Kisgyerek

A gyerekek minden korcsoportja fogékony a koronavírusra

A gyerekek minden korcsoportja fogékony a vírusra az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ tanulmánya szerint.
2020. Augusztus 07.
A gyerekek minden korcsoportja fogékony a koronavírusra (Fotó: Getty Images)

A jelentés alapját az a több tucatnyi koronavírusos eset adta, amelyet egy Georgia államban szervezett nyári gyerektáborban tártak fel június végén – írja az Infostart.hu az MTI nyomán.  A táborban 600-an voltak, 344-üknél végeztek koronavírustesztet, közülük 260-an bizonyultak fertőzöttnek. Mivel nem teszteltek mindenkit úgy vélik, a fertőzöttek száma magasabb lehetett.

A pozitív esetek negyedénél nem mutattak tünetet a gyerekek, akik pedig beszámoltak valamilyen tünetről, azok lázat fej- és torokfájást tapasztaltak. A fertőzött gyerekek közül 51-en tízévesek vagy annál fiatalabbak, 180-an tizenévesek, 29-en pedig nagykorúak voltak.

A vírus annak ellenére is terjedt, hogy a tábor szervezői a fertőzés megelőzésére ajánlott legtöbb módszert és eszközt alkalmazták az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) közlése szerint. A gyerekeket ugyanakkor nem kötelezték maszk vagy más, az arcukat eltakaró eszköz viselésére, míg a tábor 250 alkalmazottját és önkéntesét igen. A beltéri programokon az ajtókat és ablakokat nem tartották nyitva, hogy a szellőzést elősegítsék.

Forrás: Infostart.hu