Kiemelt támogató
A mi kis Huszárunk

Édesanyám és Édesapám legnagyobb örömére 2004. október 17-én 14.55-kor, egy esős vasárnap délután (Arany doktornéni segítségével) láttam meg a napvilágot 3500 grammal és 53 cm-rel.
2007.08.09. - Szt. István park
Csodaszép játszótér szökőkutakkal, virágokkal, árnyékos helyen a homokozó, csúszda, mászóka, hinta. Anya nem is érti, hogy most miért voltam olyan visszahúzódó, pedig az Akác-tanyán olyan jókat játszottunk Ferikével és Vivivel. Pedig már a vonaton is emlegettem, hogy meglátogatjuk a Vivikét és a Ferikét. Csak egy nagyon rövid időre hagytam ott Anyát, amíg csúszdáztam. Viszont amikor indulnunk kellett, akkor kérleltem, hogy maradjunk még, de sajnos nem lehetett, így is 2-3 perc híján lekéstük a vonatunkat.
Az esti alvás közben bepisiltem, de a délutáni alvás közben nem.
2007.08.08. - Évforduló
2007.08.08.: Egy ismerős négy gyerekes családtól hallottuk, hogy a közelben van egy Kreatív játszóház, így hát Velük együtt mi is bejelentkeztük. A foglalkozás 10-11-ig tartott. Az óvonénin kívül minden gyereket és anyukát ismertem, ennek ellenére nagyon visszahúzódó voltam. A mondókákat Anyával együtt mutogattuk, a tésztagyúráshoz nem volt kedvem, mondván, most mostam kezet. Inkább a háttérbe húzódva nézelődtem és kértem Anyát, hogy csinálja helyettem.
Pelushelyzet:
2007.08. 07.: Sem az esti, sem a délutáni alvás közben nem pisiltem be.
2007.08.08.:Az esti alvás közben bepisiltem, de a délutáni alvás közben nem.
2007.08.06. - Margitszigeten
Anyácska azt gondolta, ha már beígérte, hogy a délutáni alvás után megyünk a Margitszigetre, akkor így is elmegyünk, nem akart csalódást okozni Nekem. Így Apácska és a Keresztszülők is csatlakoztak hozzánk és a fél 4-es vonattal sikerült elindulnunk. Természetesen a „Szuzuki-motor”-t is hoztuk magunkkal, amit leginkább Apácska cipelt, Én pedig gyalogoltam. ;)
Érdekes módon most a nagy szökőkút nem kötött le, mint tavaly, amikor akár fél órát is elücsörögtünk a vizet bámulva. Így hát továbbhaladtunk a kis állatkert felé, ahol a kacsákat etettük, majd a gyönyörű virágos nagy rétet csodáltuk meg. Rengeteget sétáltunk, nagyon kifáradtam, de a vonaton hazafelé nem aludtam el.
Az esti alvás közben bepisiltem, de délutáni alvás közben nem.
2007.08.05. - Thomas-mánia
Pelushelyzet:
2007.08.03.:Az esti alvásnál bepisiltem, de a délutáni alvás közben nem.
2007.08.04.:Az esti alvás közben nem, de a délutáni alvás közben bepisilt.
2007.08.05.: Az esti alvás közben bepisilt, de a délutáni alvás közben nem.
2007.08.02. - Előadás
2007.08.02. - Homok kuckó
2007.08.01. - Kukucs
Apácskával kikukkantunk a tetőablakon ...
2007.07.30-31. - Thomas-mánia
Reggel legalább két órán keresztül néztük a gőzmozdonyos mesét + még a délutáni alvás előtt is. Ezt a mesét nem lehet hamar megunni! ;)
Délután ismét elmentünk a Kikába, mert telefonáltak, hogy megérkezett a hiányzó függöny. Rémesen unom már a vásárlást, de kárpótlásul beszereztük a „Thomas, a nap hőse” című DVD-t, amit nem lehet elégszer megnézni.
Az esti alvás közben bepisiltem, de a délutáni közben nem.
2007. július 31.
Reggel 06.45-kor kezdődött a Minimaxon a Thomas, a gőzmozdony. Tegnap este Anya mondta Nekem, hogy korán kell kelnem, ha meg akarom nézni a mesét. Apa bekapcsolta a TV-t, amire azonnal felébredtem és közöltem, hogy mindjárt kezdődik a Thomas! Mily meglepő, hogy most nem kellett keltegetni negyed órán keresztül, mint máskor.
Sem az esti, sem a délutáni alvás közben nem pisiltem be!
Csabi műkőből készített Nekem formákat, amik mára megkötöttek és végre ki lehet őket festeni.
2007.07.29. - Kikában
Amíg várni kellett a számlára, addig Apa hazavitte Őt a Papáékhoz, hogy megnézhesse a kedvenc meséjét, a Thomas, a gőzmozdonyt. Aztán elmentünk még az Auchanba is vásárolni és megvettük az új kedvencet DVD-n is!
2007.07.28. - Új kedvenc
A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.
Ugrás a lap tetejére
A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva










