Baba

A szülési sérülések a lelket is megterhelik

A szülés során számos nőt érhet olyan sérülés, amelynek a gyógyulása akár hónapokat - bizonyos esetekben éveket - is igénybe vehet: ezek lehetnek például gátsérülések, kismedencei sérülések, akár hüvelyproblémák is.
2018. November 27.
A szülési sérülések a lelket is megterhelik

Szakértővel beszélgettünk arról, milyen lelki megterhelést jelenthetnek az ilyen problémák, sérülések, és miért okozhatnak akár depressziót is.

Komoly lelki következmények

A szülésünk életünk egyik meghatározó élménye: amikor valami nem jól sikerül, pláne ha maradandó vagy lassan gyógyuló sérülést szenved el a szülő nő, az komoly lelki következményekkel járhat Döbör Ágota, pszichológus, anya-magzat kapcsolatanalitikus szerint. – Ez egy nagyon érzékeny időszak, számtalan hormonális változás zajlik, emellett egy teljesen új élethelyzethez kell igazodni, mely általában a korábban megszokotthoz képest nagyobb fizikai megterhelés is. Sérüléskor, illetve amikor a szülés nem olyan, mint amilyennek a kismama elképzelte, megjelenthet az anyukában a kudarcélmény: nem tudok szülni, elrontottam, erre se vagyok képes – tudtuk meg a szakértőtől.

A babához való kapcsolódást is nehezíti

Elmondása szerint a sérülés nehezítheti a babához való kapcsolódást, ami aztán újabb rossz érzéseket generálhat: bűntudatot, depressziót. – Fontos megemlíteni a szülészeti erőszakot is, ami ugyan nem jár feltétlenül fizikai sérüléssel, de lelkileg meghatározó: ilyenkor az anya tudta vagy beleegyezése nélkül – esetleg az anya tiltakozása ellenére – végeznek (sokszor szükségtelen) vizsgálatokat, beavatkozásokat. Ha a fizikai sérülés maradandó, későbbi kezelést igényel, akkor további nehézség lehet az anya életében a saját nőiességének megélése: mindez – vagyis a lelki és a fizikai sérülések együttese – kihathat a párkapcsolatra is, ott okozva zavart – magyarázta Döbör Ágota.

Így ismerhető fel, ha depresszióról van szó

A szülést követő napokban gyakran előfordul érzékenység, hangulati labilitás, ami nem jelent még depressziót: általában pár nap után ez javulni szokott, azonban a tartós rosszkedv, szomorúság, energiátlanság már felkeltheti a figyelmünket. – Ha az anyuka nem érdeklődik a babája iránt, sokat sír, gyakran ingerült, akkor mindenképp gondoljunk depresszióra és semmiképp ne hagyjuk magára az édesanyát.

Fontos tudni, hogy a depresszió a maga tünettana miatt általában akadályozza, hogy a benne érintett személy segítséget kérjen – hívta fel rá a figyelmet a szakember.

A pszichológus szerint ilyen probléma esetén bárki lehet segítség: érdemes fizikailag is tehermentesíteni az édesanyát, hogy többet pihenhessen, párjával lehessen, törődhessen önmagával.

– Sokat segíthetnek a baba-mama klubok, közösségek is, ezek gyakran sokat javítanak a helyzeten, ám depresszió esetén ez csak átmeneti javulást hozhat csak, tartós és lényegi változást nem. Én azt javaslom az édesanyáknak – és a környezetükben élőknek -, hogy ha heteken át tapasztalják magukon a depresszió jeleit, ha nem tudnak kapcsolódni a babához, esetleg rossz érzéseik vagy gondolataik vannak a babával kapcsolatban, forduljanak szakemberhez. A depresszió hátterében gyakran komoly hormonális vagy genetikai okok vannak, és az édesanya gyermekkorban elszenvedett fizikai vagy lelki sérülései is kihathatnak a szülés utáni állapotra. Erről nem tehet az édesanya, ilyenkor nem elhagyja magát, és fontos, hogy erre a környezete is így tekintsen – mondta el Döbör Ágota.

Beszéljük ki a tabut

Nagyon fontos, hogy a szülési sérüléseket ne kezeljék tabuként az édesanyák, merjenek beszélni a problémáikról és segítséget kérni. Az édesanyák gyakran szégyellik az állapotukat, és ezért nem fordulnak segítségért, pedig fontos, hogy felismerjék és kezeljék a helyzetet.

Mindezek mellett nagyon fontos a prevenció is: sok szülésfelkészítő valóban a szülésig készíti fel a kismamákat. – Jó volna, ha minden leendő anyuka hallana arról, milyen nehézségekre és változásokra számíthat az első évben – tette hozzá a szakértő -, miként változik majd az élete, a párkapcsolata, és itt kaphat helyet a depresszió témája is.

Kapcsolódó cikkeink: