Kiemelt támogató
Varga Dániel és Varga Gergő naplója

2007. július 25-én reggel 6.35-kor születtem a tatabányai Szt. Borbála Kórházban. 39. hétre érkeztem. Születési paramétereim: 2870 gramm és 48 centi. Az első 4 napot végig aludtam, anyáék csak ezután láthattak ébren. Nagyon mozgékony, jókedvű baba lettem aztán itthon. Éhségemet az "E" betű hangoztatásával jelzem. Ha van kedved olvass bele a naplómba és kövesd nyomon mennyit változom és ügyesedem. 2008 december 08-án pedig megszületett a kisöcsém Gergő 3230 grammal és 49 centivel akit nagyon szeretek!
Dani 3 éves és a havi elmaradás
Dani ezt megelőzően majdnem egy hétig a mamáéknál volt. Kitti is itt volt. Voltak hétfőn a pesti állatkertbe, kedden dédiéknél, tatán hajókázni, bár ez hajó indulása híján elmaradt. De nagyon jó érezte magát/magukat. Így hogy szülinapozni jött át, volt sok ajándék nem volt annyira fájdalmas a búcsú, mikor a mamáék hazamentek.
Nagyon hiányzott már itthon ez a kis beszélő. Gergő ugye még oly keveset mond. Dani meg rohamosan fejlődik. A most aktuális ugye a "szűpipapot". Van már múlt idő is. Árulkodik is ha kell, ha az öccse mondjuk rosszban sántikál.
Szobatisztának is mondhatjuk. A két alvásra (délutáni, esti) van még pelenka. A délutánira kell még rámennünk szeptember 3 hetéig van erre még időnk. Illetve hát, előszörre nem hinném, hogy ottalvós lesz, hisz Gerivel még itthon leszek.
Evést inkább hagyjuk. Most ebben a melegben mindkettő rosszevő lett, vagy az is maradt. Tudjuk, hogy ugye melyikre mely jelző vonatkozik. De éhezés nem volt, és ez a lényeg, azt magukhoz vették, ami kell.
Geri is "beszélget" Ezek vannak: "tita", "nem vagy neeem", "app, vagy oppá" Van "apa" is és van ilyen add ide és engedd el féleség is.
Újabb 1 hónap
Danit felvették az oviba. Holnap, azaz júni 9-én lesz a szülői.
Gerit már talán írtam. Őt is felvették a bölibe. Neki már megvolt a szülői (május 12). A munkahelyem bizonytalansága miatt, Ő még nagyon kérdőjeles. Helye van, de ....
Dani szobatisztasággal ügyeskedik. A Mickey-s bugyika nagyon bejön neki, ez lendített annyit rajta, hogy szeressen bugyit hordani, szól ha pisilini kell. Az elmúlt napok hidegjében nem nagyon akarta a dolgot, de most hogy ismét meleg van, haladunk megint.
Evéséről nem tudok semmi változást írni. Elkeserítő nagyon a helyzet. De talán itt is történik egy varázsütés és minden jó lesz egyszer csak.
Beszéd is folyamatosan változik.
1 havi történés
Megvolt a zalakarosi pihi is, ami számunkra nem annyira volt az, de a gyerekeknek sokat jelentett a kert, a játszórész a kertben, a sok friss levegőn való időtöltés, a séta, a játszózások, kilátózás, dottózás. Szinte csak aludni mentünk haza ill. be a házba. Az időnk is jó volt, indulásunk (hazafele) reggelén már esett is az eső, huhh megúsztuk. Arra viszont rá kellett jönnünk, hogy most Gergőnél van a "nem szeretek autókázni" időszak. Legalább is a hosszabb utakat nem viseli jól. Se oda sem vissza nem volt egyáltalán csendben, konkrétan az út nagy részét végig ordította. És hisztis is lett a drágám. Már nyomja boltban is. Babakocsi nem tetszik neki (már) így ha nem volt kedve sétálni, cipelni kellett kézben. De legalább jól evő. ÉÉÉÉÉs megvolt tegnap, írok is egy dátumot (2010.05.14) az első átaludt éjszakánk. Este negyed 10-től reggel 7-ig aludt, semmi tea, peluscsere, átöltöztetés, miegymás. Azért én nem hittem ennek és a szokásos időpontokba benéztem hozzájuk, de semmi.
Ma már lefekvéskor rázósabb volt, így a maiban már nem bízok. Szakad az eső is, kopog a redőnyön, biztos ez is zavarni fogja őket.
Megvolt a bölis szülői is. Felvették, igaz ők úgy gondolták, hogy szeptembertől, de módosítva lett dec-re, ill, hát majd a munkahelyemtől függ.
Dani humoros:
Tegnap együtt vacsiztak, Geri hamarabb végzett, elkezdtem rendbe vágni, közben Dani is jelezte hogy kész van, de ügye Ő türelmetlenebb, erre hangosabban mondtam neki, ugyan nem rá néztem közben, hogy "nem látod, hogy Gergőt rendezem épp, Nyisd már ki a szemed!" Pár pillanat múlva ránézek és tágra nyílt szinte ilyen csodálkozó szemekkel néz rám, Hát a drágám kinyitotta a szemét amennyire csak tudta. Hát én úgy elkezdtem nevetni, így a feszültség el is szállt gyorsan.
Daninak a Dinós husi a nagy kedvenc most. Ezt bármikor fogyasztja. Legalább ennél a husi részt is eszi, megjegyzem nem is lehet leszedni a panírt róla, ami nem hátrány. Kakakós kalács és a paprikás szalámi. Ez ami őt életben tartja, más erőltetve lehet belediktálni. Hát nem vagyok nyugodt az ovis kajálása terén.
Gergőnél ezzel szemben a társasághoz való viszonyulása tesz kíváncsivá. Nagyon anyás is, nem tudom mennyire lesz megterhelő kettőnknek, hogy leváljon majd rólam.
Ovis dolgok ill. mindennapok
Aztán egyik nap bementünk Danival ebbe a közelebbibe, megjegyzem én is ide jártam anno. Minden csoportszobát végignézhettünk, elég részletesen beszélgettünk az óvónénivel. Nekem és Daninak is tetszett. Szerintem amennyire egy önkormányzati ovitól elvárható, annak megfelelően kinézett, az udvaron is vannak játékok, a beltér is tetszett, tornaterme is van és ami még előny, hogy max 5 perc séta.
Voltunk kedden nyílt napon is, bár kicsit késve érkeztünk, így egy bábjátékot tudtunk megnézni, meg egy kicsit trambulinozott Dani, aztán a rossz időre való tekintettel ennyi is volt a nyílt nap. Még kint lehetett volna játszani, de mivel dagonya volt.... na ez maradt ki.
Szerintem jó lesz ez Daninak. Már csak óvónénit kell választani majd. Na meg jövő hét hétfőn a beíratáson is túlesni.
Az ehhez kapcsolódó szobatisztasággal, hát inkább sehogyan sem állunk. Ma pl mondjuk nagy kedve volt WC-n és bilin ülni, mert már kikeltem magamból és mondtam neki, hogy nem tud menni óvodába addig amíg nem a WC-be vagy a bilibe végzi a dolgát, a pelenkát el kéne hagynunk. Na hát utána olyan lelkesen ült a WC-n meg a bilin, vagy jó fél órát biztos e két helyen szobroztunk. Persze voltak kicsi eredmények, de ugye ezt még mindig nem magától csinálja, hanem ha rákérdez az ember, akkor elgondolkodik, hogy ÁÁÁ tényleg! Menjünk pisilni!
Evés katasztrófa. Most elkezdtem utána járni, mivel megvagyok győződve róla, hogy ez "fejbeli" probléma így elővettem régi ismeretségeimet és írtam a nevelési tanácsadóban egy pszichológus volt kollégámnak. Érkezett is válasz.
Mindenféleképpen bizonyítani kéne hogy nem szervi baj és csak aztán foglalkoznának vele. Állítólag ezek a dolgok nem komolyak csak annak tűnnek és maguktól megoldódnak. Lehet így van és lehet én vagyok már nagyon türelmetlen, de mikor azt látom, hogy a 16 hónaposom maga eszik és darabosat ellenben a leendő háromévesemet még mindig etetni kell bizonyos ételekkel és teljesen pépesen, na ott meging bennem az, hogy valaha is ez pozitívan változna.
Beszéddel haladunk fokozatosan. Már vannak mondatok is. De van olyan szó, amit az elején szépen a maga módján kimondott, most meg már elbutáskodja. Ilyen az "ajtó kinyisziszilik" ez régebben "ajtó kinyílik" volt.
Van egy újabb szó is. MUSZAKA. Na ezen mit agyaltam mi lehet, figyeltem miközben ezt mondta. Hát rájöttem végül. GYORSABBAN.
Ezt a részt még kiegészítgetem majd!
Gergő nagy huncut. Macerálja a macskát, lerombolja Dani játékát, élvezi, hogy dühös lesz. De jól el is kacarásznak együtt. Ő beszédben még csak ott tart hogy AJA, ez lennék én ugye. MAMAMM a hami. MEEEM ez a nem.
Megvettük neki még hó elején a tavaszi cipőjüket. Dani kapott egy olyan farmerhoz valót és mindketten egy ugyanolyan sportcipit játszósnak.
Gerinek Daniról "lemaradt" egy tavaszi farmerhoz való, így Ő ezért nem kapott.
Felül mindkét szemfoga kint van már, meg még isten tudja mennyi. MAjd egyszer megkukkolom már hogy áll e téren.
Éjszaka még mindig kel elég gyakran. Nem tudom már mitévők legyünk. Már csak tényleg az idő fogja megoldani a dolgot.
Újabb ágyat is néztünk Gergőnek. Egy olyat amiből kiszedhető a rács (igaz csak középen kettő) később sima ággyá is alakítható és ágynemű tartós is. Itt helyben van. Hétvégén hozzuk el. Komolyabb ágyat még nem veszünk neki, mert parás hogy legurul, meg kivándorolna belőle, nehezen lenne altatható
Tudományaik
Neki ugye már beindult a beszédje. Úgy mondanám, hogy hétről hétre ügyesebb e téren.
Mostanában a TIZENTETTŐ-t hajtogatja. Értelemszerűen ez a 12.
Aztán van TÓMASZ MÓZDON- Thomas mozdony
Miki egér szereplők is mennek már nagyon:
ITTI-Miki
MIMI-Mini
GÚFI-Goofy
DONAD-Donald
DÉÉZI-Daisy
TÚTÓ-Pluto
NENI, MESZTER- Manny mester
KICIKACKÓ-Micimackó
GERGE- ez mostanában Gergő. Pedig előtte szépen mondta a nevét, GERGŐ.
TITA-cica
AJASZ- ez lennék én mint anya
AÓÓÓ- Hahó
KUÍÍÍÍ- Puding
ASZOOM- alszom
És még folytathatnám, persze majd még kiegészítgetem.
Geri:
bőszen integet, ha mondjuk, hogy integess, vagy pápá.
evés, ivás szavakat is érti. Mivel Ő maga eszik és darabosat, arra jutottam a sokadik foltos ruha után, hogy evésnél leveszem a gatyóját és a zokniját. Ha enni szeretne, akkor cibálj a nadrágját és a székbe kapaszkodik.
Szépen építi a fa vasúti síneket egymásba, legózgat, a poharas játék is kedvenc.
Fogilag 11 az állás. 4 alsó, felső elől, jobb alsó első rágó, és bal, jobb felső rágók. Nem tudtam megállapítani, hogy ezek a rögtön szemfog után következő rágók-e, vagy a hátsóbbik.
Evés neki önállóan megy. Próbál kanalazni. Nagyobb sikerekkel mostmár. Bal kézzel egyelőre. A jobb kezét inkább "áztatja" a kajában illetve azzal eszik kézzel.
Geri 15 hós oltás
Hát ez van. Viszont azt mondta a doki,hogy hosszú gyermek.
Az oltást elviselte, utána nagyon besértődött, Dani ebben is szívósabb. Estére volt láz, de aztán mintha elvágták volna.
Heti események.
Kedden Danival elmentünk dokihoz, mert valami csúnya piros folt volt a nyelvén. Kiderült hogy afta és valószínű, hogy ez volt a három napig tartó 38 fokos láz oka is. Vírus hozta ki neki ezt a csúnyaságot. Mivel mást nem hajlandó megenni a paprikás szalámin kívül és ez kedd késő délutánra el is fogyott, 6-kor gyerekeket öltöztettem és irány a bolt. Dani ügyesen a babakocsi mellett haladt. Geri is totyoghatott kicsit.
Csütörtökön meg egy negyedórára merészkedtünk le a gyerekekkel meg Andival. Nem volt már szép idő, ezért a rövid séta.
Szombaton egy együtt boltozás volt. Vasárnap meg Danival ketten felmentünk a Mega játszóházba.
Először meg volt szeppenve, betudható az egész nap nem alvásnak.
Aztán feloldódott, ugrált, futkározott. Volt 3 sírás. Az elsőnek vki véletlenül odacsapott neki, másodiknál én is megijedtem, mert egy kislány 1,5 méter magasból telibe ráugrott Danira. Nem figyelt, nem látta a gyermekemet. De ott sem volt semmi komoly. 5 mp múlva ismét szaladt játszani. A harmadik meg igen vicces, mert egy mögötte haladó kisfiútól ijedt meg, akinek pirossal ki volt festve az arca (volt arcfestés is) sikított egy nagyot, majd éppen emeleti szinten haladt, onnan leugrott és szaladt hozzám.
Na itt mondtam, hogy menjünk inkább haza. Nem ellenkezett, a kocsiba hazafele el is bóbiskolt.
Apa névnapi és az én nőnapi ajándékom
Mostanság
Gerinek már biztosra 10 foga van, 8 elől (alul-felül) és két első rágó(2010.01 és 02 hó) alul (jobb-bal). Enni eszik rendesen, bár most a fogzás miatt nem, de az étvágyával nincs baj. Darabosakat is nyomja befele. Amit úgy ítélek meg, hogy neki való, tudja enni, az olyan állapotban adom, ahogy mi ennénk. Eszi a sajtos tejfölös tésztát, krumplis tésztát, rizst és csigatésztát is szereti. Krumpli, répa, borsó, bab, kukorica. Szóval minden.
Éjszakák pocsékak. Épp ezért feltérképezem még utoljára a homeós segítségeket ez ügyben. Eddig gyógyszert, homeóst nem vetettem be, de mostmár szükség van rá.
Amit lehetett megtettem, de minden próbálkozás hiábavaló. Éjjel óránként kel továbbra is. Megpróbálom a teát, vízre kiváltani éjjelre, ha ez sem, akkor marad a bogyó.
Menni önállóan megy már nagyon régóta, szandit is elviseli a lábán itthon, úgyhogy lassan megyünk venni első cipit neki.
Játszani is szeret, formaberakózik, vasutazik, bevásárlókocsit tologat meg autókat.
Együtt is szoktak, de az mostanában veszekedésbe, kiabálásba fullad. Dani mindent magának akar megszerezni, Geri sem hagyja már ezt szó nélkül.
Daninál maradva:
Beszédje szépen beindulgat. Nem is igazán tudom mik az újabb szavak, de mindent ismételget és már mondogatja, hogy mit szeretne. Két szó között hagy egy kis szünetet Pl ropogós kenyér-opogósz kenyír.
Akaratos nagyon. A kedvenc meséiből nem nagyon enged. Dóra a felfedező, Mickey egér (ez örök sláger), Roary (ezt mondjuk régen nézte), Noddy.
Alma együttes koncertje, zenéje még nagy kedvenc. A nád a házam teteje, már majdnem kívülről megy neki, persze a maga nyelvezetével.
A Jár az óra tikk-takk-ot is rengetegszer kell énekelnem neki.
Evés témát inkább hagyjuk. Néha néha van hajlandóság darabos terén, sok tészta kis leves, krumplis tészta, ezek azok amiknél magától jött és kért.
Szobatisztaság: Hát mondja ha pisis (nagyon) a pelus, kakánál nem szól azonnal, kis idő eltelik és akkor kezd neki kellemetlen lenni.
Súlyukat nem tudom.Gerivel jöv héten megyek 15 hós tanácsadásra, Danit is vinni kell. Majd kiderül.
Temetés 2010.01.21.
Aztán megkezdődött a szertartás, nagyon izgultam Papáért nehogy rosszul legyen. Jött a végén a búcsúzás, felolvasta a pap név szerint a családtagokat, rossz volt hallani a nevünket és a gyerekekénél elsírtam magam. Majd elsétáltunk a sírig (1km) iszonyatosan fáztunk, majd rövid ének, búcsúbeszéd (pap) aztán leeresztették, tettek rá egy fehér gyönyörű paplant (ez valami göröngyfogó, hogy ne dübögjön rajta annyira a föld) De nem sokat ért, mert az első lapát földek iszonyatosan dübörögtek, ezt sem bírtam sírás nélkül, ez apunál és anyunál is rossz emlék. Majd aztán mentünk is. Mentünk mamáékhoz, Fülöpre, újabb 1 órás autóút, majd ebédeltünk, beszélgettünk kicsit, aztán fél 6-kor indultunk vissza, jól tudtunk haladni, semmi gond nem volt. Fél 10-re értünk haza, gyerekek már aludtak, így tegnap nem láttuk ébren őket. Jó gyerekek voltak amúgy, ettek rendesen, nem volt velük problem, még fürcsiztek is (mondtam anyósnak hogy nem fontos)
És vegyesek voltak az érzelmek tegnap, mert:
Míg autóztunk hallgattuk ugye a S. Balázsék műsorát szakadtunk a nevetéstől, amíg a ravatalozóba nem mentünk sem volt szomorúság a szívemben, aztán a temetésen odavoltam én is, majd az ebédnél is egyszer elpityeredtünk, de többségben nevettünk és nagyon jó volt így együtt leülni ebédelni, Egy évben jó esetben egyszer van ilyen. De iszonyat nehéz volt otthagyni Mamáékat, ráadásul egyedül, mert kerapuék is mentek haza, velünk együtt. Lakhatnánk közelebb, ezt nagyon elbírnám.
A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.
Ugrás a lap tetejére
A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva



