Kisgyerek

Ezért jó az okosóra gyerekeknek

A képernyőidő negatív hatásai miatt sok szülő nem ad szívesen okostelefont a gyermekének, de még bennük is felmerülhet az igény, hogy jó lenne tudni a gyerekről, merre van, esetleg el is lehessen érni.
2020. Február 21.
Ezért jó az okosóra gyerekeknek (Fotó: Getty Images)

Azoknak a szülőknek, akik szeretnének kapcsolatot tartani a gyerekkel anélkül, hogy ehhez okostelefont kelljen vásárolniuk a számára, az okosóra lehet a legjobb választás.

Praktikus távfelügyelet

Az okosóra egyik legnagyobb előnye, hogy a szülők GPS-alapon nyomon követhetik, merre jár a gyermekük, így a zsúfolt parkban, utcán, szupermarketben, rendezvényeken sem kell aggódniuk, hogy szem elől tévesztik. De ha a gyerek például egy nyári táborban van, még akkor is pontosan tudhatja a szülő, merre jár. Vészhelyzet esetén, a pontos helyadatok birtokában pedig sokkal gyorsabban lehet eljutni a csemetéhez.

A GPS-es okos órák több szabadságot is adhatnak a nagyobb gyermekeknek, ha például az utcában játszanának a környékbeli gyerekekkel, vagy együtt bicikliznének. Vannak olyan GPS-es okos órák is, amelyekkel virtuális kerítést tud beállítani a szülő, így a telefonján használt alkalmazás azonnal riaszt, ha a gyermek elhagyta a biztonsági zónát.

Vész esetén értesíthető anyu vagy apu

Nagy lelki nyugalmat adhat az is, hogy számos okosórával üzenetet küldeni vagy telefonálni is tud a gyermek az előre elmentett kontaktoknak. De még az egyszerűbb modelleken is van legalább egy olyan gomb, ami a vész esetén értesítendő kontaktnak jelez, így ha a gyerek fél, vagy nem érzi jól magát, riaszthatja a szülőt. A kétirányú kommunikáció is működik, hiszen a szülő is tud üzenni a gyermeknek. Akkor sincs gond, ha a gyerek még nem tud írni vagy olvasni, hiszen gyakori funkció a hangüzenet küldése is, ami akkor is hasznos lehet, ha a szülő hirtelen nem tudja felvenni a telefont.

Az okostelefonokkal ellentétben csak korlátozott számú személlyel tud kapcsolatba lépni a gyermek, az okosóra típusától függ, hány telefonszámot tudnak engedélyezni a szülők, így idegenek nem tudják elérni a csemetét. Szerencsére így számokat sem kell memorizálnia a gyermeknek, elég csak kiválasztania az anya vagy apa kontaktot.

Orvosi adatok is menthetők az órára

Ha a gyermek allergiás, cukorbeteg, egyéb orvosi problémája van, állandó gyógyszert kell szednie, akkor erről is lehet adatokat az órára menteni. Így sürgős esetben sokkal könnyebben tudnak neki segítséget nyújtani.

Aktivitásmérő funkció

Sok okosórának van aktivitáskövető funkciója, ami úgy tudja motiválni a gyermeket a mindennapi sportolásra, hogy az különösen szórakoztató lehet a számára. Ahogy a felnőtt okosóráknál, a gyerekeknek készülő verziók között is van olyan, amelyben még sportcélokat is ki lehet tűzni, és az eszköz figyelmeztet ezekre.

Szórakozás és tanulás

Egyes okosórák a játékos tanulásra is inspirálják kis viselőjüket, logikai játékokat, rejtvényeket, szókincsfejlesztő, számolós feladatokat kínálva a számukra. Gyakran az órák formája, színe is nagyon játékos és kreatív, hogy még szórakoztatóbb legyen a gyerekeknek.

Segít megszervezni a napi feladatokat

Ahogy a felnőtteknek is hasznos lehet a naptár funkció az okoseszközökön, úgy a kicsit idősebb, iskoláskorú gyerekeknek is. Az okosóra emlékeztet a külön órákra, a feladatokra, és tevékenyebb is lehet a gyermek, ha az elvégzett feladatokat jelölheti az eszközön. Modelltől függően a szülők is küldhetnek feladatokat a gyermek órájára, amely figyelmezteti őket ezek elvégzésére.

Egy 2015-ben, a SINTEF által készített kutatás szerint az okosórák naptár funkciója különösen hasznos lehet az autizmussal vagy ADHD-val küzdő gyermekeknek. Az óra segítségével ők is jobban tudják nyomon követni a napi feladataikat, hiszen az eszköz figyelmeztetést küld, nehogy elfelejtsenek valamit.

A legkisebbek sem maradnak ki

A kisbabák számára is készült a fejlődésüket segítő, tanuló okosóra – ez természetesen nem egy valódi okos eszköz, hanem egy fejlesztő játék. A tanuló okosóra különböző mókás dallamokat és fényeffektusokat tud lejátszani, így szórakoztatva a babát, míg a színes műanyag részek, görgető gomb és kapcsolók fejlesztik a tapintást és a finommotoros mozgásokat.

Az elsődleges szempont: a biztonság

A számos fantasztikus funkció mit sem ér, ha az okosóra nem elég biztonságos – főként, hogy az alapfunkció az lenne, hogy óvja a gyermeket. Több termék esetén adtak már ki ugyanis figyelmeztetést, hogy meg lehet hackelni az órát. Így ha a szülő okosóra vásárlására adja a fejét, a legfontosabb, hogy ne döntsön elhamarkodottan, válogasson körültekintően és olvasson utána a kiszemelt termékeknek, esetleg kérjen tanácsot szakértőktől.

Forrás: watchfuldad.com, which.co.uk, smarterware.org, globalaccessibilitynews.com