Baba

A szülés utáni időszakban is nagyon oda kell figyelni magunkra

Csontosné Nagy Tímea esete tökéletesen tükrözi, hogy mennyire fontos a szülés utáni időszakban, hogy a testünknek megadjuk, amire annak szüksége van.
2018. December 01.
A szülés utáni időszakban is nagyon oda kell figyelni magunkra (fotó: Csontosné Nagy Tímea)

A babatervezés, a várandósság, a szülés és a gyerekágyi időszak minden édesanya életének meghatározó időszaka, amely telis-tele van csodálatos pillanatokkal. Meg aztán legalább ennyi nehézséggel is, ám utóbbiakra nem szeretünk emlékezni, ha pedig éppen megéljük azokat, kisebb gondunk is nagyobb annál, hogy reklámozzuk a problémáinkat. Ám ez nem feltétlenül van így jól, hiszen az edukáció sokat segíthet abban, hogy könnyítsünk a helyzetünkön.

– A terhességem előtt fogamzásgátló tablettát szedtem és dohányoztam – kezdte történetet Tímea, majd őszintén beszélt arról, hogyan élte meg testileg és lelkileg gyermeke érkezését.

“Amikor a babavállalás mellett döntöttünk férjemmel, felkerestem orvosokat, hogy mondják meg, a testem hormonálisan és egészségügyileg is megfelelő állapotban van-e egy kisbaba szempontjából. A pozitív megerősítések után, már a babatervezés időszakában kezdtem el a terhesvitamin szedését, hogy elegendő ideje legyen a szervezetemnek a feltöltődésre. A dohányzást pedig azonnal abbahagytam. A várandósság alatt szedtem terhesvitamint. Kiválasztottam a számomra megfelelő terméket, amit magnéziummal és Q10-el egészítettem ki.

A várandósság kapcsán szerencsésnek mondhatom magam. Semmilyen negatív testi élmény (sem rosszullétek, sem inkontinencia) nem merült fel. Az első trimeszter inkább lelkileg volt megterhelő, furcsa hangulatingadozásaim voltak, amiket sokszor én sem tudtam megmagyarázni. Egyik pillanatról a másikra a boldog állapotból egy pattanásig feszülő érzelmi állapotban találtam magam – szép kis érzelmi hullámvasút volt. A terhesség alatt nem volt problémám a gyomorsavammal, nem voltam éhesebb, vagy kívánósabb sem. Inkább a savanyú és csípős ételeket szerettem és a savas üdítőket, mondogattam is, hogy igazi férfi lakott odabent. Hízni sem híztam, pedig egy 4 kg-os fiút hordtam ki.

A terhesség lelki oldala végig mozgalmas volt. Állandó aggódás és kérdések sorozata zakatolt az agyamban. Ahogy közeledett a szülés napja, egyre erősödtek az aggodalmak és félelem is párosul hozzájuk. Ilyenkor szerintem nagyon fontos egy szerető pár. Az anyává válás folyamatában lévő nőnek az egyik legfontosabb támasza szerintem a baba apukája. A férjnek pedig a legnehezebb feladat egy “össze-vissza lelkiállapotú” terhes nővel kiegyensúlyozottan együtt élni, szóval így utólag azt mondom, hatalmas elismerés jár nekik is.

A szülés szerintem megfoghatatlan és elmondhatatlan emberi csoda, amin a nők szerencsésebbjei átmennek, de sajnos sehol senki nem készíti fel őket megfelelően rá. A terhesvitaminok például agyon vannak reklámozva, de hogy a szülés kapcsán milyen nem várt (egyben gyakori) komplikációk, sérülések jöhetnek létre, soha senki nem hangoztatja, mint ahogyan azt sem, hogy a szülés utáni időszakban mit kell szedni, vagy egyáltalán kell-e bármivel is pótolni a rengeteg nyomelemet.

Nekem tervezett, indított szülésem volt, mert nagy volt a baba, mégsem császároztak meg, végig hagyták természetes úton az egészet. Délelőtt 11-kor mentem be a debreceni klinikára, 23:22 perckor 3920 grammal és 51 cm-el megszületett a kisfiam. A kitolási szakasz, ami általában két nyomás, nálam 1 óra 20 perc volt. Használtak vákuumot, majd mivel az sem segített, a szülésznő és egy szakorvos jelölt kinyomta belőlem szegénykémet. Annyi vért vesztettem, hogy el is ájultam, másnap úgy szintén, így két egység vért adtak, ami után lassan magamhoz tértem. A gátseb mellett méhnyak repedés is volt, de ezt már csak a zárójelentésből tudtam meg.

Az, hogy ilyenek előfordulhatnak, soha de soha nem mondta senki, pedig az ott dolgozók szerint gyakori jelenség. Most már azt is tudom, hogy a szülés után mindenképpen pótolni kell a sok elveszett nyomelemet, ami a szoptatás és szülés után távozik a szervezetből. Nem is beszélve a nem alvásról és az egyéb kimerültséggel járó anyai feladatokról. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy ennek épp olyan nagy figyelem járna, mint a terhesség alatt szedendő vitaminoknak. Én éppen ezért kezdtem el a szülés után szedni egy készítményt, ami úgy érzem sokat segített abban, hogy visszanyerjem az erőmet.

A szülés utáni időszakban is nagyon oda kell figyelni magunkra

(fotó: Csontosné Nagy Tímea)

Úgy gondolom, most nem lennék ilyen egészséges és nem gyógyulnék ilyen hamar, ha ez nincs, mert nekem elég nagy sebem volt, igazán mély. Hála Istennek amikor a 6 hetes kontroll vizsgálatomra visszamentem, akkor a lehető legjobb eredményekkel jöttem haza. Energikus vagyok és nem érzem, hogy kimerült lennék. Viszont minden nőnek tudnia kell, hogy a szülés utáni időszakban is nagyon oda kell figyelni magunkra, a testünk szükségleteire. Hiszen mindenkinek, a babának is az az érdeke, hogy hamar felépüljünk.”

Kapcsolódó cikkeink: