Terhesség

A terhesség alatti vizsgálatok

A terhesség alatt végzett vizsgálatok célja, hogy felmérjük a várandós nő egészségi állapotát, megelőzzük, illetve idejében felismerjük és kiszűrjük a különböző elváltozásokat, valamint képet kapjunk a fejlődő magzatról.
2002. November 10.

Laborvizsgálatok

Legalább 3 alkalommal a terhesség alatt:

Teljes vérkép: A rendszeres vérképellenőrzéssel nyomon követhető a vörösvértestek, a hemoglobin (vérfesték), hematokrit (a vér alakos elemeinek és a plazma térfogatának aránya) csökkenésének mértéke, így szükség esetén vaspótlás kezdhető el. A vörösvértest szám adott, ebből következően a hematokrit értéke csökken. (Ez a plazmatérfogat arányának növekedése miatt van, tehát az így kialakuló vérszegénység élettani.)

Vércukorvizsgálat: Éhgyomorra, illetve ún. étkezés utáni vércukor vizsgálat (szükség esetén terheléses vércukor vizsgálat is), a cukorbetegség, illetve a terhesség alatt kialakuló cukorbetegség felismerésére szolgál.

Teljes vizeletvizsgálat: a veseműködés ellenőrzését, valamint a különböző fertőzések kiszűrését célozza.

VDRL szűrés: szexuális úton terjedő fertőzés (vérbaj) kiszűrésére szolgál.

Hepatitis-B szűrés: ez a kötelező vizsgálat a fertőző májgyulladás kiszűrését célozza. Amennyiben az eredmény pozitív, a megszületendő babára, valamint a családra további járványügyi teendők vonatkoznak.

Vércsoport- és Rh-vizsgálat: az Rh negatív anyáknál különösen fontos a későbbi csoport-összeférhetetlenséget megakadályozva súlyos fejlődési rendellenességeket előzhetünk meg.

Általános belgyógyászati vizsgálat

Lehetőleg a kismama vigye magával a friss EKG, valamint vizelet- és vérkép eredményét. Így háziorvosa azonnal felismerheti az esetleges eltéréseket.

Fogászati vizsgálat

Terhesség alatt a terhességi hormonok hatására jelentős változások következnek be. Fokozódik a kalcium-lebontás, szuvasodnak a fogak, valamint a fogíny gyulladása is gyakrabban fordul elő. (Kismamáknak a területileg illetékes fogászati rendelőben a fogászati ellátás térítésmentes.)

Általában a nőgyógyászati vizsgálat az első jelentkezéskor egyben rákszűrő vizsgálat is. Többnyire ekkor hüvelyváladékot is vesznek vizsgálat céljából. Amennyiben ekkor kórokozó tenyészik ki, akkor kezelésre és kontroll vizsgálatra van szükség.

Ultrahang diagnosztika

A vizsgálat az eddigi adatok szerint veszélytelen és a terhes számára sem kényelmetlen. A vizsgálat azon az elven alapszik, hogy a magas frekvenciájú hanghullámok a test szövetein áthaladva a különböző akusztikai tulajdonságú határfelületekről visszaverődnek. UH vizsgálattal tisztázni lehet a terhesség korát, fel lehet ismerni az ikerterhességet, képet lehet kapni a magzatvíz mennyiségéről, a lepény helyzetéről és nagyságáról, valamint számos fejlődési rendellenesség diagnosztizálható. A terhesség alatt kötelezően 3 alkalommal végeznek UH vizsgálatot.

CTG vizsgálat (általában a terhesség 36. hetétől végzik)

A cardiotocograph (CTG) készülékkel a magzati szívműködést és a méhösszehúzódásokat lehet megfigyelni. Így a magzat méhen belüli állapotáról, a méhlepény és a méhizomzat működéséről kapunk képet.

A magzati szívműködést ún. Doppler-készülékkel is lehet ellenőrizni. Ez a műszer is az ultrahang készülékek közé tartozik, és többnyire a védőnői tanácsadáson kerül elő.

Ha bármilyen elváltozásnak a gyanúja felmerül, kiegészítésül többféle vizsgálat is szóba jöhet.

Genetikai vizsgálat

Ha a családban már fejlődési rendellenességgel született újszülött, genetikai tanácsadásra is elküldünk.

A 37 év feletti kismamáknak kötelező genetikai vizsgálaton kell részt venni a 11-13. héten. Abban az esetben, ha felmerül a genetikai rendellenesség alapos gyanúja, akkor a 12-13. héten a méhlepény, illetve 16-17. héten a magzatvíz vizsgálatával igyekeznek kiszűrni a betegséget.(Ha valaki nem szeretné vállalni ezeket a vizsgálatokat, akkor vérvizsgálatot is választhat, ezt azonban az OEP már nem támogatja.)

A következő vizsgálatok az egyedi esettől függően szintén elvégezhetők:

Laboratóriumi vizsgálatok

Toxoplasma szűrés: a toxoplasmózis fertőző betegség, legfőbb terjesztője a macska, valamint a nem kellően megfőzött állati eredetű étel.

CMV (cytomegalovírus) szűrés

Rubeola szűrés

HIV fertőzöttség szűrése: A HIV fertőzés nem befolyásolja a teherbeesést, viszont a vírus az esetek 25-35 %-ában átjut a terhesség alatt vagy szülés közben a magzat vérkeringésébe.

Amnioszkópia

A magzatburkon keresztül megtekinthető a magzatvíz egy speciális eszközzel. Amikor a magzat valamilyen ok miatt oxigén-ellátási zavart szenved, fokozott meconiumürítéssel (magzatszurok) reagál. A magzatszurok a magzatvízbe kerülve mennyiségétől függően különböző mértékben zöldes színűvé festi azt. Ez a zöld szín amnioszkóppal egyértelműen felismerhető. A vizsgálat megterhelése nem nagyobb, mint egy hüvelyi feltárás.

Amniocentézis

Az anya hasfalán keresztül egy célszerűen megválasztott tűvel a magzatburokba hatolnak és a magzatvízből 10-20 ml-t vesznek vizsgálat céljából.

CVS vizsgálat

Az amniocentézishez hasonló eljárás, csak itt a méhlepényből vesznek mintát (általában a hüvelyen keresztül). Genetikai elváltozásokat lehet ily módon felfedezni. Ezt a vizsgálatot a terhesség 10-12. hetében végzik, és mindig megelőzi genetikai tanácsadás.

Természetesen minden kismamának egyéni terhesgondozásra van szüksége, így előfordulhat, hogy a felsoroltakon kívül más vizsgálatot is szükségesnek tartanak. Ez különösen akkor fontos, ha a várandós nő valamilyen betegségben szenved, vagy szenvedett korábban.

Minden kismamát tájékoztatnak a terhesgondozásban résztvevő szakemberek az elvégzendő vizsgálatokról és azok jelentőségéről.

A kismamákat szeretnénk biztatni, hogy bizalommal forduljanak kérdéseikkel a terhesgondozóban megismert orvosokhoz, védőnőkhöz, szülésznőkhöz, akik készségesen állnak rendelkezésükre.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Terhesgondozás 2015: szabályok és lehetőségek
  • A terhesgondozás útvesztőiben
  • Miért szül a magyar nő? Miért nem?
  • V. évf. / 1. szám

    Forrás: Gyógyhírek, a Heim Pál Gyermekkórház gyógyászati havilapja