babaszoba.hu


Két nagy szoba, két gyerek, két macska meg egy férj


Ajánlom elsősorban Stardustnak és Babypocaknak, akiket régóta olvasok, és akik nagyon sok kedves-kellemes perccel ajándékoztak meg... Most megpróbálok nekik "törleszteni", és közzéteszem életünk néhány szösszenetét. Természetesen mindenkit várok sok szeretettel, aki kíváncsi ránk... Két akaratos kispasival, két anyaszomorító ex-lány cicával és egy végtelenül türelmes férjjel az oldalamon nem unatkozom! :D

Vége...

2013.09.16. 07:31
2013. szeptember 16.:

Búcsúzom... illetve, nem teljesen, és nem végleg, de ez lesz az utolsó bejegyzés (legalábbis jó pár évig biztosan).
Hogy miért? A válasz egyszerű: kinőttünk a babakorból, a fiúk immár kisgyerekek lettek. Megváltoztak a mindennapok... én is visszamentem dolgozni, Levi és Kende is elkezdte a nagybetűs Életét...
Meg kell valljam, fáj egy kicsit... jó volt írni, jó volt megosztani a történéseket, jó volt olvasni a mindig kedves és együttérző hozzászólásokat... hiányozni fog!
De azért nem tűnök el végleg... olvasni visszajárok, és ha valakinek szüksége lenne rám, az megtalálhat bármikor (priviben, emailben, telefonon - ki-ki válassza ki a megfelelő opciót). És ki tudja... lehet, hogy pár év múlva írok én még itt babanaplót - a jövő kifürkészhetetlen (és persze soha ne mondd, hogy soha).
Szóval: viszontlátásra, kedves Babaszoba, sziasztok Lányok!!! Egy élmény volt veletek... :D
tovább(3 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(37 értékelés eddig)

Új időszámítás

2013.08.31. 13:02
2013. augusztus 31.:

Hivatalosan is vége... Vége a nyárnak, vége az itthon töltött pár évnek. Vége a babakorszaknak. :(
Kende a múlt héten anyukám segítségével beszokott a bölcsibe. Minden rendben volt - harmadik napon már bent aludt; szokásához híven jól evett, kacagott egész nap mindenkire és mindenkinek - és már egy barátnőt is beújított... :D A gondozó néninkkel is kialakult a kötődés, már megy hozzá, szót fogad neki, teljes mértékben elfogadja. A jelét és a kis szekrényét megörökölte a bátyjától, úgyhogy az autó maradt a családban.
Levi hétfőn kerül be a nagybetűs Életbe. Szegény kisfiamnak az ovis beszoktatás annyi lesz, hogy hétfőn reggel fél 8 és 8 között beér, és már aznap egész napozik - hála az egésznapos sulinak. Ugyanis, míg az iskolás gyerekek szülei kérhetik, hogy a gyereküknek ne kelljen délutánig maradniuk, addig az én kisfiaimnak nincs választásuk... :( Azért édes, mert már nagyon várja, pláne, mióta megtudta, hogy a jele a repülő lesz... Az óvónénik pedig tegnapelőtt voltak családot látogatni, ahol nagyobbik szemem fénye hozta a formáját. :D A két óvónő nagyon szimpatikus amúgy (és hál istennek nem csak nekem, hanem Leventének is).
Igen, én is visszatérek a melóba - és nem mondhatom, hogy egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert mindkettő sír... Sír, mert elszakadok a fiúktól, és sír, mert amilyen fejetlenség, káosz és bizonytalanság van, az horror... amióta tanítok (és nem tegnap kezdtem a pályát) még soha nem volt ilyen borzalmas évkezdés! De remélem, hogy majd ez is szépen rendeződik, kialakul, és pár héten belül beáll a későbbi állandó heti rendünk...
Itt tartunk most, boldog nem vagyok, de - ahogy Virág elvtárs is megmondta - az élet nem habostorta... :D

P.S.: Mivel beindult a verkli ezerrel, ezért biztos, hogy kevesebbet fogok erre járni... aki kíváncsi ránk, az megtalál a Twitteren RFOrsi77 néven... :D

Egész friss kép (ma reggel készült)... így reggelizik egy ügyes bölcsis és egy még ügyesebb ovis nagyfiú együtt... :D
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(27 értékelés eddig)

Fütyi 2.0 - plusz egy pár láb :)

2013.08.09. 09:13
2013. augusztus 9.:

