Baba

Győzött a macis éjszakai fény az altatásban

Nagy izgalommal vártam az új éjszakai fényt, mert nálunk minden este világít egy kislámpa addig, amíg a gyerekek el nem alszanak, nagyon reménykedtem benne, hogy ez a játék bejön majd a kicsiknek, és kiválthatjuk a kislámpánkat vele. Így is lett.
2018. Szeptember 25.
Megnyugtatja a gyerekeket az éjszakai fény

A Fisher-Price Pillangó macis éjszakai fény egy kis gömb, aminek négy mini lába van, és benne lakik egy pillangós maci, ami ölelni való kisbarátja lehet a gyerekeknek. A lámpa különféle lehetőségeket tud: zenél, természeti hangokat bocsát ki magából, csillagokkal (és egy kis holddal) teli égboltot vetít a falra, plafonra, illetve – váltakozó színű – éjszakai fény funkciója is van.

Mindegyik program használható önmagában, a többi bekapcsolása nélkül. A különböző programok időtartama is beállítható rajta, 10-20-30 perces intervallumban, ennek lejártával pedig kikapcsol. A lámpa elemmel működik és abszolút könnyen kezelhető a felülete. A zene hangereje is állítható rajta.

A kislányom már az első pillantásra imádta a pillangós macit, azóta is gyakran játszik vele, szeretgeti őt. A lámpát a gyerekek hálószobájában helyeztük el, lefekvéskor bekapcsoltuk a kivetítőt, illetve az éjszakai fény funkciót. A zenélős programot inkább a nappali alvások megkönnyítése végett szoktuk használni.Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

A kivetítő egy nagyon szép csillagos égboltot rajzol a gyerekek szobájának plafonjára, amit nemcsak ők, hanem én is nagyon szeretek. Ha nehezebben megy nekik az elalvás, akkor figyelmesen nézegetik a csillagokat, addig, amíg álomba nem szenderülnek. Az éjszakai fény funkció megkönnyíti a szülőknek a szobában a tájékozódást, hiszen anélkül lehet ránézni a gyerekekre, hogy lámpát kellene kapcsolni, ezzel felébresztve őket.

Mindent összefoglalva azt gondolom, hogy az éjszakai fény egy nagyon hasznos termék, mind a szülőnek, mind a gyereknek egyaránt. Nem túl erős fényével, az éjszakai égbolt látványával, megnyugtató zenélő hangjával és persze az aranyos kismacijával egyértelműen egy szeretnivaló, érdekes és megnyugtató játék.

Kapcsolódó cikkeink a gyermek fejlődése témában: