Babaszoba

Kiemelt támogató

Jázmin-napló


Várandósságom terhességi cukorbeteg kismamaként, és életünk Jázmin születése után.

Rövid, dolgos hétvége

2012.05.21. 08:07módosítva: 2012.05.21. 08:14
Ez a mostani hétvége nem a pihenésről szólt. Hétfőtől péntekig ugye munka, aztán még a hétvégén is. Szegény Jázikámnak elég volt alkalmazkodnia a körülményekhez, hogy most mi is van, de persze mindig előre felkészítem, elmagyarázom, hogy tudja.
Péntek este egyedül fürdettem meg és tettem le aludni Jázmint, mert Apának munkaköri kötelességéből el kellett mennie a főnöke búcsúztatójára, tehát du. 6 óra után elment, és reggel pedig bement dolgozni, tehát mire Jázmin felébredt, már nem volt itthon, azt is elég rossz néven vette kicsi lányunk. Mondtam babámnak, Apa elment dolgozni, de siet haza. Délután nekem kellett mennem egy önkormányzati rendezvényre konferálni, úgyhogy alig hogy hazajött Apa a munkából, készülődtem: ruha, frizura, smink stb.
Tehát du. Apával volt, amíg én a tehetségkutató versenyen tettem a dolgom, konferáltam, koordináltam, ajándékot osztottam, és persze izgultam, hogy minden rendben legyen. Este 8 órára épp a fürdetésre haza is értem, így nem kellett Apának egyedül fürdetni és altatni. Este, miután kicsikénk elaludt lazultunk egyet, de tudtam, rám vasárnap is munka vár, és nagyobb falat mint a szombati.
Vasárnap reggel kelés, majd reggeli után ezer dolog: mosás, takarítás stb. stb. Még jó, hogy Apa oly rendes volt, és megfőzte az ebédet, szeret is főzni, és jól is jött nekem, így is olyan hamar elszaladt a délelőtt. Ebéd után nem akartam, de párom mondta, hogy legalább egy fél órát pihenjek. Épp fél órát szundítottam, már kezdhettem is készülődni, hisz a rendezvényszervezőnek 1-másfél órával előtte ott kell lennie a helyszínen, attól függ, mi teendő van még.
Jázmint Apa felvitte Mamáékhoz, mert ők egy másik rendezvényre mentek, ami egyidőben kezdődött azzal, ahova én mentem dolgozni, és felkértek oda is konferálni, de sajnos nem tudok egyszerre két helyen lenni, így ott Apum konferált, mert ők, az Alapítvány szervezték az ünnepséget.
Ott voltam a vendégek előtt, szépen sorban jöttek a fellépők, és egy ilyen rendezvényen mindig adódnak problémák, amiket azonnal meg kell oldani, tehát nagyon felkészültnek és topon kell lenni, hogy észrevétlenül orvosoljam a problémát. Változik a fellépők sorrendje, kitalálnak még ezt-azt, és a pénteken megírt szövegem olyan szinten tele volt írva tollal, hogy szerintem rajtam kívül kevesen igazodtak volna ki rajta, hogy most ki után, ki következik.
Végül is minden rendben ment, de azért kicsit leszívta az agyam a folyamatos készenlét, meg úgy az egész együtt. Az persze jól esett, hogy a főnököm, és a zsűri egyik tagja is megköszönte a munkám.
És akkor mikor hazaérek vasárnap este fél 7-kor a munkából, még álljak neki mosogatni, és vacsorát készíteni kis családomnak. Szóval nem a pihenésről szólt ez a hétvége, talán majd a következő.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(51 értékelés eddig)

Dackorszak vagy mi?

2012.05.16. 07:58módosítva: 2012.05.16. 07:59
Nem tudom, más anyuka hogy van vele, de ez a 2 és fél éves kor valahogy olyan - nem is tudom, mi a legjobb szó rá, talán a - változatos.
Értem ezalatt, hogy Jázmin az esetek többségében szót fogad, ügyes, okos, szépen kér mindent, megköszön mindent.... valamikor meg, de hogy mitől nem tudom, egyszerűen nem hallgat rám, direkt az ellenkezőjét csinálja mint amit kérek, vagy mondok neki.
Próbálok ilyenkor türelmesen hatni rá, ezerszer elmondom. De hogy mitől függ, h eljön nála az a pár perc, nem tudom.
És mostanában azt tapasztalom, hogy ezt leginkább velem csinálja, apjával vagy a mamával még kevésbé, engem tüntet ki ezzel. Miért???
Tudja, hogy velem meg lehet ezt csinálni, az anyukájával, vagy mi lehet?
A napokban is akkor kezdett el ellenkezni, amikor már indulni kellett, mert én mentem munkába, közben mindig találkozunk a Mamival, és vele mennek tovább hozzájuk, amíg én dolgozom.
Mert amúgy egy imádnivaló, okos, tündéri jelenség, az én büszkeségem! :)
Gondolom, hogy nem is lenne igazi gyerek, ha mindig pedánsan viselkedne, szóval normális a viselkedése, és a dackorszakban is benne vagyunk, csak nehéz tolerálni, ha egy rossz pillanatban teszi ezt. (mondjuk amikor már indulni kéne dolgozni)
Szerencsére nem tart sokáig ez az ellenkezősdi, meg is lehet vele értetni, hogy ne csinálja.
Meg nálunk nem szoktak durvább esetek előfordulni, amiket hall az ember, hogy földhöz dobálja magát a gyerek és hasonló esetek, szerencsére ilyen még nem volt, remélem nem is lesz. Úgy gondolom, vagyis igyekszem megfelelően kezelni a kicsi lányom hisztijeit.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(80 értékelés eddig)

Idei anyák napja

2012.05.08. 21:33módosítva: 2012.05.08. 21:37
Előbb szerettem volna írni vasárnapról, az anyák napjáról, de egyszerűen nem volt időm, még ezt a blogbejegyzést is két részletben írtam meg, mert miután hazaérek a munkából, még ezer a dolgom itthon, és tegnap este hullafáradtan estem ágyba, már nem volt kedvem és erőm gép elé ülni.
Szóval, vasárnap reggel még azt hittem, Apa elfelejt anyák napján köszönteni, bár nem szokott egy jeles napot sem elfelejteni.
Megint sikerült meglepetést okoznia. Még bosszankodtam is, hogy elfelejtette. Aztán ebéd előtt elmentek a dédi mamához Jázminnal, amíg én az ebédet rendeztem, a Dédit is megköszöntötték, majd amikor hazaértek Jázmin egy virágcsokrot adott át, és mondta: boldog anyák napját, Anya. Apa pedig az egyik kedvenc bonbonommal masírozott be, és még én éreztem hülyén magam, h azt hittem elfelejti, közben meg kiderült, hogy már tegnap leszervezte a virágcsokor- és bonbon-vételt.
Mamával már tanultak anyák napi dalt is, kicsit énekelt belőle, de szégyenlős volt a kis drágám, pedig tudja és nagyon ügyes.
Aztán a délutáni pihit követően, elmentem a városi anyák napi ünnepségre, amit a munkahelyem, a polgármesteri hivatal szervez (a szülés előtt én szerveztem, most csak segédkezem, mert 6 órában dolgozom).
Az anyák napi verseket egész más így -anyaként - végighallgatni, olyan érzéseket ébreszt bennem, amiket előtte nem, megható, szívhez szóló, átérzem, átélem, szóval teljesen más így részt venni egy anyák napi műsoron, mint előtte, amikor még gyermektelenként szerveztem ezeket a műsorokat.
Először úgy volt, h jön velem Jázmin is, aztán meggondolta magát, és közölte velem: ő itthon marad apával. Aztán amikor indultam, kitalálta, hogy mégis jönne, de akkor már nem volt idő ünneplőbe bújtatni őt, így csak elsétáltak velem egy darabon.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(237 értékelés eddig)

Munkálatok

2012.05.04. 21:38módosítva: 2012.05.04. 21:46
Mivel tavaly nyáron Jázmin játszó- és hálószobáját kifestetettük, idén a nagy házunk többi helyiségére várt, hogy szép új színt kapjon.
Vasárnapra kész is lett majdnem minden, már csak a hálószobánk van hátra. A nappali és az étkező valami csodálatos, nagyon szép színű lett. A konyha is szuper. A hosszú folyosó és a lépcsőház olyan szép napsárga lett, mintha mindig sütne a nap.
Kisebb fajta átrendezéseket, újításokat is eszközültünk, jobbnál jobb ötletek merültek fel, így még jobb lett minden helyiség. Az étkezőben még nagyobb lett a tér, olyan még egy nappaliszerűséget képzeltünk el a földszinten is. Már csak egy kanapét kellene szerezni oda. Majd szétnézünk még ezügyben is. :)
Ideje volt már meglépni ezeket a módosításokat, így még jobban érzem magam itthon, ha a környezetem még szebb. Jázminnak is tetszenek a változások, kis drágám, könnyen alkalmazkodik.
Nap végére mindig fáradtnak érzem magam. Nem csoda, hisz az elmúlt hetek a festésre készüléssel, pakolással, takarítással stb. teltek, és telnek, mindezt munkába járás mellett.
Szóval nem egyszerű, de a végeredmény megéri. Még jó hogy volt a 4 napos ünnep, akkor is sokat haladtunk a munkálatokkal, de pihenés nemigen szerepelt a programban.
A nyár korai beköszöntével, a kerti partyk ideje is hamar eljött, (már tartottunk idén is)
Apa megígérte, hogy lesz profi kiülő részünk is az erre tökéletesen kialakított helyen a házunk mellett, zöldkörnyezetben. Jövő hétvégre is tervebe van véve egy kerti party, amire meghívjuk a barátainkat is, és csapunk egy nagy bulit. :) Kiváló levezetése lesz a sok munkának. :)
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(212 értékelés eddig)

Egy gyerek, két gyerek, tervek

2012.04.26. 07:20módosítva: 2012.04.26. 07:36
A napokban felhívott egy főiskolai csoportárs-barátnőm, (tartjuk a kapcsolatot a főiskola óta, e-mail, chat, ritkán találkozunk) szakmai tanácsot kért tőlem, rendezvényszervezés ügyben, mivel én is azzal foglalkoztam 3 évig. A kérdés megválaszolása után, még beszéltünk kb. 20 percet, hogy kivel mi újság mostanság, kérdezte hogy megy a meló, lesz-e második baba stb. És a lesz-e második baba-kérdésre azt válaszoltam: egyelőre biztos nem, Jázmin meg tökéletes.
És utána napközben is ezen gondolkodtam. Jázmin tényleg tökéletes, és most valóban úgymond nem férne bele még egy gyerek a terveimbe. És nem azért mert karrierista lennék, egyszerűen az életem mostani szakasza igy jó, nem babázás szerepel a terveim között, hanem egészen más. Amellett hogy Jázmin a legfontosabb az életemben, megpályázok egy Művelődési Ház és Könyvtár igazgatói állást. Nyilván kislányom nevelése és igényei az elsők számomra, és hogy mindig boldog legyen, de azt sem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy az az állás, óriási lehetőség számomra.
Egyébként valamikor rám is rám jön, hogy de jó volt babázni, de úgy gondolom még pár év múlva is születhet testvére Jázminnak. Meg eleve az én terhességem és szülésem sem volt problémamentes, és az emlékeim is vegyesek ezekkel kapcsolatban, szóval többrétű a dolog mindenképp, azon túl úgy gondolom, ha úgy alakul, testvér nélkül is fel lehet nőni.
A barátnőmmel még azt is beszéltünk, hogy az egykori főiskolás csoporttársak közül kinek van gyereke, és hogy talán én voltam a második, és nem sokuknak van még most sem.
Hát igen, Jázmin életemnek abban az időszakában született amikor kellett, a legjobbkor. Így volt betervezve :) Nem igazán foglalkoztam a korommal, akkor voltam 25 éves, és most 28 évesen visszatértem a munkaerőpiacra, még mindig fiatal vagyok, tele ambícióval, mintha mi sem történt volna. Persze, közben a világ legboldogabb embere lettem azzal, hogy világra hoztam kicsi drágámát, és nem azt néztem, kinek van már gyereke, kinek nincs ennyi idősen. Mindenkinek mások a prioritások. Én úgy gondolom, attól hogy gyermeke van, nem akadályozza meg semmiben, de minden nő maga érzi, mikor jön el az ideje, és azt is érzi, mikor jön el (ha eljön) a második gyermek vállalásának ideje.
Úgy gondolom, még sok lehetőség előtt állok, egyébként, sokan nem is gondolják rólam, hogy gyermekem van, és fiatalabbnak néznek. Az mindig nagyon jól esik.... :)
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(291 értékelés eddig)

Te vagy a legjobb barátom!

2012.04.21. 14:35módosítva: 2012.04.21. 14:43
Egyértelműen nem jelenthető ki Jázminról, hogy apás lenne. Előző bejegyzésem arról szólt, de a tegnapi és mai történések után azt mondhatom, mégse...
Tegnap fürdetés után, mikor törölköztünk, majd öltöztettem, egyszer csak szorosan megölelt, és azt mondta: Te vagy a legjobb barátom. Nagy boldogság járta át a testem, nagyon-nagyon örültem neki.
Ma délelőtt, mikor kint játszottunk az udvaron, én leültem, odajött hozzám, odabújt a kis édes, és akkor is mondta: anya, te vagy a legjobb barátom.
Ez a barát szó a rajzfilmekből ered, onnan tudja leginkább: Thomas és barátai, Eperke és barátai stb. Eddig is mondta már az alvósállataira, hogy a barátai, vagy hogy Thomas barátja Percy, és mondta már ránk is, mamáékra is, amikor felsorolta a családtagokat, hogy az ő barátai, de így a legjobb barát, ezzel engem tűntetett ki, és nyilván nagyon jól esik. :)

Mostanában a dackorszak jellemzőiből is kapunk egyre több ízelítőt, de a legtöbbször szót fogad, illedelmes, okos kislány, az én kincsem, büszkeségem. Tudja mit szabad, és mit nem. Tudja, mikor kell bocsánatot kérni, és megköszönni az adott dolgokat. Tehát nem panaszkodom, hasonló korú gyerekekkel összehasonlítva, mondhatom, nagyon szerencsések vagyunk, amiért Jázmin ilyen "jó gyerek" (nyilván persze nevelés kérdése is, de a személyiségén is sok múlik)

Mamával már tanulnak énekeket anyák napjára, nagyon édes, ahogy kicsit szégyenlősen énekel.

tegnapi képek, jót játszottunk kint az udvaron:



tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(279 értékelés eddig)

Apás lesz?

2012.04.19. 19:44módosítva: 2012.04.19. 19:48
Néhány hete tapasztalható, hogy Jázmin egyre apásabb, vagy mondhatni apás lett.
Eddig, 2 és fél éven keresztül én (anya) voltam az elsődleges, bizonyos helyzetekben csak rám volt szüksége.
Nyilván, amellett hogy ez természetes jelenség, kicsit úgymond rosszul esik, mert megszoktam, és most van, hogy csak apával mos kezet, vagy ma csak apa meséljen, sőt mostanában minden este azt kéri, hogy apa meséljen neki, persze aztán szól nekem is Jázmin, hogy én takarjam be, puszit adni...
A minap is volt egy példa: itt volt nálunk Rebeka (Jázmin unokatesója) és este apa vitte haza, én addig letettem Jázmint aludni, és addig nem akart lefeküdni, amig apa haza nem ért, még sírt is, hogy apaaaa, apaaa.
Persze, amikor jövök haza a munkából és sétálnak a Mamával, ha meglát, szalad elém, és mondja: úgy hiányoztál, anya.
De úgy látom, jobban ragaszkodik az apjához, mint előtte. Ami persze jó, csak megemlítendő változás az elmúlt 2 és fél évhez képest.
Úgy gondolom, vagyis sejtem, hogy a fent említett változásnak köze van ahhoz, hogy visszamentem dolgozni. Nyilván amikor hazaérek, igyekszem minél több időt Jázminnal tölteni, de persze házimunkai teendőimet is el kell látnom, és ilyenkor apával játszik. Szóval bizonyára több oka van, hogy "apás" lett.
Nem szeretném, hogy eltávolodjuk egymástól, az a legideálisabb, ha mindkét szülővel ugyanolyan jó a kapcsolata a gyermeknek, és azért úgy látom, nálunk is inkább ez a jellemző.
Sajnálom, hogy keveset vagyunk együtt, de az együtt töltött időt igyekszem minél tartalmasabban eltölteni kicsi lányommal.
Nyilván folyamatosan változunk, Jázmin is, egyre nagyobb, sokat változik, okosodik.
Hihetetlen büszke vagyok rá, ahogy a rokonok, ismerősök meglepődnek, ha látják, ahogy ez a pöttöm emberke tudja a betűket, számokat, "elolvassa" a szavakat betűnként, tudja az összes betűt. Ügyesen, szépen beszél. Tehát egy csoda, de már nem csak anyuci pici babája, ezt el kell fogadnom.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(231 értékelés eddig)

Húsvéti keresgélés

2012.04.09. 19:31
Húsvéti képek:

keresgélés, és a végeredmény



tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(206 értékelés eddig)

Egy nap szabadságon

2012.03.26. 13:34
Ma itthon vagyok szabin, ilyenkor próbálok minél több feladatom elintézni (mosás, takarítás stb.) és Jázmin is nagyon örül, hogy itthon vagyok, ezért a mesenézés mellett természetesen együtt játszunk, és együtt vagyunk.

Ebéd után felmentünk az emeletre a délutáni alváshoz készülvén, be a fürdőszobába, kezet mostunk, Jázmin a kézmosás után megszólalt:
- Sajnálom magamat.
Én: miért sajnálod magad, kislányom?
- Mert le kell feküdnöm most aludni, azért sajnálom magam.
Ezen a kis aranyköpésen vigyorogtam egyet, sok ilyen édes beszólása van.
Aztán persze ügyesen bement a szobájába. Bár nem ment könnyen az elalvás, kétszer is kellett mesélni és énekelni, mert kjelenttette: nem akarok aludni. Szerencsére nem sűrű az ilyen kijelentés, de ilyenkor próbálom elmagyarázni: ha most nem alszol, estig nagyon álmos leszel, és nem fogsz tudni játszani vagy sétálni sem. Ez azért szokott hatni. :)
Mert persze látom rajta, hogy álmos, és jót is tesz neki az alvás, és természetesen szüksége is van rá, de a mese és a játékok világa érdekesebb és jobb időtöltés mint az alvás, elhiszem, de ez az ő érdeke.

Amíg alszik a kis drágaságom, dolgozgatok a verseimen, és az önéletrajzomon, ugyanis egy e-antológiába (e-könyvbe) bekerül két versem, önéletrajzzal és képpel együtt, amire nagyon büszke vagyok! :) Sőt úgy néz ki, nem csak e-könyvben, hanem nyomtatott formában is megjelenik a verses kötet, amiben benne leszek!!!!

És hogy egy napba mennyi minden fér bele, amint hazaér Apa, elugrok a körmeimet megcsináltatni, mivel az is időszerű már. Este még játék és mesenézés együtt családilag. Holnap pedig újra meló.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(100 értékelés eddig)

Betűk és számok bűvöletében

2012.03.18. 17:17módosítva: 2012.03.18. 17:20
Már megfordult a fejemben, hogy valami szakemberhez kéne fordulni, mivel Jázmin 2 és fél évesen annyira érdeklődik a számok és betűk iránt, hogy a szavakat betűnként elolvassa, egyik kedvenc elfoglaltsága manapság, hogy az autók rendszámát szinte hibátlanul "leolvassa":)
Persze, nem komolyan gondoltam, hogy szakemberhez fordulok, bár olyan szinten lehet, nem ártana, hogy milyen irányba fejlesszük tovább, milyen játékok a legjobbak neki. De talán ezzel is ráérhetünk még, egyszerűen ez most nagyon érdekli. Az építőkockáiból is betűket rak ki, nem tornyot. Kicsit fura, nem? :)
Nagyon sok betűt ismer, a számítógép klaviatúrájához is odaül, és rámutat a betűkre, közben mondja, amit még esetleg nem tud, azt megkérdezi, és legközelebb már tudja. Hihetetlen agya van!!!
Természetesen szeret játszani"normális" gyerekjátékokat is, mint labdázni vagy vonatokkal játszani (a Thomas és a többi vonat továbbra is nagy kedvenc). Sok vonatnak tudja, mi a száma, mindegyiken van egy szám, és már tudja azokat is.
Nagyon kreatív ötletei, gondolatai vannak.
Amúgy édesen eljátszik egyedül is, de aztán eljön az idő, amikor hív, hogy csatlakozzak. :)
Várjuk a tavaszt, ahogy egyre jobb az idő, egyre többet tudunk kimenni, és napközben (mivel én dolgozom) Mamival sokat sétálnak, motoroznak, imád kint lenni, úgy kell becsábítani, nem is akar bejönni a házba.
És TV-t mármint mesét is nagyon szeret már nézni. Sokáig nem látott tv-t, erre nagyon figyeltem, hisz tudtam, rossz hatással van rá, másfél sőt majdnem 2 éves koráig nem kapcsoltuk be a tv-t amikor ő ott volt, meg igazából miután ő elaludt akkor sem, véleményem szerint a tv-ben nem igazán van nézhető műsor, inkább dvd-t, filmeket nézünk, és inkább a hobbjaimnak hódolok szabadidőmben, eszembe sem jut a tv-t bámulni. Na szóval, most már Jázmin szereti a meséket nézni, de csak az aranyos, nem agresszív meséket, olyanokat amik tanítják. Pl. a Dóra babás rajzfilm nagyon hasznos ismereteket tanít. Múltkor megszólalt Jázmin: Thank you very much, ez a Dóra babás mesében volt. Abban beszélnek angol szavakat is, és sok mindenre tanítják a gyerekeket, arra is búzdítják a kis nézőket, hogy velük együtt mondják az újdonságokat, Jázmin is mondja már velük együtt, nagyon édes, és közben tanul.
Kapott olyan rajzolós táblát, amin látható az összes betű, és számok is, látni kellett volna az örömöt az arcán, hihetetlen boldog volt, mikor átadtuk neki, mondta is: Nagyon örülök neki!
tovább(2 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(86 értékelés eddig)

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

A blogról
Szerző:betsy84Üzenetoffline
betsy84
  • Összesített tetszési index:

  • Bejegyzések száma: 163 db
  • Létrehozva: 2010.10.13. 10:44
  • Módosítva: -
Címkék
Mi ez?

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva