Babaszoba

Kiemelt támogató

Izabella naplója


Gligor Izabella vagyok, 2009 március 14-én születtem Kolozsváron, egy gyönyörű tavaszi napon, reggel 7 óra 20 perckor. Súlyom 3350 g, hosszam pedig 54 cm. Izabella Eredet: héber-spanyol Jelentés: Isten az én esküvésem; Baál isten fölemelt

Iulius Mall

2010.12.12. 08:53módosítva: 2010.12.21. 09:04
Elvittük Izát a közeli mallban, hogy lássa a Mikulást. Itt minden szobaton és vasárnap ünnepi rendezvények vannak. Iza nagyon élvezte a nagy nyüzsgést (nem úgy az apukája), a sok színes égőt és persze a Mikulást is számba vette, igaz csak távolról. Nagyon szerete üldögélni a gyerekeknek szánt kicsi széken, nagyon nehezen tudtuk elhozni onnan, lehet, hogy azért is mert gyalog mentünk ki és fáradt volt. A kedvencei a zenélő törpék voltak, itt még pózolt is, hogy képet tudjak vele készíteni. A kinti karácsonyfa tényleg nagy volt, Iza egy kicsi manónak tünt mellette.
Ime a képek:
tovább(4 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Mikulás

2010.12.06. 08:00módosítva: 2010.12.21. 08:21
Iza élete második Mikulása volt, megint nagyon sok ajándékkal. Mivel Iza nem szereti az édességet és mert általában semmit sem eszik meg mert ő éhes vagy mert kívánja, úgy döntöttünk, hogy játékot veszünk neki. Amikor mi kicsik voltunk akkor a Mikulás csak édességet és gyümölcsöt hozott, a játékokat, könyveket az angyalka hozta Karácsonykor. A Mikulás olyan "bemelegítő" volt Karácsony előtt. De most már ez nem érvényes, nem csak nálunk, hanem általában a gyerekek nagyon sok ajándékot kapnak a Mikulástól is.
Tehát este mi is kitettük a cipőnket az ablakba ( nem is voltak olyan tiszták, de a Mikulás már öreg és nem látta) és vártuk az ajándékokat. És láss csodát: mindekinek a cipőjében hagyott valamit a Mikulás. Iza nagy lelkesedéssel bontotta ki a csomagjait (Mami is segített neki). Nagyon örvendett amikor előkerült a baba amit cuclisüvegből lehet etetni és azután a bilibe pisikál (Iza lelkesen eteti, de a bilire nem akarja ráültetni, így hát csak üres üveget használhat, mert másképp minden tiszta víz, a babának nincs pelenkája), az ATV amelyik burrog és a lámpái is meggyúlnak és a traktorjának, amelyik egy tehenet és egy lóvat szállít.
Az Mikulás tiszteletére egy finom vacsorával zártuk az estét.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Szülinap

2010.12.04. 07:28módosítva: 2010.12.21. 07:55
Keresztfiunk, Raul, szülinapja volt, 6 évet töltőtt. Nem is hiszem el, hogy így elrepült az idő, csak most volt 6 hetes baba és nagyon izgultam, hogy meg kell kereszteljem. Ő volt az első ilyen kicsi emberke akit a kezebe tartottam és azt sem tudtam, hogy kell fogni, nem, hogy vetköztetni-öltöztetni. És plusz, hogy ortodoxnak keresztelték, én meg katolikus vagyok. De minden jól sikerült, Raul nagyon jó gyerek volt, csak a végén sírt egy kicsit. Most már egy szép emléknek nyilványíthatom!
De térjünk vissza a bulira, elég volt a nosztalgiázásból. Iza nagyon jól elvolt, sokat játszot mivel itt is nagyon sok autó van és most ezek Iza kedvencei. Igaz volt, hogy Tudor még fellökte vagy elvette a játékot a kezéből, de Iza már kezdi megszokni, elég jól védekezik és nem is sír csak ha nagyon rossz a helyzet. Raul viszont nem bántotta, volt, hogy igenis védte. Hiába, ő már nagy fiu. Máskülönben, Iza volt a buli sztárja, tényleg nagyon cuki volt a piros ruhájában, nemhiában mindenki őt csodálta. Érdekes, hogy most már nem szégyelte magát amikor megérkeztünk, lehet, hogy azért is mert még nem voltak nagyon sokan. De azután is érdeklődve figyelte, hogy ki érkezik és ha nem ismerte akkor nem közeledett, de azután hamar megbarátkozott és mindenkivel nagyon jól játszott.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Első hó

2010.11.26. 07:23
Ma reggel ez a látvány fogadott:

Nagyon szép, tél van!
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Mandulagyulladás

2010.11.13. 08:21
A novemberi rendszerhiba nyomán az utolsó bejegyzésünk eltűnt! A mi a legjobban zavart az volt, hogy levelemre (amit a szerkesztőség címére küldtem), egy tömör választ kaptam:" A mandulagyulladásos bejegyzésnek sajnos nem látjuk nyomát, nem látszik, hogy a hiba napján beléptél volna.". És kész! Írjam újra! Sokat mérgelődtem ezen, de még nem döntőttem, hogy ha folytatom itt a naplóírást vagy sem. De amíg döntők, újraírom ezt a bejegyzést és még egy pár dolgot ami Izával történt azóta.
Hétfőn, nov. 8-án, amikor felébredt, nagyon forrónak éreztem Iza homlokát. Gyors lázmérés és 38,5 fokos láz. El is kezdtük felváltva adagolni a Panadol és a Nurofen. Sajnos a láz csak addig ment le amíg a lázcsillapító hatása tartott, azután megint 38 és 39 között mozgót. Szerdán a háziorvoshoz mentünk és ott megtudtuk, hogy Izának egy nagyon csúnya mandulagyulladása van. Rögtön antibiotikumot írt fel neki (Zinat-amit naponta kétszer kap) és probiotikumot, és folytatjuk a lázcsiíllapítók beadását 4 óránként.
Az orvosnál Iza nagyon tündéri volt. A váróteremben egy kisfiuval huncutkodott. A fiucska még nem beszélt, csak vinnyogott és Iza őt utánnozta. Persze ezen nagyon jót derültek mindketten és velük az egész váróterem. Hamar sorrakerültünk. Bent az orvosnőnél is nagyon barátságos volt. Sokat dumált, mutogatta a képen látott állatokat, egyáltalán nem szégyelte magát és nem hajtotta a fejét ahogy szokta. Az orvosnő is meg volt nagyon elégedve, hogy mennyit fejlődött (ilyen sem volt, mindig le voltunk hordva, hogy nem gyarapodott eleget). Kérdezte is Izát ha jön még hozzá, mire Iza rávágta komolyan, hogy jó. Mindenki kacagott és a doktornő mondta, hogy várlak, de csak látogatóba, ne légy beteg és azért gyere. Mostanában, ha valamit kérdezünk tőle nem azt válaszolja, hogy igen, hanem azt, hogy jó (pl. "Iza kérsz vízet?" és erre a válasz "Jó").
Pénteken már láztalan volt Iza és reméljük így is maradt. Vasárnap már ki szeretnénk menni a levegőre, mert nagyon nehéz a házban kuksolni egy egy és fél éves gyerekkel.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(1 értékelés eddig)

Délután: buli

2010.11.09. 10:36
Mi mentük el elsőknek Hidegszamosról, mivel 6 órára Tudor szülinapjára voltunk hivatalosak (és mert én kellett vezesek és ilyenkor nagyon izgulok, még kell egy kis idő amig belejövők). Jól éreztük magunkat. Három gyerek volt (Iza-1 éves, Tudor-4 éves és Jázmin-6 éves). Annak ellenére, hogy különböző korú gyerekek voltak, nagyon jól eljátszodtak, igaz mindegyik külön, de legalább nem bakalodtak. Iza nagyon szereti itt, mert Tudornak nagyon sok autója van, szépen elrendezve és neki az volt a szórakozása, hogy ezeket mind leszedte a polcról. Nem játszott velük, csak mind rakosgatta le a földre, hogy már alig lehet járni a szobába. Tudor is jól viselkedett, csak egyszer lökte meg Izát és engedte, hogy játszodjon a játékaival. Elég későig maradtunk, Iza sem mutatta, hogy álmos lenne, annak ellenére, hogy csak a kocsiban aludt, jövet-menet Hidegszamosra. Igaz, hogy itthon csak épp feladtam rá a pizsamáját, megitta a tejét és már mélyen aludt.
Jó nap volt!
tovább(3 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(6 értékelés eddig)

