Baba

A baba fejlődése – A tizenkettedik hónap történései

Elérkeztünk a baba egyéves születésnapjához, és kezdetét veszi egy izgalmas, kihívásokkal teli időszak, a kisgyermekkor. Vegyük most sorra a tizenkettedik hónap történéseit!
2019. December 03.
A baba fejlődése - A tizenkettedik hónap történései (fotó: iStock)

Az egyéves kortól hároméves korig tartó időszakot kisgyermekkornak nevezzük. Ebben a három esztendőben formálódik a kiszolgáltatott csecsemőből egy önálló, független gyermek.

Vegyük most sorra, melyek a 12. hónap legfontosabb történései, mi mindent is tud egy egyesztendős gyermek.

Napi rutin

Egy 12 hónapos gyermek átlagosan 11 órát alszik éjszaka, de nappal is szüksége van még egy-két órányi alvásra. Ezt többnyire két részletben, délelőtt és délután teszi meg. Étkezését tekintve a napi három főétkezését két köztes étkezés egészíti ki.

Testi fejlődés

A 12. hónapra megváltoznak a gyermek testarányai: a fej kisebb lesz a törzshöz képest, gyomrának térfogata pedig megnő, ezért nagyobb mennyiségű táplálékot lesz képes befogadni. Egyéves korára a felső középső metszőfogak is kibújnak.

Énkép

Egy 11-12 hónapos gyermek már érdeklődve követi és figyeli saját mozgását és arcjátékát. Felfedezi, hogy cselekedetei hatással vannak a környezetére, majd lassanként megkülönbözteti magát más személyektől.

Mozgásfejlődés

Az első év végére a tér felfedezése, a mozgásos tapasztalatszerzés minden figyelmét és energiáját leköti a kisdednek. Örömmel veti bele magát a világ felfedezésébe, és használja ki, hogy immár nincs többé helyhez kötve. Az első életév végére a legtöbb gyermek már áll, és kezdetben kapaszkodva (pl. bútorokba kapaszkodva), majd később önállóan is megtesz pár lépést. Ebben az életkorban már könnyedén változtatja testhelyzetét az ülés és négykézláb állás között is, de ha sietős dolga akad, akkor inkább leereszkedik a földre, hogy négykézláb érje el a kívánt helyet.Egy 12 hónapos már a lépcsőre is felmerészkedik, és akár fejjel lefelé is bátran próbálkozik, hiszen nincs veszélyérzete. Ezért mindenképpen nekünk kell résen lenni, és lezárni a lakás veszélyes területeit.

Érzékelés, észlelés

Kis egyévesünk a világ felfedezéséhez valamennyi érzékszervét használni fogja, így ne lepődjünk meg, ha szívesen vesz szájba és kóstolgat bármit, ami a keze ügyébe kerül. Legyünk nagyon résen, figyeljünk rá, hogy az apró játékokat, tárgyakat (pl. gomb, gyöngy, kis építőkockák), gyógyszereket véletlenül se vegye a szájába! Tartsuk elzárható helyen a háztartásban használt tisztítószerek is!A gyermek egyéves korára kialakul a tárgyállandóság is, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha eldugunk előle egy tárgyat, akkor ott fogja keresni, ahová elrejtettük. Vagyis a tárgy nem szűnik meg létezni attól, mert egy adott időpontban számára nem látható. Ez fontos tapasztalás lesz számára, ami a beszéd elsajátításban is nélkülözhetetlen.

Szellemi fejlődés

Egy 12 hónapos gyermek számára a világ megismerése a játékon keresztül történik, így a tárgyak is arra szolgálnak számára, hogy minél jobban megismerje azok tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit. Legyen szó akár egy felépített vár lerombolásáról, vagy egy játék apró darabokra szedéséről, fontos titkok tárulnak fel előtte, amelyek által folyamatosan tanulhat.A helyváltoztató mozgásnak köszönhetően a gyerkőc már egyre több tárgyat tud megszerezni, és egyre több helyet tud meghódítani tapasztalatszerzésre. Az eszközöket, tárgyakat ki-bepakolja a fiókokból, játékosdobozokból, szívesen rámolja le polcokat, és a kisebb tárgyakat szorgosan belehelyezi a nagyobb méretű üreges tárgyakba. Mindeközben kezei egyre ügyesebbek lesznek, és a tárgyakkal való manipuláció által tanulja meg a méret, formák szerinti csoportosítást is.

Finommozgások

A 12 hónapos baba egyre finomabban, pontosabban nyúl a tárgyakért, és céltudatosan ejti el és dobja is azokat. A kisebb méretű tárgyakat két ujjal felcsippentve már meg tudja fogni, és hamarosan boldog kísérletezésbe fog, hogy miként is tud tárgyakat egymásra helyezni. A próbálgatás, kísérletezgetés eredményeként egyre nagyobb örömet fog okozni számára az építés is.A gyermek miközben megfigyeli a felnőtteket és a körülötte lévő világot, azt is megtanulja lassanként, hogy melyik tárgy mire is való pontosan: a babát megfésüli, a telefont a füléhez emeli.

Beszédfejlődés

A beszédfejlődés rohamos tempóban halad előre. A 12 hónapos gyermek főként szavakat használ, amelyek ekkor egy egész mondat jelentését hordozzák magukban, és jellemzően valamilyen vágyat, óhajt fejeznek ki. Az autó szó így jelentheti azt, hogy “Menjünk el autókázni!”, de akár azt is, hogy “Ezt az autót ajándékba kaptam”. A szavak jelentését tehát mindig az befolyásolja, hogy milyen beszédhelyzetben használja a gyermek. Fontos, hogy figyeljünk rá, reagálunk a mondandójára, és erősítsük, dicsérjük meg, hogy jól fejezte ki magát. A folyamatos pozitív megerősítés fogja motiválni a gyermek beszédfejlődését.A szókincs tekintetében még nagy eltérések lehetnek a gyerekek között, de a környező személyek, tárgyak nevei, és néhány igét már a többségük használ.Érdekesség, hogy ha valamit nem szeretne a baba, akkor megjelenik már a fejrázás és a nem szó használata is a repertoárban. Egyszerű gesztusokkal alátámasztott kéréseket, utasításokat is megért már, valamint kérdésre rámutat a dolgokra (“Hol van anya?”).

Önállóság

Egy 12 hónapos gyermek egyre több területen bizonyul önállónak, és szeretne minél több dolgot egyedül elvégezni. Szívesen segít az öltözésben, ruháját megpróbálja levenni. Próbálkozik az önálló evéssel -ivással, az apró falatokat már felcsippenti hüvelyk-és mutatóujjával, de iváskor a folyadék néha még mellécsoroghat. Emiatt szívesebben használ csőrös poharat.A fésűt, fogkefét már a megfelelő testrészhez viszi, és a tisztálkodásnál is igyekszik segíteni. Fontos, hogy legyünk vele türelmesek, biztassuk próbálkozásait.

Szocializáció

A 12 hónapos gyermek még nehezen barátkozik idegenekkel, de kezd kapcsolatokat teremteni, és a reakciókat is figyeli. Többnyire akkor érzi magát biztonságban, ha ismerős van a közelében. Ha valamit szeretne megkapni, arra rámutat mutatóujjával.

Érdekes tapasztalás lesz a szülő számára, hogy gyermeke humorérzéke kezd megjelenni.Kapcsolódó cikkeink: