Baba

Így segíthet a fogyásban a mandula

Január van, tehát sokakat foglalkoztat a kérdés: milyen módszerrel fogyjanak kicsit (vagy kicsit többet). Mármint túl azon, hogy kevesebb energiát visznek be, és többet fogyasztanak el, mint eddig.
2023. Január 02.
mandula fogyás
Fotó: Getty

Egy tanulmány szerint a mandula segíthet ebben azzal, hogy befolyásolja az étvágyszabályozó hormonok termelődését. Ha ezt nassolunk, az elősegíti a jóllakottság érzését, de állítólag nincs jelentős hatással a következő étkezéskor elfogyasztott kalóriák számára. Mindenképp jobb választás a magas szénhidráttartalmú snackekhez képest.

A mandula jól ismert egészségügyi előnyeiről, mivel tele van fehérjével és gazdag egészséges zsírokban. Elősegítheti a jóllakottság-érzetet is, ami megfékezi az éhséget és segít a testsúly szabályozásában. A Dél-Ausztrália Egyetem European Journal of Nutritionban megjelent új kutatása szerint a mandulát fogyasztó emberek étvágyszabályozó hormonjainak szintje jobb volt, mint azoké, akik egy szénhidrátban gazdag menüt kaptak. 

A vizsgálatban 140, 25 és 65 év közötti, elhízott és túlsúlyos felnőtt vett részt. Egy rövidebb koplalás után a résztvevők véletlenszerűen kaptak egy snacket, 68 embernek mandulát, a másik 72-nek pedig kalória szempontjából hasonló, szénhidrátban gazdag snackszeletet adtak. Az eredmény azt mutatja, hogy a mandulás snack hatással volt a különböző éhséghormonokra. A C-peptid válaszok például 47%-kal csökkentek, az emésztést és ezáltal az élelmiszer-fogyasztást lassító hasnyálmirigy-polipeptid válaszok pedig 45%-kal emelkedtek a mandulát evő csoportban. A glükózfüggő inzulinotróp polipeptid – amely szabályozza az ember súlyát és a táplálékfelvételt – szintje pedig 18%-kal nőtt.

A szerzők megjegyzik, hogy a hormonszintek különbségei valószínűleg a diófélék magasabb zsír- és alacsonyabb szénhidrátszintjét tükrözik. Ez nem csak a mandulára jellemző, mivel a korábbi kutatások szerint a dió vagy a pisztácia fogyasztása hasonló eredményeket produkál az étvágyszabályozó hormonokkal kapcsolatban. A résztvevők hormonális változásainak mérése után a kutatók megkérdezték az egyéneket az észlelt étvágyukról 30 perccel, 1 órával, 90 perccel és 2 órával az étkezés után.

A kutatók ezután 97 résztvevőnek korlátlan fogyasztású büfét kínáltak, melynek során felmérték a kalóriabevitelüket. A kutatók nem találtak szignifikáns különbséget a büfében elfogyasztott kalóriák számában a mandulát nassoló és a szénhidrátban gazdag falatozók között, vagyis a mandulának nem volt hatása a rövid távú energiafogyasztásra. Alison Coates táplálkozási tanácsadó a Medical News Today-nek elmondta, hogy további vizsgálatokra van szükség a mandulafogyasztás napi energiabevitelének a szénhidrát-egyenértékű nassolnivalókhoz képest történő monitorozására, hogy megfelelően mérni lehessen a testsúlykontrollra gyakorolt ​​hosszú távú hatásokat. A tanulmány beszámolója hozzáteszi: mértékkel fogyasztva a mandula tápanyagban gazdag egészséges zsírforrás, és nem valószínű, hogy súlygyarapodást okoz.