Gyerek

Bekerítette a társasház a játszóteret, amit 15 évig használtak a gyerekek

Budapest XIII. kerületének egyik társasházához tartozó játszóteret 15 évig használták a gyerekek egészen tavalyig, amikor a tulajdonosi kör úgy döntött, körbekeríti a területet.
2019. Július 22.
Bekerítette a társasház a játszóteret (fotó: Mohos Márton / 24.hu)

A Teve Ház lakóparkjának egyik társasházához tartozik egy játszótér, amit a környékbeliek a 2003-as átadása óta szabadon használhattak. Az ott lakók elmondása szerint a gyerekek itt biztonságos környezetben tudtak szórakozni, egészen egy évvel ezelőttig, amikor a tulajdonosi kör úgy döntött, körbekeríti a területet – írja a 24.hu.

Az elkerített játszótérről nyílik több vállalkozás, így egy fodrászat, egy építészeti iroda, valamint egy fogászat is, de a vendégek ide csak csengetés útján juthatnak be.

A 24.hu ottjártakor teljesen kihalt volt a játszótér, közel két óra alatt egyetlen gyereket sem láttak.

Gellért Lajos, az önkormányzat sajtóreferense korábban a XIII. kerületi Hírnök megkeresésére arról tájékoztatott, hogy jogszerűen zárták le a területet.

A 24. hu megkereste a körülbelül 300 lakásos társasház képviseletét ellátó céget, akik nem tagadták, hogy közrejátszott a játszótér körbekerítésében a gyerekek hangoskodása is.

Az Otthon 2000 Kft. egyik munkatársa elmondta, hiába figyelmeztették a szülőket a még most is kint lévő óriásplakáton, hogy a játszótér 19 óra után nem használható, sokszor még este is ott voltak a gyerekeikkel. Mivel több lakásnak is a játszótérre néz az ablaka, a zaj felhallatszott, és zavarta a lakókat.

Krausz Tímea, a vállalat ügyvezetője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a környéken sok építkezés zajlik, a munkások ide jártak be elvégezni a dolgukat, a hajléktalanok itt éjszakáztak, a fiatalok itt iszogattak. Volt, hogy tűt találtak a játszótéren, eldobált csikkeket, aztán másnap azon tapostak a gyerekek. Sokan ott sétáltatták a kutyákat, amik odapiszkítottak a földre.

A játszótér fenntartásáért a társasház által megbízott képviselet felel, aminek szigorú szabályai vannak.

A lakóközösség ezért döntött úgy, hogy lekeríti a játszóteret. Krausz Tímea szerint az érintett társasház lakóközössége elégedett, mert a probléma megszűnt.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu