Terhesség

Antal Timi a császármetszéssel végződő szüléséről: „Mindkettőnk számára ez volt a lehető legjobb döntés”

Április a császármetszésről való párbeszéd hónapja - ennek jegyében Antal Timi osztott meg megható posztot.
2023. Április 14.
antal timi
Antal Timi és kislánya, Emma - Fotó: fotocentral

Nem így terveztem, de a jó Isten ezt az utat szánta nekünk, hogy hasi szüléssel, császármetszéssel hozzam világra a gyermekem” kezdi posztját Antal Timi énekes.

2019 augusztus 15-én szült, vagyis kislánya, Emma már csaknem négyéves. „Azóta is életem legszebb és legmeghatározóbb hónapja és napja” – írja az édesanyja. Ám ez a nap az egyik legnehezebb volt, mert mint elmeséli, azzal kellett szembesülnie, hogy tízórányi vajúdás után csak hasi műtéttel tud megérkezni a babája. Hosszú idő volt feldolgozni számára ezt az élményt, mára azonban azt üzeni minden édesanyának:  „Legyetek büszkék magatokra és arra az útra, ami Nektek adatott. Egyik út sem könnyű, de a végeredmény azt gondolom, bármilyen szenvedést megér. Sose felejtsd el, hogy a szülés nem verseny!