Baba

Erre emlékeztet a szülés utáni testem

Egyszer én is az a nő voltam, aki várt, vágyakozott, reménykedett, hogy édesanya lesz.
2020. Július 03.
Kép forrása: Todaysmama.com

“Minden olyan nőnek, aki elégedetlen a szülés utáni testével, a nyomokkal, amelyek megmaradtak: van olyan, aki azt kívánja, bárcsak neki lennének hasonlók.”

Desiree Fortin, aki hármasikrek édesanyja, a Todaysmama-n írja, mennyire szereti ezt az idézetet, mert valaha ő is az a valaki volt, aki arra vágyott, hogy édesanya lehessen.

“Az egyik leghihetetlenebb érzés volt, amikor megtudtam, hogy végre édesanya leszek. Nem számított, hogy végül hagyományos módon vagy császármetszéssel szülök majd, és az sem, hogy a testem drasztikusan megváltozik. Végre édesanya lehetek, méghozzá hármasikrek édesanyja.

Azt soha nem képzeltem, hogy a testem úgy néz majd ki, ahogy most. Túl sok a bőr, meg is van ereszkedve, vannak striák és ráncok is. És még ha időnként nem is könnyű szeretni az új, anyuka-testemet, akkor is a női erőt képviseli, és azt a csodát, hogy három gyermeket hordozott.

A szülés után a testemen maradt jeleket, nyomokat a “remény sebeinek” nevezem, amelyek megtanították az önmagam iránti szeretet és a testtel szembeni megértés jelentését.

A szülés után a testünkön maradó jelek történetek a reményről, a szeretetről, néha a veszteségről. Annyi gyönyörűség van az anyai testünkben, amely mindenekelőtt az életet, a gyermekeinket és a hatalmas szeretetünket mutatja.

Valakinek, aki valahol azért reménykedik, imádkozik, hogy megadasson neki ez a csoda, a számára mindezt jelenti. Mindazoknak az édesanyáknak, akiknek nehéz szeretniük magukat, azt üzenem: gyönyörűek vagytok és erősek. Nincs semmi baj azzal, ha időbe telik, amíg feldolgozzuk, hogy megváltozott a testünk. Az összes érzésnek a testünkkel kapcsolatban van helye, de remélem, ezzel most egy kicsit mind jobban szeretjük magunkat!”

Forrás: todaysmama.com