Baba

A leggyakoribb szoptatási nehézségek

Főként első gyerekes anyaként számos olyan nehézségbe ütközhetünk a szoptatás során, amelynek kezeléséről fogalmunk sincs. Bár a szoptatás természetes dolog, sokszor merülnek fel problémák. Összegyűjtöttük a leggyakoribb szoptatási nehézségeket.
2018. Július 18.
A leggyakoribb szoptatási nehézségek

Az első és legfontosabb, hogy bár a szoptatás a lehető legtermészetesebb dolog, még sincs tapasztalatunk benne, amikor az első gyerekünk megszületik. A legfontosabb, hogy türelmesek legyünk, magunkkal és a babával is. Ha azt tapasztaljuk, hogy szoptatási nehézségeink vannak, akkor bátran kérjünk segítséget, de fontos, hogy kitől: a szoptatási tanácsadók sokat tudnak segíteni a nehézségeken és támogatják az anyát érzelmileg is.

Lássuk, melyek a leggyakoribb nehézségek, amelyek felmerülnek szoptatás során.

Kezdjük a babával.

Aluszékonyság

Előfordulhat, hogy a baba aluszékony, nem ébred fel túl gyakran, vagy egyszerűen nem tűnik éhesnek. Nem a haj húzogatás, arc csipkedés a megfelelő megoldás, inkább gyengéden öltöztessük át, masszírozzuk meg. Az újszülöttek gyomra nagyon pici, könnyen telítődik, elképzelhető tehát, hogy látszólag keveset szopnak, még sem maradnak éhesek. Előfordul, hogy csak néhány percig szopik és újra elalszik. Hagyjuk aludni, de 1-1,5 óra múlva ismét kínáljuk meg.

Szopási sztrájk

Bármelyik életkorban előfordulhat és nagyon különböző okok állhatnak a háttérben. Arról van szó, amikor a baba egyszerűen elutasítja a szopást, mintha nem kellene neki, későbbi életkorban úgy tűnhet elválasztotta magát. Ha egy évesnél fiatalabb a baba, akkor egészen biztosan nem arról van szó, hogy köszöni, nem kér több anyatejet (későbbi korban sem valószínű, hogy egyik pillanatról a másikra drasztikusan utasítja el az anyatejet a baba).A szopási sztrájk okai lehetnek:

  • fogzás
  • megfázás
  • nyelési nehézség (reflux vagy fülgyulladás miatt)
  • nem megfelelő mellre helyezés
  • nem megfelelő szoptatási póz
  • cumihasználat (cumizavar)
  • illatok megváltozása (más öblítőhasználat, parfüm váltás)
  • túl erős tejleadó reflex
  • tejleadó reflex késik
  • tej ízének megváltozása (pl. ha az anya gyógyszert kezd szedni).

A szopási sztrájk kétségbeejtő az anya számára és mivel a mell nem tud kiürülni, mellgyulladáshoz is vezethet. A fenti okokat ki kell zárni, sok türelemre van szükség, több testkontaktusra, összebújásra, félhomályban szoptatásra, a cumi, cumisüveg kiiktatása. A szopisztrájk általában pár napig tart, addig is fejjük le a tejet, hogy ne telítődjön és figyeljük a pisis-kakis pelusok számát (napi 5-6 pisis pelus, a kakis pelusok száma eltérő lehet, a napi egytől a két naponta egyig is teljesen jónak számít), hogy eleget szopizott-e a baba.

Cumizavar

Egy igény szerint szoptatott babának semmi szüksége cumira. Ugyanez érvényes a cumisüvegre is. Egyszerűen más technikával kell ezeket az eszközöket használnia a babának, mint ami a szopáshoz szükséges. Ez összezavarhatja a babát (nem minden babát zavar össze, de minek veszélyeztessük a szoptatás sikerét, ha nem muszáj). A cumit, cumisüveget is használó babák nem tudnak hatékonyan szopni, nem szopiznak eleget, a szoptatás az anyának fájdalmas lehet, a mellbimbó kisebesedhet, a mell nem ürül ki rendesen. Ha a baba keveset szopizik, akkor kevés tej fog termelődni, így a szoptatást előbb-utóbb pótolni kell, majd abba is marad. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, iktassuk ki a cumit.Létezik egy technika, amivel meggyőződhetünk arról, hogy cumizavar áll a probléma hátterében: ha a baba szájába tesszük az egyik ujjunkat ujjbeggyel felfelé-a második ujjperc közepéig és a baba erős vákuummal szívja az ujjhegyet, nyelve körülöleli az ujjat, és ritmusosan nyomkodja a szájpadlásához, akkor helyes a szopási technikája. Ha viszont megpróbálja kilökni a szájából az ujjat, akkor nem jó a technika.

Ha pótlásra van szükség, akkor használhatunk fecskendőt, kiskanalat, svéd itatópoharat, vagy poharat. A szoptatásra való visszaállás nagyon sok türelmet igényel mind az anya, mind a baba részéről.

Lenőtt nyelv

A lenőtt nyelv egyértelműen szoptatási nehézséget okoz, hiszen a nyelvfék rövidsége vagy feszessége miatt a baba nem tud hatékonyan szopizni. Ha a csecsemő nyelve annál mélyebbre húzódik minél nagyobbra nyitja a száját és a nyelve szív alakot formál, akkor gyanakodhatunk, hogy lenőtt nyelv problémával állunk szembe. Tapasztalt védőnő, gyermekorvos azonnal felismeri a problémát.

Ha a babának lenőtt nyelve van, akkor nem képes vákuumot képezni, ezért nem is tud hatékonyan szopizni, megsebezheti a mellbimbót, fájdalmassá teheti az anya számára a szoptatást.A nyelvféket éppen ezért minél hamarabb le kell csípni. Ez egy pár másodperces művelet, rémisztőnek tűnik, de valójában nem az, mert a nyelv alatti hártyán ejt egy pár milliméteres metszést az orvos. A nyelvfék pici babáknál még vékony, ér, ideg nincs benne, így nem fájhat a babának.Az anyánál fellépő szoptatási nehézségek lehetnek:

Túltelítődés

A tejbelövelléskor a mellek nagyobbakká, teltebbekké és kissé érzékenyebbé válnak. Ez egy teljesen normális jelenség. Előfordulhat azonban, hogy a mellek túl keménnyé, fájdalmassá és fényessé válnak. Ilyenkor a mellbimbó elsimul, és a babának nehézséget okozhat, hogy megfelelően szájába vegye szoptatáskor. Ezért nagyon fontos a helyes szoptatási technika, a gyakori szoptatás és az egyéb folyadékok kiiktatása (víz, tea), ezek mind növelik a túltelítődés esélyét. Az első hat hónapban a kizárólagos szoptatás a javasolt, azaz sem vízre, teára meg pláne semmi szüksége a babának.Ha túltelítődés jelentkezik, akkor segíthet a meleg zuhany szoptatás előtt, esetleg a meleg borogatás. Szoptatás előtt érdemes fellazítani a bimbóudvart egy kis fejéssel, hogy a baba könnyebben a szájába tudja venni. A gyakori, korlátozás nélküli szoptatás is segít elkerülni a túltelítődést.

Sebes mell, fájdalmas szoptatás

A szoptatásnak nem kell fájnia. Ha fájdalmat érez az anya, vagy ha a mellbimbó kisebesedett, akkor annak valamilyen oka van. Ilyen lehet a rossz szoptatási technika, vagy ha a baba valamilyen oknál fogva nem tud jól szopizni (lásd fent: cumizavar, lenőtt nyelv, nátha vagy egyéb betegség). Tévhit, hogy a hosszan tartó szoptatás az oka, mert “feláztatja a mellet”, ilyen egyszerűen nincs.Ha a szoptatás fájdalmas, a mellbimbó esetleg kisebesedett, akkor segíthetünk azzal, hogy nem használunk melltartót, melltartóbetétet, hanem szabadon hagyjuk gyógyulni a mellett. Ha szoptatás után pár csepp anyatejjel kenünk a mellbimbóra, az is segíti a gyógyulást. Sebes mellbimbóval is szoptathatunk, de inkább csak rövid ideig, sokszor naponta.

Tejcsatorna elzáródás, mellgyulladás

Az elzáródott tejcsatornában az anyatej panghat, fájdalmas csomók keletkezhetnek. Sok oka lehet a tejcsatorna elzáródásnak:

  • ritka szoptatás
  • szoros ruházat
  • stressz, kialvatlanság
  • sérült mellbimbó
  • nem hatékony szoptatás

Elzáródott tejcsatorna esetén gyakran kell szoptatni a babát, azzal a mellel kezdjük, ahol a probléma jelentkezett. Figyeljünk a helyes szoptatási technikára, a helyes mellre tételre. A nagy mellet emeljük meg, ne szorítsuk el a mellet melltartóval, szoros ruházattal.Mellgyulladás is sok mindentől kialakulhat, az elzáródott tejcsatorna is az egyik lehetséges ok. Lázzal jár, végtagfájdalommal, fájdalmas mellekkel, elesettséggel. Általában az egyik mellett érinti.Segíthet a meleg zuhany, a borogatás, a pihenés, ágynyugalom, sok folyadék és a legfontosabb: a minél gyakoribb szoptatás.

Ha rosszabbra fordul a helyzet, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

Beteg anya

A valóságban nem tartozik a szoptatási nehézségek közé az anya esetleges megbetegedése, de sok anyában felmerül, hogy vajon betegen szoptathat-e. Az esetek nagy többségében tovább szoptathat az anya, ha a beteg, például ha lázas. De mindenképpen beszéljünk orvossal, szoptatási tanácsadóval a problémáról.Kapcsolódó cikkeink szoptatás témában: