Egyéb

Angolna – szárazon és vízen

Az angolna kecses, hajlékony, mozgékony, otthon van a vízben - találó név egy, többek között sérült gyermekek úszásoktatásával és sokoldalú vízi terápiájával foglalkozó alapítvány számára.
2006. Szeptember 27.

Egyéni fejlesztő program csecsemőkortól

Véletlenül alakult úgy, hogy M. Kecskés Edittel, az Angolna Úszó- és Gyógyúszóiskola, Oktatási és Rehabilitációs Alapítvány vezetőjével gratulációval kezdhettük a beszélgetést: augusztus 20-án ugyanis a sérült gyermekekért végzett több évtizedes munkájának elismeréseképpen a Köz Szolgálatáért Érdemrend bronz fokozatát vehette át.

M. Kecskés Edit nyolc évvel ezelőtt hozta létre az Alapítványt, miután ő maga már 23 éve foglalkozik gyermekekkel (egészségesekkel és betegekkel egyaránt) mint úszóedző és sérülés specifikus szakági oktató. Ő dolgozta ki az VRSU – vagyis víziterápiás, rehabilitációs, specifikus úszás) bébiprogramot, amelynek szabadalmi levédése folyamatban van. A VRSU programot három hónapos kortól kezdik el idegrendszeri károsodott, mozgásfejlődésükben késleltetett csecsemők számára. Többfajta sérüléstípus fordul elő az eseteik között: lehet genetikai, születési és szerzett sérülés is. Közöttük vannak az értelmi képességekre, a mozgásszervekre, az izmokra ható sérülések is. Ez utóbbiak például a nem megfelelően feszes vagy épp ellenkezőleg, a túl feszes, spasticus izmok – ezek kombinációban is előfordulnak, például, hogy valakinek a lábán illetve a karján nem ugyanazon típusú sérüléstünet tapasztalható. Az Angolna trénerei nem az okkal foglalkoznak, hanem egyedileg a meglévő állapotot vizsgálják. Személyre szabottan minden gyermeknél felállítanak egy prognózist, meghatározzák a célt és az ahhoz vezető utat. Nem lehet tehát sablont felállítani, a program minden esetben sérülés specifikus, és függ a távolabbi és közelebbi elérendő – elérhető céloktól. Foglalkoznak például olyan izomsorvadásos gyermekkel, akinek – mivel például az úszásoktatás az ő esetében ellenjavallt – egy élményközpontú program összeállításával igyekeznek megadni azokat az ingereket, amelyek az egészséges csecsemőket érik, illetve elérni, hogy a vízben jól érezze magát, öröme legyen.

Együttműködés – zökkenőkkel

Az Angolna Úszó- és Gyógyúszó-iskola, Oktatási és Rehabilitációs Alapítványt egyre szélesebb körben ismerik: orvosok, neurológusok, rehabilitációs szakemberek, gyógytornászok, szakbizottságok, kórházak ortopédiai osztályai küldik ide a gyerekeket. Sajnos, az orvosok olyan mértékben túlterheltek, hogy tízből talán kettő akad, aki konkrét címmel is szolgál a szülőknek. Tornagyakorlatot állít össze, megemlíti, hogy vízi terápiára is szükség lenne, de a konkrét lehetőség “kinyomozását”, megtalálását a szülőkre hagyja. – Azért lenne fontos, hogy minél többen ismerjék ezt a lehetőséget is, mert noha csoportos vízi terápia több helyen is van, csak itt tartanak egyénre szabott foglalkozásokat. Az Angolnát segíti több szakorvos (honorárium nélkül!), így a gyerekek állapota folyamatos kontroll alatt van. Természetesen a kicsik saját kezelőorvosaitól is várják a visszajelzést, az együttműködés itt is nagy segítséget jelent – például röntgenfelvételekkel segítve a rehabilitáció nyomon követését. A szülőknek jó azzal tisztában lenniük, hogy egyáltalán nem minden fajta vízi foglalkozás, úszásoktatás megfelelő a gyermekük számára. A felelőtlenséggel határos, de akadt például olyan úszóoktató, aki (megfelelő képesítés és szakmai gyakorlat nélkül) elvállalta azzal az izomhipotóniával diagnosztizált gyermekkel való foglalkozást (a “felerősítését”), akiről utóbb kiderült, hogy nem is hipotóniás, hanem izomsorvadásos – vagyis számára az edzés jellegű foglalkozás és a tanuszodákban szokásos, 26 fokos víz kifejezetten ellenjavallt, akár szívmegálláshoz is vezethet. A szülői magatartás is szélsőséges: van, aki az első diagnózis kézhez vétele után már kevesebbet törődik a súlyosan sérült gyermekkel, ráhagyja a vele való foglalkozást a trénerre, nem viszi el például a kontrollvizsgálatokra, más meg épp ellenkezőleg, indokolatlanul “túlaggódja” a gyermek állapotát. M. Kecskés Edit úgy véli, még lehetne fejleszteni a családtagok illetve a szakemberek együttműködését, a legsérülékenyebb, az érintett gyermek érdekében.

