Kiemelt támogató
Kiara kisasszony mindennapjai
Kicsi Életem, Kiara mindennapjairól írok ebben a naplóban. Ő már igazi nagylány, hiszen elmúlt másfél éves, no meg amúgyis Igazi Nő. Az első gyermekünk, akinek fejlődését rajongással kísérjük végig. Imádom, hogy mindennap van 1-1 apró csoda, 1 új szó, 1 új mutatvány, amivel elkápráztat minket és a családot. Megpróbálom ezeket a momentumokat itt megörökíteni, megmutatni Nektek az én Kincsemet.
"Duda", "laló" és társai
Ma a tévében néztük az árvízhelyzettel kapcsolatos riportokat, kislányom nem hagyta kommentár nélkül az eseményeket: "duda-duda". Lementünk a boltba, minden pocsolya "duda" volt számára. Tehát duda = víz.
Egyetlen szó van, amit gyakran emleget, de mindig máskor, másra mondja, szép éneklős hanglejtéssel. Ez a "laló". Elképzelésünk sincs, hogy mit jelenthet, pedig nagyon szeretnénk tudni :)
Egyre többet beszél a maga nyelvén (mondhatni egész nap, megállás nélkül), és próbál minket is utánozni. Sokszor, ha beszélgetünk mondjuk Apával, észrevesszük, hogy "antennáz" a kis drága.
Nos íme egy 19 hónapos szókincse:
ana = anya
mama
papa
baba
didé = dédi
csicsijjababba
nem
szia
otta = ott van
kuka
búú = busz
ató = autó
ató = ajtó
brümmbrümm = autó
brümmbrümmel = autóval
ditá = gitár
dó = dob
tá = tál
ké = kék
piii = pink
lila
ká = kád
szica = cica
vává = kutya
giga = csiga
sétááá = sétálni
hinta
hintapalinta
duda = Duna, víz
villa
dinnya = dinnye
pipa = répa
vává = várjál
nanó = manó
19 hónapos nagylány
Tegnap nagy esemény történt: Kiara ráült a wc-re! Az úúúgy volt, hogy én pisiltem, és miután végeztem, ő odaállt a wc elé és húzogatta a nadrágját. Gondoltam, próba cseresznye, lehúztam a nacit, és felültettem. Vagy 5 percig tartottam, közben elsoroltuk az összes testrészét, és láthatóan jól érezte magát a trónon. Aztán megkérdeztem, hogy levegyük-e a pelust is, de nem akarta. Később volt egy újabb próbálkozás, immár a gyorsan előbányászott wc-szűkítő segítségével, ráadásul meztelen popsival. Sajnos így már nem tűnt olyan bulinak a dolog, és kb. 4 másodperc után meg is unta a trónolást. De én nagyon örülök, hogy érdeklődik, és büszke vagyok rá. Talán mégsem esélytelen, hogy szobatiszta legyen a bölcsikezdésre?
Bevett szokás, hogy Apa a cumisüvegben elkészített esti babaitalt a gyerekszoba heverőjére teszi le, mivel fürcsi után ott fogyasztja el a Kisasszony. Tegnap míg mi Apával a konyhában tettünk-vettünk, gyanúsan nagy volt a csend a gyerekszobában. Rohantam be, hogy nincs-e valami baj: hát az én lányom ült a heverő szélén, bambult ki a fejéből, és ette a vacsiját. Majd megszakadtunk Apával a röhögéstől: pont úgy csinál ez a gyerek, mint aki nem kap enni.
A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.
Ugrás a lap tetejére
A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva





