Gyerek

Az új szabályokkal megkeserítik a gyerekek iskolás éveit

Sokan, szülők, szakértők és pedagógusok tiltakoznak az ellen a törvénymódosítási javaslatról, ami minden gyereket hatévesen beiskolázna.
2019. Június 26.
Az új szabályokkal megkeserítik a gyerekek iskolás éveit

Gyerekek tízezreinek keserítik meg az iskolás éveit, s teszik teljesen tönkre őket – mondta a Népszavának egy somogyi óvoda vezetője a kormány köznevelési törvénymódosítási javaslatáról, amely szerint a hatéves korukat betöltött gyerekeket a jövőben kötelező lenne tovább küldeni iskolába, függetlenül az óvodapedagógus és a szülő véleményétől, és csak indokolt esetben, szakértői bizottsági vizsgálat után lehetne kivételt tenni.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozata szerint sincs semmi szükség a változtatásra, mert a mostani rendszer jól működik. – A hatéves kor eddig csak amolyan szamárvezetőnek számított – magyarázta a somogyi óvodavezető -, a kollégák a mindennapi tapasztalatuk alapján eldönthették, alkalmas-e a gyerek az iskolára, vagy jobb lenne neki, ha még egy évet óvodás maradna.

A gyerekek fejlődését nem lehet konkrét korhoz kötni – jelentette ki a lapnak Solymosi Krisztina pszichológus.

A szakértő szerint az óvoda és az iskola között nem csak egy nyári szünidő a különbség, s még azoknak a gyerekeknek is traumát okoz, akik elég fejlettek a váltáshoz. Természetesen ez nem kóros traumát jelent, de az iskolássá válás megkövetel egyfajta érettséget, s nemcsak szellemi szempontból, hiszen már az nagy dolog egy elsősnek, hogy végig kell ülnie egy 45 perces tanórát.

Minden félévben több szempontból értékeljük a gyerekek érettségét, s a tapasztalatokat megosztjuk a szülőkkel is – mondta a kaposvári óvónő a lapnak. Felmérik a tanulási képességeiket, de szociális szempontból, többek között a társas kapcsolataik fejlődéséből is lemérhető, hogy korukhoz képest hol tartanak. Tavaly például egyetlen hatéves gyereket engedtek tovább, őt viszont már februárban is nyugodt szívvel iskolába adták volna. A többieket visszatartották, pedig volt köztük olyan, akinek az értelmi szintje simán megfelelt volna, ám szociális szempontokból közelebb állt egy kiscsoportoshoz, mint egy iskoláshoz.

A törvényjavaslat indoklásában az szerepel, hogy a “gyermek érdekét az szolgálja, hogy a megfelelő óvodai felkészítést követően minél előbb megkezdhesse iskolai tanulmányait”. Az Emmi arról egyelőre hallgat, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy minden 6 éves gyerek iskolába menjen.

Ez egy meglehetősen szűklátókörű és szakmaiatlan hozzáállás. A gyermek érdekét inkább az szolgálja, ha akkor kezdi meg az iskolát, amikor már megérett rá – nyilatkozta lapunknak Miklós György, a Szülői Hang Közösség egyik alapítója. Szerinte a javaslat nincs szakmai indokokkal alátámasztva és teljesen logikátlan. Úgy véli, a kidolgozásban közrejátszhatott az óvodai férőhelyek szűkössége, ezért így próbálnak majd minél előbb “megszabadulni” a gyerekektől.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Népszava