Kisgyerek

Engedd babázni a fiút is!

Egyáltalán nem könnyű megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját a fiús és a lányos játékokról, pedig ha a gyerekek bármilyen, számukra kedves játékkal játszathatnak, abból a jövőben mindenki csak profitál.
2019. Május 26.
A fiúk is babázhatnak!

Egy nemrég bemutatott brazil reklámban, mely a “Mindannyian gondoskodhatunk” címet viseli, azt láthatjuk, hogy a kisfiúk legalább olyan lelkesen és gyengéden játszanak a babákkal, mint a lányok: pelenkát cserélnek rajtuk, megetetik őket, könyvet olvasnak nekik. A kísérőszöveg szerint pedig ez a játék többek között felelősségre nevel, ennek köszönhetően pedig jobb emberekké válhatunk. “A babákkal való játék jót tesz az érzelmi fejlődésnek, a kommunikációnak és megtanítja azt is, mit jelent a tisztelet” – fogalmazta meg Maria Angelo Barbato, a gyermeki fejlődéssel foglalkozó szerző.

De hogyan is hat a babázás a gyerekekre – fiúkra, lányokra egyaránt?

A szerepjáték során a babák bármivé “átváltozhatnak”: kisbabává, szuperhőssé, énekessé, pilótává, sőt magává a repülőgéppé is. Ez pedig fejleszti a gyerekek fantáziáját és kommunikációs képességeit. “Amikor egy kisgyerek kalandra indul a babájával, történetet alkot, és olyan képességeit is fejlesztheti közben, mint a rugalmas gondolkodás, az önkifejezés, a kezdeményezés” – mondja Jody DeVos, a Mattel játékgyár egyik, a gyermekek fejlődésével foglalkozó részlegének vezetője.

A gondoskodás, a kedvesség, a gyengédség és az empátia rendkívül fontos tulajdonságok, amelyeket a gyerekek éppen a babákkal való játék közben sajátíthatnak el. Emellett felelősséget is tanulnak. Ráadásul, sokszor másokkal is együtt kell működniük, akár olyan helyzetekben is, amelyek feszültséggel teliek. “Ezek a pillanatok nagyon jó gyakorlóterepet jelenthetnek, mert felkésztik a gyerekeket olyan konfliktusokra, amelyekkel valószínűleg találkozni fognak a későbbiekben” – mondja DeVos.

Annak ellenére, hogy a babázás mennyi pozitív hatással van a gyerekek fejlődésére, még mindig sok szülő “félti” ettől a kisfiúkat, pedig ez lehet az egyik kulcsa annak, hogy egy jobb, egyenlőbb világban nőjenek fel. Ehelyett agresszív játékokkal és fegyverekkel árasztják el őket, és “lebeszéljük” őket a gyengédséget, gondoskodást, emberi kapcsolatokat előtérbe helyező játékokról. Pedig mindkettőnek lehet létjogosultsága! “Az egészséges emberek képesek megtalálni az egyensúlyt. Adjuk meg a fiúknak azt a lehetőséget, hogy kifejlesszék magukban a gondoskodás és a másokkal való együttműködés és kapcsolódás képességét” – mondta Jennifer Shewmaker pszichológiaprofesszor.

(Cikk forrása: smartparenting.com.ph)

Ez is érdekelhet: