Gyerek

Elkeseredett levelet írt egy tanárnő, hogy jelezze, nagy a baj

Kémia-, erkölcstan-, angol-, és fizikaórákat tart a tanárnő, pedig nem ezek a szaktárgyai és németből van nyelvvizsgája.
2019. November 12.
Egy elkeseredett tanárnő levele (fotó: iStock)

Olvasói levelet írt a wmn-re egy elkeseredett tanárnő. “Legszívesebben felállnék, elrohannék a minisztériumba, és beleüvölteném a tisztelt illetékes arcába, hogy “Most lett elég!” – kezdi levelét Bianka, aki úgy érzi, lassan kiölnek belőle mindent, amiért tanár lett. “Pedig imádom a munkámat, a gyerekeket, az osztályomat. Van egy szuper hetedikes osztályom. Egy teljesen átlagos állami általános iskolában dolgozom tizenegy éve. Szeretem a kollektívát, a szívemhez nőtt a környék. És épp a szívem az, ami visszatart attól, amit az agyam már régóta üvölt: “Menekülj, amíg nem késő!”

Az iskolában ahol Bianka tanít, ugyanis akkora a tanárhiány, hogy hetek óta ő tanítja a kémia-, az erkölcstan-, és a fizikaórákat az osztályában, hetente egyszer pedig az angolt is… felsőfokú német nyelvvizsgával. Mert. Nincs. Ember.” Egy hete pedig már a napközit is ő viszi, mert a kollégája szívrohamot kapott és nem vehetnek fel a helyére mást.

“Két hete behívatott az igazgató: szóltak felülről, hogy túl sok munkát írtam be pluszban, azonnal utasítanak, hogy töröljem, és legyek szíves csak annyit beírni, ami harminckét órára jön ki összesen. Többet egy perccel sem.

Azon a héten ötvenhat órát dolgoztam, javítással, szülőivel, ünnepi nap szervezésével. De szerintük lehetetlen, hogy ennyi legyen a munka.” Egyébként Bianka 230 ezer forintot keres.

De ha mindez nem lenne elég, akkor a levélből az is kiderül, hogy az iskolai tábort ingyen kell elvállalni, hogy a Facebook-ra csak politikai tartalmat posztolhat, amivel a főnöke is egyetért.

“Nem ezért lettem tanár! Én nem gyermekmegőrző, nem statisztikagyártó, nem adminisztrátor akarok lenni, hanem pedagógus, aki a saját szaktárgyát innovatívan, lelkesen tanítja.”

“Meddig még, mondjátok, meddig még?”

A teljes levelet itt lehet olvasni.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: wmn