Terhesség

Apás szülés: a kézfogás enyhíti a fájdalmakat

Van, aki az első pillanattól kezdve apás szülést tervez, másnak viszont elképzelhetetlen, hogy a párja is bent legyen vele a szülőszobán. A döntést megkönnyítheti egy kutatási eredmény: ha a párunk fogja a kezünket, még a fájdalom is csökken!
2018. Augusztus 18.
Az érintés csökkenti a fájdalmakat

Amerikai és izraeli kutatók egy interperszonális szinkronizációnak nevezett jelenséget tanulmányoztak, melynek lényege, hogy az egymáshoz közel álló emberek nemcsak az érzelmeket “vehetik át” a másiktól, de fiziológiásan is tükrözhetik a másikat. Az érintésen keresztül a két ember agyhullámai szinkronba kerülnek, és a légzési ritmusuk, szívverésük is összehangolódhat. Ez pedig akár a fizikai fájdalmakat is csökkentheti. A tanulmány vezető szerzője, Pavel Goldstein azután szerette volna bizonyítani az elméletét, hogy úgy tapasztalta, a saját feleségének szülési fájdalmait látszólag enyhítette, hogy mellette volt és fogta a kezét.

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szakmai lapban ismertetett kutatásba 22 olyan párt vontak be, akik legalább egy éve együtt voltak, és a pár egyik tagja sem vett még részt szülésben. A pároknak több forgatókönyvet is le kellett játszaniuk (pl. külön szobákban voltak, egy szobában tartózkodtak, de egymástól távol, illetve egymás mellett, a másikat megérintve ülhettek), majd a hölgyeket enyhe fájdalomnak tették ki. Úgy találták, hogy a pár férfitagjának érintése megerősítette a kettőjük közötti kapcsolatot, és a nők a fájdalmat is elviselhetőbbnek tartották.

“Az együttérző, támogató érintés fájdalomcsillapító mechanizmusokat indíthat be az agyunkba” – fejtette ki Goldstein. “A kéz megfogása egyértelmű jele lehet annak, hogy megértjük a másikat, átérezzük a fájdalmát.”

(Cikk forrása: smartparenting.com.ph)

Ez is érdekelhet: