Kisgyerek

Régóta nem volt ekkora RSV-járvány a 2 év alattiak között, mint idén

Idén az RSV okoz tömeges megbetegedést a kétévesnél fiatalabb gyerekek körében, a Semmelweis Egyetemen (SE) az elmúlt hónapokban nyolc-tízszeresére nőtt a légúti tünetekkel kezelt kisgyerekek száma.
2021. December 08.
Tömeges megbetegedést okoz idén az RSV a kisgyerekek körében (fotó: Getty Images)

Szabó Attila, az SE Klinikai Központ gyermekgyógyász elnöke elmondta, az RSV (respiratory syncytial virus) egy régóta ismert, nagyon virulens kórokozó, cseppfertőzéssel terjed, de évtizedek óta nem okozott akkora járványt, mint az idén.

Hozzátette: a megbetegedés főként a koraszülöttekre és az újszülöttekre, valamint a csecsemőkre jelent nagy veszélyt, esetükben nagyobb eséllyel alakul ki a kislégutak súlyos gyulladása (bronchiolitis), vagy akár tüdőgyulladás is, amely akadályozza az oxigénfelvételt.

Az RSV-fertőzés szezonja a késő őszi, még inkább a téli hónapokra esik, idén azonban ebben is változást látnak, mert az egyetem I. számú gyermekgyógyászati klinikáján már október elejétől nagy volt a betegforgalom az RSV miatt – mondta.

Szabó Attila kitért arra, hogy a kórokozó gyors terjedésének kedvez a lappangási időszak, amely az első tünetek megjelenéséig, átlagosan 4-5 napig tart. A már megfertőződött ember ez idő alatt is átadhatja a kórokozót a környezetében lévőknek.

A betegség óvodás- és iskoláskorban, nagyobb gyermekek vagy a felnőttek esetében általában nem okoz súlyos problémát, jellemzően orrfolyás, hőemelkedés, étvágytalanság (egyszerű nátha) képében jelentkezik, ezért ők elsősorban a vírus terjesztése szempontjából jelentenek magas kockázatot.

A gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy jelenleg nincs a vírus által okozott fertőzésre célzott terápia vagy gyógyszer, ezért a megelőzésre különös hangsúlyt kell fektetni. Ennek eszköze a koronavírus-járvány során már megszokottá vált: a gyakori kézmosás, a maszkhasználat, a felületfertőtlenítés, a szociális távolságtartás. Az RSV szilárd felületeken – például ajtókilincs, telefon – körülbelül 7-8 órán át marad fertőzőképes.

Szabó Attila kiemelte, hogy a felső légúti tünetekkel akkor kell azonnal orvoshoz fordulni, ha szapora légzést, zihálást, rohamokban jelentkező, csillapíthatatlan köhögést észlelünk a kisgyerekeknél. A koraszülöttek vagy újszülöttek esetében a “táplálási nehezítettség” is fontos figyelmeztető jel lehet a kiszáradás veszélye miatt.

“Idén a korábbi évtizedektől eltérően hatéves korig találkoztak kórházi kezelést igénylő esetekkel” – jegyezte meg.

Az RSV-fertőzés megelőzésére hagyományos védőoltás nincs, de a legmagasabb kockázati csoportba tartozó gyermekek (2 éves kor alatt) jogosultak úgynevezett passzív immunizációra, ami az ellenanyag izomba történő beadását jelenti, de ez csupán rövid távú védettséget biztosít – mondta.

A szakember hozzátette: a fertőzés beazonosítására létezik gyorsteszt, illetve a koronavírus-járvány alatt megismert gyerekkori PCR-vizsgálat hozhat biztos eredményt. A pozitív teszt ebben az esetben nem jár sem karanténkötelezettséggel, sem automatikus kórházi felvétellel – közölte Szabó Attila.

Forrás: MTI