Kisgyerek

Bezártak egy budapesti bölcsődét és óvodát vízfertőzés miatt

A gyerekek biztonsága érdekében az önkormányzat átmenetileg bezáratta a XVII. kerületi Gólyafészek Bölcsődét és a mellette található Csicsergő Óvodát is.
2019. Szeptember 13.
Bezártak egy budapesti bölcsődét és óvodát vízfertőzés miatt

63 új bölcsődés kezdte el a tanévet Budapesten, a XVII. kerületi Gólyafészek Bölcsődében szeptember 2-án, de sokáig nem élvezhették a gyerekek az új környezetet – írja az Index.hu. A Rákosmenti Önkormányzat egy ajtóra ragasztott közleményben tudatta két nappal később a bölcsődéhez érkezőkkel, hogy az épületben műszaki meghibásodás történt, ezért az önkormányzat átmenetileg bezáratja a bölcsődét a gyerekek biztonsága érdekében, és a mellette található Csicsergő Óvodát is. A hiba a vízhálózatot érintette, és az ivóvízbe valamilyen ismeretlen anyag kerülhetett. A szülőket állítólag telefonon értesítették a kialakult helyzetről, és arról is, hogy gyereküket átmenetileg melyik másik kerületi óvodában és bölcsődében helyezik el. A bezárás több mint kétszáz gyereket és dolgozót érintett.

Az Index.hu információi szerint az épületben habos állagú víz folyt a csapokból, és a lap munkatársai az esettel kapcsolatban felkeresték a bölcsőde és az óvoda intézményvezetőit, akik nyilatkozni nem akartak nyilatkozni, ezért az önkormányzathoz irányították őket kérdéseikkel. Horváth Tamás alpolgármester szerint az épületben a melegvíz-előállító rendszer hibásodott meg szeptember 3-án, a vízellátást ezért egy lajtos kocsival és palackozott ásványvizekkel oldották meg, és az épület azonnali bezárásáról még aznap döntöttek, a hatóságoktól pedig azonnali vízminta-vételt kértek. A vízben valóban találtak szennyeződést, melynek mértéke még a hiba bekövetkezésekor is a határérték alatt volt, mégis az intézmények bezárása mellett döntöttek a gyerekek és dolgozók biztonsága érdekében.

A vízhálózat javításán dolgoztak az elmúlt napokban, melynek az épületen kívül is jól látszódnak a nyomai. Néhány napja végeztek a munkálatokkal, a rendszer átmosása után pedig a NÉBIH és az ÁNTSZ is vett vízmintát a hálózatból. Az óvoda és a bölcsőde szeptember 16-án, hétfőn újra kinyithatnak, mivel az egymástól független laborvizsgálatok negatív eredményt mutattak ki.

A meghibásodás nem érintettez a környező lakótelep vízhálózatát az alpolgármester szerint, az kizárólag az épületen belül előállt probléma miatt történt. Az Index.hu megkérdezte az önkormányzatot arról is, pontosan milyen szennyeződésről volt szó, de eddig még nem kaptak választ.