Terhesség

Az anya vérnyomása befolyásolhatja a baba nemét

Az American Journal of Hypertension című folyóiratban publikált tanulmány szerint az édesanya vérnyomása hatással lehet arra, hogy fia vagy lánya születik.
2018. Október 17.
Az anya vérnyomása befolyásolhatja a baba nemét

Számos módszer és hiedelem kering a köztudatban, melyek segítségével az anya megjósolhatja, hogy mi lesz a születendő gyermek neme, ám sajnos ezek egyike sem tudományosan bizonyított. Néhány évvel ezelőtt azonban egy olyan kutatás is napvilágot látott, melyben babavárás előtt álló fiatal nők egészségi állapotát követték figyelemmel. Alaposan megvizsgálták őket a “toborzás” napján, majd ezt megismételték, mikor valóban teherbe estek, miközben várandósok voltak, és végül a kisbabájuk megszületésekor is.

A Dr. Ravi Retnakaran endokrinológus által vezetett 2009-es kutatásban összesen 1411 kínai hölgy vett részt Liuyang tartományból. Miután összevetették a vérnyomás, koleszterin-, glükóz és triglicerid szintjeiket, arra jutottak, hogy a szisztolés vérnyomás (az vérnyomásértékek közül az első) azoknál a nőknél, akiknek fia lett, valamivel magasabb, átlagosan (106 higanymilliméter/mmHg) volt, azoknál pedig, akiknek lánya született, valamivel alacsonyabb (103,3 mmHg) volt. Tudni kell, hogy a kutatók a vizsgálat során kizárták az olyan tényezőket, mint a kor, a dohányzás, a BMI, valamint a vérzsír- és vércukorszint.

Dr. Retnakaran megállapította, hogy a kutatás eredménye szerint az anya vérnyomása valóban egy olyan fontos tényező lehet a gyermek nemének szempontjából, melyet eddig nem vettek figyelembe. Ez pedig segíthet megérteni azokat az alapvető mechanizmusokat, amelyek az embernél a nemek megoszlását szabályozzák.

(via)

Kapcsolódó cikkeink: