Kisgyerek

A kiborító “nem-korszak”

Nem. Nem és nem. Mindig. Még akkor is, amikor ennek semmi értelme - például ha a kedvenc desszertjét, vagy játékát kínáljuk neki. Mit kell tudni az idegrendszert alaposan próbára tevő "nem-korszakról"?
2018. Október 08.
A kiborító "nem-korszak"

A babák – akik éppen ekkor érnek totyogóvá – túlzásba viszik a “nem” szónak a használatát: részben azért, mert egyszerűen ki tudják mondani, részben azért, mert feszegetik vele a határaikat és megismerik az ellenkezésben rejlő hatalmat, részben pedig azért, mert látják, milyen hatást váltanak ki ezzel belőled.

Az elutasítás időszaka

Ezt az időszakot – ami a kisgyermek 2-3 éves kora körül, a dackorszak időszakában jön el – úgy is nevezik, hogy az elutasítás időszaka. A kicsi ilyenkor jön rá, hogy van saját akarata, és próbálgatja, mennyire tudja ezt érvényesíteni. Ekkor ébred rá egy gyermek, hogy ő valójában nem a szülei kiterjesztése, hanem egy önálló lény – éppen ezért a “nem-korszak” egy igen jelentős fejlődési állomás, amely segíti abban, hogy független egyéniséggé váljon.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

Emellett természetesen ez az időszak arról is szól, hogy a gyermek teszteli a szülőt: hogy reagál anyu és apu arra, ha mindenre nemet mond, ha folyton ellenkezik? Mit szabad és mit nem? Ez segíti a kicsit abban is, hogy megtanulja a viselkedés szabályait, hogy hogyan boldoguljon a társadalomban, hogy hol van a helye a világban. Lehet, hogy ezt az aprócska, hárombetűs szót nagyon idegesítőnek találjuk, de érdemes belegondolnunk abba, hogy mennyit fejlődik a gyermekünk ezzel az állomással.

Derült égből villámcsapás

A kiborító “nem-korszak” általában bármiféle előjel nélkül veszi kezdetét, ezért sok szülőt váratlanul ér, hogy a gyermeke hirtelen mindent el akar utasítani. Viszont amilyen hirtelen érkezett, olyan hirtelen tud elmúlni is, hogy a helyét a gyermek egy újabb hóbortja vegye át. Hogy milyen hosszúra nyúlik ez az időszak, azt főként az határozza meg, hogy reagálunk erre a viselkedésre, hogy neveljük a kicsit ebben az időszakban. Milyen stratégiát érdemes követnünk?

Ajánljunk fel alternatív megoldásokat

Az egyik legjobb módszer, ha mindenre két opciót adunk a kicsinek: “A fehér vagy a piros cipőt szeretnéd ma felvenni?”, “Egyedül játszanál ma, vagy kimenjünk a játszótérre a barátaidhoz?”, “Az építőkockákat pakolnád el, vagy az állatfigurákat?”, “Most akarsz kiszállni az autóból, vagy még játszol két percig előtte, és úgy szállsz ki?”. Ha általában van két lehetősége a kicsinek, nem pedig egy eldöntendő kérdést kap, akkor jó esély van arra, hogy nem a “Nem.” Lesz a válasza.

Számoljunk vissza

Ezt a technikát nem érdemes túl gyakran használni, de néha működhet, ha nagyon zűrös döntéshelyzet előtt állunk. Ajánljuk fel a gyereknek ilyenkor azt, hogy visszaszámolunk 10-től, és mire az 1-hez érünk, döntenie kell, vagy mi választunk helyette. A kicsit eltereli ilyenkor a visszaszámlálás az ellenkezéstől, és valószínűleg sikerül választania.

Tanítsuk a kicsit más választ adni

A gyerekek azért is használják ennyire sűrűn a nemet, mert gyakran nem tudnak mást mondani helyette. Ez egy remek időszak arra, hogy bővítsük a kicsi szókincsét azzal, hogy: “Mi a nem ellentéte? Az igen.”, vagy “Mi van a nem és az igen között? A talán.”, esetleg azzal, hogy “Hogyan lehet udvariasabban nemet mondani? Köszönöm, nem.”

Limitáljuk mi is a “nem” használatát

A gyermek végső soron a szülőktől tanulja meg a “nem” szó használatát, hiszen nagyon gyakran hallja, és látja, hogy valamilyen hatása van ennek a rövidke kifejezésnek. Éppen ezért érdemes csökkentenünk a saját “nem” használatunkat, és helyette más módon kifejeznünk magunkat., hogy ne hallja tőlünk ennyire gyakran.

Álljunk időnként a sarkunkra

Sajnos vannak azok a szituációk, amikor bizony nincs mit tenni, a gyermek biztosan “nem”-et fog mondani, akármilyen taktikával is próbálkozunk. Azonban a kicsi nem tud mindig felelősen dönteni, és van olyan, amikor muszáj ellenkeznünk vele. Ilyenkor mondjuk azt neki, hogy sajnos nem ez az idő az, amikor ő választhat, most ennek az ellenkezésnek nincs itt helye, sajnálom, ez most úgy fog történni, ahogy én szeretném.Kapcsolódó cikkeink: