Kisgyerek

Ez az előnye, ha korábban tesszük ki a karácsonyi dekorációt

Ha már megfordult a fejedben, hogy előszednéd a karácsonyi dekorációt, és feldíszítenéd a lakást, vagy akár már ki is tetted a díszeket, annak még előnye is lehet.
2020. November 24.
Ez az előnye, ha korábban tesszük ki a karácsonyi dekorációt (Fotó: Getty Images)

Melissa Robinson-Brown pszichológus elmondta a Huffpost.com-nak, hogy érthető, ha idén többen szeretnék korábban megteremteni az ünnepi hangulatot. Ahogy fogalmazott, az emberek boldogságra és örömre vágynak, hiszen ez az év jelentős bánattal, veszteséggel járt együtt. Emellett sok ünnepi hagyomány maradt el az idén, többek között a családi, baráti összejövetelek is.

Előhívja a pozitív emlékeket

A dekorálás egy biztonságos és egészséges módja annak, hogy az ember fel tudja dobni a kedvét. Ez vigasztaló emlékeket idézhet fel a boldogabb időkből. A fa korábbi felállítása, a lakás feldíszítése fényfüzérekkel és girlandokkal mind nosztalgiát válthat ki, gyerekkori jó emlékeket idézhet fel. A korai díszítéssel néhány extra héten keresztül lehet tapasztalni ezt a hangulatot.”Tekintettel a világjárvány okozta stresszre, a pozitív dolgokon való gondolkodás az egyik módja a stressz vagy a szorongás megelőzésének. A lakás feldíszítése pozitív emlékek és érzelmek jelzője lehet, amelyek elősegíthetik az örömöt, és megelőzni a szomorúságot” – mondta el a portálnak Erlanger Turner pszichológus, a Pepperdine Egyetem pszichológiai adjunktusa.

Az illatok szintén erőteljesen kötődnek az emlékekhez, így egy illatos gyertya, az ünnepi keksz sütése, a fenyő illata is szép emlékeket hívhat elő. Rebecca Leslie pszichológus szerint, ha valakinek van olyan kedvelt ünnepi illata, amely pozitív érzelmeket vagy emlékeket vált ki, ez az illat segíthet javítani a hangulatát.

Egészséges módja annak, hogy eltereljük a figyelmet a nehézségekről

Fontos, hogy megéljük az érzéseket, még a kellemetleneket, rosszakat is, de ez nem jelenti azt, hogy folyamatosan félni és szorongani kellene. Érdemes egészséges módszereket keresni, amelyek segíthetnek elvonni a figyelmet, megbirkózni a nehézségekkel. Robinson-Brown szerint könnyen elérik az embereket az események a médiában is, amelyek fokozhatja a szorongást. A korai díszítés remek figyelemelterelés lehet, és kellemes elfoglaltságot jelenthet.

Egy kicsit jobban érezhetjük a kontrollt

A szakemberek javaslata az arra való összpontosítás, amit kontrollálni lehet, a szorongás enyhítése érdekében. Ennek egyik módja lehet akár a díszítés is. A káosz ellenére általa kényelmes, hangulatos oázist lehet teremteni otthon. Ryan Howes pszichológus szerint ez olyan kontroll és hatékonyság érzetét keltheti, amely idén hiányzott.

A pozitív várakozás is kihívást jelenthet idén, de a dekoráció látványa elősegítheti az előttünk álló jobb idők várását is – az ünnepi filmek nézését a gyerekekkel, a karácsonyi zene hallgatását, a közös sütés-főzést, egy kis szabadságot a munkából, iskolából, ajándékozni.

Azonban a díszítés sem hat jótékonyan mindenkire

Sokak számára jelenthetnek nehéz időszakot az ünnepek, különösen azoknak, akik elvesztették egy szerettüket, vagy nehéz gyermekkoruk volt. “Ha a dekorálás stresszes emlékeket is előhoz, akkor nem biztos, hogy idén jobb előbb feldíszíteni a lakást” – mondta a portálnak Leslie.Akik általában élvezik az ünnepeket, azok között is lehet, aki idén ezt nehezen tudja megtenni. Ha a díszek szomorúságot okoznak, például mert attól tart valaki, hogy nem tud idén együtt lenni a szeretteivel, akkor nem érdemes sokáig kitenni ezeket. A legfontosabb, hogy mindenki azt tegye, ami számára a legelőnyösebb: legyen ez akár a korai díszítés, ha az okoz örömet, az ünnepek előtt néhány nappal dekorálni, ha úgy jobban esik, teljesen kihagyni az ünneplést, vagy akár valamilyen egyéb lehetőség.