Az elmúlt hét ismét bővelkedett eseményekben... A legfontosabb, hogy Levi átesett a végső beavatkozáson, amivel lezárhatjuk a 'fütyi-mizériát'. Hogy a dokinéninket idézzem: mostantól elfelejtheti a kukiját... :D Illetve, ha már a kb. kéthetes gyógyulási fázist is magunk mögött tudhatjuk, akkor lesz teljes az öröm. :D
Szóval: 7-én reggel negyed nyolckor jelentkeztünk be a Heim Pál urológiára, ahol némi keveredés-költözködés után elfoglaltuk az ágyat. Levinek még volt némi ideje az előkészítő gyógyszer előtt, úgyhogy tökéletesen fesztelenül és otthonosan magáévá tette a játékos polcot, és szépen eljátszott egészen addig, amíg Kati néni (a főnővér, akinek nagyon hálás vagyok a törődésért és az odafigyelésért) ki nem adta az ukázt: irány az ágy, rögtön érkezik a gyógyszer! Levi szó nélkül lefeküdt (mondjuk szerintem igen nagy szerepe volt ebben a hordozható dvd-lejátszónak és a tömérdek mese dvd-nek), és már érkezett is a málnaszörpbe kevert 'cuccos'. Nem tudom, hogy milyen gyógyszer volt - a lényege abban rejlett, hogy a műtét előtt oldja a feszültséget és ellazítson -, de a hatása fergetegesnek bizonyult: kisfiam szó szerint elszállt tőle... :) Szeme-nyelve összeakadt, olyan dolgokat látott, amik ott sem voltak, és még a mesét is úgy nézte, hogy megpróbálta elkapni a szereplőket... mindezek mellett vigyorgott és dülöngélt - akár egy jól fejlett részeges, aki már több évtizede gyakorol... :D
Mire végképp kiütötte a szer, addigra megjelent egy kedves műtősfiú, felnyalábolta, és elvitte. Maga a beavatkozás kb. 20 percig tartott - amikor visszahozták, a doktornő elmesélte, hogy minden rendben volt, nagyon jól viselte az altatást és a beavatkozást is - ami végül teljes körülmetélés lett (figyelembe véve az előzményeket és a fizikai adottságokat). Kapott még két felszívódó öltést, hogy a maradék bőr ne csússzon vissza, és nem gyulladjon be.
Az ébredés szintén eseménytelen volt: nem volt sírás, sem kiabálás - egyszerűen kinyitotta a szemét, és közölte, hogy éhes és szomjas... :D Persze még egy kicsit várni kellett, de amint zöld utat kapott a nagyságos úr, onnantól kezdve gyakorlatilag végig evett-ivott. Aztán a délutáni vizitnél kiderült, hogy olyan jól viselte az egészet, és olyan jól regenerálódik, hogy nem kell benntöltetnünk az éjszakát, úgyhogy még aznap este hazajöhettünk a saját ágyunkba.
Az utókezelést persze csináljuk szorgalmasan - napi többszöri betadinozás, háromszori cataflam-csepp... a műtét miatti ödéma már szépen húzódik vissza, és a beavatkozás miatti bőr alatti vérömleny is elkezdett felszívódni - aminek köszönhetően szép, sárgás-lilás színben pompázik a kukac (pontosan úgy, mint amikor mi is jól beütjük magunkat, belilulunk, és utána végigzongorázzuk a szivárvány minden színét).
Mindent összevetve zavartalanul zajlott/zajlik minden, és két hét múlva, amikor megyünk kontrollra, már el is felejthetjük az egész hercehurcát! :D

Végül a plusz egy pár lábról: nos, ezek a lábak az enyémek... :D Idén úgy döntöttem (férjjel közös megegyezés alapján), hogy most már részt veszek a szokásos éves nyári táncos edzőtáborban. 5 napot töltöttük el a csapattal Palócföldön, Kétbodony falucskában. Gyönyörű volt a hely, banánrohasztó a hőség, jó a társaság - úgyhogy amikor éppen nem táncoltunk (mondjuk a napi 2x3 órás edzések mellett ez nem volt túlságosan számottevő idő), akkor a helyi, festői kis strandon múlattuk az időt. Úgyhogy a hazatérés csodás színnel és kiadós izomlázzal történt - de szuper volt! Az utolsó napon (hétfőn) pedig már nem táncoltunk, hanem reggeli után elindultunk haza, és még utoljára megálltunk Bánkon a tónál, ahol elstrandoltuk az utolsó órákat. Amikor hazaértem, a lehető legcsodálatosabb dolog fogadott: két izgatott, csillogó szemű aprólék ugrott a nyakamba, a nagyobbik még megtoldotta az egészet egy 'anya nagyon hiányoztál!' felkiáltással is... úgy tűnik, mégsem vagyok annyira rossz anya, ha ennyire tudtam hiányozni a pockoknak... arról pedig szerintem felesleges beszélnem, ők mennyire hiányoztak nekem - szerintem azt ti is pontosan el tudjátok képzelni... :)

Végezetül két kép: az elsőn a kis hős, immár a műtét után, a másodikon pedig táncoslábú bandánk női szakasza látható - próba közben... :D

tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(25 értékelés eddig)

Vegyes-vágott :)

2013.07.22. 14:51
2013. július 22.:

Lassan közeledik a hónap vége. Szokás szerint ezen hónap alatt sem unatkoztunk... íme, távirati stílusban az események - szigorúan időrendben... :D

Szóval: az első fő esemény a már korábban említett kuki-mizéria. Ezen átesve a következő állomásunk a bölcsis ballagás volt. Múlt hét pénteken Levi végleg befejezte az bölcsit, és immár hivatalosan is nagy ovisnak számít. Az éppen aktuális esemény, hogy a nagyfiú ma elindult élete első, parentsfree nyaralására - ami azt jelenti, hogy három napig újra egygyerekes lettem... tesóm vitte magával Velencére, ahol már a nagyik és unokatesók egy ideje élvezik a nyarat.

Közben az apróbb történések: megkaptuk az időpontot a circumsectio-ra, úgyhogy augusztus 7-én ismét irány a Heim Pál, ahol végérvényesen pontot tehetünk az altáji kalandokra. Azért előtte anya még elmegy itthonról egy 5 napos tánctáborba... és míg anya szorgosan tanulja a koreográfiákat, addig apával totálisan pasis hét lesz otthonunkban.

A legvégére pedig egy engem érintő szösszenet: nem olyan nagy dolog, mint a fent említettek, de végre én is végérvényesen pontot tehettem a több hónapos ügyem végére: 88 nap után ismét nagylány lettem... úgyhogy mostantól életbe lépett a fokozott odafigyelés elve... :D

Végezetül egy kép az elballagott kisfickóról:



P.S.: Mit tudtok Cleopathra-ról??? Ő írja a Vattacukor-blogot... úgy eltűnt... remélem, nincs semmi baja...
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(23 értékelés eddig)

Altáji kalandok

2013.07.12. 09:15
2013. 07. 12.:

Nem, nem jártunk a régi jó CCCP területén... a következő tanulságos történet itthon esett meg, és most elsősorban a fiús anyukáknak (bocsi mindenkitől, akinek pici lánya van - persze őket is szeretettel fogadom) szól... főleg azoknak, akik a gyerekorvostól-védőnőtől megkapták már azt a "jó" tanácsot, hogy ha 3 éves korig nem tágul ki kellőképpen a fitymabőr, vagy még mindig le van tapadva, akkor azt fel kell húzni/rántani - ha szükséges, akkor erővel...
Az elmúlt napok tapasztalatai alapján határozottan mondom: NE CSINÁLJÁTOK!!! Mi sajnos hallgattunk a "tanácsra" - hiszen a gyerekorvosnak az a dolga, hogy tudja, mit miért mond... ő közölte velünk, hogy csináljuk, mi meg (most már tudom) balga fejjel hallgattunk a szakemberre, és megtettük. Az eredmény pedig: két nap kórház, műtét... :(
Na, és most lássuk magát a sztorit:
Az egész úgy kezdődött, hogy Kendét vittük a másfél éves oltásra, és ha már mentünk, összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és elvittük Levit is, hogy nézze meg a doktornő - ugyanis a bölcsiből jelezték, hogy mostanában nagyon sokat piszkálja-vakargatja a kukiját, és úgy látják, hogy egy picit be is duzzadt neki. Nosza, miután Kendét megszúrta a dokinő, megmutattuk Levi alfelét is - mire a diagnózis az volt, hogy nincs különösebb baj, annyi a gond, hogy nagyon szűk a fitymabőr, eléggé le is van tapadva, és ez irritálja a gyerekünk makkját. A javasolt teendő: egyik esti fürdés után, amikor jól felázott és megpuhult a bőr, egy határozott mozdulattal rántsuk fel, és akkor megszűnik a feszülő érzés.
Nos, jól nevelt és lelkiismeretes szülőkként a szombat estét jelöltük ki a neves alkalomra. Már csak azért is, mert én képtelen lettem volna egyedül megtenni, ráadásul a fütyikérdésben - ezidáig - szigorúan a 18 éven felüli témában voltam otthon. :) Szóval, jól feláztattuk, én szorosan átöleltem Levit (mert azért azzal tisztában voltam/vagyok, hogy nem kifejezetten kellemes érzés a művelet), és apukája szépen, egyetlen tiszta, gyors mozdulattal megoldotta a kérdést. Levi persze sírdogált egy kicsit, de látszólag minden rendben volt, pár perc múlva már vígan nézte a mesét, és a makkocskája gyönyörűen előbújt.
Másnap reggel ért a meglehetősen sokkoló élmény: gyermekünk előjött a szobájából, én rápillantottam a kukijára, és azt hittem, nem hiszek a szememnek: a látvány leírhatatlan volt... úgy képzeljétek el, hogy egy hatalmas, dagadt, lilás-vörös valami lógott a kis lábai közt, ráadásul ahol a makk és a fitymafék elvileg találkozik, ott egy kb. mutatóujjam vastagságú, kemény, vörös gyűrű keletkezett. Természetesen vasárnap volt... úgyhogy annyit tudtunk tenni, hogy egész nap betadinos vízzel öblögettük neki (amit természetesen minden alkalommal ordítás kísért - bár érdekes módon a napi tevékenységében nem zavarta; ugyanúgy játszott, evett, ivott, pisilt... csak pucér alféllel), és alig vártuk a hétfő reggelt, hogy vihessük a gyerekorvosunkhoz.
Hétfőn korán reggel apa bevágta magát és a manót a kocsiba, és irány az orvos. A dokinő megnézte, és közölte a férjemmel, hogy "látott ennél már rosszabbat is", majd felírt egy kenőcsöt, hogy azzal kenegessük. Feri ki is váltotta, és elkezdtük lelkiismeretesen kenegetni, napjában legalább hatszor. Ezt tettük két napon át, de a helyzet nem javult... sőt...
Ekkor úgy döntöttem, hogy nem vagyok hajlandó ismét a dokinőhöz menni, hanem inkább felhívtam a védőnéninket, hogy jöjjön már ki legyen szíves, és vessen egy pillantást Levire. Ő rögtön jött, és amikor meglátta, szó szerint leült... majd annyit mondott, hogy ő a "70 éve alatt ilyet még nem látott", és azonnali hatállyal irány a Heim Pál, ahol irány az urológia, majd onnan a sebészet, ahol keressük Hegyi doktort.
Ez szerdán történt. Anyukámmal azonnal felpakoltuk a gyerekeket, én az első sejtésemnek köszönhetően rögtön ottalvós pakkot készítettem be - be is igazolódott a megérzésem, és irány a kórház. Bejelentkeztünk, majd kb. 5 perc után már benn is voltunk az urológiai rendelőben. Két nagyon kedves fiatal kis doktornő volt benn, akik, amikor meglátták Levit, rögtön szóltak az összes létező fő- és osztályos orvosnak, hogy ezt bizony látniuk kell... na, ekkor már tudtam, hogy nem fogjuk megúszni. A főorvos csak ránézett, és közölte, hogy telefon menjen a Hegyi doktor úrnak a sebészetre, mert ebből műtét lesz... A kis doktornő már emelte is a kagylót, minket pedig visszairányított a betegfelvételre, hogy jelentkezzünk be a sebészetre, és jelezzük, hogy H. doktor már számít ránk. Így is tettem, majd irány a sebészeti ambulancia, ahol rengetegen voltak... de ahhoz képest, hogy egy tűt nem lehetett volna leejteni, fél óra várakozás után benn voltunk - Levi egész jól viselte; az egyetlen gondja az volt, hogy éhes és szomjas (amin viszont nem tudtam segíteni, mert akkor már tudtam, hogy műtétre várunk, és az altatás miatt nem szabad enni-inni).
Végül bekerültünk a vizsgálóba, ahol ismét eljátszottuk az urológián már tapasztaltakat: vagyis mindenki a kisfiam fütyijére volt kíváncsi... H. doktor ránézett, és közölte, hogy küldi is az anesztest, mert egy percig nem vár tovább. Meg is jelent a kedves, mosolygós és fiatal doktor úr, alaposan kikérdezett, majd mentünk is a sürgősségi műtőbe, ahol ott lehettem addig, amíg megszúrták a kézfej-vénát, és feltették az ekg-t, illetve az altatómaszkot. Ezután kiküldtek - természetesen az intubálást és a műtétet nem asszisztálhattam végig.
Maga a műtét kb. 15 perc alatt megvolt, majd felkerültünk az osztályra, ahol az éjszakát kellett töltenünk - mivel intubációs altatás volt, az aneszteziológus ragaszkodott az éjjeli benntartózkodáshoz.
Szóval felértünk, Levi kapott egy ágyat, én pedig vártam, hogy felébredjen - közben elkészültem a legrosszabbra; ugyanis az altatásból való felébredés a kicsiknél fura dolgokat tud művelni. Hál istennek Levi nagyon jól ébredt, alig félórát nyöszörgött, majd egyik pillanatról a másikra közölte, hogy ő éhes és szomjas. Bár hivatalosan még két óra hosszáig nem kaphatott volna enni-inni (a hányás veszélye miatt - de én ismerem a fiam, és tudom, hogy egyáltalán nem hányós), megkönyörültem rajta, és engedélyeztem két korty vizet... ettől aztán végképp felébredt, és közölte, hogy már nem fáj a kukija, a doktor bácsi "megjavította". :D
Egy óra múlva pedig megevett egy egész zacskó puffasztott kukoricapelyhet, megivott fél liter narancslét, és közölte, hogy ő akkor most elmegy pisilni - amin felettébb csodálkoztam, de gond nélkül megtette... :D
Hat óra körül a doktor bácsi is megjelent, és nem akart hinni a szemének, amikor meglátta, hogy a három órája műtött kis páciense a folyosón nagyban legózik... közölte, hogy ő arra készült, hogy egy nyűgös kisfiút kell majd katétereznie... :)
Az éjszaka ezek után eseménytelenül telt - mármint Levinek... ő aludt, mint a bunda. Én meg csak vártam, hogy reggel legyen. Aludni a kisszékeken képtelenség... úgyhogy néhány sorstárs anyukával jobb híján beszélgettünk, kimentünk az utcára dohányozni és kávézni... aztán olvastam és rejtvényt fejtettem... segítettem ágyat húzni az éjszakásoknak... és végre-valahára elérkezett a reggeli vizit.
Itt mindent rendben találtak, megkaptuk a zárónkat, és még egyszer át kellett szaladnunk, hogy az urológián is rábólintsanak a hazamenetelre. Némi várakozás után ez is megtörtént, itt is megkaptuk az elbocsátó szép üzenetet, és jövő hét elején kell visszamenni kontrollra.
Annyit még megbeszéltem a nagyon szimpatikus kis doktornővel, hogy a kontrollra elhoznám kisebbikemet is, és beszéljünk meg egy időpontot, hogy Levinek csináltassuk meg a körülmetélést - ő annyit mondott, hogy nagyon örül neki, hogy így gondolom, mert ő is ezt szerette volna javasolni. :) Azt is megbeszéltük, hogy ránéz Kendére is (mivel Kende még Levinél is szűkebb), de nála még legalább egy évet várnunk kell majd a műtétre, mert másfél évesen még kicsi hozzá...
Hát (tudom háttal nem kezdünk mondatot) ennyi volt... tanulság: fiús anyukák! Ne hallgassatok az "okosokra", ha ilyen típusú gond van, rögtön irány a Heim Pál urológiája...
Annyit még a végére: nagyon kellemesen csalódtam. Mindenki kedves volt, türelmes, mosolygós... nagyon lelkiismeretes, jó munkát végeztek, minden kérdésemre válaszoltak - összességében véve nagyon meg voltam elégedve mindennel.

És íme a hős, már ébredés után:



Ps.: Múlt héten Kende másfél éves lett. A méretei most: 83 cm, és 11 kg. Mindenhová rohan, be nem áll a szája, és szó szerint toporzékolva hisztizik, ha valami nem úgy jön össze, ahogy őurasága elképzeli. Az evőkéje és az alvókája még mindig tankönyvi... utóbbira itt egy beszédes illusztráció:

tovább(11 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(24 értékelés eddig)

Egy csepp segítség...

2013.06.26. 18:46
2013. június 26.:

A mai napon ismét gyarapítottam a jó cselekedetek számát... :)
Ha jól emlékszem, még nem meséltem, hogy 18 éves korom óta rendszeres és lelkes véradó vagyok.
Na, ma ismét sort kerítettem a dologra (szeretnek az Állomáson, mert mindkét vénám könnyű, és jó a vércsoportom - bárkinek adhatom, kivéve a negatív rh-faktorosoknak). Szóval, reggel felkerekedtem, és szépen beutaztam a Köves utcába (Jahn Ferenc Kórház), azon belül is a Vérellátó Központba.
Minden rendben ment, rutinosan ettem-ittam előtte... a vérnyomásom szuper (139/79), a hemoglobinom mintaszerű (132), csak a pulzusom magas egy kicsit (99 - de gyerekkorom óta, úgyhogy nálam ez a természetes). Szóval, vizsgálatok kipipálva, és mielőtt leadtam a magam 4,5 dl adagját, tetéztem a dolgot: jelentkeztem csontvelődonornak is.
A módszer nagyon egyszerű: szólni kell, hogy szeretnél donor lenni, kapsz egy pár papírt, amit ki kell tölteni, és meg kell jelölni, hogy a donáció melyik fajtáját vállalod. (A csontvelődonor gyakorlatilag őssejteket ad - kétféleképpen lehet: csípőlapátból közvetlenül velőt, illetve vérből). Én személy szerint a vérből donációt jelöltem meg - pusztán amiatt, mert az fél délelőtt alatt megoldható, míg a csontvelőbiopszia 3 napos kórházi procedúra - amit azért két gyerek mellett nem olyan egyszerű.
Szóval, kitöltöttem ezen papírokat is, és már feküdtem is a véradó-székbe. Két nagyon kedves és nagyon jól képzett nővérke volt ott, és mivel éppen én voltam az egyetlen páciens, beszédbe elegyedtünk.
Elmeséltem nekik, hogy jelentkeztem donornak, aminek nagyon örültek, és egyikük gyorsan el is mesélte az egész menetet.
Jelenleg Európa-szerte működik a donorhálózat - vagyis, ha Európán belül egyezem egy transzplant-jelölttel, akkor kapom a forró drótot, és mennem kell. Maga az őssejtlevétel úgy történik, hogy kapok egy stimuláló injekciót, aminek hatására a csontvelőm elkezdi a véráramomba kilökni magából az őssejteket. Ezt persze nem ezerszámra kell elképzelni - egy ilyen stimuláció hatására kb. 3-7 (!) db őssejt szabadul ki (persze ez nagy szám ahhoz képest, hogy normál állapotban egy sincs). Aztán elmesélte a hölgy, hogy a legtöbb és legjobb minőségű őssejtet a köldökzsinór vérből, és embrióból lehet nyerni...
Na, ez érdekes... pláne, az elmúlt hónap fényében... és itt jön a furcsaság: ma, Mo-n (ahol legális az ab), a művi vetélésből adódó "eredmény" (bocsi, de jobb szó nem jut eszembe :( ) veszélyes hulladékként kezelendő, és gyakorlatilag teljesen megsemmisítik!!!
Ezen nagyon megdöbbentem... miért nem lehet azokkal a nőkkel, akik már úgyis rákényszerültek lemondani az embrióról (mert azt ugye tudjuk, hogy az ab-t 99%-ban kényszerűségből "választják" a nők) aláíratni egy beleegyező nyilatkozatot arról, hogy ne megsemmisítsék, hanem mentsék meg a segítségével több ember életét... megkockáztatom, ha elvont módon akarok gondolkodni, így mégis "életben marad" valamilyen módon... ez pedig vigaszt is jelenthet a kényszerű döntés feldolgozásában... szerintem...
Ilyenkor hol vannak az ún. "életvédők"??? Vagy a már beteg ember nem érdemel esélyt??? Nem értem én ezt... félek, soha nem is fogom felfogni... :((
Na, száz szónak is egy a vége: jövő héten kell visszamennem (hogy legyen ideje a vénámnak gyógyulni) a virológiai, szerotológiai és belgyógyászati szűrésre - és ha ezen túl vagyok, megkapom a donorkártyám, az azonosító számomat, és remélhetőleg lehetőségem lesz rá, hogy megmentsem néhány (de ha "csak" egy, az is jó dolog - és jó érzés) embertársam életét... :D

tovább(7 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(26 értékelés eddig)

Update: a sikeres medence-projekt eredménye képekben :)

2013.06.21. 17:09
2013. június 21.:

Siker a köbön! :D
Gyorsan dokumentáltam is a délelőtti munkám gyümölcsét... az első képen úgy tűnik, hogy jó testvérek (amúgy azok)... a másodikon Kende a főszereplő, az utolsón pedig egy kis betekintés abba, hogy milyen is az, amikor Levi koncentrál egy tevékenységre. :)



tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(22 értékelés eddig)

Hot, hot, hot... avagy: segítség, elolvadok!

2013.06.21. 09:48
2013. június 21.:

"Végre, itt a nyár, és meleg az idő..."
De ennyire??? Gatyarepesztő, banánrohasztó forrósággal érkezett meg a nyár... mondjuk annyira nem bánom, mert mikor legyen meleg, ha nem nyáron?
Szóval, mint a címben is írtam én személy szerint elolvadok - de ezzel az érzéssel egyedül vagyok. Ugyanis nagyobbik szemem fénye két napja közölte, hogy ő bizony nagyon szereti ezt a nagy meleget, és szíveskedjek gondoskodni neki "demencéről", hogy kellőképpen kipancsolhassa magát...
Nosza, mama elgurult a gazdaságos boltba, és tegnap este beállított a csodás medencével (ami - bár a rendeléssel ellentétben nem piros, hanem kék - hatalmas ovációt váltott ki porontyomból... mindkettőből, ugyanis a kicsi átvette a nagy lelkesedését).
Galád módon tegnap este már nem álltam neki a medence felállításának, de ma reggel - még a batár hőség előtt (én kis naiv - ahogy azt csak hittem) nekiálltam, és elhelyeztem, kihúzkodtam, felpumpáltam...
Szóval, felállítottam a medencét... Persze Kende "hathatós" segítségével. Aztán szépen rácsatlakoztattam a slagot a hátsó, eddig is locsoláshoz használt csaphoz. Megnyitottam, és... semmi! Zéró, nuku, nyista víz... nézem... pedig a főcsap nyitva, a mellette lévő csapból folyik. Semmi baj, akkor átrakom a slagot a másik csapra - arra viszont nem kompatibilis a slag csatlakozója. Nem probléma, leszerelem a csaptelepet, a tövére jó lesz... hát, 1. nem találtam megfelelő csavarkulcsot, 2. a fal annyira közel van a csaptelephez, hogy ha lenne is megfelelő szerszámom, akkor sem tudom lecsavarni. Sebaj! Egy anya kreatív... még jó, hogy olyan hosszú slagunk van, ami átér az egész házon + udvaron... úgyhogy végül a mosógép csövét csavartam le, és annak a helyére csatlakoztattam a slagot... úgyhogy immár telik a medence!!! :D Délutánra már semmi sem ment meg minket egy kiadós strandolástól... :D :D :D
Uzsonna után összekanalazom a bölcsiből a fiatalurat, hazacsattogunk, és egészen lefekvésig ki sem szállunk a hűs vízből - na jó... azért a fagyit nem a medencében fogjuk elfogyasztani... Hiába, élni tudni kell!!! :D És mikor máskor, ha nem nyáron...

Végül egy tökéletesen nem ideillő dolog: szeptembertől mindkét gyermekem továbblép... Kendét felvették a bölcsibe - bátyját fogja váltani (még a jele is ugyanaz lesz... autó), Levit pedig az általunk kinézett oviba, a csoportja pedig - nagyon találóan, pedig össze sem beszéltem az ovivezetővel - a Ficánka csoport lesz... :D

tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(17 értékelés eddig)

Városnapi forgatag és kettős szülinap

2013.06.10. 07:55
2013. június 10.:

Kipipáltuk és túléltük a májust, úgyhogy újult erővel és teljes mellszélességgel fogtunk neki a nyár első hónapjának.
Mindjárt 8-án elérkezett az első nagy esemény: kisvárosunkban hétvégén rendezték meg a szokásos, immár hagyománnyá vált Városnapokat... amihez természetesen társult minden, ami ilyenkor alapfelszereltség egy vidéki kollektív összeröffenésnek, azaz: sörsátor, kirakodóvásár, vurstli.
Nagyobbik szemem fénye már napokkal előtte kiszúrta (mondjuk nem esett nagyon nehezére), hogy pakolásznak-rendezkednek a vidámparkosok, és ezzel párhuzamosan minden este menetrendszerűen rágta a fülünket, hogy ugye megyünk majd a "pörgőhintákhoz". Természetesen, mentünk... :D
Szóval, szombaton, az ebéd utáni alvásból felébredve, összecihelődtünk, és - a végre hét ágra sütő nap kíséretében - felkerekedtünk, hogy kivegyük a részünket a forgatagból. Amint megérkeztünk, és gyermekünk szembesült a város apraja-nagyjával, rögtön közölte, hogy ő inkább hazamegy... végül meggyőztük, hogy ha már itt vagyunk, legalább nézzünk körül. Végül a fő indok, ami maradásra bírta, az volt, hogy észrevette a dodzsem-pályát... mint akit megbabonáztak, tágra nyílt szemmel-szájjal rohant, hogy felüljön rá (apja alig bírt lépést tartani vele). Végül kezébe volt a zseton, és kiválasztotta a megfelelő járművet - apával beültek, és elindult a menet. Levi hatalmasakat kacagott minden egyes ütközésnél, és ezzel együtt levetkőzte az utolsó kétségeit is. :D
Következő állomásunk a "szuper tűzoltóautó" volt - egy klassz, fel-le hullámzó körhinta, aminek az egyik kocsija egy tűzpiros, csillogó-villogó, igazi haranggal felszerelt, négykormányos tűzoltóautó volt. Pocok rohant, elfoglalta a vezetőülést, és a háromperces menet alatt végig teljes komolysággal, és tűzoltó-énjének minden porcikájával kongatta a harangot.
Ezután bevette a Sárkányvárat, végül jól kijátszotta magát a felállított mobil-játszóházban: csúszdák, színes golyók és habszivacs hengerek között száguldott-felfedezett.
Ezalatt a kisebbik királyfi a babakocsijában ülve zsebelte be a csodáló pillantásokat és dicséreteket - hiába... megvan az előnye-hátránya, ha az ember lánya kisvárosi tanítónéni... gyakorlatilag szinte wc-re sem tudok úgy elmenni, hogy ne botoljak ismerősbe, tanítványba, és azok szüleibe... :D
A városnapi forgatag megkoronázása pedig a vásárfia volt - egy valamirevaló kirakodóvásár mellett nem lehet úgy elmenni, hogy a gyerek ne szúrja ki az édességes standot, úgyhogy feltankoltunk némi tejkaramellával és gumimacival, és idősebbik fiacskánk boldogan szorongatva a zsákmányt, immár hazafelé vette az irányt... :D
Másnap aztán (vasárnap) már korán reggel fent kukorékoltak - ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a nap anyáról és húgom kislányáról szól... kettős szülinap! Réka 5-én lett 6 éves, én pedig 9-én betöltöttem a 36. évemet.
Tesóm és anyukám már hetek óta szervezték a kerti összeröffenést (természetesen a teljes olasz famíliával - csak hogy a szomszédoknak is jusson a jókedvből) a hugiéknál.
Hál istennek ismét csodás időnk volt... gyerekeket direkt egész délelőtt pihentettük, hogy bírják az iramot - és ez be is vált... piszkosul éltek... rohangáltak, saraztak, ettek-ittak, mulattak - mind a hatan. (Tesóm fia-lánya, sógornőjének a két lánya, és az én két fiam, úgyhogy még az ivararány is stimmelt... :D).
A családom hozta a formáját - nem vagyunk visszafogottak, no... :D
Isteni lett a bográcsban sült csirke (sógorom volt a főszakács), tesóm sárga gyümölcssalátája, anyukám citromtortája... most is összefut a nyál a számban! :D
Mindent összevetve, isteni hétvégénk volt, imádtam, a gyerekek is, és végre újra érezni kezdtem, hogy visszatértem, jól vagyok, vidám vagyok, a régi vagyok!!!

Levi eredeti módon használja a nyugágyat:


Kende még nincs teljesen tisztában vele, hogy is kéne a partvist rendeltetésszerűen használni:


Feladatának betudhatóan teljes odaadással kormányoz és kongat:
tovább(4 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(22 értékelés eddig)

Végre, vége!

2013.05.31. 09:32módosítva: 2013.05.31. 19:38
2013. május 31.:

Igen, végre vége! Vége a májusnak...
Furcsán hangzik, tudom, de ez nagyon-nagyon nem az én hónapom volt. Úgyhogy most nagyon örülök, hogy ma már az utolsó napját írjuk, és holnaptól új hónap kezdődik - tiszta lap...
Az ehavi történések szerintem bárkit lenulláztak volna lelkileg, érzelmileg és fizikailag is. Velem sem történt ez másként, de hála a bennem élő örök optimistának, úgy voltam vele, hogy egyszer minden véget ér - a vacak dolgok is. Azért mire idáig eljutott a történet, addigra még az én híres pozitív-energia készletem is erőteljesen megcsappant... azt hiszem, talán ki is merült - de nem baj, hamarosan újratöltöm! Ígérem... :D
Szóval: erre a hónapra nem volt elég a fő irányvonalat adó probléma, még az is kiderült, hogy a mammográfia leletemnél találtak valami nem odaillőt - úgyhogy SOS mennem kellett ellenőrző uh-kontrollra... ahol hál' istennek semmi rosszat nem találtak (csak némi jóindulatú meszesedést), de azért volt egy pluszban idegeskedős napom...
A fő irányvonal is lezáródik jövő hét szerdán... úgyhogy a hétvégére (aminek a vasárnapja a szülinapom) már minden újra a régi lesz, és rendben leszek - persze nem 100%-osan (úgy már soha többet), de mondjuk, hogy a régi, jó öreg, vidám és nagyszájú Chika fog visszatérni - akit (legalábbis a visszajelzések és a kedves üzenetek alapján ezt szűrtem le - remélem, nem veszitek nagyképűségnek) szerettek...
Szóval, száz szónak is egy a vége: VÉGE! Isten hozott június... örülök, hogy látlak... :D
Azért, hogy legyen a végére valami igazán jó is, itt van néhány egészen friss kép a pasikról... nagyon megnőttek... olyan fura... még csak most születtek!



tovább(3 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(18 értékelés eddig)

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s
A blogról
Szerző:chika77Üzenetoffline
chika77
  • Összesített tetszési index:

  • Bejegyzések száma: 127 db
  • Létrehozva: 2012.04.24. 09:10
  • Módosítva: 2013.03.22. 20:37
Címkék
Mi ez?

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Central Médiacsoport Zrt. - Minden jog fenntartva