-e magukat és babájukat védeni az esetleges fertőzéstől. A gyermekvállalási kedv alakulásáról úgy érzem még korai észrevételeket tennem, hiszen még csak néhány hónap telt el a járvány kirobbanása óta. Ebből talán fél-1 év múlva többet fogunk látni, tapasztalni” – foglalja össze a női test-lélek terapeuta.