Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Terhesség hétről hétreFőoldal

A terhesség hányadik hetében jársz?

első trimeszter

második trimeszter

harmadik trimeszter

15 hetes terhesség

Már látszik egy kis pocak, de az érzékenyebb ismerősök és kollégák még nem merik megkérdezni, hogy ez most egy kis jövevénynek köszönhető, vagy csak túl nagy lakomát csaptál vasárnap a leendő nagyszülőknél. A méh lassan átlépi a csípőcsontok magasságát, ekkor már a köldök alatt 7-8 cm-rel lehet érezni. Sok nő fejében most tudatosul igazán a terhesség ténye: az eddig hordott ruhák a szekrény mélyére kerülnek. Igen, sajnos ez elkerülhetetlen, a csípőnadrágoktól is búcsúzni kell, és megkezdődik a kismamaruha-vadászat. A melleken is szembetűnőbb a változás: a mellkas vénái egyre jobban kitágulnak, és a mellbimbó udvara is növekedésnek indul. Nem egy kismama van, aki a terhesség legkellemesebb "mellékhatásának" a mellek térfogatának növekedését tartja: legalább két-három kosárméretnyi az előny a harmadik trimeszter vége felé. A bőrön barnás vagy vöröses foltok tűnhetnek fel, elsősorban a homlok, az orr és a felső ajak környékén illetve az orcákon. Nem kell aggódni miattuk: a szülés után ezek fokozatosan halványodnak, és idővel eltűnnek. A várandósok háromnegyedénél megjelenik nagyjából a 15. és 22. hét között a linea nigra, ami a köldök és a szeméremcsont között húzódó, vékony, sötét csíkot jelenti. A hormonháztartás hatására történő fokozott melanintermelés (pigmentáció) okozza, ahogy a mellbimbó körüli pitvar sötétedését is.

15 hetes magzat

A baba bőre vékony és átlátszó, és az egész testet finom szőrzet, a lanugo borítja, amely egészen a 26. hétig növekszik. A haj és a szemöldök szőre is növekedésnek indul. A csontok egyre erősödnek, és a 15. héten már szépen megfigyelhető, ahogy a pici elkezdi szopni a hüvelykujját.

Ultrahang-kép (minta)

ultrahang képultrahang kép3D

Jó tudnod

A várandós nők 90%-ánál terhességi csíkok - striák - alakulnak ki, amelyek a szülés után szinte teljesen elhalványodnak. Igaz, megjelenésük elsősorban hajlam kérdése, de létezik egy-két ellenszer, aminek betartása legalábbis nem árthat. Próbáld kerülni a súlyfelesleget, illetve a gyarapodás legyen egyenletes, hogy a bőr ne feszüljön túl. A rendszeres mozgás és az egészséges táplálkozás ebben mind segítségedre lesz.

Szerző: Dr. Szemerédy Viktória

Kapcsolódó cikkeink a témában

Tipp

Ha nem akarod, hogy a melleid a szokatlan súlytól megereszkedjenek, már most szerezz be pár jó minőségű, erős és puha melltartót!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Szponzorált hirdetések