A víz csodája

Angolna - szárazon és vízen

A manuális fizioterápiás programot az egészséges babák úszásprogramjából adaptálta M. Kecskés Edit a sérült gyermekek részére. Tizenöt technikai elemet, fogást alakított ki, egymásra építve, egymást váltogatva a gyerek fejlődése, állapota szerint a leghatékonyabb fejlesztő módszerként. A foglalkozás elemei a víz fizikai tulajdonságait, a vízoszlop magasságából fakadó felhajtó erejét, a frontális ellenállását, a turbulenciát, stb. használják ki a baba izmainak, tüdejének erősítésére. Ezeket a gyakorlatokat fürdőkádban nem lehet alkalmazni, mert ehhez szükség van az uszodai körülményekre: a testre ható tömegnek, erőbehatásoknak, a vízoszlop nyomásának meg kell lennie. Míg egy nagyobb gyermeknek meg lehet tanítani a különböző nyújtó-erősítő gyakorlatokat, a babák esetében sem ez az önálló munka, sem a különböző eszközök alkalmazása nem jöhet szóba. Ezért a baba szinte a tréner testén, a tréner pedig szinte a babával együtt lélegezve végzi a gyakorlatokat, emelő, mártó, sodró, pörgő stb. mozdulatokat téve, hogy a víz ereje, nyomása hathasson a kicsi testének megfelelő részére. Nagyobb gyerekeknél sérülés, hosszas gipszágy vagy műtét utáni rehabilitációként is egyénre szabott programot állítanak össze, vízi és “szárazföldi” – torna – elemekből. Ahol halmozott (például mozgásszervi és értelmi) sérülés áll fenn, szintén specifikus program alapján dolgoznak, amelynek egyik legfontosabb célja az önálló úszás elsajátíttatása, akár kerekes székből indulva is. Kecskés Edit egyik emlékezetes esete például azé a négy végtagos bénulással, víziszonnyal hozzákerült fiúé, akit három évi munkával három úszásnemben sikerült megtanítania úszni. A vízben elért mozgásjavulás természetesen érezteti hatását a szárazföldön is.

Csak magukra számíthatnak?

Az Angolna jelenleg 52 gyermekkel foglalkozik (ez a szám tekintve az egyedi kezeléseket, körülbelül háromszáz csoportban foglalkoztatottnak felel meg), akik hetente egy-két alkalommal jönnek a félórás, intenzív tréningre. Az Alapítvány csak magára és az érintett gyermekek családjaira számíthat: tanfolyami jelleggel működik, a szülőknek az uszodai belépőt és a tanfolyami díjat kell fizetniük. Az időnkénti jótékonysági rendezvények bevételei a felszerelésekre, illetve néhány gyermek térítésmentes kezelésére mennek el. Ma Magyarországon a pályázati rendszer túl bonyolult, körülményes, nem kedvez a kisebb civil szervezetnek – tette hozzá M. Kecskés Edit. Sokféle egyéb szolgáltatást is nyújtanak, a család szinte minden tagja számára: kismamatorna, vízitorna, aqua-fittnesz, egészséges gyermekek és felnőttek úszásoktatása is zajlik. Érdekesség még, hogy korai fejlesztő programot, illetve sérült, koraszülött babák esetében (kádas) vízi terápiát, babamasszázst otthon is végeznek, az oktatók szükség esetén házhoz is mennek. Minderről részletesebben informálódhatnak a www.angolna.hu honlapon.

Forrás: HáziPatika.com