Délelőtt: kirándulás

2010.11.09. 10:21módosítva: 2010.11.19. 10:59
Apa munkatársai kirándulást szerveztek Hidegszamosra és a családjaik is velük tartottak. Jó kis kiruccanás volt mert szép idő volt egész szombaton. Finomakat főztek a fiuk és a gyerekek is jól játszodtak együtt, így mi anyukák pihenni tudtunk. Nincs sok ilyen nap!
Iza nagyon barátságos volt, jól játszott a lányokkal, habár ő volt a legkissebb. Nem szégyelte magát és nem hajtotta le a fejét mint máskor (hóvirágnak becézzük ilyenkor). A nagyobb lányok anyáskodtak felette és ezt is nagyon élvezte. Mondta is egyik anyuka, hogy nagyon meg van változva, sokkal nyitottabb és nagyon barátságos, ahhoz képest milyen volt egy hónappal ezelőtt amikor ő látta.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(6 értékelés eddig)

Emma Patricia

2010.11.08. 09:35
November 5-én, reggel 6 óra 50 perckor megszületett Emma Patricia, 3060 g és 52 cm. Mama-baba jól vannak.

Isten hozott, kicsi hajas baba!
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(33 értékelés eddig)

Budapest

2010.11.03. 10:07módosítva: 2010.11.03. 11:00
Tátácival, Péterrel és a barátnőjével kiruccantunk 4 napra Budapestre és Izát itthon hagytuk Mamival és Tatival. Ez volt eddig a leghosszabb idő amit nélküle töltöttünk. Nagyon hiányzott, főleg amikor más gyerekeket láttunk az utcákon. De azért jól is esett mert szükségünk volt egy kis kikapcsolodásra, a napi rutin megszakítására.
Iza jó kislány volt, nem volt sok gondja Mamival vele. Sokat játszodtak Tatival, nagyokat sétáltak Mamival és nagyon jóízűen megette a Mamó finom kajáját. Egyetlen nehezebb része az otttartózkodásának talán az éjszakák voltak, akkor ugyanis felébredt 3-4 fele és Mami mellé kérezkedett az ágyba. Ott Iza tovább alukált, viszont Mami már nem, mert a babánk sokat forgólodott és nem hagyta őt pihenni. Talán meg van a magyarázata is a nyugtalan éjszakáknak: kibújt az bal alsó oldalsó metszőfoga, így már 12 foga van. Hátul is bújik valami új fog mert állandóan piszkálja és nagyon nyálas.
Még azt is mesélte Mami, hogy sokat emlegetett, állandóan ismételte ebben a sorrendben: "Mámá, Tátá, Pépé", de elvonta a figyelmét valami mással és nem voltak gondok, nem sírt utánunk. Most, hogy itthon vagyunk, úgy vettem észre, hogy sokkal ragaszkodóbb, állandóan rajtam csüng, mintha félne, hogy megint elmegyek nélküle. Szegénykém, vajon mi lehet a kicsi fejedben?
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(260 értékelés eddig)

Reggel

2010.10.28. 06:40módosítva: 2010.11.03. 10:48
Így ébredek reggel:













Mikor keresztben vagyok az ágyban:












Mikor mintás arccal és borzósan:












Mikor a szüleim ágyában, mert mostanában megébredek hajnalban és addig nyöszörgök amíg át nem költöztetnek az ők ágyuba. Ott elalszok , de nem mélyen, nehogy visszakerüljek a helyemre. Tátáci is a pártomon áll, így nyert ügyem van. Hiába harcol Mámáci, ketten vagyunk egy ellen.

De az a fontos, hogy reggel mindig jókedvű vagyok.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(371 értékelés eddig)

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2012 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva