2010.03.11. 17:30
Sziasztok kedves író olvasó társak..
Ide régen írtam nagyon lassú a babaszoba amióta beújították nagyon nehezen tudok belépni.
Közben van egy zárt blogom Évikéről kis családunkról.. egyben dühöngőm is..
Zsoltika túl van egy 2hónapos Heim PÁL Pszichiátrián.
Kiderült verébre lőtt a másik pszicho ágyúval
3havi gyógyszeradagja volt 15ezer amit nem is kellett volna szednie...
Most Humperdal-t kell 325ftért lényegesen kevesebbért....
új suliba jár ez is elintézve..
Évike pedig ovis lett a Bárczyban speciális ovis. itt megy tovább a fejlesztése ( korai fejlesztője 2éb 3hónap után átadta ovinak amit még a 3as számu jelölt ki december 15én..
Januárban mentünk hozzá és akkor egy utolsó fejlesztés keretében elköszöntünk tőle, de azóta is figyelemmel kíséri Évikét.
Lányom közben elindult 20-30lépést tesz meg utána letottyan. :D
Darabost még mindig nem eszik :(
Szobatisztasága alakul.
Közben kikértem rá a közlekedési támogatást..
3napos hosszú hétvégén aludni fogok, mert eléggé lebetegedtem..
Zsoltika anyukámnál lesz Évikével pedig alukálunk amennyit csak lehet
2hete minden nap korán kelünk elszoktam már ettől...
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.12.06. 14:55
Sziasztok
Hát ez is eljött Bronz vasárnap 2.gyertya gyújtás a koszorúkon :)
Zsoltikával együtt alkottuk Évikém fejlesztőjében Szülői klub keretén belül
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.11.21. 13:03
Sziasztok kedves író, olvasó társak!!
Múlt héten Évikém kórházba került a másik naplónkban erről sokat írtam aztán csináltam képeket is ide ugyanis könnyebben be tudok rakni..
Hétfőn másfél napnyi bukás után berongyoltunk a lánnyal a kórházba.
Kiderült nagyon ki van száradva egy hurut okozta az egész galibát.( pedig próbált inni )
Láza egész végig nem volt, erre a sürgősségin ihatott teát és félrenyelte, de annyira, hogy menteni kellett szegényt. bevitték a leszívós szobába ott még oxigént is kapott...
Mi kisfiammal minden minden nap ott dekkoltunk bevittem Zsoltikát a suliba aztán 3-4órát Évikével akkor vissza suliba Zsoltikáért és ( mivel fiam ritalint szed a sulija nem vállalja 3-4óránál többet)
ingáztam a két gyerek között..
Évikét minden nap inhalálták 2szer is attól sokkal jobban lett 12én vihettem haza..
Zsoltikánál kiderült ez tartós betegség így már fél éve is járhatott volna neki a magasabb összegü családi pótlék.. ( ha már 3féle gyógyit szed és nem kispályás az egyik)
Kaptunk több kedves anyucitól is dolgokat itt is szeretnénk megköszönni a segítségüket...
olyan szép rózsaszín kabátot is kaptunk itt is van a lányka :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.11.04. 19:16
Sziasztok!!
Anya hozott pár elmaradt képet rólunk...
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.10.23. 13:45
"Na, gyerünk öltözz fel, ma neked menned kell!"
A szava halk volt, szinte némán kérte.
Elő a bőrönddel, az úgysem itt dől el,
hogy nevessek, vagy sírjak, úgyis vége.
Minek sapka, sál? Az eső hullhat, én nem bánom,
az ilyen helyzet már nem múlik egy nagykabáton.
Minek gombolnám be állig, ha én belül fázom?
Ha bent szakad, csak úgyis bőrig ázom.
Megyek a hajnalban, szemek az ablakban.
Ma is vetkőztetnek, olcsó peep show!
Talán megszoktam, talán megszöktem,
de nem is nézek vissza, így jó, így jó.
Minek sapka, sál? A szél, ha elfúj, azt sem bánnám.
Megint átlátszom a világ összes nagykabátján,
minek gombolnám be állig, minek eltakarnom:
meztelen a szívem télen-nyáron.
Ref..: Amikor minden mindegy már, mikor a mindegyért sem kár,
amikor az sem baj, hogy bánt, csak szokás kérdésévé vált.
Amikor minden mindegy már, mikor a mindegyért sem kár,
De azért süss fel nap! De azért süss fel nap!
De azért süss fel végre már!
Na, gyerünk, süss fel nap, én bevárlak a parkban ülve.
Na, gyerünk süss fel nap, két szem behúnyva, fénybe merülve.
Na, gyerünk, süss fel nap, én túladok most a nagykabáton,
a megunt sapkán, és a régi sálon.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.10.23. 13:34módosítva: 2009.10.23. 13:47
Sziasztok!!!!!
Anyával még a múlt héten kint jártunk az U20as foci csapat fogadásán a reptéren..ű
Hirtelen felindulásból döntött anya, mert nem tudtam elaludni vacsi után akámrit csináltunk..
Meghallotta hogy várják szeretettel a szurkolókat rajongókat.
Hozzánk közel van reptér főképpen a 200as busz meg amúgyis babakocsibarát stb..
Itt a link 2.oldalon ott vírítunk mi is rózsaszín sapkámban anya nem is akarta hogy lefotózzanak amikor a súlyomról kérdezték és csak csodálkozó fejek tömkeleg hogy élek...
[url]http://drukkerfoto.hu/u20-s-labdarugo-valogatott-erkezese/[/url]
Másik híre anyának,
hogy Téli időszámítás kezdődik október 25től órákat felkészíteni és visszatekerni 1órával!!!!!!
Aztán itt van apa sajnos elszállították Kőbányára, ott másabbak szokás rendek anya utálta is mindig azt a helyet..
Hétfőre apa kiharcolt egy találkozót velünk... ez is valami :)
és a végére kitartást!!!!
Anya mostanság ezt hallgatja és ha zene nem is jön be sok emberkének
Reményt nagyon nagy reményt adhat!!!
Anya is már minden mindegy alapon járkál napok óta és amikor a szöveget olvassa énekli megnyugszik valamennyire
http://www.zeneszoveg.hu/lyrics.php?lc=17795 Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.10.14. 20:33módosítva: 2009.10.14. 20:43
Ma 9éves házasok anyáék...
Apa tárgylása nem úgy sikerült ahogy és anya nagyon feketén látja dolgokat..
Ilyen mélyen még nem járt..
Nekem sikerült valahogy kaját szereznie mert ez is nagy gond hogy megvegye..
Zsoltikának kért gyógyszertámogatást mert brutál mennyit kell fizessen, mert csak...
Másik naplónkba nem tudta berakni de most így érez anya ahogy ez a videóklippes zene hangzik..
Ma egész nap csak ezt hallgatta anya
Ma olyan Pet shop Boys os hangulatban volt régi 80as évek... Rent
http://www.youtube.com/watch?v=3n4ACH1NdwA&feature=channel Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.09.27. 13:20
Anya hozott még füves képeket.
Utána még megnéztük a virtuális akváriumot elmondták benne, hogy milyen dunai halak vannak mik a jellemezőik
Zsoltika közben 3.hete lesz fent a hegyen.
Hétfőn szoktuk felvinni anyával és péntekenként hazahozni.
Az egész szeptembert szinte fent is tölti aztán rá 3hétre meg már őszi szünet lesz október 23tól ugyanis.
Az 3napos ünnep lesz ahogy anya nézegette a naptárat.
Hetente 4fejelsztést is kapok hétfőn kedden és szerdán.
hétfőn plusz egy óvódai beszoktatás is van hogy 1év múlva ilyenkor már lazán beadhasson anya.. 4órára.
Sajnos újra sokat nyelek félre anya bánatára :( :(
Sok az intézni valónk is.
apánál is jártunk olyan szuper képet rajzolt apa, hogy leviszi anya egy barátnőjének Dorogra mivel nekik van galériás ismerősük...
Nem hagyja veszni apa tehetségét nem ám :) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.09.27. 13:02módosítva: 2009.09.27. 13:20
Sziasztok mindenkinek kellemes vasárnapot kívánok!!!!
Szeptember 19én anyáékkal elhajókáztunk a Kopaszi gáthoz.
1órás tűző napon való sorban állás után sikerült feljutnunk az ingyenes hajójáratra, mivel
aznap volt a Budapesti szennyvíztisztító hivatalos megnyitója.Élő Duna parádé :)
Fél 5felé értünk oda és azonnal megrohamoztuk a pázsitot sokan voltak akik ugyanezt tették olyan szuper volt a fű.
Anya csak ámult, hogy mennyire élvezzük Zsoltikával.
Én tépkedtem a füvet akkor sikerült többször is helyből felállnom anya örömére.
Zsoltika gurult a füvön anya pedig piknikezett és azon fáradozott ne menjek oda másokhoz. ( mivel eléggé rárontok az emberkékre a labda és más dolgok kellenének táskát rángatok rucikat húzogatok stb...
Anya végre készített rólunk fotókat ( ugyanis szept 4én a gépünk is odalett)
Ister volt a hajónk neve és felül ültünk a nyitott részen, de ott anya nem tudta előkapnia telóját, mert az utat végig nyávogtam és meg akartam szökni, hogy én megyek és megnézem a hajó minden szegletét..
<<Itt bátyókámmal hempergek a füvön... Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.09.17. 20:31
Minden Editnek és Zsófinak Boldog névnapot kívánunk anyával...
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.09.17. 20:16
Sziasztok kedves író-olvasó társak.
Sajnos szept 4én anya dolgait és a fényképező gépünket egy szarka elvitte pengével kivágta anya táskáját a 24es villamoson.
Lényeg azóta fotók nem készülnek rólam apa gépét nem meri magával vinni.
Zsoltika hegyen van mert megint begőzölt a tesóm..
Én növögetek szépen 9500grammocska vagyok és 87cm
oviztunk is anyával a múlt héten hogy 1év múlva szépen be tudjak szokni.
Anya 80kg elérte az első álomhatárt amit még tavaly tűzött ki magának..
naplónk azért sem nagyon íródik mert már alig olvassa valaki hozzászólni meg végképpen alig...
mai időjárás is tiszta depis volt.
Lakást kb 4mp alatt szedem szét .
Elmentünk anya nagyon régi barátjának az éttermébe és ott is juj de a tulajdonos barát mindent megengedett és még egy
Anya fizetni akart!!! ahogy rendesen de nem engedte a barátunk és ingyen ette meg a Cézár salit és a nutellás golyókat is anya csak lesett, hiszen az étteremre volt kíváncsi meg nagyon éhes volt egy fincsi salira is nem ingyen vacsit kért..
Előtte héten arc szépítkezésre is leutaztunk Dorogra erre ott is olyan árengedményeket kaptunk.
Komolya anya feje meg csak főtt hogyan is fogja ezeket a baráti dolgokat viszonozni.
Mind két barátunk hogy régen találkoztunk meg a tesóm aki pedig egy angyal volt minden helyen csak valahogy a sulitól gőzöl be.
Dorogon is olyan jól viselkedett.
Kellettek a régi barátságok megerősítései ebben az évben mert sohasem lehet tudni honnan jöhet a segítség és különben is anya apa rajzait meg tudja mutatni a megfelelő személyeknek hogy felfedezzék.
Mindenhonnan szippantja magába anya az infókat meg az ötleteket a lakás ház átalakítás meg mi hol olcsó dolgokat is nagyon....
Sokat járunk ki a telekszomszéd lányához Békásra is anya rájött a valós barátokat kell újra felkeresni érdeklődni, ha úgyis ingyen van az utazás addig tegyük ezt meg.
Akiket tud telefonon ér el és így nem olyan nehéz apa nélkül sem és még egy könnyebben dolgozza fel anya ami Zsoltikával van mert különben már diliházba vonult volna.. Több helyről több ötlet..
Nagyon gyakorlom a felállást is Kornélka ugyan leelőzött de én vagyok az okosabb hihihi legalább anyának is valami öröm legyen már.
Anya tesója messzire költözött tőlünk ezt sajnálja anya :(
Zsoltikának új sulitáskája is lett Budán barangoltunk az elmúlt 2 hétben már Tudja anya hol a MOM Park :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.08.11. 14:45módosítva: 2009.08.11. 14:57
Sziasztok kedves író-olvasó társak!!!
Szombaton vasárnap kint voltunk a telken...
Szombaton reggel nekiindultunk a Fehérvári úti csarnoknak, mert ott nagyon olcsón lehet péksütiket venni..
Apum addig leszaladt kocsival Monorra, mert el kellett mennie még aznap dolgzni, de üres tankkal a kocsi sem gurul..
Lényeg ő már rég kint volt amikor fél 9or felhívom már mi van.
9óra 40es távolságival értünk ki 10re a telekre..
Ott lepakoltam gyerkőcöket megetettem aztán egy ebéd főzés és utána végre be a tóba Évike jó sokat aludt aznap vagy 4órát és így is már 21órakor a gyerekeim kidőltek :o :o :o
Este aztán beindult a dumaparti, sokat nevetgéltünk telekszomszéd lánya mesélte milyen jót buliztak a rómain.( 23éves barátság ismeretség a miénk)
Azóta mindenkinek vannak gyerekei csak a 21éves hugimnak nincs ahogy nézegettem...
Kiderült hogy a parkolási kártya mellé jogosult a lányom közlekedési támogatásra is amit majd jövőév elején kérhetünk ki újra, ugyanis jövedelem függő és a lányomat elég sok helyre kell kivizsgálásokra hordani, pl máris 3helyre kéne vinnem és van ahova kocsival egyszerűbb, csak ugye nekünk nincs kocsink de apumnak van és a párom barátjának is..
Hoztam Évikéről képeket így locsol a csajom...
Itt kutyázik a csajszim :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.30. 22:22módosítva: 2009.07.30. 22:38
Sziasztok
Bagoly üzemmódban írkálok megint,
Ettől a hőségtől nem lehet aludni vidékiek előnyben :) :)
2napja csak ügyintéző módban tengődünk..
Szerettem volna kimenni a telekre de apukám sajnos nem csütig hanem hétfőn is melózik ( ami nem ban de 2hetet megállás nélkül pihenő nélkül :(:(
ma elintéztem hogy feltöltő karis helyett megint 6év után előfizetéses legyek a pannonnál.
Ugyanis így is megesz a telefonom havi 4-6ezret mivel akkora lett a vonalas számlám inkább feltöltöm az nem fáj annyira ..
Közben kiderült a névátírás mellé megszűnt a vonalas telóm minimál díjcsomagaja és felezőt kaptam helyébe..
Zsoltikának felírattam a gyógyszereit ezek meg 300al lettek drágábbak ( duplája lett ami volt így néztem mert így más a nézet...
Évikém pedig egyre okosabb szóval haladunk a fejlődés útján azért 3év távlatából visszanézve hu nagy utat tett meg a macám...
Érti ha mondom hogy öleljen át vagy kapaszkodjon belém és ezt mind ezen a nyáron, vagy hogy nyomjon.
Szemét becsukja ha kérem tudja mi a szája foga nyelve :):)
Ha már nem eszik darabost az értelme gyarapodjon..
Szeptembertől nagy móka elé nézünk, ugyanis ahol most fejlesztik ott van ovi is és heti 2órában beszoktatás következik..
Kicsit vérzik a szívem, de csak 2010 szeptemberétől lehet majd úgyis ovis ha elindul végre..
Valahogy ezzel megrekedtünk.. pedig rá adoma gyógycipőjét kapaszkodik erőlködik egyensúlyozik de nem tud 3lépésnél többet önállóan megtenni...
Hoztam végre fotókat is ezeket ma raktam rá a gépre...
Fogyásom nem halad tovább gondolom a nagy megnyugvás miszerint 5hónap és jöhet haza Zsoltim :):)
Nagyon szeretnék pedig 65kg lenni év végére..
nah de a jövőhéttől megint keményen ráfekszem a témára csala varázstea csak ez veszi el hatékonyan az étvágyam hogy 4piriítós és annyi legyen az étkem..
Ezt Évike találta ki, történt a következő van egy kukucskálós rész a napfénytetőn és pont úgy esett a napfénye, hogy hiába tettem rá a tető elé a pelust a fejét sütötte, lányom lekapta a pelust és a fejére rakta rá nagyon okosodik... Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.29. 14:35
Hu csak egyszer megyünk be hosszabb ideig a városba máris nem jár a metró ááá
Ugyanis 9re mentünk fejlesztőbe akkor még metróval..
Ott voltunk 9óra 50ig
Évike nem esett vissza a fejlődésben, hanem még többet tud juhéjj..
Nagyon megnyugodtam, mert olyan sok kimaradásnak gondolom a 2,5hónapot de nála ez nem baj, mert annyi új információt 10havit fel is kell valamikor dolgozni, közben azért én a magam módján fejlesztem ( tanítom a simogatást a kanalazást, testrészeit a szemét kezét lábát már tudja pl. Laughing Laughing
Amikor 10kor nekiindultunk a metrónak akkor közölték a Klinikák állomásnál, hogy nem jár, nah mondom így is úgyis gyalogolunk de kevesebbet kellett volna..
Lényeg toronyiránt elindultunk a Mester utcához
( 67. a Haller térhez esik közel 10perc alatt odaértünk ott elintéztem a iskolalátogatásit.
Onnan meg 21es villamossal Ferenc krt útig önkormányzat gyámügyi csoportjához ott ültem 20percet velük és már 11óra 45kor elindult a metró is vége azzal 12re ecserire és onnan ebédhez és utána 12óra 40kor értünk haza ebben a dög melegben 3,5órát mentünk
Szóval Évike nincs visszaesve fejlődésileg csak le van maradva ( szerencsére
Melegben hűsölünk a lakásban d emegjött a lakásfenntartási abból gyorsan feltöltöm atelefont és apukámat felhívjuk mert telekre kéne menni úszhatnékom van..
Zsoltika viszont nem akar jönni velünk, mert neki elég volt a telekből ( tavaly úgyis csak 12órát voltunk kint ez a 2hét nyéár neki elég volt :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.25. 01:30módosítva: 2009.07.25. 01:34
Sziasztok minden Anikónak és Annának boldog névnapot kívánunk július 26-ra vasárnapra!!!!

Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.22. 10:09
Hu de megváltozott a babaszoba emberek...
Évikém 9350gramm maradt, de azóta zabál a kisasszony..
Ugyanis a cumisüveges kaják mellé már két kanalast is elfogyaszt:)
Érezhetően nehezebb amikor emelem.
Zsoltikám kinyaralta magát anyukámékkal, kisebb nagyobb rosszaságokkal.
Erre hétfőn azzal ébredt szegénykém, hogy fáj a füle.
Irány a Heim Pál fülészete hétfőn, kedden kapott a fülébe gyulladás csökkentő krémmel átitatott csíkot...
Ez a hét most amolyan pihenős étel haza hozós hét..
telefon névátírást már elintéztem de 2hét amíg a nevemre kerül a dolog...
Közben pár találkozót is intézünk pl Balatonra is.
Dorogra kozmetikusomhoz, akkor Győrbe is kaptunk meghívást Évikével...
Végre pénzügyileg is egyenesbe jövünk.
Idén nyáron Monor kimarad, mert nagyon sokat dolgoznak a barátaink.
fogyásom 2hónapja áll :(
Nagyon megy az idő, ugyanis jövőhéten szombaton már augusztus 1.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.08. 09:30
Itt apukámmal pancsolnak Zsoltika hozta formáját :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.07.08. 09:28
Sziasztok hu de régen írtam már...
Kint voltunk 2év után megint ott alvósban a telken..
Ugyanis tavaly a nagy barátkozásban meg apum össze-vissza munkabeosztása miatt csak szept 7én mentünk a telekre.
Lényeg idén máris duplát voltunk kint:):)
Évikét is idén és életében először beraktam a tóba megérett rá a kis csajom karúszós és 3szög alaku sima úszógumiban pancsikált:)
Zsoltika is velünk volt addig a szomszéd lányokkal csobbant nagyokat a tóba.
Ott a 40fok sem negyven, ugyanis a tó miatt nincs az nagy nyomasztó hőség...
Kutyák miatt csak 2-3napos mini nyaralásokra futja, mert nincs kocsi amivel a teljes utat meg tudnánk tenni.
Így csak a föld útig jött apukám és hozott be minket mivel babakocsisan távolsági buszosan meg HÉV-esen utaztunk Csepel tőlünk csak 30perc csak az utána levő dolog amit a telekig kell megtenni, ugyanis már Szigetszentmiklóshoz tartozik...
Fiam elég jól viselkedett, valahogy ott voltak a lányok és mégis vagy az ő természetük miatt nem vadult be fiam ott eszébe sem jutott szemtelenkedni, le tudták őt kezelni .
Szombaton majd még megyünk kifelé 2napra vagy csak 1re is ha hugomék is kint lesznek meg anyum apum..
Évikét július 16án viszem egészséges rendelésre remélem megint hízott picit amúgy 9500grammnyinaqk érzem karilag márcsak babakocsiban tudom tologatni..
Elindulás még mindig csak 2-3lépés aztán leül szóval ezerrel mászik pakol kanállal hát ritkán hajlandó enni.. ( telken a fagyit tolta befelé) :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.23. 16:03módosítva: 2009.07.22. 11:50
Sziasztok!!
vasárnap elzarándokoltunk a gyerek szigetre:)
Pöttyös utcától 1óra az út mivel a 9.kerülettel eléggé messze esik a 3,kerület hajógyári sziget.
11óra 22kor indultunk és mindenestül együtt 12óra 22re léptünk be a sziget kapuján :)
Pont abban a 2órában nem esett az eső!!!!!!!!
Szóval nagyon jól jártunk, ugyanis nem voltak tömegek a rendezvények feléledtek amikor elállt az eső. és Zsoltika mindent kipróbálhatott amit szeretett volna. :d:d:d:d
Évike még mindig mindenhez túl picike vagy már túl mozgékony ( felállna Zsoltika mellett ezért pt nem raktam bele a villanyautóba ( nem dodgem volt ez, hanem elektromos kisautó amit ingyen ki lehetett próbálni és nem voltak tömegek, így szerencsénk volt :)
itt a kisautós fiúka.
oroszlános arcfestéssel :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.13. 20:32módosítva: 2009.06.13. 20:34
Sziasztok csütörtökön kaptam hírlevélben a tomboláról a felhívást
Ti kedves olvasók tudjátok Évikém min ment keresztül eddigi piciny élete során..
Ez az alapítvány hozta vitte koraintenzíves korában 3évvel ezelőtt a szemműtétjét követően, és augusztus 9én amikor átszállították a Péterfybe akkor is ők voltak azok
Sóval kedves olvasóim ha már úgyis benéztek hozzánk nézzétek meg ezt a linket sok korababát mentettek már meg; ebben a hónapban ő értük megy a gyűjtés és csak kattintani kell...
http://www.hirkereso.hu/jotekonysag/ Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.12. 06:08módosítva: 2009.06.14. 11:12
Sziasztok!!
hízott Évike ahoz képest, hogy a minimumot eszi mennyiségben,
lényeg 9350gramm a csajom ( minden nap kap a kajcsikba tejfölt 20%ost,
Akkor vajat és milupa tejpépet a többitől nem hízott így tápszert 2hete nem tudtam neki varázsolni ( ugyanis a DM bio lesz saját márkája a Rossmannos pedig pont ezért hiánycikk aq 3a számúja a 2es drágább és nem hízik a lány tőle nem olyan sűrű
Végre egy súlyban van hugim kisfiával még...
csakhogy Évike 10cmvel hosszabb is ezért nagyon vékonka :(
Itt van az elmradat unokaöcsikés kép ehhez a bejegyzéshez :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.08. 21:33módosítva: 2009.06.12. 06:09
Másik naplónkban jól kidühöngtem magamat így ide már csak Évikéről hoztam képeket
Voltunk kisfiammal kalandparkban 5én sikerült elvinni szerencsére megjavult a főáramfejlesztőjük.
Juj és milyen vihar volt az országban kivéve Pestet csak néztem milyen jegek zuhantak vasárnap a házakra...
Itt nagyon beleásta magát Évikém az ajándék csomagjába :) :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.03. 00:28módosítva: 2009.06.03. 00:30
Gyereknapot szépen elmosta Pesten az eső és kisfiam is hát 10-20percenként rongyolt a mosdóba .
Kiderült a Bolerot nem bírta szervezete , ugyanis még pénteken délután 2litert ivott be ebből az édesítős vacakból barátainknál.
Párom vasárnap reggel nyögte be hogy az hashajtós nekünk áááá.
Én ettem a kefét mitől rohangál kisfiam és volt itthon étcsoki és pirítósnak való kenyér mást nem is adtam neki.
Lényeg vasárnap estére kutya baja sem volt.
Hétfőt is anyukámnál töltötte lemaradtunk a kalandparkról, mert későn néztünk ki erre ma mentünk volna.
De áramszünet, péntekig javítják a főáramforrásukat az agregátort mert ez egy vándor kalandpark mini vidámpark.
Kibuliztam ennek következtében 500ft belépőkedvezményt is mert elregéltem, hogy 2szor jártunk náluk meg a kislányomat nem vinnénk és nem mindig tudnak rá vigyázni.
Szóval csak az igazat mondogattam el telefonban és Zsoltikám is ott állt mellettem így lenyugodott szegénykém hogy végre 2szor is várta hogy vigyem erre ez történik
ugye szombaton és vasárnap szakadt az eső plusz kisfiam dolga miatt sem tudtunk menni hiába fedett a dolog de az odavezető úton már eláztunk volna főleg én...
Monoron is jártunk csináltam gyerkőceimről képet is. ( eszembe jutott hogy a gép nálam)
páromnál is voltunk
Már csak 82kg vagyok szóval meg lesz december végén a 65kg os álom súlyom is.
Párom január 2án már 65kgosan fog ölelgetni engem hihihihi :d :d :d :d :d :d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.06.03. 00:18
Minden Tündinek és Anitának utólag is boldog névnapot!!
Rokob anyucinak boldog szülinapot május 31.re!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.24. 12:40
Boldog 3.szülinapot a kislányomnak
Igazi kis hősnőm van annyi mindent át kellett éljen de éljen ám!!!! :):):):)
Boldog szülinapot 25.re egy sorstárs anyucinak is !!!
FoZsuzsinak !!!!!: :) :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.21. 10:43
Évike megint :) :D
Már 3lépést is meg tudott tenni egyedül szóval szépen lassan elindulás felé haladunk... :)
cipője még nincs készen de jó angyalkáktól kaptunk szandált zártat hátul szóval nagyon kellett már neki a bátorsághoz a szandál..
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.21. 10:40
Itt Zsoltikám a nagy kaland előtt, ugyanis Europarkban hétfőn interaktív kiállításon jártunk Gyerekek a Holdon ez a címe
sok újat is hallottam Pénteken macikiállításra megyünk ha már kapott egy nap szünetet a sulijuk :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.21. 10:38
Hoztam piros rucis csajszikás képeket ide is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.19. 14:25
Párom ezt faragta ki szappanból nekünk, olyan mintha marcipán volna :o :o :o
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.19. 14:23
Meglepetés tortát sütött párom és egy futárral kaptuk meg
Előszülinapi torta mivel 3éves lesz Évike május 25én :) :) :) :D :D :D
24én fogjuk megünnepelni mi is, mert nagyon sok dolgunk lesz május 25én hétfőn, ugyanis suliba be aztán fejlesztés Évikének és ott maradunk megnézetni a fogait a lánykámnak
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:27
Évikém és Zsoltikám elvannak
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:19
Itt pedig sárga hajúan kissé túl világos szőke lettem ááá
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:16módosítva: 2009.05.07. 22:24
Lassan szökőkút felfedezőkké válunk már majdnem minden Plázában van ilyen Europarkban pl nincs
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:15
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:14módosítva: 2009.05.07. 22:25
Voltunk az Arénaplázában is mondjuk csak a zálogba készültem aztán eszembe jutott M-people koncert
hamár Keletinél jártunk uccu neki oda is befelé :) :) :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:12
Itt éppen kokettál velem az ottani utazóágyban
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.05.07. 22:10
Sok minden történt
újra beindultak a fejlesztések a kis csajomnak.
9040gramm a lánykám szóval nem hízott, de nem is fogyott szerencsére.
áprlis 30án neki indultunk a teleknek este fél 9kor rétünk oda apukámhoz Budapest tábla után mivel távolsági busszal mentünk kia föld útig ( kocsi nincs leműszakiztatva így forgalomba sem mehet egyelőre csak földúton)
Hoztam sok képet is a lányról
ezek a telken készültek
Hintaágyban
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.20. 18:22
Itt felvonultunk anyával és Zsoltikával a Critical Mass nevezetü rendezvényen.
Hősök terén pihentünk egyet..
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.20. 18:08
Itt pedig roxys osztógatós dolog volt.
Anyával bementünk az OKtogonra.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.20. 18:05
hegyen üldögélünk a fűben Zsoltikával
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.20. 18:04módosítva: 2009.04.20. 18:06
Húsvétunk pihenősen telt.
Aztán beindultak a hétköznapok anya örömére.
Bár Zsoltika sajnos annyira bevadult fent a hegyen hogy beinjekciózták :(:(
Anya nem is adta neki a hétvégi nyugtatót... mivel velünk mindig jól vilsekedik illetve ha nem akkor anya csak átöleli vagy leordítja fejét és kész nem vadul be mint állat senkinek a családból!!!
Több helyen is voltunk Westendnél is anya felfedezte hogy van kint is szökőkút:):)
Innen hozott rólam fotókat nagyon nézegettem ugyanis a vízsugarat..
Plusz voltunk ugye a hegyen és ott is csinált anya rólunk képeket most ezek következnek szép sorban
Anyának ki kellette hevernie a laptopja beadását is egyelőre hosszabbításokkal mert nincs pénz a kiváltásra és ennem ugye kell hiába nah... Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.11. 00:22
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk!!! :d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.04.03. 19:00
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánok!!!
nagyon szép tavaszi Héten vagyunk túl.
Először is Évike hízott 500grammnyit 3hét alatt :):)
Voltunk kétszer is apukájuknál a lánnyal, húsvéti nyuszikat kaptunk.
tegnapi napunk 2ai káosz a köbön.
Ugyanis elmentünk reggel Kispestre fél 9re, de balesetes volt valahol a villamos erre pótlóbuszra fel,
Még megjegyeztem csak a metró ne dögöljön be.
Hát a kis ördög biztosan hallgatózott, mert 14óra 50kor lehettünk az ecserin amikor a metró is bemondta az unalmast Határ úton kisiklott egy metró brrr..
Két fejlesztés is elmaradt a balesetek miatt.
És hogy teljes legyen akép ma meg a 24-es villamossal ütközött valami így pótló buszra megint feldobálni a lányomat babakocsival brrr...
Szerencsére 4-6os villamos nem mondott csődöt.
De a táskám beszorult majdnem ott maradtunk páromnál :D:D:D:D
Zsoltikáról van most frissebb kép már olyan nagy :o:o:o:o:o
április 6án hegyre fel aztán kiderítik mi is van az agressziója mögött
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.30. 01:52
Itt pedig a kis csapat :):)
Engedélyt kértem és kaptam, hogy berakhatom őket is a naplónkba.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.30. 01:50
Barátkozni voltunk egy nagyon kedves anyucinál aki Franciaországból jött haza 1hétre babarucikat is vettünk tőlük.
Dunakeszin voltunk babakocsival nem egy nagy táv miután kemény 60ftba volt az utunk:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.19. 13:04
Minden Sanyinak és Józsinak Boldog névnapot kívánunk!
csak idén annyira nem hoznak meleget a zsákjukban :p :p :p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.15. 13:39
Ebben az utazóágyban pihenget mivel beteg a kismadárkám, bár egyre jobb az étvágya szóval az öklendezések száma is csökkent :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.15. 13:37
Sziasztok!!
Hát nagy kuncogások a kiságya felől azt hittem bekakilt.
Dehogyis, hanem a popsitörlős dobozkáját használta sámlinak magaslatnak és azzal szórakozott hogyan tud lelépni róla és fel meg egyensúlyozni, nem kis megdöbbenésemre, hogy akkor ezt sem adhatom oda neki az ágyában nehogy kizuhanyjon a gyerekem ááá-
Örülök persze mert fejlődik rájött ha dombot buckát épít magasabbra jut fel
itt a leleplező kép hát :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.14. 17:37
Kedves anyucik és apucik:)
A kisbabákért akik megszületnek de az anyukájuk mégis másképpen döntene a sorsukról,
Krízis szállót építenek( nének) a várandós anyuciknak
Egy kis mottó:
Két jószándékú ember beszélget:
-Te, tudod mire elég ma 100 Ft?
-Hát persze! Támogatni vele a Gólyahír Egyesületet, hogy új krízisszálló létesüljön a várandós anyáknak. Hívd a 1788-at!
csak 100ft ( még én is hívtam őket pedig anyagilag padlón)
Ez és a következő hónap a Gólyahír egyesületé.
Nagyon köszönjük :d :d :d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.09. 22:44
Itt pedig megint Monoron jártunk és kattintottam a lányt
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.09. 22:41
Itt van pár képecske Évikéről
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.06. 09:01módosítva: 2009.03.06. 09:02
Március 7-8
Először is a 21éves hugimnak boldog születésnapot 7.re
Tamásoknak boldog névnapot
És Nemzetközi nőnap is 8-án
( annyi dolgom lesz a hétvégén is hogy előre mindekinek leosztottam ami jár :):):p:p:p:p:p d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.03.06. 08:57
Sziasztok mindenkinek szebb napokat mint ami nekünk van.
Sajnos Évike fogyott 200grammot, így ami erre a hétre a fejlesztésekből maradt( hét második fele)
lemondtam és már van eredménye ugyanis belerakom anapi 4-5kajcsit és már naponta kapok szeretetcsomagot tőle .
Ami nálunk egyenlő a hízással.
8550gramm tényleg lassan lehagyja Kornélka unokaöcsi a 6hónapjával.
Ő már olyan szépen etethető kanállal magának rakosgatja befelé ha nem látom el sem hittem volna jaj.
Voltunk a neurológus néninél is de csak emeltcsaládis papírka miatt
Mint a huzat úgy meghosszabbította 2012 március 31ig az időnket ( nem örültem annyira ennek mivel ez azt jelenti hogy nagyon le van maradva Évike)
Ezek a darabos nem evések is.
Zsoltika megint falánk étvágyú szóval ezzel a kontraszttal ami az evésükben van nagyon kivagyok már.
Viszont kisfiamra jóka régen elrakott pólók annyira megnyúlt és nem hízott mellé.
nem is kell mert fújtatott tavaly amikor felmentünk a 4.emeletre.
Várjuk az április 6át is pont 1hónap múlva befektetés kisfiamnak.
Ő még jobban várja mint én :o :o :o :o :o
Zsoltimhoz is megyünk befelé szóval 3hete zsinórban minden héten láthatom ez némiképpen erőt ad. :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.25. 19:00módosítva: 2009.02.25. 19:01
Évikém 2éves 9hónapos hamvazó szerdán :):)
Ma fejlesztésen is voltunk, pancsis foglalkozás amit sírva fogadott csajom.
imádja vizet de a zuhanyozást nem kultiválja.
Nagy nehezen lenyugodott akkor meg balhézott, hogy nem hajlítja csak úgy egyszerűen be a térdecskéit ááá, nem is a lányom lenne ha nem lázadna mindig.:) ;
és megtörtént amire oly régen várunk.Magától kalimpált lábacskáival az úszógumiban ( 3szög alaku nagyon érdekes alaku mert pont tartja a fejét nagy csúcs ha véletlenül lebukna víz felé
Ezen a héten jól kiszánkóztuk magunkat idénre ez is éppen tél utolsó napjaiban ez nagyon ritka.
Nagy bevásárló körutakat is tettünk adtam a fogyimnak is erősen
napi 400-600lépcső fok hátizsák és babakocsival megspékelve szóval szálkásítok vagy mi :) :) :) :) :p :p :p :p :p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.19. 14:14
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.17. 23:09módosítva: 2009.02.17. 23:39
Itt szánkóról fotóztam Évikét szóval egy magasságban voltam vele :):):)
Életében először szánkózott kislányom fogtam az öelmebn és úgy csúsztunk le.
Azért 27kg minusz milyen önbizalmat ad emberek ( éreztem így elbír kettőnket a szánkó teljes menetfelszerelésben is 100kgok vagyunk lányommal :) :( lehetne Évikém simán is 10kg mondjuk ennek annyira nem örülök) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.17. 23:06
Sziasztok!! :):):):)
Végre Budapest is kapott annyi havat, hogy gyorsan este elmentünk Zsoltikával szánkózni:)
Holnapra nem mond havazást aztán sejtéseim vannak a gyors elolvadásról mondtam is kisfiamnak szerdán nem biztos hogy mehetünk.
máris tükörsimára szánkózták a dombot.
1,5órát voltunk el előtte bevásároltunk egy csomó kaját, kaptunk váratlanul pénzecskét.
mai fitnesem is megvolt ugyanis 20kgnyi súllyal a hátamon árkádból el a Mester utcáig babakocsisan amit sok lépcsőn lecipelni:(:(:(
Hoztam képeket is tényleg minden jó ha vége jó legalábbis még tél van 12napig :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.08. 14:49
itt pedig felpörögve nagyon pakolok ám
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.08. 14:47
Anya végre hozott rólam is képeket :)
Nagyon rámolós hangulatban vagyok engem a hidegfront felpörget :o :o :o :o
3/4 6ra mentek Zsoltikáék korizni. ott is voltam 19óra 30ig akkor még Zsoltika lement a vécére aztán hazavitte nagyihoz anya.
Erre rosszul lett ( 2nagy torta szeletre tippelnek anyáék de anya és a többiek, de nekik semmi bajuk azóta sem.
Aztán vírusra is mert belázasodott a tesóm.
Szóval a nap végén beteg lett :(
Éjjel mama ügyeletben volt sajnos.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.08. 14:34módosítva: 2009.02.08. 14:36
Sziasztok!!
7-én bátyókám 8éves lett.
Anyával átmentünk mamához, előtte babakocsival el a tortáért amit anya rám rakott alatta alukáltam amíg odaértünk mamához ( nem fért el a babakocsia aljába mert nagy volt a doboza és a lábamra rakta anya.
14órakor léptünk be hozzájuk addigra nagyink levessel várt minket husi a sütőben süldögélt és krumplipüré volt a menü.
anya hugija helyre pofozta tortát szépen belerakta 8gyertyát mi meg ráraktuk a táblát és a tigrises figurát.
Anya hozott előrejelzést is hideg idő lesz havazás jön viharos szelek szóval még tél van.
Torta mellett apától kapott zenélőképeslap
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.02.04. 21:07
Sziasztok író-olvasó társak :):):)
Anyával ma Zsoltikának rendeltük meg a szülinapi tortáját.
ugyanis reggel elmaradt a vízes fejlesztés, medence leengedés miatt ( minden hónapban meg kell tenni most a mi napunkra esett a dolog.
12kor indultunk el be a Keletihez, zálogba is rohantunk aztán anyával be a közeli Cukiba , ezt a torta fajtát már tavaly kinézte 20szeletes 3200ft vettünk dobozt is meg tigrisfigurát marcipánból.
Aztán haza siettünk 14órára értünk haza.
babakocsiban kialukáltam magam.
15óra20kor pedig egészséges rendelésre siettünk,
ott sajnos 20perccel később kerültünk sorra lényeg 8710gramm vagyok 260grammot híztam anya örömére :) :) :) :d :d :d :d
aztán zsoltikához loholtunk, mert Kispestről tovább tart hozzá eljutni.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.31. 15:36
Sziasztok
Anyával egész héten futkostunk fejlesztésekre jártunk.
Köztük csütörtökön értelmin jártunk,
Képzeljétek anya éppen olvasgatta apa levelét, amikor a fejlesztőnéni szólt neki, hogy nézze meg nem dobálom végre a poharakat hanem egymásból ki-be pakolom, és a farudacskákat is nem dobálgatom vadul, hanem próbáltam bepakolni a helyükre :o:o:o
Anya mérgelődödtt is egy picit mert aznap reggel vette észre hogy mág múlthéten szombaton elcserélték neki a személyijét.
pelekázni akart az Europarkban, de oda csak személyi vagy kulcs ellenében lehet kikérni a kulcsot.
kulcsot nem ad ki anya ezért előkotorta személyit akkor látta meg jah Baloghné de a többi név és kép nem egyezik ( akkor szombaton ellopták Zsoltika kesztyűjét és örült hogy a többi dolgunk megvan nem is nézte milyen igazolványt kapott vissza.
Lényeg majdnem apához sem jutottunk be.
Délután Zsoltikát hoztuk haza suliból és utána fel a telefonért anya üresben addig mi a lépcsőházban várakoztunk.
Utána Havanna lakótelep felé vettük az irányt, mert ott lakik a másik anyuka ő adott le telefonszámot anya így gyorsan odatalált ( még 14éve sokat járkált)
este 7óra 15re értünk haza.
Jött a péntek csak egy iskolába rohanás volt a program, mert bementünk apához , de meglepetés várta anyát, mert reggel csörgött a telefonja eljött apa barátja velünk.
10-től itt volt velünk és úgyis 15óra 20ig közben egy nagyon hangulatú 3as csevej alakult ki sokat nevetgéltek anyáék én a táblás cs
okikat dobáltam volna ha anya nem szedegette volna ki a kezeimből meg zacsiba pakolásztam bele.
Este is átmentünk a barátainkhoz de most Vikiékre voltunk kíváncsiak vittünk csokit a kislányuknak a jó biziért.
21óra 15re értünk haza.
Azért nem semmi a hóhelyzet hogy Itt Budapesten semmi csak a folyamatos eső meg a borult ég, erre dunán túlon most is havazik ( 15óra 32kor jan 31én) Keleten is havazik és anya örjöng mert állandóan bemondják a hírekben
Nem igaz hogy ezért el kell Pestről utazni hogy havat lássunk idén is áááááá @:@:@:
persze nem áramkimaradásos havat akarunk azt nem irigyli anya de mégis ide miért nem jut ?????,
körve esi a fővárost any aállandóan nézi az időképet de csak még mérgesebb lesz ettől
Február 4én megyünk majd egészséges rendelésre is akkor derül ki mennyit híztam, mert anya már előzetesen megmért egyik nap és 8700grammot mutatott a mérleg :):)
kaka után szóval reálisan :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.21. 20:46
Milkanéni neked is boldog Ági napot kívánok!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.20. 22:06
Anyával fejlesztésen voltunk ( heti 5van ezentúl ebből kettő izomlazítás dévényes)
Lényeg csak kedden lesz üresjárat illetve szerdán délelőttől:)
Olyan szépen kúsztam a padon, hogy anyának sikerült levideóznia ( gyorsan bevillant neki, hogy most van gép a táskájában:)
itt is van a videó
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/baloghevike/?action=view¤t=MOV02921.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.13. 22:09
Anyának sikerült valahogy méretarányosítani a dolgot ennyire nagy a csiga ahogy hozzám viszonyítva van fotózva.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.13. 22:01
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.13. 21:46
Szülinaposoknak Köztük Nyasi kislányának boldog szülinapot kívánok!!!
Veronikáknak boldog névnapot
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.13. 20:54módosítva: 2009.01.16. 14:01
Sziasztok mindenkinek szép estét meg reggelt napot :)
Anyával hétfő óta csak rohangálunk pedig direkt időben indulunk nem az utolsó pillanatra hagyva a sok dolgot.
Lényeg Hétfőn elszaladtunk 7óra 20kor Zsoltikával és 7óra 45re be is értünk ( anya örömére mert akkor nem késett 20percet a villamos)
8óra 3percre már haza is értünk ( ekkor jött a váratlan vendégünk de csak az időpontot illetően anya nem számított ilyen korai jövetelre )
felértünk apa dolgairól beszélgettek anyáék beszélőt is lefixálták akkor január 30án együtt megyünk be apához.
9óra 10kor ment el a vendégünk aztán mi is fejlesztésre robogtunk.
kivételesen már 8kor reggeliztem anya csodálkozásra ugyanis nagyon rég kérte ilyen korán enni.
Nagyon szépen csináltam a dolgokat ( labdán lovagoltunk padokon kúsztam végig saját erőmből anya csak nézett hogy ilyet is tudok)
Aztán 12óra felé értünk haza mert ekkor is dologra siettünk ( anya próbálja egybe sűríteni a dolgainkat, mert ha egyszer felértünk a 4re nehezen keveredünk onnan le a lift hiányra gondolva anya el is fárad mert ugye járni azt még nem tudok és cipelhet sokszor napi 4szer le és fel)
alukáltam.
14óraára bevágtatunk bátyókám furulya koncertjére ( fellépésük volt az iskolában erre a villamos az orrunk előtt húzott el így pont lekéstük, de Attila bácsi az oktatójuk elismételtette amit Zsoltika zenélt ( anya gyorsan elővette a gépet és lefotózta)
Aztán 3kor robogtunk a védőnénihez, ugyanis egy fontos papírt kellett anyának kitöltetnie vele.
Addig benéztünk a fogdokihoz is egy rendelőben vannak ugyanis ( erre kiderült tényleg Zománchibásak a fogaim és nem szeretem ha lámpával világítanak meg, így a dokibácsi csak simán nézett a szájacskámba ( anya ölében ültem anya mondta is milyen hiper szuper rendelő ha Zsoltika nem volna sulis oda hordaná csak mivel suli más körzet így nem lehet)
Bátyókámnak aki hektószámra ette itta az édességeket semmi baja fogainak áá én meg még nem is rágok utálom az édességeket
Lényeg anya megnyugodott ő mindent jól csinál ez is sajnos a koraszülöttség hagyatéka nem tudnak mit tenni, majd ha leváltja a tejfogakat a maradó akkor majd megint megyünk a fogdokihoz ( addigra talán jobban engedem a vizsgálatokat)
aztán 4kor átvágtunk a nagy játszón amin még nyáron sem bandukoltunk valahogy nem volt arra dolgunk.
Zsoltika csigát lovagolta meg én babakocsiból vigyorogtam rá :)
Védőnénink le is mérte Zsoltikát és engem
Zsoltika 143cm és 38kg, Évike 83cm 8600gramm ( látszik hogy anya fantomaltot is tud az ennivalóimba rakni azonnal híztam 150grammot :d:d:d:d:d
Zsoltika furulyázik :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.06. 23:09
Január 4-én vasárnap hideg ide vagy oda anyával leruccantunk délután fél 4re a barátainkhoz.
Anya végre láthatta működés közben a kandallójukat is. ( vegyes tüzelést közelebbről megszemlélte) Majd ha mi is vidékre megyünk lakni akkor jól jönnek a másoknál látott ötletek. :d
sokat beszélgettek anyáék én közben a Minimaxot nézegettem ( tévét is hosszabb ideig először) babakocsiból, a konyhájukban is van Tévé mint nekünk csak nekik emberibb magasságban nem kell a fejünket felfelé tartani :)
hangulatilag is feltöltődött
Végre vannak friss képek is rólam
Aztán elkezdődött jan5től a hajtás mármint a tömegben törjük az utat babakocsival epizódok, anya is fogy tovább már csak 93kg :d
fejlesztéseim száma 4re szaporodott ettől a héttől kezdve ( aminek anya örül is meg nem is mert ez azt jelenti hogy nagyon le vagyok maradva és anyának megint szembesülnie kellett hogy.... :(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.03. 22:48módosítva: 2009.01.03. 22:50
Sziasztok!!
Anya újabban mint 2éve is bagolykodósban nyomja. :)
Elmentünk ebben a fogcsikorgató hidegben szigorúan délben bevásárlással egybekötött sétára.
Sikerült pár aprósággal főleg olcsó ennivalókkal haza babakocsikázni közben szépen sütött a nap hiába volt hideg, de anya kedélyállapota napsütés hatására jobb lett.
Aztán alukáltam egy picit miután jól belakmároztam.
Közben egy adag mosni valót is elpörgetett a gép.
Aztán felébredtem és garázdálkodtam, nah ekkor anya nem kockáztatott tovább és leszaladt a biciklitárolóba az utazóágyamért.
Ugyanis olyan nagy lettem, hogy hónaljam alá esett már a kiságyam korlátja egy nagyobb lendület és kizuhantam volna.
Az utazó ágyam lejjebb van mélyebb így egy ideig abban pihenek ezentúl.
Kicsit szomorkásan szedte szét az ágyacskámat ( mivel 2éve és 3hónapja ő rakta össze amikor kiderült haza hozhat a kórházból :d :d :d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2009.01.01. 14:48
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.28. 14:21
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.28. 13:09
Zsoltika ezt az órát ( Omnitrix) kapta mire anya kinyomozta a nevét :p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.28. 13:07
24-25én anyával nagyinál aludtunk, anyával 3an egy szobában, mert anya huga és barátja is velünk volt.
Anya idősebbik huga nem volt velünk, ők az anyós jelölthöz mentek vidékre ( hogy kiunokázhassák magukat Kornélkával)
csomagoló anyagokat jobban értékeltem, kaptam hercegnős tusfürdőt meg babakaját, pelust így anyának ezeket csak később kell pótolni. :)
Bátyókám kapta legdrágább ajándékokat
Omnitrix ( BEN 10 mese) Scoobydoo mesekönyvet, kerianyunktól 160db os Puzzle-t a Lecsó rajzfilmből 2 féle 12db-os színes ceruzát
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.22. 12:26
Anya gyorsan berakja napló olvasókat üdvözlő képeslapot
24-re az Éviknek boldog névnapot ( persze Ádámoknak is de nekik van még máskor is névnapjuk az Éváknak nincs)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.22. 12:04
Múlt héten csüt-pénteken sokat szaladgáltunk anyával.
becsordogáltak a pénzecskéink amire anya várt.
Bevásároltunk kalács sütés re, és a sok kajcsi nekem.
Zsoltika is otthon van ezért anya már 3.napja főzőcskézik, így van idő ha nem kell reggelente suliba vinni ( mire hazaérünk mert nincs lift alapon anya egy úttal igyekszik megoldani a számlák és a kaja vásárlást meg ügyintézést is.
zsoltika szombati ellátmányában érdekes dologra bukkant, sajtra de nem medve és nem Mackó hanem Panda sajt :)
( anya örült hogy szombaton is munkanap volt, mert a bankba el tudtunk menni ugyanis pénteken Zsoltika annyira elfáradt a sulitól is, hogy már sehova nem kívánkozott a hazamenetelen kívül menni)
Itt a sajt
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.14. 15:41módosítva: 2008.12.14. 15:48
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.13. 13:36
Anyának nem volt szíve otthagyni amikor meglátta, nézte az árát és meglepetésére 2000ft-all került kevesebbe, mint ami rá volt nyomva :):)
akciós volt :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.13. 11:44
Lucának boldog névnapot kívánunk anyával!!!! :d :d :d :d :d :p:p:p:p
Tegnap anyával mamánál voltunk felvittük Zsoltikát, és anya gondolt egyet menjünk vásárolgatni.
Tulajdonképpen csizmát meg zoknit nézegette nekem. :):)
Rossmannban megvette a csalavárazs teát este gyorsan ivott is egy adagot éppen letelt az 1hát szünet.
Utána villamosra pattantunk, írány az Europark, szerencsére talált nekem csizmácskát 19es méretben még nagy rám, de az overallból nagyon kikandikál már a lábam ( gombbal le lehet zárni a lábacskáit mint egy lábzsák.
vett aztán vacsorának valót is utána fél 8ra haza is értünk
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.09. 22:41módosítva: 2008.12.24. 13:44
Háttérben anya hajója amit apa 9éve csinált neki gyufából és a többi alkatrészből azért van rajta sárkány mert anya kínai horoszkóp szerint Sárkány
Itt a másik naplónkban még több kép rólunk ( ott teljes méretben is látható a hajó és rajta sárkány rá kell kattintani a képere és egyre nagyobb lesz/
http://evinene.blog.csaladinet.hu/ Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.09. 22:36
itt van a csipet csapat a két legkisebbet fotózta le anya fiatalabbik hugija . :)Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.09. 22:30
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.09. 22:23módosítva: 2008.12.09. 22:24
Szóval ma elvitt anya a neurológiára kicsit késtünk, mindent megmutattam amit anya szeretett volna ( lépegetést)
májusban kell visszamennünk a dokinénihez.
Akkor viszi anya kitöltendő papírkákat amik az emelt családihoz kellenek tovább és anya otthon marad velem :)
Anya ma 32éves lett szülinapoztunk nagyiéknál és anya kapott sok pici ajándékot tiszta karácsonyi hangulat volt itt va pár képecske is :)
Anyával vicceltek a hugai játszottak direkt lett megcserélve a gyertya :d :d :d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.06. 21:24
Zsoltika miután felkapcsolták Kispesten a díszkivilágítást :)
Ez a háta mögött nyáron szökőkútként üzemel:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.06. 21:19
Itt éppen imposztorkodom a mikulás csomagommal nagyon szét akarom szedni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.06. 21:09módosítva: 2008.12.06. 21:27
Sziasztok :):):)
Délelőtt anyával házimunkáztunk, amíg ő felmosta konyhát, erkélyt addig én nagy szerelésben voltam :):):)
15óra 15kor értünk a miku ünnepségre, Anya meglepetésére nem szimpla csomag átadás volt, hanem bábelőadás is :) Én inkább a függönnyel szerettem volna játszani:):)
Anya valami papírt is kitöltött az elején erre nyert Zsoltikának egy csokimikulást :d:d:d
fél 5kor indultunk mamához. Odaértünk erre valami barom ledobott egy műanyagflakont tele tejjel a 10.ről anya még jó, hogy lassan tolt ( minden napra jutott ezen a héten valami)
Ott is képzeljétek lépegetek anya kezét fogom ( már annyira mutogatom ezt a tudományomat, hogy sok métert megyek majd megállok és anya kezét elengedve lecsücsülök és mászok tovább :)
Anya most tudta meg, hogy hajnalig nyitva voltak a fürdők Budapesten ( Széchenyi Gellért meg Rudas :O:O:O Erről nem is volt sehol tájékoztató de honnan tudták meg az emberek ( mert a Múzeumok éjszakája ki volt mindig plakátolva, de ez sehol
Itt egy Kép az előadásból:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.05. 23:04
Mindenkinek kellemes mikulás várást kívánunk anyával..
Anya meg a szülinapjára készül ( nagyinak őt hozta télapó :) dec 9re : :d :d :d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.12.01. 13:56
Sziasztok
Sajnos köhögősre fordult az állapotom anya holnap levisz a dokihoz, de már adott be Stodalt addig is.
Tegnap a meleg vizes csap alatti cső is felmondta szolgálatot, anya az elárasztott konyhára ment ki :(:(
Szerencsére fel van újítva a csőrendszerünk, így csak meleg víz csöve alatt elzárta a sarok csapot, ezért a fürdőszobában mosogat.
Ma meg sikeresen elvágta az ujját egy megbúvó alumínium lemezkében portölrés közben.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.29. 10:36módosítva: 2008.11.29. 10:38
Sziasztok!!! Kellemes hétvégét mindenkinek!!! :d:d:d:d
Anyával tegnap bemerészkedtünk a városba előtte még elvittük Tappancsot varratszedésre, hát eléggé megvadult, két ápoló fogta le.
Aztán hazavittük.
Még csütörtökön délután benáthásodtam , akkor indult meg az orromból a Niagara :(
Anya éjjel is leszívta, mert nem bírta idegekkel kapok-e levegőt vagy vége leáll a légzésem :(
Pénteken apához mentünk a városba, szerencsére az utat végig aludtam, így már kipihenten vártuk apát.
Anya lerakott a székre és amikor apa odajött hozzánk megcsodálhatta milyen szépen ülök már :):)
Én meg elbűvölve nézegettem ( anya és apa is csak nézte hogy bambulom apucit :)
kis sajt kukacka voltam, de most nem hisztiztem, hanem apa haját próbáltam eltávolítani a helyéről. :d :d :d
Amikor vége lett a beszélőnek apától bátyókámhoz siettünk.
piros csillagot kapott a tesóm és képzeljétek végre ki tudja ejteni az R hangot, nehezen megy még de már sikerült neki.
Anya ma kapta meg tőle szombaton a tájékoztató füzetet, milyen jó hogy voltunk hétfőn fogadó órán ( gy nem érte váratlanul az értékelés)
Hétfőn már december anya is számolgatja napokat, mivel neki minden ebben a hónapban lesz és még nekem is a névnapom.
pont a szülinapján megyünk Neurológiára reméli nem lesz olyan lesújtó a szakvélemény, mint a múltkor októberben ( érdekes az mega házassági évfordulójukon volt)
Most ebben az esős depis időben tényleg csak otthon tudunk lenni ( mert nagyon náthás vagyok, ha elállna az eső akkor este kimozdulunk egy picit.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.26. 15:44
Sziasztok anya itt is vezet egy Dühöngő naplót a mai kaladunkról.
Ugyanis ha mi bemegyünk a városba, lényeg egy ipse a metró elé ugrott
Részletek itt
http://evinene.blog.csaladinet.hu/ Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.25. 11:08
Nálunk ilyen volt kora reggel az utca ( még ide is jutott hó ami megmaradt mert ez a ritkább itt sajnos
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.25. 10:45
Sziasztok Boldog névnapot kívánunk a Katáknak, plsuz ma vagyok 2,5éves nyanya :): :D:D:D
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.24. 20:03módosítva: 2008.11.24. 20:06
Sziasztok!!
Anyával reggel fejlesztésen voltunk már szépen tudom magam huzigálni a padon vagyis kúszni tanítanak mint amit a suliban is kelle majd csinálni tornaórán..
ma végre sokéig szakadt a hó is még lehet mindig esik amikor anya írja ezeket a sorokat.
Lényeg ma fél 5kor elmentünk a tesómért akkor jutott eszébe anyának, hogy fogadóóra van a Zsoltikának.
Hát azzal fogadta anyát hogy piros karikát kapott ( anya ebből már levágta rosszalkodott a tesóm)
nah irány vissza a Nagyvárad tértől a suliba
ott anya még több turpisságra hazugságra rájött.
Nagyon bepipult Zsoltikára, ugyanis a tesóm nem is eszik bent semmit ( csak úgy kijelenti neki nincs kedve)
de hazudta anyának 2hónapja folyamatosan, hogy megkostólja a kaját ( ezekszerint ezért fogyott :(:(
utána meg a fellépésen is ami szerdán volt nem is akarta ( 10ember volt jelen mint megfigyelő vendég tanárok) Jól beégette a tanárnénit :(
Aztán hogy ő nem jelentkezik csak anya nem érti a dolgot hiszen bekiabálja a megoldást de lusta ( ezt lehet kivenni ha nem hajlandó jelentkezni
Meg ének órán baj van vele nem hajlandó énekelni ( előre kijelenti ő ezt nem csinálja nincs kedve de hol van még a kamaszodástól amikor igazán minden ellen lázadt anya is )
és a tetejébe órai munkára feketét kapott ( mert nem vette elő az olvasó könyvet áááá
:@ :@ :@ :@
Nah otthon kapott a bátyókám rendesen anya mérgében széttépte a könyvjelzőjét, és mondta Zsoltikának akkor mondja azt Anyukád mérges volt amiért 2hónapig hazudoztam neki.
de ez is apja vére mert ő az aki kostólás nélkül kijelenti neki ez nem kell nem kívánja áááá
Szóval most többszörösen büntetésben lesz a tesóm csak este 8ig tévézhet , ma csak 30percet mesézhetett.
nem kap Scoobydoo újságot amíg nem javul meg plusz anya minden nap délben fel fogja hívni a sulit evett e a gyerek.
ha ez kell akkor ellenőrzés ( pedig már így is mindig rákérdez mama mondta anyának ne szóljon mindenért de itt az eredmény ha nem teszi.
hab a tortán újabban én is rájöttem ugrálok ide-oda rángatom magam így az ágyam is mozog majd szétrázom az ágyat szóval ma én is kaptam kissé ( nah nem úgy mitn Zsoltika ilyenkor már fekvés van a padlón meg tiszta karcok plusz ak alattunk lakó is kilehet ide oda karistolja padlót az ágyam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.20. 20:39
Sziasztok!! :)
Anyával ma korábban mentünk be a suliba és meglett a tesóm tolltartója :) :) :) :)
Aztán hazaindultunk és hamar meg kajáztatott, elaludtam miután felébredtem újra éhesen jeleztem hamm:)
Aztán anyával egészséges rendelésre rohantunk, anya már két hete nézegette hogy híztam ( de ugye ez nem hivatalos bár digitális mérlegünk van. a
Szóval 500grammot híztam kb 1,5éve nem híztam ekkorát 4-5hét alatt.
nagyon örültek a doki nénivel együtt, anya ezek után gyorsan felhívta a nagyimat :)
Annyira elhúzódott a rendelés, hogy mire végeztünk ( előttünk még voltak ketten)
máris babakocsizhattunk Zsoltikáért. Fél 4kor értünk oda éppen szaladt elénk a bátyóm :)
Viszont kezd nagyon megijedni már minden napra jut egy robbantás kissé meghátrált anya a családiházas költözést illetően :(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.18. 23:48módosítva: 2008.11.18. 23:51
Anya nagy buzgalmában elfelejtette, hogy Zsoltikának holnap 19-én tanítás nélküli munkanap vagyis szünet lesz, de ezt is anya csak ma tudta meg,
Milyen jó, hogy holnap nem kell korán kelnünk, de lesz fejlesztés.
Viszont nem hagyta holnapra dolgokat anya.
Ma piros csillagot hozott haza bátyókám a tegnapi piros karika után.
Tappancska is sokkal jobban van nagyon vakarózna, de csak jövőhéten pénteken visszük varratszedésre.
Anya hozott képet is róla tegnap milyen kis gyámoltalan volt a gallérjában.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.18. 20:44
Sziasztok író,olvasó nézelődők! ! :) :)
Anyának nem indult valami jól a napja.
Ugyanis a 13éve gyökérkezelt foga álmában kitört a helyéről.
Anya nem evett semmit álmában vagyis nem álmodta hogy enne, hanem sírt valami miatt és mire felébred arra riadt hoppá a foga.
Meglepődött nagyon, aztán nem bánkódott annyira ( oldalról esett ki)
Még azon filózott huha akkor ma sok váratlan jó is történik majd velünk.
Így is lett ugyanis reggel 7óra 35perc környékén megcsörrent anya telója.
Azt hitte papa az mivel ő szokott egyedül korán hívni minket, mivel a munkabeosztása össze-vissza van .
Erre mire kibányászta a táska legaljából, addigra elhallgatott, de még kijelezte a barátunk számát.
Anya gyorsan visszahívta erre mondja otthon van jön be Pestre majd felnéz hozzánk.
Zsoltikával közben rohantunk a suliba szokás szerint.
Aztán anya úgy döntött nem megyünk be a postára ráér majd elhozni az avonos cuccokat délután és milyen jól tettük:)
Ugyanis visszahívta anyát a barátunk és 9előtt fel is ért hozzánk apa dolgairól beszélgettek meg én is huncutkodtam vele :d:d:d:p:p:p ;) ;) ;)
Aztán 10kor elment a dolgára, anya máris feltöltődött lelkileg megint,
Mire rendet rakott megint jött egy hívás, papa indult el Erzsébetről és jött fel hozzánk, dél előtt már itt is volt, anya vele is sokat beszélgetett apa dolgairól, meg a papa dolgairól is
egy nagyon régi baráttal is összeakadt papa, lehet lesz jobb melója is.
Amúgy most IC-en biztonsági őr
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.17. 11:54
Sziasztok
Anyával elvittük Bátyókámat suéiba visszafelé szálltunk volna le a babakocsisan, erre nyomult fel nem suhanc nem is idős bácsiak egy mama korabeli valaki lényeg anya nagyon mérges volt, mert ő mindenkit megvár hogy leszálljon nem tol be az ajtóba de leszállásra készen egyértelműen jelezzük mindig a szándékunkat.
Hazaértünk megreggeliztetett és mentünk volna fejlesztésre amikor megcsörrent a lakástelefon.
Apa volt ( anya meglepődött mert hétfőn a fejlesztés miatt anya kéri ne reggel hívjon)
Zsoltika még reggel mesélte anyának, hogy apával álmodott, anya meg napok óta elképzeli, hogy hátha valamilyen módon de csak engedélyezetten, hazaállítana apa váratlanul.
Lényeg fejlesztésen jól elvoltam, szépen rakosgatom már a kezecskéimet a rácsokba olyan mászókaféle és mint egy hidacska végig kell rajta másznom anya egy labdával lelkesít.
11re haza is értünk Tappancskát visszük ivartalanításra 13órára,
Anya lepihent picit most írja nektek, hogy már tényleg megidézzük apát, mert megint csörrent a telefon, hogy kiengedték apát ( mondja anya ez nem lehet hiszen már 7,5hónapja bent jogerősen) Aztán csak egy tévedés volt így nem küldtek ki apa miatt megint feleslegesen rendőröket amikor bent van ( ha nincs anya otthon megint kiadták volna körözést áááá.
Anya reméli Tappancska jól fogja viselni a műtétet, anya félti az altatástól ugyanis nagyon, de nem akarunk több kis kutyát, már így is 2felnőtt és egy kölyök van szóval apa szavaival élve 5gyereke van anyának plusz a hal is :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.16. 22:51
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy napot író, olvasók
Szombaton este bevásárolni mentünk anyával jó messzire, 12éve járt ott valamikor amikor megnyitott a Pólus.
Hu tiszta lambirintus,
Holnap visszük anyával Tappancskát ivartalanításra,
Előtte fejlesztés vár előtte pedig Zsoltikát visszük suliba.
Szóval telt ház lesz nagyon a hétfőnk,
Anya megtalálta a konyhaszekrényben november 25én 2,5éve lesz hogy ráraktak az inkubátoromra a megérkeztem táblát azon az adataimat, tényleg 1/1/3as apgar-ral jöttem a világra.
Ma ezt hozta el zárójelentésben más olvasni de képileg is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.12. 19:09módosítva: 2008.11.12. 19:19
Hát anya nem tudja mi az istent csinálnak a politikusok azon kivül hogy felveszik a nagy lét aztán hupsz mint a fekete lyuk beszippantják
Mert most meg ezt a cikket ajánlja figyelmetekbe
Itt mentetették meg az életemet és sok sorstáramét is én is benne voltam abban az 520 megmentett baba számában 2006ban
http://www.inforádió.hu/hir/belfold/hir-238423
( itt nem lehet belépni az oldalra így bemásolja teljes cikket amúgy az Infórádió netes oldalán )
"Összeomlás szélén áll a fővárosi koraszülött-ellátás - jelentette ki az InfoRádió kérdésére a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. Pajor Attila professzor hangsúlyozta: a klinika ma is minden ötödik beteget társadalombiztosítási finanszírozás nélkül lát el, a tervezett műtéteknél két és fél hónapos várakozási idő van, és nincs pénz a műszerekre. Az intézmény ötmillió forintot kapott a K & H Gyógyvarázs programjának részeként, amelyből két lélegeztetőgépet tud venni.
Az összeomlás szélén van a koraszülött-ellátás Budapesten - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója. Pajor Attila professzor hozzátette: az műszerek modernizációjára nem tudtak pénzt fordítani az elmúlt két évben, csak az adományoknak köszönhető, hogy működőképes még az osztály. Az intézmény ötmillió forintot kapott a K & H Gyógyvarázs programjának részeként, amelyből két lélegeztetőgépet vesz - tette hozzá.
Az igazgató szerint Magyarországon népegészségügyi probléma a koraszülés, amely az európai átlagnál magasabb arányban fordul el. Ennek oka, hogy a párok későn vállalnak gyereket, emellett rizikófaktornak számít a túlsúlyosság, a dohányzás, a kábítószer-használat, valamint az alacsony társadalmi és rossz higiéniás feltételek - fejtette ki Pajor Attila.
A professzor közölte: 2006-ban 520 koraszülött gyereket látott el az osztály, egy évvel később pedig már 730-at, miközben a személyzet és az ágyak száma nem változott. Az emelkedés az egészségügyi reformból is adódott, hiszen olyan, súlyponti kórházakhoz került a feladat, amelyek nem voltak arra felkészülve, így a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára kerültek a koraszülöttek. Az emelkedést az OEP is elismerte, de pénzt nem adott érte, azzal érvelve, hogy a klinika túllépte az egészségbiztosító által megszabott ellátási keretet - emelte ki Pajor Attila.
Az intézmény kiadásai jelenleg 20 százalékkal haladják meg a finanszírozást - hangsúlyozta a professzor. Hozzátette: a tervezett műtétekre 2-2,5 hónapot kell várni amiatt, hogy nagyon ne lépjék túl a teljesítményvolumen-korlátot."
Hanganyag: Torda Júlia
l
nagyon elszomorodott Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.12. 11:39
Sziasztok!!
Anya tegnap megkapta Zsoltikáról a 4ed éves értékelést írásban de nem a tájékoztatófüzetbe.
Hát vannak benne nagyon jó és rossz dolgok.
Anya szemszögéből
Amúgy nem is írtam kisfiamról is kaptam negyedéves jellemzést hát vannak benne nagyon jó dolgok, és rosszak is.
Mindene jó de ő maga nem vagyis ezt úgy kell érteni többször megtagadja rajz és technika órán a munkát ( magamat látom elsőben csak én a nem tudomka voltam nem a tagadós)
Másik drága fiam árulkodós, de lecarom ( ugyanis az órai munkái jók mindene átlagos és ezt figyeljétek szóösszeolvasása hibátlan
( árulkodás azért van mert piszkálják és verekedés helyett amit tanítottam neki inkább szóljon a tanároknak
Erre tegnap is piros csillagot kapott a magatartására (szerintem ez még a szept és októberi dolgaira vonatkozik inkább csak 1,5hónapra mert azóta sem volt rá panasz.
felszerelése mindig hiánytalan füzete külalakja megfelelő ( hát ő sem én rám ütött
Szóval ezért nem érdekel ha végeredményben meg jó a teljesítménye
Aztán hozott végre egy képet
Az érdekessége az hogy első hintáztatásom a játszótéren vagyis most tűrtem nem sírtam a hinátban és nem akartam mindenáron előre dőlni, hogy kizuhanjak.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.10. 20:40módosítva: 2008.11.10. 20:41
Sziasztok anyát hideg zuhanyként érte egy kedves anyuka naplójában a következő link akiket érdekel vagy érint nézzen be a lényeg innen is le akarnak csippenteni pénzt amikor nagy szükségem van nekem is rá anya másképpen nem is tudja megoldania fejlesztésemet.
http://prae.hu/prae/petitions.php?pid=2096
Előre is köszönöm köszönjük :) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.10. 13:45módosítva: 2008.11.10. 18:04
Sziasztok anyánál ma eltörött a mécses.
Ugyanis már tegnap kezdődött nagyimmal lemérette fejemet és nem nőtt semmit a fejem ááá
de ez már hónapok óta így megy 45cm a fejem.
Ami sajnos azzal járhat hogy nem fog nőni a koponyám ha az agyam növekszik is.
ma fejlesztésen tört el a mécses anyánál ugyanis a tegnapi és mai, hogy a kortársaim akik ugyancsak korababák, már mind tudnak járni vagyis elindultak vagy lépegetnek.
nah erre anya agya elborult és el kezdett sírni, mert aggódik.
Erre tesóm ki tudta tegnap ejteni anyának az R-hangot
így legalább nála nem aggódik már mikortól fog rendesen beszélni haladunk ez a lényeg.
Erre most nálam kezd anya besokallni :( :( :( :(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.07. 20:52módosítva: 2008.11.07. 20:53
Sziasztok anya csak azt tudta magáról kell írni 7titkos dolgot de azt a másikat nem amit rólunk.
Szóval rólam hét dolog.
Ez még anyunak is titkos volt ezt kapjátok ki
1.végre mondatot mondtam nagyimnak 1hete si a baba mama.( Sír a baba)
2.utálom a darabos dolgokat
3.gyorsan el tudok aludni :)
4.imádok vonatozni
5.bodyn keresztül leveszem a pelust és el is hajítom
6. Ma egyenesen néztem tehát van remény hogy meggyógyul a szemem
7. már nem sírok a medencében hanem imádok pancsikálni a fejlesztésen :)
Zsoltika
1.imádja a pattogatott kukoricát
2.minden nap harcolnak anyával amíg suliba mennek ( állandóan ellenkezik valamin a tesóm)
3. Fogyott 1kg-ot 37kg Zsoltika
4.nagyon okos matekból de jó tanuló így is
5.imád hétvégén a nagyinknál lenni
6.nem szereti a kenyeret még mindig
7. Ő is korán alszik el de korán is kel fel reggelente
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.04. 18:44módosítva: 2008.11.04. 18:53
Ma anya szemszögéből is naplózunk.
Hát kedves olvasók bekukkantók milyen érdekes az emberi agy.
Lényeg elmentünk Évikével Zsoltikáért.
Odaérünk Kisfiam közli anya piros karika hát kicsit mérgelődtem vele aztán rájöttem jó van csak tanuljál gyerekem.
Aztán állunk a villamos megállóban egyszercsak anya fázom ( nah mondom) felszálltunk a villamosra jobban lett.
Aztán megint mondta fázom..
Anyai agyam fogaskerekei el kezdtek járni vagy 20szor megnéztem nem lázas, aztán rájöttem a kérdezősködésben csak ebédet evett a fiam, ekkora súllyal ami neki van 4óránként enni kéne. 5órával ebéd után voltunk postán is szólt fázom anya.
Postán már mondta szédül is nah mondtam neki akkor fiam nem meleg vízben fürdesz.
hazaértünk adtam neki enni és tejeskávét (koffeinmentes gyerek).
agyammal már a holnapra készülődtem akkor nem megy fiam suliba meg telefonlás aztán jobban lett.
Mondtam neki:Máskor ha üres kiflit, de akkor is egyél valamit.
Közben apóca is felhívott neki is mondtam ma drága fia nem evett uzsit.
Hát bekapcsoltam a tévét és megint egy Molotov koktélt dobtak ma Debrecenben áááááááá
És akkor a legdurvább egy 2éves kisfiút nagyon megverték Nagykanizsán :(:(
És ma nemzeti gyásznap van 1956os forradalom leverésésnek évfordulóján nov 4én de USA ban meg elnök választás van
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.03. 17:52módosítva: 2008.11.03. 17:54
Sziasztok mindenkinek szép napot estét, reggelt ki mikor néz be hozzánk.
Anyával reggel elrohantunk a szokásos iskolai menetbe ma még mindenki kipihenten zötykölődött ma nem kellett csatát vívni senkivel.
Aztán haza és akkor reggeliztem egy 270et :):)
utána mentünk tovább a fejlesztőbe.
Anya örömére :d:d:d:p:p:p:p
nem sírtam, hanem vigyorogtam nagyon jó kedvvel csináltam a gyakorlatokat.
Anya és a fejlesztő néni meghintáztatott a lepedőben hagy fejlődjön a központi idegrendszerem tovább:):)
Aztán következett a padon kúszás amit már nem annyira kedveltem, elfáradtam addigra, de a zsámolyon nagyon bírtam a dolgokat.
utána pedig egy meglepetés is sikerült, életemben először bemásztam önként a csősátor szerű valamibe és szépen végig mászkáltam benne.
aztán 11felé elindultunk haza fél 12kor értünk fel a lakásba. Anya próbált elaltatni aztán csak sikerült.
Horpasztottam negyed kettőig egyet, ( anya telefonált naná hogy felpattantak a szemeim)
utána táncikáltam 3ig az ágyamban akkor anya megint adott enni.
utána spuri Zsoltikához aki piros csillagot kapott a magatartására, anya meg is lepődött, mert hétfőn mindig izgága a tesóm. Aztán átgondolta és rájött, hogy még nincs lefáradva kipihenten voltak suliban.
fél 5re haza is értünk anya gyorsan betessékelte Zsoltikát a fürdőszobába fürdeni, mert az udvaron belelökték a pocsolyája ááá :@:@
anya meg jól kiosztotta minek játszik azokkal a fiúkkal.
Vizesen hoztuk haza azért is akadt ki anya, mert oda már nem viszünk neki váltó nacit mivel nem óvoda.
Aztán 5kor csengettek ugyanis Anya egy kedves barátnéja jött át a gyerekeivel és egy kedves anyuka ismerőssel , ugyanis ők szeretnének nagyobb lakásba költözni, és kinézték a mi lakásunkat.
De anya apa nélkül nem költözik ha most hazajöhetne máris szólnánk a néninek eladó a lakásunk.
Fene megeszi amikor tényleg költöznénk tutira nem fog kelleni senkinek.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.02. 14:01
Minden kedves olvasóknak hozzászólónknak köszönjük szépen anya ma látta meg 1.legnézettebb a naplónk :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.11.01. 12:22módosítva: 2008.11.01. 12:31
Sziasztok anya is szomorkodik bár ezt sima napokon is szokta.
és ezzel a videóval is emlékezik akik már nem lehetnek velünk
http://www.youtube.com/watch?v=44HdlHXiRYw&feature=related
és ezzel
http://www.youtube.com/watch?v=o-nHwpiqnoI&feature=related Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.30. 22:56
Minket is elért ama titokzatos 7dolgos játék:)
1.utálok főzni hónapok óta csak kisfiamnak teszem
2.nem szeretek vasalni 1évben egyszer az ünneplőjét
3.imádom a régi Tibi csokit tudjátok az ananászos dagadt kockájút
4.2005ben voltam a megasztár 3as válógatón :)
5.Imádom a páromat
6.20kg-ot fogytam :) május 30.óta
27évnyi szemüvegesség után 3éve nem kell a dipotria :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.30. 00:12módosítva: 2008.10.30. 00:12
Hua anya ennek nagyon örül, mert Tappancskát készül ivartalanítani, ez 21ezerbe került volna ha oda viszi ahova eredetileg tervezte, lényeg 9ezerbe fog kerülni az akciós miatt. Nagyon jól jött nem szeretnénk több kis kutyát már így is 3 van a két naggyal együtt. egy jó van még 5kg csak Tappancs:) ezért lesz 9ezer csak.
http://www.zoldzebra.hu/page.php?78 Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.27. 20:53
Ő az egyik unokatesóm a kb. 30ból
l Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.27. 20:48
Ebben a faluban voltunk apa rokonainak többsége itt lakik.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.27. 11:54
Apa tesója férjének a sírjánál 47évesen halt meg hirtelen szívinfarktus ahogy anya hallotta apa nővérétől. Még kikísérte a lányukat a suliba a főútig és amikor visszament a házba ő vette észre hogy meghalt a sógor
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.27. 11:35
Sziasztok mindenkinek szép hetet őszi szünetet a sulisoknak!! :) :) :) :)
Zsoltikát még szerdán este felvittük nagyinkhoz, ne legyen egyedül meg az egész heti rohangászást anya csak íyg tudja kipihenni ha nem reggel 6tól megy a tévé a másik szobában.
Csütörtökön szó szerint lustálkodtunk csak 10kor keltünk fel szundiztam én is anya fent volt a kutyákat lerendezte. De ha nincs otthon a tesóm akkor tudok aludni tovább.
Mondjuk kimosta rucikat is hogy másnapra az utazáshoz fel tudjuk venni.
Vonatjegyeket még hétfőn megvette anya, így csak péntek reggel jól bereggeliztem a börönd is már előző este a biciklitárolóban volt.
Sokáig törte a fejét jó e a babakocsis utazás de jó volt csak egy baj van az IC nincs erre kialakított hely csak az elővárosi vonatokon pedig anélkül nem tudtam elaludni.
anya kezében voltam több kis gyerekes család is vonatozott lefelé Debrecenbe, nemdohányzóban voltunk de szinte mindenki odavett jegyet telt ház volt, pedig az ünnep előtte napon már szabadnapossá tette az embereket.
Lényeg 11,35ös vonattal 3óra alatt lent voltunk a csatlakozást is beleszámítva.
Piroska vonaton azonnal elaludtam még annak is van babakocsis helye :o:o:o
Végül is 1órát biztosan alukáltam, mert félórát gyalogoltunk be illetve át a falu másik végébe a vasútállomástól egy tollas kocsi hangosbemondója ébresztett fel, ugyanis vidéken tollat gyűjtik a paplanba párnába.
Megérkeztünk lepakoltunk anya ebédelt aztán engem is megetetett, és utána 4kor neki indultunk a temetőnek, mert koszorúkat is hoztunk, Pestről mondván nem lesz nyitva a helyi árus tényleg csak szombaton nyitottak ki ott.
Némi fejlődés indult meg a faluban új szemetes kukák mindenütt a lakóházaknál!!
és még egy bicikliutat építenek a járdához így azt is felújítják vele együtt hamár lúd legyen kövér alapon ( 80as évek óta csak mindenki a maga portája előtt betonozgatta ki a járdát.
És nemcsak a főúton amit ladányi útnak is hívnak, hanem kis Bárándi útnál is a bekötő utat is felújították kocsival be sem lehet menni csak traktorral vagy gumicsizmával.
Még a fűvet is lekaszálták apa rokonai utcája előtt ahova nem épültek házak csak egy nagy legelőféle az vagy kutyafuttató.
Csinált anya a képeket szerencsétlenül a felét amikor gépre rakta át kijelőlt sokat és az egyik nem tetszett, de az összessel együtt törölte ki nemcsak egyedül ááá,
utána jött rá hogy ha sokat jelöl ki akkor vissza kell az egyenkénti jelölésre váltani ha törölni szeretne ááááá
Még vendégháza is let ta falunak, apa tesói szerint fura, erre mondtam nekik hogy ha nincs pl hely akkor ott is megtudunk szállni gyerekestül és sokkal közelebb van a vasútállomáshoz mint ők.
birkanyájat is láttunk kettőt is de anya most nem fotózta le.
Temetőt meg a közelgő halottak napja miatt látogattuk meg mert jobb is ezen a héten már esős idő lesz és szeles is egész héten.
Így már anya nem utazik le majd tavasszal talán, mázlink volt ugyanis a viszonylag jó idő miatt ilyenkor.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.22. 21:43módosítva: 2008.10.22. 21:44
Anya gyorsan lefotózta Zsoltikát apának is, meg amúgyis ritkán készülnek mostanában róla képek megint nőtt anya nem győz neki nacit venni:o:o:o
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.22. 21:39
Nem engedte a 2bejegyzéssel arrébb levőbe berakni anya ezt hozta nektek itt az elmaradt képecske a cipőcskémről és arról ahogyan ülök egyedül nem előre bukva ez is akkor először sikerült:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.22. 21:33
Anya ma nagy serényen lefotózott a reggeli korafejlesztésen 8óra 40re kellett mennünk Zsoltikát elfuvaroztuk a suliba, utána villamosra pattantunk és elmentünk a metróhoz onnan a Klinikákig.
Itt fejlesztenek többek között eza korafejlesztő saját uszija:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.21. 20:34módosítva: 2008.10.22. 21:36
Sziasztok :):)
Anyával elrohantunk Zsoltikával a suliba.
ma anyával akart beszélni bátyókám pszichológusa ez tartott 1órát, én meg anya öléből mindig ki akartam mászni le a földre.
9kor átslatyogtunk ebédbefizetésre, és kiderült nem 1hanem 2havi ebédpénzt kapott anya vissza Zsoltika ingyenessége miatt. határozat szept 5től élt, de addigra már két havi pénzt kellett befizetnünk mire ideért.
Aztán ennek örömére elmentünk a tépőzáras műanyag macitalpas csizmácskákért.
Szépen elbabakocsiztunk a 21es villamos megállójába bő 15percnyi ácsorgás után anya feladta és elindultunk gyalog a Ferenc krtig.
Ilyenkor jó is a felszíni közlekedés ismerete.
Onnan 4es villamossal a végállomásig és utána 1et amelyik villamos jön alapon a Fővárosi MŰv házig Dombóvári út 1be.
ott megkaptam a csizmácskákat és anya gyorsan lestoppolt egy 2009es időpontot február 24-re megyünk ellenőrzésre.
Mintha csak sejteném, mint macska az esőt, tűrőm a takarást nem kapdosom már le, anya örömére lehet tényleg nem kell szemüveg:):)
Aztán elmentünk vissza 4essel ha már babakocsibarát is nem csak mozgássérülteknek,
bokacsizmanézőbe, anya nekem is nézett cipőket de csak 20astól van az meg nekem még hajó.
Sikerült anyának megvenni a megfelelő darabot addig én a babakocsimban szunyókáltam.
elég borsos ára volt, de nagyon kényelmes anya szerint és még egy 20év után fel tudott venni csizmát anya ( 42es méretben is gyártják így végre nagyon vastag bokájára is cipzárosan) lába nem éri végig de annak van akkora bősége, hogy lába elfér szélességben, tud terülni.
Hozott anya képeket is amikor rám volt adva gyógy csizma még ülni is tudtam az ovis széken :):) nem buktam előre anya életében először látott így ülni, meg is örökítette a pillanatot. :):)
Zsoltika is piros pontot hozott haza, holnap ebéd után megyünk érte, ünnepély is lesz nekik aztán 13órakor hozzuk haza. 11nap csend következik suli terén anya örömére is, mert nem kell korán kelnünk!!! :d:d:d:p:p:p:p
Aztán volt még bombatalálás is lezárták a Margit hidat szerencsére, csak a nyugatiig mentünk villamossal, apa közelében voltunk:):)
Ez amúgy az első ilyen üléses képem még sohasem tudtam így ülni azelőtt:O:O
ez a gyógycsizmám amúgy
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.18. 17:41
Sziasztok!!:):):)
Anya ma vette észre vagy most volt a csigánknak is hajlandósága megmutatni, hogy aktív biztosan a napfény miatt is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.17. 20:38
Anya talált egy blogot egy másik ismerőse naplójában szóval ide is berakja nektek hátha valaki még nem olvasta volna végét főleg.
Nagyon drukkol anya nekik hiszen 2éve és 3hónapja még értem izgultak a népek..
http://picibaba.freeblog.hu/ Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.17. 20:32módosítva: 2008.10.17. 20:33
Sziasztok!!! :):):)
Hát történtek a héten meglepő dolgok
Anya lehet megharagította hétfőn a barátunkat, és félő, hogy apa így nem jöhet hamarabb haza:(
Aztán fejlesztéseken elég jól szerepeltem úsztam is szerdán szóval haladunk.
14én orthopedián jártunk anyával és kiderült kell nekem olyan csizmás bigyókat sínes tépőzáras kütyü anya majd lefotózza kedden, amikor elmegyünk a szerkezetért.
Aztán csütörtökön anyával elmentünk az egészséges rendelésre, de még előtte reggel jól ráijesztettem, ugyanis a szerdai alig alvás ami csak a napközbenire értendő, kifáradtam de ilyet anya tőlem még nem látott.
lényeg azt hitte agyvérzésem van vagy valami más nagy bajom van.
nem tértem magamhoz illetve rongy babaként csuklottam össze nem táncikáltam az ágyacskámban sem.
nem dobáltam ki semmit csak szomorúan feküdtem elmélázva nem reagáltam semmire sem, szóval anya be volt tojva.
9óra körül megetett álmomban be is húztam 210et akkor már sejtette annyira nincs is baj.
aztán 11kor kialudtan viháncoltam régi énemmel.
8200grammocska vagyok híztam 120grammot ennyi alig evés után is.
anya nincs megelégedve de a dokik igen, még anyát nyugtatják jó ez is hiszen nem fogyott. :):)
Aztán este maminál szemcseppentésen jártunk, anya megtanulta hogyan kell a szemembe nyomatni a tágító cseppeket.
Pénteken aztán délelőtt elmentünk a szemészetre előtte 3xor cseppentés a jobb és bak szemecskéimbe
fél 12kor be is hívtak anyával, és akkortól alig akartam ránézni a dokinénire, de nagy nehezen megállapította, hogy nem kell szemüveg hanem szigorú takarás, így anya rárakott a szememre egy tapaszt és meglepetésére tűrtem.
Anya fogta kezeimet, aszisztens néni a fejem és a doki néni belevilágított a szemembe.
Aztán hazaértünk negyed kettőre és akkor anya kapott egy rosszhírt, apa tesójának a férje 47évesen elaludt munkába menet, munkásruhában visszadőlt pihenni és soha többet nem ébredt fel :(:(
Apa is hívott minket anya közölte vele a hírt, hát kétszer is visszakérdezett.
Anya rémálma hogy alszanak egymás mellett és apa nem szuszog többé :(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.11. 23:57
Csak nem fértem rá egy képre anya utána engem is lefotózott a babakocsiban Tökön:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.11. 23:55
Itt álltunk amikor hazafelé mentünk anyával
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.11. 21:10módosítva: 2008.10.11. 23:49
Sziasztok, tegnap is ma is utazgatós napunk volt anyáva
l
Történ ugyanis, hogy egy kedves anyuka anya kezébe adott egy pénzes borítékot, amit ma levittünk Tökre.
na mármost ahol mi lakunk ez a Tök nem a szomszédban van, hanem 1óra 30perces utazásra.
Széna térre 40perc amíg a BKv-val babakocsisan kivergődtünk, aztán a 16órás busszal ebben a szép időben ki az őszi erdőbe fel Budakeszire és onnan tovább telkin Budajenőn perbálon át Tökre:):)
Nagyon szép volt az erdő anya többször is ecsetelte hu meg ha...
Aztán megérkeztünk 16óra 51 re Tökre Nyasi néni munkahelye előtt rakott le a buszocska minket babakocsibarát mondanom sem kell.
beszélgettünk anya bekajált addig Nyasi néni fogott engem kapott 1óra szünetet, anyának lelkiismeret furdalása is volt ez miatt hiszen az is pénzveszteség amíg ott voltunk.
szép volt az idő , nagyon hangulatos söröző ez inkább olyan keverék valami mert teraszos olyan bulis traccspartys hely:):) :d:d:d:d
Fotózott is anya , megörökítette hol voltunk:):):p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.09. 09:32
Sziasztok!!
ma két éve hogy ANYA hazahozott a nagypapával kocsin.
Akkor már javában öltöztetett előtte megetetett a kórházban és megkaptam a BCg szurit 1990grammosan
Akkor így néztem ki Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.08. 11:51
Anya elkapta amint éppen a régi rácsvédőm leszakadt madzagjával bíbelődök, fejleszti a finom mozgást és egyben lefoglalja figyelmemet is.
Úszás után vagyunk és teli hassal próbáltam elaludni.
Hajam miatt is kattintott anya, mert ennyire sokról még nem volt képe.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.07. 20:11módosítva: 2008.10.07. 20:26
Sziasztok:)
Ma anyával vagyis velünk sok jó történt.
Anya nem is mert igazán örülni, hanem gyorsan azon gyanakodott, hogy milyen rossz fog történni.
Lényeg reggel elrohantunk a szokásos "Suliba a tömegben" című epizódba.
Sikeresen beadtuk Zsoltikát a suliba és anyával fél 9kor hazaérkeztünk utána reggeliztem egy cumisüvegeset:):)
Anya lerakott pihentem egy adagot közben pakolgatott reggelizett.
Aztán bekapcsolta laptopját és netezett.
12óra után lefeküdt, hogy akkor ő is alszik velem egy sort, még előtte 11kor csengettek.
A postás volt hozta anyának a nem várt pénzt mert kigondolta anya majd talán pénteken.
12kor lefeküdt és nézte a tévét már kapcsolta volna kifelé, amikor a telefonja csörrent meg.
Apa barátja bejelentkezett hozzánk , ugyanis hazaugrott Romániából.
Hu anya nagyon örült azóta is jó kedvű:):)
Kellett már ez is megint feltöltődött. :p:p:p:p:p;)
Zsoltikához siettünk miután megint anya megetetett.
Akkor megint gombóc volt a gyomrában, biztosan bátyókám rosszalkodott a suliban, de nem még ő sem, hanem két piros csillagot egyiket héfőire a másikat a keddi magatartásra kapta.
Végén pedig az is kiderült, hogy nagyon rendben van minden foga!!! :):):)
Anya csinált rólam friss ropogós képeket vasárnap :):):) :d:d:d:d
Nyasi nénitől kaptunk két zsák ruhát kis fiú kutyiért,
és ebben a sapiban fotózott le anya amit Nyasi néni horgolt nekem :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.10.01. 20:30módosítva: 2008.10.01. 20:32
Sziasztok!!! szép estét mindenkinek ás jóó reggelt szép napot akik majd ezután kukkantanak be!!
Anyával ma elmentünk a Péterfybe szemészetre. doki néni csóválta fejét, de tényleg anya annyit volt év elején beteg és utána egyedül maradtunk hogy csak most tudta elintézni vagyis nyár végén az időpontot.
Lényeg pupillatágításra kell visszamennünk és szemcseppezni kell majd október 16án a szemem, és utána való nap 3szor fél óránként így negyed 10kor az első cseppeket adja be anya mert 11re oda is kéne érni.
Fénytörést néz a dokinéni is ha nem jó akkor szemüveges lányka leszek egy ideig.
Anya is 27évig volt éppen akkortól nem kellett szemüveg amióta megfogantam :):):)
Ugye jön a ledolgozós hétvége is 18án és előtte tuttira akkorra rakják péntekre 17re a beszélőt, de anya barátja is jön haza Romániábó,l apához mennénk be 3-asban, erre megint egy futkosás és biztosan odaérjünk fél kettőre de egyek is a vizsgálatok előtt valamit de annyival előtte, hogy ne bukjam ki a kaját!
ÁÁÁÁÁ nem egyszerű anyának már holnap meg áramszünet lesz a lakótelep egyes részein, 8-14óráig és pont anya csak ebben az időpontban ér rá érne rá netezni picit.
Mert ugye laptophoz nem kell áram ez érthető, de nekünk olyan modemünk van még amihez kell az áram is nem elég csak a telefonvonalról leszedni!! :(:(:(
Petráknak ezért anya előző este, vagyis ma kíván boldog névnapot!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.24. 13:48
Sajnos a fekete kutyink ma hajnalban elment örökre :(:(:(
Már a múlt héten is látszott valami nem stimmel vele, nagyon elették előle a kaját is.
Liluka teje apadhatott nagyon el, de a két gombóc az mindig jóllakottan feküdt nah mára már ők sem.
darált husit kaptak jól átfőzve és összetörve apró darabokra hu hogy zabáltak azta pedig tegnap még engedte az anyakutya, hogy szopizzanak.
Még anya felhívja az állatorvost mikortól lehet oltatni mert ezeket nem tudjuk, mivel nincs kis kutyánál tapasztaltunk tappancska ugyanis 3-4hónaposan került hozzánk egy oltáson akkor már túl volt.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.23. 19:12
Sziasztok!!
Anya nagyon elkeskenyedett,
Ugyanis elmentünk a neurológus nénihez akit anya még májusban hajtott fel.
Nagyon le vagyok maradva súlyban mozgásban mindenben legalábbis májús óta alig fejlődtem amikor megvizsgáltak.
De nyáron nem voltak fejlesztések ezért december 9-én anya szülinapján elmegyünk megint a doki nénihez és akkor leszünk okosabbak.
Közben a jobb bokám is nagyon feszes anya kezdheti tornáztatni, ma is nagyon sírtam fájt a lábikóm, azért lábujjhegyezek vele.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.21. 12:15módosítva: 2008.09.21. 12:15
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.21. 12:06módosítva: 2008.09.21. 12:07
Sziasztok!!
Anya végre rólam is csinált fotókat, kirakott a kiságyból, én meg garázdálkodó körútra indultam.
Amit megpillantottam a szőnyegen azt azonnal hajigálni kezdtem, anya meg mutatta it szabad és mit nem.
nagyon nyűgi voltam egész nap erre este már alig kaptam levegőt, hiába szívta anya nem jött semmi.
Aludni is nehezen, de éjfél felé csak sikerült, de felsírtam többször anyut nem hagytam pihenni.
PONT chaten is írta milyen jól alszunk bátyókámmal, de nem betegen.
reggel aztán beindult a Niagara jobb, mintha arcüreggyulladást kapnék etetés előtt anya szörcsögő hangokat hallott, akkor leszívta még alig jött valami aztán evés utántól most 30percenként szívogatja, mert rossz hallani meg én is nyűglődök nem tudok a délutáni alváshoz neki állni.
Itt éppen a harisnyanadrágomat hajigálom, már nem tud anya mozdulatlanul lefényképezni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.20. 14:49
Végre süt a napocska is pesten nem az a rütyvedt kinézetü, hamár hideg van.
itt vannak az 1hónapos kutyikáink,
az egyik nem szerette a fotózást, pedig anya nem vakuzott.
Így csak 2 kis kutya látható a 3ból a képen
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.19. 12:31módosítva: 2008.11.07. 21:19
Anya hozott nektek egy kis hét leírást
8080gramm vagyok nem fogytam szerencsére, heti 3alkalommal megyünk fejlesztőbe anyával
Hát kezdődött a kedd délutánnal, ugyanis megyek nyugodtan egyedül Évikém anyumnál lerakva, Zsoltikához a suliba.
Nah ma mit csinált megint a gyerek, piros pontot kapott, erre kérdezem hol a kabátja, mondja anya nem tudom nézi szegénykém én meg egyre idegesebben beszéltem vele.
Mindenhol átnéztük sehol semmi, biztosan ellopták, mert azóta sem lett meg, és amikor a pulcsija és az esőkabátja maradt ugyanitt azok végig megvoltak.
Anyukámhoz mentünk utána dokinál ültem felírattam a gyógyit amit szedek és fél 9re haza estünk.
Szerdán megint rohanás a suliba hazaértünk lánykámmal fél 9re,nyugodtan megetettem aztán leraktam aludni. Kiültem a konyhába netezni, erre hallom csip csöpp áá,
nézem egy félóra múlva úszik a konyha, kiderült kilyukadt a konyhai radiátor.
Össze-vissza telóztam mit hogyan, mennyiért erre közlik, hogy 30rúgó, de a radiátor csak 10, de előtte engedélyt kell kérjek a közösképviselőtől azzal menjek a távfűtőkhöz és engedjék le a vizet amit 4000ért el is vállalnak, ennyi ugyanis a vízleengedés feltöltés díja, mindez azért mert 1hónappa előbb hött a hideg és fűteni kezdtek.
Végre lenyugodtam sokat sírtam aznap is, mivel mikor történik mindez hát amikor egy darab pasi sincs aki segítsen.
Párom bent, barátunk Romániában szóval....
Nah eljött a csütörtök már úgy keltem fel nah megint mi fog elromlani nem is kellett sokáig várnom, ugyanis bekrepált az 5méteres hosszabbító, zárlatos lett, mosás kellős közepén a villanyórát lecsapta, azt hittem a biztosíték ment ki ( sajnos olvadó van nálunk 46éves a szerkezet)
Körbe telefonáltam megint hogy akkor ki hogy és hol lehet ilyet kapni de nem tudtak segíteni egyáltalán lehet-e még mert billenős van mindenhol már.
Szaladás megint Zsoltikáért aztán a zálogba hogy legyen elosztóra pénzünk ekkor jött az első jó is a héten, ugyanis 800ftal olcsóbban meg tudtam venni az 5méterest:)
Aztán barátunk is írt sms-t majd ha lesz ideje tudunk beszélgetni amikor hazajön.
Aztán telefonáltak a távfűtőtöktől még 2óra 15kor ezek előtt, hogy akkor hétfőn mégiscsak ingyen leengedik a vizet más kért ugyanis így nekem nem kell fizetnem semmit) hogy radiátort kivonják a fűtés forgalomból és a csövet lekupakolják.
Tehát víz nem fog tovább csepegni a lábasba.
Pénteken is jó hírek ugyanis fejlesztés időpont megváltozik így pénteken csak suliból haza és pihenünk fél 4ig.
Kaptam a panonntól is új simkarit ajándékba ez várt a postaládában meg két hivatalos értesítésről papír ezek is biztosan az önkormányzati jöhettek.
11óra 30kor megjelent a környezettanulmányos hát még csak semmit sem kellett kitaláljak annyira romokba került a lakás 1hét alatt felírta a radiátor kilyukadt.
Kérdezte hogy kik tudnak segíteni mondom én segítem anyumékat is,
meg, hogy a rezsit mondom igen kifizetem aztán megy minden a zálogba ha enni is szeretnénk valamit, de most t könnyebb lesz, mert mindent rendeztem és kapok majd Zsoltitól is pénzt ezt mondjuk nem mondtam nekik, mert még mindig szalad valahol a pénze a BV és a posta között.
Meg nem biztos erre Zsoltim hívott megcsípte egy pók nagyon fel van dagadva valamije, allergiás lett a csípésre ezt sem tudta nem tud dolgozni sem szóval most meg ő is...
Erre ezek kután hívott megint valaki hogy nyertem 20ezer ft értékben ajándékcsomagot.
Amúgy a sok rossz után már vártam valami kompenzálás is jöhetne így a mai napunk elég jól sikerült. Zsoltika viselkedése van már csak hátra remélem megint jó lesz..
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.16. 09:22
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.15. 13:09módosítva: 2008.09.15. 13:11
Sziasztok:)
Anya még múlt héten szerdán elment telekszomszédunk fiához velem ( gyors oda-vissza rohangálás volt) beszélgettek anyáék 22éve ismerik ugyanis egymást, van hogy évekig nem találkoznak, idén valahogy megint összefonódnak a dolgaik.
Aztán eljött a péntek anya el akart menni a Keletihez, hogy a zálogból kiváltsa a gyűrűjét, erre kb az Astoriánál meghallotta, hogy cseng a telefonja.
Ati volt anya annyira örült ennek a hívásnak ( ugyanis azt hitte apa telefonál délelőtt csak ő szokott minket hívni) örült volna ha apa is hívja szóval..
Visszafordultunk a Blahától 30-40perc alatt értünk a lakáshoz és anyát minket ott várt a ház előtt apa barátja.
Állítólag most külföldön van valahol, azért nem vette fel a telefont sem, mert sajnos a hívott fél is fizet ha mobilon hívják ááááá :@:@
Anya szervezkedik már, hogy tudjanak beszélgetni ha kell kéri az ottani fülke számot és felhívja anya vonalasról::):):)
csak fél órát volt fent ( 1órát lett volna ha előbb érkezünk meg) de mindig ez van ha semmi dolog senki nem hív fel minket, ha van akkor meg mindenki keres minket.
Mondjuk annyira fel tudja anya kedvét dobni a váratlan találkozás beszélgetés.
Szombat, vasárnap is nagyon jól telt.
Zsoltikáról is jó hírek vannak, ugyanis már suli szerte beszélik nagyon okos a bátyókám és figyel is.
Igazgatónéni ült lent a földszinten amikor anyát meglátta ( anya azt hitte nah megint rosszalkodott a gyerek) de nem ám, hanem milyen okos anyuka meg ügyes:):)
Anya ma hétfőn egy hosszabbat értekezett a suli pszichonénivel
Zsoltikának oda is kell majd járnia lehet nem sulin belül hanem, amikor kimegyünk utána anya a szomszéd utcába hordja majd a nevelési tanácsadóba a nénihez.
Aztán rohantunk haza, ettem utána meg a fejlesztőnénihez mentünk.
Jövőhéttől változnak a dolgaink, ugyanis hétfőn intenzív mozgásterápia 3/410kor, 9re anya biztosan nem ér oda a Mester utcából, ha Zsoltikát elvisszük suliba.
kedden anya visz neurológus nénihez ( ez szerencsére nem heti szinten van)
csütörtökön 13óra 30ra hord majd ezentúl amit hétfőn csináltunk értelmi fejlesztésre és pénteken 10óra 20ra úszás hidroterápia.
közben minden nap reggel és délután rohanás a tesómhoz. ezen a héten csütkor pedig súlymérésen leszünk délután aztán rohanás tesómhoz a suliba de közben az etetésem is legyen megoldva.
És akkor még apához is megyünk hó végén látógatóba aznap pénteken nem nagyon lesz pihenő futkározás hegyek de utána pihenő lesz hétvégén:):)
Anya hozott telkes képeket is Zsoltikáról
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.10. 09:20
Sziasztok!!
Anya tegnap szülőin volt, így csak ma van energiája naplómat írogatni tovább
2napja bátyókámhoz mentünk a suliba, szépen mendegéltünk hazafelé a suli oldalánál éppen elértük a társasházat ami mellette van erre csörömpölés és a 8.emeleti lakásból ( amit ma is látott anya amint felnézett nincs benne üveg)
kizuhant egy ablaktábla, rajtunk kivül egy kutyás hölgy és egy üres babakocsis anyuka állt.
először a járdára zuhant és egyre közelebb a többi darab a babakocsimhoz, anya úgy rántott hátra mert az apróbb szilánkok is súlyos sérülést okozhatnak.
Szóval anya mint egy testőr védelmezett minket Zsoltika a háta mögé húzódott.Anya gyorsan rámhajolt megnézte nincse szilánk rajltam és azonnal visszafelé mentünk a gyalogátkelőhelyhez nem is m együnk azóta a Mester utca páratlan oldalán
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.08. 14:34
Szóval tegnap anyáék kimentek a jó melegben a telekre!!!
Mivel sírok a mélyvíztől, mamához átvitt és cserélt Zsoltikával.
12óra 20ra értek ki a telekre, jól átszámozták a volánbuszokat erre anya nem mert felszállni és gyalogolhatták lefelé a két volánbuszmergállót a csepeli kékházig.
Papa már ott várta őket a kocsival ( ugyanis nincs érvényes műszakija és csak addig merészkedik a föld végégig.
Nagyon szupi volt anya szerint kint ( minden gondját a Budapest tábla végében hagyta, de tényleg csak akkor jutottak eszébe a rossz dolgok amikor beértek a köves útra ahogy apa mondaná.
Sajnos nem sikerült kibékülnie apa barájával sem vagyis írt sms-t anya de nem reagált rá Ati.
Anya volt a hibás ( nem kellett volna csak egy szimpla sms-t nem leszúróst írnia)
Zsoltika is sokat játszott anya megnézegette a ház előtti platzott ki is vihet majd legközelebb ha jó lesz még az idő, mert füves és nem gazosodott el ( tavaly apa nyírta le a nádakat.
Papa ápolja meg a szomszédaink is segítenek neki:):)
Anya sokat beszélgetett velük rólunk sokat kérdeztek ugyanis Joli néniék, akkor ők is elmondták amit meg mi nem tudtunk hiszen anya 1év 1hete nem volt kint.
Tiszta szanatórium amikor kimegyünk oda, minden gondja elszáll anyának vagy beugrik egy láthatatlan fiókba. :):):d:d:d
szept 8án megint időhiányhurokba kerültünk ma már elkezdőtek a fejlesztések nekem is.
Anya szakadó esőben loholt velünk ( pedig előbb indulunk, de ilyenkor ezer tonna ember)
ronggyá ázott esernyővel.
8előtt 5perccel értünk be Zsoltikával.
anya már nem kísérhette fel velem így csak puszi és el is köszöntünk Zsoltikától.
Aztán loholás haza, mert nagyon éhes voltam erre elaludtam evés helyett az ágyamban amíg anya megcsinálta kaját így csak 10óra15kor ettem aztán szaladás a fejlesztőbe ott meg kitalálta a fejlesztőnéni hogy intenzív mozgás terápia is kéne nekem, szóval két fejlesztés helyett 3romra fog anya hordani, de szólt legkésőbb 15órakor már indulnunk kell Zsoltikához.
jah csak közben én is éhes vagyok ám el is aludtam éppen most is szundítok kaja helyett, mert anya mire beért kidőltem a fejlesztéstől
és akkor megint rohanás vár ránk mert anya picit hagy aludni, hogy ne legyek nyűgős.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.04. 18:09
Itt van még egy kép szóval ez volt a házavatón a vendég fogadó platz.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.04. 18:05módosítva: 2008.09.04. 18:06
Sziasztok
Anya megint gyomorideggel közelít most már a suli felé is,
Ugyanis Zsoltika szófogadatlan az iskolában és belázad ha rászólnak.
Lényeg anya és mama is elbeszélgetett vele és megbeszélték, ha bűntetésbe kerül az órákon, akkor se Scoobydoo se mese se nagyihoz nem mehet fel.
Anya ma már elsírta magát az osztályteremben, mert egyszerűen nem érti miért csinálja ezt Zsoltika.
Hiszen nem kap édességet, nem halmozza el anya semmivel csak pici dolgokat kap ha megérdemli.
De érzi anya kell a pszichonéni megint, ma ezt is elintézte megyünk megint péntekenként fél 5től fél 6ig Zsuzsa nénihez; de most a Ferenc krt-ra ( így csak felpattanunk a 21es villamosra és elmegyünk a végállomásig és begyaloglunk a Mária utcába:):):)
Kispest messzebb volna most a Mester utca miatt.
Anyának máris kell egy tartalék táskát vennie, mert szakad el ( ma raktak csak bele tanszert ááááá)a kutyás.
Anya hozott rólam is újabb képeket:):)
Csinált egy jó üzletet is, ugyanis eladta apa laptopját, a barátjuknak
és még egy
2od foku hőségriasztás lesz egész hétvégén keddig, ugyanis 35-37fokok is lehetnek és ilyen még szeptemberben nem volt amióta meteorlógia van:o:o:o:o:o
Mindenki vegyen vigyen magával folyadékot is igyon sokat.
Imádok a betonon mozgolódni anya meg nem győzőtt futkosni utánam nehogy fejjel előre essek a szintkülönbségnél
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.04. 17:29
Sziasztok!!!:):)
Bátyókám évnyítóján megérkezett a legfiatalabb családtagunk is Kornélka:)
3450grammosan és 52cm-sen:)
Anya hugát és a picit ma 4én 3nappal szülés után hazaengedték , de előtte nem szóltak ám hogy csak 3nap és nem 4.
Így szegények kapkodva mindent összepakoltak aztán nagyinkhoz mentek át, mert ott fognak még egy ideig lakni.
Anya odaadja nekik Zsoltika régi babakocsiját( amit ma fedezett fel, hogy könnyebb mint a mostani kocsim.:):o:o:o:o
Hozott anya Kornélkáról képecskét.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.09.01. 10:42
Sziasztok!!!
Anyával tegnap leruccantunk a barátainkhoz, egy kis feltöltődésre, anya lelkének ez már nagyon kellett, az előtte álló iskolakezdés miatt.
Ugyanis minden olyan kavalkád még ( nem a fejében hanem a Zsoltika sulijában)
ott voltunk fél 6tól negyed 8ig:)
Igaziból csak úgy váratlanul megjelentünk ( anya hívta őket egész nap, mert megtalálta az 5hónapja valahogy megbúvó vincsit meg vittünk nekik olyan kávét amit anya nem iszik meg.
Ma szept-1én pedig évnyítóztunk 7óra 40re értünk Zsoltika sulijához ott tudtuk meg, hogy melyik osztályba fog járni a bátyókám, névsort olvastak fel valamikor aug. végén lett a beosztás.
Amíg nem volt hivatalosan semmi addig nagyon sírtam mindentől megijedtem a sok gyerek hu olyan hangzavar volt, Még anyának is belefájdult a feje elszokott ő már ezektől 13éve:):)
Azt hittem anya ott hagy majd :o:o:o:o
Aztán anyának a 3.emelet is azta akkora ott a 3emeleti magasság mint nálunk a 4.emelet szóval majd kiköpte a tüdejét, szegény elsősöket felrakták oda nehogy megszökdössenek véletlenül./ tényleg így van mert néha az új iskolások hazamennének főleg az elsősök félősek ovi után)
Anyának könnyek szöktek a szemébe, ugyanis ezt sem láthatta apa, anya egyedül csinálja végig a fontos dolgainkat.:(:(
Annak nagyon örült, hogy az a tanítónéni lesz az ofője akinél anya tavasszal bemutató órán volt:):):)
Minden tankönyv és füzet ingyen lesz ( majd a borítókat kell megvegye anya rá)
Ma meg a héten derül ki mi az a sok minden amit kell vennünk ugyanis anya semmit nem vett meg ( így felesleges dolog nem akad majd) Tisztasági csomagot már megzacskózta elrakott egy adagot az is kell majd.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.28. 12:54
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.28. 12:53
Anya ma tüzetesebben megvizsgálta a 9napos kutyikat,
ekkor vette észre, hogy a fekete kiskutyinak az egyik tappancskája fehér:):)
Itt van az eredmény:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.28. 12:49
Sziasztok!
Anya végre lefotózta a pudingos fejem, ugyanis eszébe jutott apa még így soha sem látott, hogy kanalas evés után milyen vagyok.
Nagyon tátogattam a számat a pudingra. :):)
Anya már azt is tudja, hogy csak szobahőmérsékletüen szabad ennem, mert ha hidegen eszem félremegy nem tudom korrigálni csak meleg kajával a levegővételt és a nyelést.
Anya térde is sokkal jobban van már, még nem is szedi rá amit a dokibácsi javasolt és nincs fájdalom amikor ül ilyen is 8hete nem volt.:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.26. 21:37módosítva: 2008.08.26. 21:48
Sziasztok!!!:):)
Hétvégénk pihenősen alakult anyával csak ketten és ugye az 5kutyika is:)
Anya ma kedden elment az ÁEK.be ( állami egészségügyi központba)
12re ment és 14órakor sorra is került megint utolsónak.
Porckopása van anyának sajnos ( és ez is tud nagyon fájni)
Én hízogatok szépen nagyim szerint
És még egy már napok üta felállok az ágyacskámban és mondogatom enni hamm.ű
Reggel még a fejlesztőnénik is keresték anyát, így már ez is letudva anya hétfőn és pénteken fog hordani fejlesztésekre.
Délelőtt.Zsoltikát elvisszük a sukliba és hétfőnként 10ig fejlesztésen leszünk, és csak 11felé érünk haza egy újabbevésre szóval 7előtt már kajolni fogk mert különben hulla éhes leszek Zsoltika suliba vitele után és én nem tudok ám nyilvánosan enni sajna.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.20. 11:03
Sziasztok kellemes pihenést akik nyaralnak!!:):)
Anya tegnap kiment, hogy dolgát elvégezze a fürdőszobában, erre Liluka feküdt a vécé melett a takin és fura hangok szürődtek ki tőle.
3 kiskutya született 19én éjjel vagy hajnal felé, de olyan csendben voltak, hogy semmit sem hallott anya a szülésből.
Liluka nagyon jó anya, Tappancstól bevédi a kuyzikat de anyától nem.
Úgy szalad kajálni, hogy anya addig vigyáz a picurkákra.
2-5kg között lesznek felnőtt korukra szóval kis testüek palotapincsik:)
Aztán délelőtt apa is végre felhívott minket, gyorsan amit lehetett a kutyikat is anya megbeszélte 5perc alatt.
Vrátuk még hétfőre apa barátját anyáék ágy amiatt, de aznap nem jött.
Erre 15,40kor csengettek a kaputelefonon, anya majdnem elküldte az anyjába / azt hitte megint szorólaposok)
Meglepetésére Ati volt, felszaladt megcsinálni visszaugrasztani a görgőket a kiinyitható ágyon. Amit anya 3óra alatt se, azt Ati 5perc alatt helyrehozta.!!:):d:p:p:p:
Szóval a tegnapi napunk jól telt aztán este még anya leszaladt kajáért, mert ugye a mai nap szünnap semmi nincs nyitva a közelben.
Hozott anya képeket is a kutyikról.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.17. 16:08
Anya még 15-én mégegyszer felhívta a barátait, nehogy koppanjon, hogy akkor lesz-e összejövetel buli vagy sem.
Délutánra voltunk hivatalosak.
Előtte anya bevásárolt sütiket és innivalót, mert ez olyan hozd a kaját buli volt.
De tényleg így annyira sok kaja lett hogy a felét sem ettünk meg.
fél 5körül értünk le. Sok kisgyerek is volt Zsoltika korosztálya.
Gyerekek anya csodálkozására( azt hitte ha fúj a szél és nincs annyira meleg nem pancsizik senki)
ehez képest a gyerekek pancsikoltak a medencében:o:o:o
Anyának elég jó dolga volt, mert mindig jöttek a lányok és elvettek anyától de azért anya a fülét rajtam tartotta.
Este 10ig voltunk ott anya hiába rakott le aludni áá semmi álmosság nem volt.:o:o
Kint is sokat voltunk gyerekekkel táncikáltunk
Házigazda a gyerekekkel kiment sütögetni tüzet raktak szupi volt a hangulat.
Anya is jobban érezte magukat velük már nem olyan mint régen, hogy könnyen barátkozik ismeretlen emberekkel.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.17. 15:29módosítva: 2008.08.17. 15:31
Anya végre eljutott a megfelelő dokihoz.
Elment 2órát ült a dokira várva és még aznap sikerült még az SZTK-ba is eljutnia.
hát ott is várt és éppen este 8 előtt behívták ott is utolsónak.
Hát kiderült lehet a térdszalaggal van valami baja anyának, vagy a térde ugrott kis helyéből, de majd 21-én röntgen után kiderül. Ugyanis anyának megint mennie kell a dokihoz. addig is kapott egy zacskó gyógyszert a lábára. Krémpakolás a térdére és gyógyi, hogy ne fájjon annyira.:):)
Aznap délelőtt anya megvette Zsoltika táskáját egy kutyisat és kapott egy Karib tenger kalózais tolltartót 5ezerből kijött ahogy előre tervezte.:):)
Este elköszöntünk zsoltikától, mert mamáék kiviték a telekre a bátyókámat mi majd talán, ha anyának nem fog fájni a térde, akkor 19-én kinézünk a telekre.:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.10. 17:21
Sziasztok!!
Ma két éve hogy anya el kezdte írni rólam rólunk a naplót:):)
ma lustizós napunk volt, ugyanis anya egész nap pihentette a buci térdét..
Előtte nap 2éve, hogy már nem az intezív osztályon alukáltam hanem a sima hízlaldában:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.08. 22:33
Anya ma megint megbizonyosodott nekünk le kell menni nagyon hamarosan vidékre csak apa hazajöhessen végre.:):):
Ott mindig olyan elvagyunk a barátainknál.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.08. 22:28
Anya olyan szépen lehelyezett bátyókám mellé, nagyon élveztem nem is sírtam amikor elillant a gépért.:):):d:d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.08. 22:24
Anya le is rakott a fübe annyira meleg volt, de most naciban zokniban,
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.08. 22:21
Mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk anyával:):)!!!!
Huha képzeljétek anyának nagyon szét van a térde, ezért alig alszik óránként kel a térdüzelet romokban bucisodik meg minden.
Erre már a sokaidik visszaalváskor hallotta, hogy csörög a telefonja és apa barátja hívott menjünk le hozzájuk egy villámlátogatsára.
zsoltika pancsizott a medencében , én meg füveztem megint egy jót anya végre képeket is csinált rólunk:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.08. 21:22
Sziasztok!!:):)
Anyával tegnap elrobogtunk bátyókámmal együtt.
Elég sokat kellett várjunk, de megérte anya végre ültetett és nem fektetett a vályús mérlegbe és 300grammot híztam!!:):)
Szept 18-ra kaptunk újabb időpontot is.
Aztán mentünk át nagyimhoz 3után. Zsoltikát anya otthagyta, mert lementünk a barátainkhoz vidékre.
félm 6ra értünk le hozzájuk, anya odaadta apa hivatalos papírjait végre nekik ( intézzük az ügyvédet):):)
Nagyom jót játszottam mindent megvizsgáltam; addig anyáék is jó hangulatban dumálgattak és a házigazdák elsőnek főztek a gázukon.:)
Anya viszont fogyott már 13kg-ot még 24-et kell neki és akkor eélri a célját 80kg lesz.Zsoltika sem hízott semmit szerencsére és megint jó rá a tavaly már kinőtt nacija:):)
Addig nagyimhoz átment anyáék bátyja és Zsoltika ennek nagyon örült:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.04. 22:16
Aug 5.re
Minden Kristinek Boldog névnapot kívánunk!! :):)
lehet anya nem tud jönni, így még 4én köszönti őket:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.08.02. 14:33módosítva: 2008.08.02. 14:37
Sziasztok!!
Anyának lehet tönkre megy a térde, tegnap is alig tudott lefelé menni a lépcsőn miközben engem cipelt a babakocsival.
Ez a hét elég lagymatag volt egyik részről, ugyanakkor összeverődött a család apa rokonaival is sikerült anyának beszélnie.
Ugyanis apát elviszik Debrecenbe és csak aug 11én hozzák haza ( így any még a hanját is nélkülözni kényszerül):(:(
Apa barátjának még a telefonja is tönkre ment:(
Közben anya kábeltvéseket is felhívta mert 2hónapja nem küldenek számlát bátyókám plusz mesecsatornáiról.
( azért ne egyben kelljen sokat fizetni ugye( erre közökték anyával akkor márcsak szeptben kapja meg egy összegben ááá:(:(
Anya pedig havonta hívogatta őket és mindig szólt, hogy küldhetnék a csekket:@:@
Fotókat most nem csinált anya, mert bánatára még nagyimék is melóznak hétvégén / de legalább mamának ez több pénzt jelent/ ( Zsoltikát nem tudta felvinni hozzájuk) még velük sem beszélhet anya, mert fáradtak any ameg nem akarja terhelni őket a saját dolgaival.
Jöhetne picit hamarabb is az eső, mint kedd, mert már nagyon meleg van, újra be kellett indítsa anya a légkondit.
Én is alig tudok elaludni a melegtől anya este ig járatta a légkondit, hogy el tudjunk aludni.
Ablakot hiába nyitotta ki semmit sem hűlt a lakásunk, még melegebb lett semmi szél szóval brrr...:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.30. 11:39
A bomba miatt a családunk is összejött még papa is és anyáék bátyja is meglátogatott minket:):)
Ugyanis papa telken lakik csak néha jár haza, anyáék bátyja meg soha sem lakott velük( papa gyereke csak)
7órakor már mehetett papa vissza este a munkaterületére dolgozni, ugyanis ő a Boráros térnél dolgozik a régi malom épülteére felügyelnek, meg a gépekre is, mert lakásokká alakítják át az épületet, többlakásos társasházikó lesz a 9.kerület belsejében:)
Végre anya róla is tudott velem együtt fotózni.
Aztán este 6tól fél 9ig a körzetinél ült a receptekre várva már akkor elfogyott a sorszám, de anya nem adta fel , ugyanis csak tegnap délután tudott mama vigyázni ránk reggel senki sem ér rá anyán kivül.
létfontosságu gyógyszere fogyott ki anyának ezért volt annyira fontos a recept.
Anya ha nem szedi akár 1napig is a gyógyit azonnal fojtogatja a pajzsmirigy:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.29. 10:23
Sziasztok anyával ma mentünk volna be bátyókám sulijához
Erre már tegnap bemondták
vaskapu utca Tóth Kálmán utca sarkán egy 2tonnás 2világhábórús bombát találtak
Anya erre gyorsan felhívta papánkat, mert ő meg ott dolgozik a közelben örködik egy építkezésen.
Szóval 16ezer embert küldenek el az 1kmres sugarú körből nem fog járni a HÉV ( csepeli) 1es villamos
jMég az APEH iroda sem nyit ki a vaskapu utcai,
pest megyei levéltár sem.
Mi meg egy nappal elhalasztjuk megint az időpont megnézést nagyon nem esik bele a közlekedési útvonalunkba)
Nah másik akik ma Balcsira mennek a déliből eléggé kusza lett a közlekedés, mert hajnali 5óra 53perckor lszakadt egy felső vezeték a sínre ami visszavezette az áramot így megbolodította a gépeket. Sok vonat kimaradt Budafok-Háros Kelenföld között.
(infórádiót hallgat anya ők frissen első kézből mondják be az aktuális híreket)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.28. 10:45módosítva: 2008.07.28. 10:46
Sziasztok mindenkinek szép napot hetet kívánunk anyával!!
Még a rádióban is bemondták akik erre a hétre időzítették, vagy kaptak szabit mázlijuk van:):):)
Hétvégénk pihenős villámlátogatósra sikerült megint.
Ugyanis szombaton pihengettünk délutánig, anya elpakolta sok kimosott rucit.
Közben kitalálta nézzünk le a barátainkhoz, úgyis 2hétig nem fognak ráérni annyi a melójuk.
Anya vitt megint pár meglepit nekik ( telefonon azért beszélgetnek) Jó sok kislánnyal játszottam 4en is voltak anya erre nem is számított, az egyikük különösen érdeklődött utánam amíg anya elszaladt a közeli boltba üditőkért, addig vele játszottam.
Vasárnap otthon voltunk megint estig, akkor anyával elszaladtunk Zsoltikáért, mert nagyink hétközben dolgozik.
Szabolcsoknak Boldog névnapot kívánunk!!!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.26. 14:41
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk anyával!!
Boldog névnapot minden Annának és Anikónak!!!:d:d:d:d:d:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:58
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:55
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:51
Itt Andianya kislányával vagyok :d:d:d:d:d
Nagyon bejöttek nekem a gyerekek állítólag még meg is pusziltam a kisfiát( anya még soha sem látta hogy puszit adtam volna bárkinek is de most cuppanóst) csak akkor vadászta le az akciós salit így lekéste. nagyon kedvesek voltak anyának meg égesta pofája, hogy babafelvigyázásra használta a barátait :$:$
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:43
itt pihetünk az árnyékban a pléden:):)
Én meg közben körbámászkáltam imádtam a füvet, amikor anya odavitt a balcsihoz égtelen ordibálásba kezdtem, anya visszarakott a fűre, rögtön elhallgattam.:o:o:o:p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:39
Itt találkoztunk a strand melletti étterem előtt:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.20. 22:37
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy napot, reggelt ki amikor olvassa és nézegeti a naplót!!:):)
Július 19-én a 7óra 55-el lemnetünk Balatonkenesére egy baba-mama talira végülis csak 2anyukával taliztunk délelőtt.Nagyon szimpik voltak anyának és nekem is, Zsoltikát a hidegvíz miatt anya nem vitte le, mert biztosan ott álltunk volna a napon egész nap és anya hajkurászta volna bátyókámat.
450ft volt a belépő és még csomagmegörzés is volt, így anya ígénybe is vette, margit szigeten bevált, nem izgulta agyon magát hogy ha mégis a vízhez mentünk volna az értékekért.
Anyának annyira érzékeny a bőre, hogy lekente magát mégis megégett a válla.
4ig voltunk a strandon, anya meghívta a barátait fincsi gyrostálakra, jót piknekzetek aztán pakoltunk össze, mert 16óra 25kor jött, volna a vonat,d e pechünkre 30percet késett, de akkor is megérte, mert nem a Délibe ment a vonat, hanem át a déli összekötőn így nem kellett plusz 50 percet metróznunk, hanem Kőbánya-Kispesten le a vonatról és este 8-ra értünk haza, mert a dög vonat a végére 40percet késett, pedig nyár van Balcsi anya nem is értette akkor mit csináltak a vonattal áááááááááááá:@:@
Jobban szerettem a fűben császkálni
itt elaludtam anyának ezzel sem volt gondja azt hitte idén már nehezebben fog menni:o:o:o
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.16. 22:55
Sziasztok mindenkinek szép estét reggelt:):):)
Ma anyával elmentünk a nagyimhoz.
Előtte két napig ki sem dugtuk az orrunkat annyira vacak idő volt í( meg anya belegonsolt hogy fel kéne hoznia minket az esőben már el is ment a kedve a lemeneteltől) nálunk nincs lift ezért mindig többször át kell gondolnia dolgokat, hogy ne kelljen annyiszor fordulni hanem egy le és felmenetellel megoldjuk a cipekedést.
Hát ma elmentünk a mamához és anya lerakott minket, hogy elmenjen bevásárolni.
anya 8ra ért hozzánk vissza annyi kajcsit vett.
nagy meglepetés érte, Ugyanis amit eddig csak próbálkoztam zat ma végre is hajtottam
nagyimék nagyszobai ágyára szépen magamtól semmi segítséggel felmásztam. Múlthéten még látszott rajtam hogy csak valamibe kapaszkodva menne( de az ágyon ugye nincs kapaszkodó)
Ma ezt is megérte anya majd kiugrott a bőréből, Lassan márcsak el kéne indulnom mondjuk őszre minden mozgásfázison végig lépegettem már így ez az utolsó amit nagymozgásban most meg kéne tanulnom.:):)d:d:p:p.:p:p
Anya elpityeregte magát azt hitte sohasem fog eljönni ez a pillanat aztán 1héten belül hopp:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.10. 19:41
Itt nagyban üldögélek apa barátainál az ágyon és nagyon lefoglal a telefon töltő imádom még mindig a zsinórokat.
anya gyorsan lefotózott mielőtt észrevettem volna.:):):d:d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.10. 19:31módosítva: 2008.07.10. 19:35
Voltunk anyával és tesómmal ellenőrzésen pÉTERFYBEN
Jól el is késtünk ugyanis anyának csak a dátum maradt a fejében ( naná hogy nem írta fel sehova az órát amikor menni kellett volna dél helyett 1re értünk oda)
Mindenem megnézte a dokinéni addig tesóm vigyázott a babakocsimra kint a padon a folyósón.
11fogam van emberek jól megszámolta dokinénim ezt is, Anya végre jó hírekkel látványos fejlődési szakaszökat mesélhetett el rólam, hogy tapsolok márciusban ez még nem ment, akkor végre szek kanállal pudingot is darabost egyelőre nem.
Lényeg kedden anya jó kedvvel vitt haza minket, de sajnos egy kisebb rossz is történt aznap
Ugyanis anya megkínált teával ( nem cumisüvegből mert az mindig félrenyeléssel végződik) hanem a nagy üvegből tudjátok ama bizonyos teás üveg nagy nyílásu, mint egy pohár, és itt meg is történt amire anya nem volt elkészülve, egyik kortynál annyira félrenyeltem, hogy már rézta ki belőlem a teát, és milyen jó, hogy még kórházon belül voltunk, Azonnal bevillant neki hiszen akkor fel a 3.ra és leszívják a teát ugyanis már bugyborékolt a a folyadék bennem. kikapott a babakocsiból és rázta kifelé belőlem fejjel előre döntve és szólítgatott, hogy Évi.
Pont itt tanították meg 1,5éve hogyan menthet meg anya, ha ilyen baj történik.
Még mindig kapkodós vagyok, pedig anya csak egy korty folyadékot ad mindig.
Amint a lépcsőfelé fordult felsírtam, felnyösziztem, most látott először bátyókám levegő után kapkodni.
Meg is ijedt nagyon.
Szóval sajnos megitathatlan vagyok még mindig csak sűrű kaját tudom kicumizni:(
Ugyanis másra is figyelek már, ezért csak otthon tud anya biztonsággal megitatni.
Még nagyinak sem mondta el ezt..
Otthon is mindenkit kiküld, hogy hallja a lélegzetvételem és a jó ritmusban kínálja az innivalót.
Ezekután tényleg nagyon kell fülelnie.
Hiába vagyok két évesnél is idősebb ez még mindig problémás ez az itatás dolog, anya fog is szólni hogy már megint félre nyeltem áááá.
Ilyenkor anya rájön messze vagyok még a közösségbe adástól, a szociális dolgaim is ezt mutatják anya majd elmondja neurólogus néninek is ezt mert ez aggasztja anyát miért vagyok még mindig félrenyelős mondjuk 2-3havonta egyszer de ez is sok:(
Szptemberben MRI vizygálat is lesz altatásban anya ettől is be van tojva utálja ha altatnak.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.10. 19:21
Sziasztok!!
Még kedden eghívást kaptunk Atitól apa barátjától, mivel anya elég sokat búval bélelt, hogy menjünk le még korareggel Monorra.
Közben majdnem nem jött össze, aztán mégis.
lényeg fél 10kor már lent voltunk vicces, hogy bátyómnak sokkal többe volt az út oda, mint anyának:o:o
Anya amúgy azért is tétovázott, mert belegondolt mit is tudna egy 7éves csinálni egy kupi közepén ( még mindig újítják a házat mert teljes átalakítás megy végbe)
Erre kellemesen csalódott Zsoltikában egy tünemény volt a bátyókám, még anyának kellett keresgélnie annyira elvolt a kertben.
Ezzel anyának végérvényesen vidék felé fordult a kedve, ugyanis annyira ragaszkodott eddig a pesti lakásunkhoz, erre Zsoltika nagyon jól érezte magát lent.
apa rokonainál szófogadtalan volt néha, itt meg semmi.
Vittünk váltó rucikat is így anya nem is törödött vele mibe fekszik vagy nem a tesóm:)
Én is nem voltam annyira nyűgi, de a friss levegő annyira kiütött, hogy amikor félkettőre itthon voltunk el is ájultam 3órára csak fél 5után ébredtem fel:d:d:d:d:
Apa viccesen meg is jegyezte még a végén odaszokunk, de anya vigyáz erre is, nehogy megunjanak minket csak 2-3hetente teszünk egy villámlátogatást, nehogy feltartsuk őket.
és akkor a képek :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.05. 13:49
Hát nem látni a két legújabb bejgyzést valami történt a babaszobával nah mindegy anya ezt is berakja aztán majd ha látható lesz az egyiket kitörli, mert kétszer rakta be a rucximat nélkülem ( egyzserűen nemlátnia bejegyzést ááááááá
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.05. 13:38
Itt a rucika így könnyebben kapta le anya, mert valahogy ma nem akartam moell lenni áááá:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.05. 13:30
Itt vagyok a rucikámban amit pár bejegyzéssel előbb alig látnia kiságyamban.
De ezt is csak harcok árán tudta anya rajtam lefotózni:o:o:o:o
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.05. 13:23
Ebben a fürdőruciban leszek anyával amikor elmegyünk Balatonkenesére pancsikolni és találkozni anya chates ismerőseivel:):):)
Ezt a rucit egy nagyon kedves anyuka adta anyának és idén jó is lett rám:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.05. 13:21
Sziasztok nah végre anya lekapott a géppel.
De nagyon nem akartam ám model lenni!!!!
Nagyon küzdött anya, hogy az új rucikáimban lefotózzon.
Ugyanis nem néztem bele a gépbe meg hátat fordítottam szóval ezért nem készülnek rólam újabban képek.
Bátyókám haját is megmutatja nektek ebből lesz majd az Obi van Kenobi frizura!!:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.07.04. 20:58módosítva: 2008.07.04. 20:58
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk!!!:d:d:d
Tegnap anyával elzarádokotunk az egészséges rendelésre.
megúsztam egy szurit hétfőn 7-én, ugyanis májús 5én a dokibácsi azzal bocsátott utunkra a gasztrón ha anyuka hízik nem kell július 7-én megjelenniük.
erre 7600grammra híztam ezzel a kevés evéssel is ÉS A SOK MOZGÁSOM ellenére is.ú
Anya nagyon örült ennek nagyim is mondta ez a lány kicombosodott.
Már néha eszek darabosat ( debrecenit nah mert kolbász az kell már:):)
aztán végre kanállal is hajlandó vagyok enni, de csak ha etetnek, lényeg két rendes evés között már hízlaló csokivanilia pudingokat is elfogyasztok.!!!:d:d:d
Közben anya felfedezte, hogy le tudom magamról szedni a pelenkát, ha nincs rajtam body!!:):):)
Szerdán 2-án benézett hozzánk apa barátja is szóval az a nap is csúscs szupi volt!!:):)
interneten megrendelte anya a júliusi babatalira a vonatjegyet és tegnap azt is elhozta a nyugatiból egyelőre csak ott vannak kioszkok amikbe csak a jegykódot kell beütni ( neten fizetett anya) és ott helyben kinyomtatja gép:)
Családipótlékra is ráült Cegléd ( tulajdonképpen a gyesecskémre lenne már kíváncsi anya ezért mérges amúgy. de 2éve nem csináltak velünk ilyet aztán kiderült egész pestmegye és Budapest szívott csak a jövőhéten hétfőn vagy kedden érkezik rá a bankszámlákra a pénz pedig tövény íja elő akik bankosan kéri annak 3án ott kell legyen rajta lovetta!!!:@:@:@
Zyoltikát ma is felvittük nagyinkhoz, de mama dolgozik holnap, így anya hugija vigyáz Zsoltikára. Mi meg pihenhetünk 10óráig ugyanis ha nincs otthon bátyóm akkor eddig alszok nem ébreszt fel senki:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.30. 11:46módosítva: 2008.06.30. 11:48
Sziasztok!!!
Hát péntektől szépen lehetett alukálni a lakásban anya be sem indította a klímát!!
Papának is adott anya kölcsön pénzt, szóval mindig kapunk valakitől vissza.
Nagyiékhoz vittük fel Zsoltikát üldögélt anya a hüviben, addig én felfedeztem a lakás rejtelmeit, ott valahogy több az érdekes dolog.ez már hagyomány nálunk mindig a nagyinál jobb lenni felfedező útilag.:):):p:p:p:p Ott mindent megkostólok már, az erős csípős szaftos pörit is képzeljétek, Anya meg csak nézi, hogy ott ez is lecsússzant, jó csal pár falatka de nem öklendeztem. Ez is hagyomány a nagyiknál minden finom, de ha anya hazahozza akkor már biza nem fincsi. Anya idősebbik hugija is íg volt ezzel 2évesen ám.
Megvártuk amíg nagyink bevásárol ( babakocsit nem vitt anya így maradtunk a lakásban, mert nem tudott volna segíteni mamikánknak sajnios) Ugyanis papa elment még mielőtt mama lement volna a cuccokért a boltba.
Erre anya amikor mami végzett elhatározta, hogy csak úgy lenézünk megint Monorra.
Nagyon jól tette így utólag nézve. Szerencsénkre elmentek a munkások a barátainktó,l mire leértünk pont volt egy 1,5óra holtidő ( még a párja sem volt otthon)
Anya jókat beszélgetett apa barátjával. Vittünk nekik megint meglepiket, anya soha sem szeret üres kézzel menni ha valahova utazunk.
Egyszerűen felüdülés neki ha lemegyünk hozzájuk. Teljesen lenyugszik mint egy szanatóriumban.
Képek készültek, de nem rólam majd ma anya tényleg fotóz engem is:)
Szombat, vasárnap pihenéses takarítós ruhakimosósra sikerült. este 7 után mentünk Zsoltikért,
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.25. 23:18
Sziasztok pont ma vagyok 25.hónapos 06.25-én:)
Anya még hétfőn elszaladt és megrendelte a klímát ( hazaszállítást kérte)
nagyon szupi egy pici láda akkor mint egy nagy Bőrönd. mobilklíma ugyanis nem fogyaszt sokat bár pörgeti a villany órát de anya leste és nem tekeri a nagy számlálót annyira.
Hétvégre picit hűl a levegő, ugyanis bár 30fok lesz nappal, de hajnalra pesten is 14-17fokra hűl le vasárnap a levegő nem 25fok éjjel is áááá:s:s:s
Sajnos annyira meleg volt és van is, hogy csak így lehet elaludni ha 26fokra kihűti anya nagyszobát.
hétfőn más helyekre is szaladt anya, segített egy anyukának akivel már 5éve imserik egymást még Zsoltika volt picike amikor együtt szánkóztak az anyuka gyerekeivel.
Zsoltikának tegnap nagyi levágta a haját de csak elől:):)
Anya végre lefotózott a nyári rucikámban is.
Egészséges rendelésre is csak ezen a héten megyünk a múl theti nátha miatt.
na de ezt is elfújta már a szél...
Apánál is volt anya, sok mindent meg tudtak beszélni, ha minden jól megy 2év múlva legkésőbb költözünk vidékre.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.20. 12:22
Sziasztok mindenkinek szép nyarat kívánunk anyával:):):)!!!!!!
Hát alig voltunk ezen a héten valahol is, erre benáthásodtam aztán anya is.
még éjjel is leszívta az orrocskámat mert nem bírta hallgatni, hogy olyan furán veszem a levegőt, és a légzésfigyelőt is újra üzembe helyezte.
elsőnek nem is jöt semmi aztán megindult a dolog, anya örömére így arcüreggyulladás elhárítva.
erre alig aludt el anya a kuyták szűköltek legalábbis Lilu, hát erre össze vannak ragadva Tappancskával mint két sziámi kutya egymásnak háttal ( így derült ki tüzel a lánykutyánk, pedig tavaly nem kellett neki Tappancska, anya el is határozta megműtetti Tappancskát)
mivel nem tudjuk a kutyakölyköket is eltartani amíg apa nincs velünk.
( ezért sem gondolta anya hogy lehet is bármi a kuytáink között mert decemebrben még nagyon ellenséges volt Lilu Tappanccsal és akkor láthatóbb jelei voltak Liluka dolgának is.
majd hétvégén fényképez anya.
Kellemes hétévégét mindenkinek:):)
Végre meleg van
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.14. 10:31
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.14. 10:19
Itt vőlegény volt bátyókám, mert egy egész műsort adtak le a nagy csoportosok:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.14. 10:17
Sziasztok!!!
Június 12-én elballagott bátyókám az oviból. 4évnyi oviba járás után sulis lesz ősszel.
Anya szomi volt picikét, mert hát megint elmúlt egy időszak.
Ezentúl hétközben velünk fog lakni Zsoltika és megfordula dolog hétvégén megy át nagyinkhoz.
Szóval nagyim is szomorú volt picit, mert 4év ott lakás az nem kevés anyának az akkori munkahelye miatt alakult így a dolog és apa dolgai miatt. aztán meg amikor már hazajöhetett volna akkor meg nagyon rossz lett zsoltika így nem bolygattuk meg a dolgot.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.11. 13:09
Itt valamit megláthattam és nagyon belemerültem a nézegetésbe:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.11. 13:06
Anyával is megörökítettek minket:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.11. 13:03
Itt a füben mászást gyakorlom.:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.11. 13:01
itt a medencével vagyok látható "csak" ilyen pici a medence.
közben jön a rossz idő anya hallgatta az időjárást.
ma este nyugaton már esni fog ez eső:(:(
Ma megyünk nagyimhoz előtte papához is.
Bátyókámat ma moziba viszi nagyi, mi meg ünneplüt veszünk a holnapi ovis ballagásra.
Pénteken megy utoljára oviba Zsoltika.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.11. 12:29
Sziasztok anya sok képet hozott végre!!!:):)
Tegnapi napunk reggel 7:20 vonattal lementünk Monorra.
Hát annyit nem voltunk 1éve a szabadban mint kedden.
reggel 8tól este 10ig a levegőn.
Apa barátja meghívott minket, ne szomorkodjon anya a lakásban, háznézőbe.
Felújításhegyek várnak még rájuk, de anyát ez cseppet sem zavarta. Füvet gereblyézett, miután a kipurcant fűnyíró helyébe vettek egy másikat, amíg a régebbit meg nem javítják a kötelező fűnyírást meg kell csinálni.
benti munka helyett ( lehet miattunk a kintit kezdték meg)
Medence felállítás miatt kellett terepet rendezni,
Annyit nevettek anyék viccelődtek, én meg annyit homkoztam életem első homokjában( medence alá a a fólia alá kellett hogy egyenes legyen)
beton oszlop kidöntés is volt, hát nagyon tetszett.
kavicsoztam is, és majdnem felálltam egyhelyből kapaszkodás nélkül.
anya volt a pincér is ha már a fiúk dolgoztak, hordta nekik szaporán az innivalókat.
Azért i voltunk ennyit oda, mert anya tudta ma sajnos nem lesz fejlesztés, így a kezemet a természetes anyagokkal is fejlesszem.:):):)
elsőnek megszeppentem a fűtől, mert még sohasem tapogattam és nem mászkáltam a fűben.
jó is volt ám mert semmibe nem mentem bele jól ápolt udvar volt ahoz képest, hogy azt is rendezni kell. anya sem ment bele semmi,( telken sokkal hamarabb előfordulna ám az ilyesmi papa nem pakolássza el a szerszámokat meg amúgyis a régi szögek is.
itt egy homokozós kép:):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.08. 13:13
Sziasztok kellemes vasárnapot!!:):):)
Anyával és bátyókámmal elmegyünk nagyikánkhoz ebédre.
Szombat este anyát felhívták a barátai és meghívták végre ahol most laknak, így kedden megynk vidékre hozzájuk:):):)
Ma képeket is tesz fel anya.
jövőhéten csak úszásra megyünk, mert elmarad az értelmi, mivel fejlesztőnéninel sürgős dolgai akadtak.
De pótlások lesznek utána való héten megyünk több órára is.
Akkor majd este jönnek a képek is:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.02. 14:30
Sajnos nem híztam egy árva grammot sem, így biztosan megyünk július 7-én a gasztróra egy vérvételre is.:(:(
nah de még mindig ama bizonyos kábellel:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.02. 14:28
kábelhuzogatós napom volt a zsinegek kábelek mindenféle vezetékek a kedvenceim újabban és a golyóstollak.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.02. 14:26
Sziasztok!!!:):)
Végre Hétfő anyával megyünk a postára 4óra felé.
Lényeg délelőtt végre megjöttek a szerelők és bekötötték a mesecsaztornákat pluszban( mert volt már 3 alapból)
Hát ahogy anya sejtette nem ment simán ez sem, sok kábelt kellett kicserélniük mire sikerült a digitális dobozka bekötése.
Bátyókámnak innentől fogva digitálisan jönnek a csatornák de nemcsak a mesék.
anya le is csekkolta a meséket hát tényleg sokkal jobbak mint az eddigiek.
ugyanis az egyiken eléggé brutal mesék szoktak menni, innentől fogva nézheti Zsoltika a spongyabobot is:):)
régi kábeleket anya odaadta nekem és végre csinált fotókat is nah ettől azonnal abba hagytam a sírást :)
Hurcibáltam mint a Snoopy-ban a kiskölök a rongyókáját
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.06.02. 14:16
Sziasztok!!:):):)
Anya végre jött leírni ami szombaton illetve a hétvégén történt.
Pénteken segített költözködni délután a barátainak, nagyon jól érezte magát addig mi nagyinknál voltunk egy csomót alukáltam:):)
Szombaton nagy napra ébredtünk, de előtte anya kitakarított pancsikáztunk is aztán ebédeltünk és írény 13órára a köraszülöttek napjára, elég nyűgi voltam, másztam volna lefelé a földre, de anya még nem engedte nem úgy voltam ruházkodva.
Találkozott a fődokibácsival is megköszönte az életmentésemet nekik ( hát elsírta magát hiába telt el 2év még mindig könnyes lesz ha a régi képeket nézeget,/
sajnos csak a végére értünk oda anyáékkal, a sok dolog miatt, de annál nagyobb szeretettel fogadták Évikét többen megismertek minket, olyanok is akiket anya máég sohasem látott, ezekszerint tényleg nagyon sokan olvassák a naplónkat.
Még a gépet is elfelejtette elővenni annyira izgult aztán az egyik nővérke szólt anyának, hogy menjenek fel az intenzívre mert nagyon vártak minket:):)
Hát anya elsőre a régihelyemen nézelődött és ott egy 880grammos picike alukált.
Anya nagyon meglepősött, mert alig volt lélegeztetve talán csak két pici baba( én 1hónapig azzal az erős géppel)
Hát ezekszerint ezért volt csoda, hogy életben maradtam.
Még akit anya nem szeretett az a dokibácsi is emlegetett minket6 ekkor derült ki hogy én voltam az első nagy esete 2éve) szóval ezért volt fura anyával, nem azért mert nem bírta fejét.:o:o
Aztán 2kor elmentünk hazafelé a nagy melegben
vasárnap nagyinál voltunk de csak a zuhi után így egy picit enyhűlt a hőség.
közben náthásodom sajnos reméli anya csak ijesztget a nátha és nem a nyári influenza első jelei.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.29. 10:17
Sziasztok!!
Anyának nehéz a szíve, mert elköltöznek vidékre a barátaink.(
Aminek örül is mert nagyobb lakásuk lesz, csak így alig fognak találkozni.:(:(:(
Apa is mondta gyorsan adjuk el a lakásunkat és költözzünk a közelükbe.:):):):)
Közben anya volt a SOTE 2-en és tényleg lesz koraszülöttek napja májús 31-én nyílt nap lesz az intenzívosztályon is:):):d:d:p:p
Anya kétéve nem tudta ugyanis megköszönni nekik amit értem tettek az orvosok, olyan gyorsan vittek át a Péterfybe aztán márcsak ott tudta leróni a köszönetet.
Ma megyünk egészséges rendelésre fél 2-re hát anya nagyon kiváncsi híztam-e egyáltalán, mert márcsak 3szor kajálok néha 4-szer, viszont sokkal nagyobb adagokban.:):)
Majd este megírja az adatokat is.
Vasárnap meg már június lesz nagyon szalad az idő, de menjen is, mert hamarabb jöhet haza apa.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.28. 13:49módosítva: 2008.05.28. 13:50
itt vam az elmaradt képecske bátyókámról:):)
Anya majd fényképez engem is, de olyan hőség van emberek alukáltam ma is sokat.
Megyünk anyával fejlesztésre majd arról is beszámol itt.
MINDENKINEK KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A SZÜLINAPI GRATUKAT!!!!:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.26. 20:56
Sziasztok!!
Hát tegnap 2éves öreglányka lettem.
dupla ünnep volt, mert gyereknap is.
Anyáékkal délelőtt eltipegtünk a nagyihoz, anya ott hagyott minket, mert elszaladt a tortáért.
Aztán 1óra felé visszaért hozzánk.
nagyiéknak jobban ízlett a mostani oroszkrémtorta, mint a a februári amit Zsoltikának rendeltek anyáék.
Anya felidézte a 2évvel ezelőtti történéseket is.
Fel is pattantak a szemei hajnali 4óra 25perckor.
Zsoltikával délután 3kor elmntek gyereknapozni.
Nagyon nyűgi voltam meg a tömeg és a sok várakozás sejtése miatt anya jobbnak látta, ha nagyimnál alukálok amit 2,5órával le is tudtam.
Ugráló vár volt az első program, 20perc várakozás után sorra is kerültelk anyáék.
Utólag tényleg jó döntés volt engem el sem vinni oda; nagyon meleg volt.
Kiugrálta magát bátyókám írány a DM utána felmentek arcfestésre közben amíg ott voltak bementek a kisállat kereskedésbe halacskákat hüllőket pókokat nézegetni.
Végre sorra kerültek és Zsoltika királyfi szeretett volna lenni; kapott is egy szupi koronát a homlokára.
Utána fagyiztak és a kinti koncerteket hallgatták aztán siettek haza, hogy apával is tudjanak beszélgetni.
Rólam megint nem készült kép de Zsoltikáról igen anya majd berakja ide.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.22. 13:10
Sziasztok szép napot estét mindenkinek!!:):)
Anyával délelőtt elmentünk kedden a fejlődés neura Sote 1-re.
Előtte nagy zuhi volt így szerencsére előttünk senki máskor eze gyerekes anyuka.
Lényeg bementünk a labirintusos helyre alaksoron át lehet odajutni.
Anya minden papírkámat beadta, dokinéni nagyon kedves volt anya nem is emlékezett rá hogy ilyen, mert bátyókámat hordta sokéig oda.
őt hívta be de anya lecsapott rá, hogy Én vagyok a fontosabb; mert nagyon koraszülött voltam kellett már így neurológus néni.
Svábhegyről nem hívták anyut, költözködtek ígérték majd erre semmi.
Konduktor néni is van itt; megnézte a lábacskáimat tornáztatni egyáltalán nem kell, hanem gyógycipőt kell csináltatni anyának a lábaimra lazák az izmaim, nagyon kifordulnak, mint egy balett táncosnak amikor kitekeri a lábát.
Apa is hívott minket anya jobb kedvre derült.:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.18. 11:50
Sziasztok!!:d:d:d:d:d:d
Anyával elmentünk erre az anyajegyes dologra, de mire odaértünk elfogyott a sorszám.
Anya nagyon mérges volt, velünk nem tud ott lenni reggeltől kajáztatás után a legjobb akkor kibírjuk bátyókámmal sokáig teli hassal.
Lényeg anya keresett pénzest mert van két anyajegye is ami elég furi:(:(
Ma állítólag családi hétvége van a Margit szigeten de oda nincs kedve kimenni velünk,
határon vagyok nátha ügyileg tegnap be volt dugulva az orrom ma meg nem mégis furin veszek levegőt.Jah meg pénz is ugye biztosan mindenre amit lát bátyókám fel menne és anya nem tud két felé szakadni.
Amúgy zsoltikának jöt tesz a pihenés a sarka megint nagyon fáj.
tegnap is elmentünk és alig várta hogy hazaérjünk:O:O:O:O:O
Mondta is anyának hogy ő nem unatkozik jó otthon lenni:):):)
Nagyinkhoz megyünk inkább tegnap is melózott sokáig lehet még ma is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 22:23
itt van amin átmentünk anyával nemrég újították fel.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 22:22
Anyával még egy újat is kipróbáltam ma, mert át kellett menni a másik oldalra és ma nem volt kedve a metróaluljáróhoz, hanem a gyorsforgalmi felletzti felüljárón mentünk a túloldalra a lakótelepre.
Háttérben az Üllői út
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 22:16
Itt anyával sétálunk hazafelé. ma ugyanis úgy dönött anyukám, hogy legyalogoljuk a metró utat.:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 21:55
Itt a napocska féynét szerettem volna elkapni:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 21:53
Anya ezt a sapicskát vette ma nekem 48cm így is nagy ám de csak ez az egy picike volt
És még egy fantasztikus hír ma tapsoltam a villamoson de anya kérésére nem bambultam mint máskor:):):)d:d:d:d:d
Jah anya bekapcsolta a tévét; hát csak szörnyűségek voltak benne még egy földrengés Kínában és más egyébb katasztrófák
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.14. 21:32
Sziasztok!!
Anyával délelőtt befizettük bátyókámnak az ebédet az oviba, márcsak június 16ig ovizik.
Aztán anyával emnetünk rucikat venni ( tulajdonképpen csak egy sapiért ugrottunk be/ Hát anyának elállt a szája is a csodálkozástól tényleg a piciknek is már olyan nacik vannak mint a felnőtteknek, főleg anya csak álmodhat amit én már hordhatok lekéne ugyanis fogynia sok kg-ot.
Zsoltika is kapott egy ruhaegyüttest.
Aztán délután elmentünk a korafejlesztőbe is.
anyának segített a fejlesztőnéni közben meg el kellett mennünk a teremből anya erre nézi a tatyóját biztosan most fogja valaki ekresni.
Erre apa kereste is sé siekrült beszélnéük telefonon/ mobilt engedték hívni pedug az sokkal drágább mint ha vonalson beszélgettek volna anya hamar el is búcsúzott apától, hogy ne fogyjon apa pénze/
Közben én a fejlesztőnénivel annyira elvoltam, hogy már nem sírtam ha nála hagyott anya.
Amúgy vásárláskor is meg mindehol ha bemegyünk sírok hisztizek ki kell mennünk újabban gyorsan mindenhonnan, nah a fejlesztésen meg fordítva sírok ha el kell jönnünk:o:o:o:o
:):):):):d:d:d
Itt nagyon mahinálok Zsoltika ágyán találtam valamit
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.10. 22:32módosítva: 2008.05.11. 15:19
Sziasztok!!!!
Sok mindent történt a héten.
Először is már sokat lépegetek a butorok mentén mint mászok.
Aztán már beszélgetek is anyával végre mondta anya hogy gyere én meg ré hogy gyeje anya:d:d:):):)
Aztán apa írt levelet anyának ( anya érezte nem pesten van apa),
bátyókámat kereste a régi neurológus néni, de anya beajálott hozzá engem, ugyanis nekem kell az után követés, Zsoltikának van már másik neurológus a hiperaktivítása miatt.
2kgot is fogyott bátyókám látszik nem anyáék tömték csokival, hanem apa.
Így is 38kg Zsoltika 7évesen 145cm-el.
Anya majd májús 20án visz el a dokinénihez úgyis kellett neurológus, mert Svábhegy óta nem volt, azt mondták majd hívnak vagy keresnek minket levélben, de 2évesen így is lezártak volna, szóval az emelt családi miatt kell csak ő bírálhatkja el jogosultak vagyunk-e rá még.
Majd anya csinál már képeket, de ma is lemaradt a nagy fogásról mire odaért a géppel lemésztam az ágytetejéről :(
Mindeninek Kellemes hévégét kívánunk!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.05. 19:50módosítva: 2008.05.05. 19:53
Sziasztok!!!!
Anya ma nem hozott képeket, de jó híreket igen.
Ugyanis anyával voltam gaszgtrón.
2,5óra várakozás után hívtak be minket ( 10óra 40re volt időpontunk tehát 1körül)
és egy nagyon kedves dokibácsi vizsgált meg. nagyon tetszett vigyorogtam rá akkor sírtam amikor elment anyutól.
Kiderült nincs semmi komolyabb dolgom, így ma nem volt vérvétel, majd július 7-én.
Ezt azért úsztam meg, mert 1hete végre ha mennyiségben nem is de az egyedüli evések adagja növekedett, de csak 600-700at eszek így is egy nap még
haladékot kaptunk anyával.
megnézika vérem speckó vizsgálatokra is, mert a pajzsmirigyem jól működik.:):):):d:d:d
Utána elmentünk a postára számlákat befizetni, utána bolt és fél 3ra értünk haza én kaja nélkül beájultam az ágyikómba így csak este 6kor ettem a 2-at.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.01. 23:11
Itt pedig már nagyon ficeregtem az ágyban.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.01. 23:09
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.01. 23:08
Itt meg anya egy kaparászásra letzt figyelmes erre ez a kép tárult elé ahogy a baldachint félre tolva kukucskáltam kifelé és az ágyukat kaparésztam itt alszom mellettük ugyanis.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.01. 23:06
Itt is próbálkozom a dologgal, pont elállítottam valamit a gépen.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.05.01. 23:03
Sziasztok szép estét kívánok mindenkinek:):):)
Anya hozott sok képet rólam
itt anyu hugijával laptopznék vagy mi:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.26. 19:26
Itt zsoltikának adott anya hogy közösen legyünk együtt a képen én meg piszkáltam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.26. 19:23
Itt a Szarka amit anya gyorsan lefotózott és még bele is fordult a gépbe :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.26. 18:14
Itt ebédelünk Zsoltikával
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.26. 18:12
Sziasztok mindenkinek szép napot kellemes hétvégét!!
Ervineknek Boldog névnapot kívánok!!!:d:d.d:d:d:d:d.p:p:p:p:
Ma kivételesen délelőtt mentünk anyával és bátyókámmal egy körsétára. Anya megmmutatta Zsoltikának hova fog suliba járni ősztől volt tanítás is ma a munkanap miatt itt ledolgzzák van ahol nem a jövőhét pénteket.
Visszafelé bementünka Lurdy házba ( jah mert Mester utcába kell járjon tesókám 30percre tőlünk járművel ( BKV) amúgy lenne kb 10perc kocsival/ csak nem reggel a dugóban)
Lényeg 3átszállással lehet csak odamenni.
Ilyenkor anya sajnálja hogy nem szemben jár majd suliba zsoltika ez 5perc volna a 4.ről legyalogolással együtt.
Körbejártuk as Lurdyt belülről rég volt anya is így jól is jött, mert ott is felfedezett újdonságokat, Zsoltikának vett egy pizsamaoverallt micimackósat és egy számolós fejlesztős játékot
Sok képet hozott rólunk és még egy szarkát is sikerült lözelről lefotózni éppen belenézett a gépbe.:):)
. Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.24. 23:46
Képzeljétek anya ma ment be bátyókám szobájába és egy poszméh volt bent de nem tudni hogy jöhetett be vagyis igen de picit volt csak nyitva az ablak és lent hevert a földön.
Anya bezárva tartja zsoltika szobáját ez volt a szerencsém nagyszobábóé repült be.
Meg is csíphetett volna amíg anya kint volt a konyhában.
Nézte mi lehet hát nagyobb volt sokkal mint egy légy nah akkor meg is ijedt tőle..
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.24. 22:49módosítva: 2008.04.24. 23:37
Sziasztok!!!
Jelentem Évike hízott
Több mint 20dkg-ot és ma pakolt ki nekem kaksit szóval igazi hízás mi lenne ha sokat enne és még egy ingyen vannak a hízlalói 74cm hosszú a csajocskám!!!! 7410grammra 7120grammról, 43cm a feje és 45cma mellkas.
Másik kisfiamat beírattam ma a sulijába és ezt kapjátok ki ingyen lesz az össze tankönyv és füzet neki!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És még egy mivel nem a körzeti suliba fog járni; még azt is elintéztem leadtam a beíratós papírkáit és még egy érdekesség!!
Ide fognak járni jégkorcsolyázni ahol lakunk a Lobogó utcába állandóan nyüstölt télen hogy szeretne, na itt ingyen korizhat egy évig nem úszás lesz nekik 1elsőben, az majd 2.ban lesz úszás szóval jó kis sportot fogott ki. Milyen jó, hogy nem mentem vele korizni valahogy halogattam, erre tessék a sors megoldotta helyettem.
12fős osztályba fog jáérni nem 15fősbe még jobb.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.23. 19:29
Sziasztok mindenkinek szép napot és estét mindenkinek!!!
Minden Bélának Boldog névnapot kívánok!!!:):):):)
Nagypapámnak is ma van anya fel mis köszöntötte délután.
Voltunk fejlesztésen és képzeljétek az egyik játék amivel régebben jól elvoltam el kezdtem sírni megijedtem a sok zajos dologtól rajta és nem féltem a hintázó műanyag krokin egyensúlyfejlesztő játék)
Egy régebbi dekorációs kavicsokkal is ma annyit tudtam játszani vagyis érdekelt!!!!:d:d:d:d:d Tudjátok olyan átlátszó üvegből van és többnyirre kék színű.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.22. 22:31
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!
Ma délelőtt 11től anyával elintéztük a gyes-t 2,5óra alatt. Akkor futás haza anya megetetett közben játszottam evés után. Akkor szaladtunk apához és egy jót beszélgettek anyával, én meg csavargattam apa orrát, és apáztam örült nekünk nagyon, pedg anya azt hitte majd mérges lesz rá, mert azt kérte anyától ne vigyen be hozzá.
Lényeg anya és apa mindent meg tudtak beszélni gyorsan.
aztán anyával hazajöttünk és akkor felhívta a nagynénimet aki 20hetes várandós és jól van a picurkája és jó nagy baba lesz!!:):)
És a nap fénypontja most elsőnek ettem 240et életemben jó sűrűt kalóriásat!!!!:):):)
Anya nem győzött büfiztetni, félt hogy kibukom a felesleget.
nagyot viháncoltam utána az ágyamban és nemrég aludtam el este fél 10kor.
Majd lesznek képek is holnap!!!:d:d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.19. 23:05
Itt pedig anya rajta kapott amint az ágyam alatt bújkálok és pakolászok!!!!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.19. 23:03
hahó
Sziasztok mindenkinek szép hétvégét kívánok!!!
Anya hozott egy igazán érdekes felvételt ( vagyis akik követik a naplónkat azoknak érdekes lehet)
Ma nagyimnál lépegettem az ágymentén, anyának sikerült elcsípnie ezt is.:):):):):):p:p:p:p:p:p
Mindjárt 23hónapos leszek!!
Andiknak utólag is Boldog névnapot kívánok!!!
Emmáknak meg mára!!!
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/Evikebaba/?action=view¤t=vikelpeget003.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.16. 10:55
Itt pedig már ledobálom és gyakorolom a guggolást is!!!:):):):p:p:p
Anya örömére sokat javult a náthám, már nem volt bedugulva az orrom éjjelről nappalra. Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.16. 10:51
Sziasztok szép napot, estét ki mikor olvassa.
Anya hozott nektek tegnap esti képeket is , így duhajkodom anyáék ágyán
itt éppen feltuszkolok egy türcsit.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.15. 19:29módosítva: 2008.04.16. 10:53
Sziasztok!!
nah ma jó sok eső hullott Pestre. Álmos voltam egésznap így csak késő délután tudta anya levinni a kutyákat. Pont felébredtem ezért kenguruban vitt le velük.
Lényeg soha többet nem visz abban anya, mert majdnem megfulladt ennek az újnak máshol vannka párntok és pont anya nyaki részét nyomta és a 4.re is nehezebb felvinni engem mint simán.:(:(
Anya egy másik helyen ez írta a napunkról
"Végre minden papírkám megvan erre kéne nekik a magányögdíjas is hát persze, hogy nem találtam.
Valamikor 3éve a munkahelyem eldobálta valahol a gyedből is vonják na de nem hagyom hogy gyesből ne.
Lényeg ezen a héten már semmit nem tudok intézni GYES ileg
Végén tényleg 30napra apadt az előnyöm, tudta az aranyos ügyintézőnk miért kell annyira hamar a munkahelyi papírkákat kiküldeni.
Kisfiamnál ugye még megvolt meg akkor munkahely csak átvezette a dolgokat és kész, de most ááááá.
Lényeg drága otp küldi is a kötvény másolatomat / hiszen el is égehetett volna meg más dolgok/ ezért csúszik az intézkedésem..
Szakad az eső jelen pillantban is.
Így Évikét is meg tudom gyógyítani legalább nem náthásan viszem be "
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.13. 22:41
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!!:):):)
Anya ügyeletet tartott velünk ugyanis bátyókámnak gyomorrontása volt.:d:d:d:d:d:d:d:d
Én pedig náthás vagyok!!
Ami nem olyan nagy baj. csak nem kapok rendesen levegőt és a másik aéig van így étvágyam :(:(:(:(:(
Ma képeket nem csinált anya ugyanis egész nap a gyógyításunkon fáradozott.
Este 6ig aludtunk ( közben etetés és orrleszívás, Zsoltika csak pirítóst ehetett egésznap) :d
Akik betegek jobbulást mindenkinek!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.12. 14:18
Itt pedig az elém rakosgatott dolgokkal foglalkoztam behatóbban, még a sírást is elfelejtettem annyira:):d:p:p:p:p:p:p:p:p.p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.12. 14:15módosítva: 2008.04.12. 14:15
Sziasztok mindenkinek KELLEMES HÉTVÉGÉT KÍVÁNOK!!!
GYULÁKNAK GYÚSZIKNAK BOLDOG NÉVNAPOT!!!!
Anyával tegnap vizes mozgás fejlesztésen voltunk. nem féltem a víztől inkább az nem tetszett, hogy el kellett jönnünk,
Fogacskáim sdzáma is gyarapszik nagyon nyomulnak a rágó fogaim hátul, ettől eléggé nyűgi vagyok mostanában.
Viszont este már olyan szinten voltam, hogy anya berakott az etetőszékbe ha már sehol nem akartam megnyugodni.
erre ott is sírtam amíg anya mindenféle dolgot odapakolt nekem aztán megnyugodtam:):):)
Anyának ma már sokkal jobb a kedve:d:d:d:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.09. 19:48
Anyával ma is rohangálósra sikerült a napunk.
Kiderült ugyanis, hogy Zsoltika beszédfogyatékos( ezt kaptuk meg még hivatalosan)
Lényeg erre ma ebédbefizetéskor kapott ezmiatt 50%os ebédtámogatás:D:D:D
Nah erre anya beindult és végig kérdezte de nem kapott egyelőre választ hogy akkor emelt családi pótlék jár-e rá.
Holnap a dokinéninkre rátelefoná
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.09. 18:36módosítva: 2008.04.09. 18:36
Itt egy tegnapi álldogálós kép már a konyhában is a székeknél ezt csinálom :):)
közben meg anya hallotta BKV sztrájk lesz 18án pénteken egész nap
Akkor biza elmarad a fejlesztésem a fenébe:(:( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.08. 23:41módosítva: 2008.04.08. 23:44
Hozott anya egy jó hírt!!
Erre vár már vagy féléve
Ugyanis Képzeljétek álltam egy macikát átölelve magamtól a semminek támaszkodva vagyis úgy álltam mint anyáék a felnőttek fél percig aztán lehuppantam
Szóval lehetséges hogy mire nyár lesz elindulok és győzzőn anya elkapni:):)/mindent nagyimnál kezdek el amúgy!!!!!)
és még egy hír ittam 50ml Kyr gyümölcs ivójoghurtot az ízlett anya végre elkedzheti a normális kajákat kínálni.:):)
Kaptam szép rucikat is egy szupi kabátot amit vagy 2évig tudok hordani és egy melegítőegyüttest kapucnisat.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.06. 22:32
Sziasztok
Mostanában anya szomorú apa miatt már nincs velünk majd ír a naplómba is ha lesz valami:(::(
Elég sokat sírdogáltam szombaton
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.03. 20:29módosítva: 2008.04.03. 20:34
Sziasztok mindenkinek szép napot estét!!!!:d:d
Boldog névnapot a Ricsiknek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:d:d:p:p:p:):):):):):):);););)
Anyával tegnap korafejlesztőben voltunk!!!
Nagyon sokat fejlődtem a gyógypedagógus néni szerint!!::):):):)
Anya nagy örömére nem össze-vissza cikáztam mászkálva hanem koncetráltam a feladataimra diókat dobáltam bele egy dobozba és próbálkoztam teli kézzel felállni.:):)
Vidáman telt a fejlesztés jól el is fáradtam.
ma meg taliztunk egy anyukával és picikéjével jó messze onnan ahol lakunk.
Anya pedig ezt kapta ma gmailen.
Jó hír azoknak akiknek korababájuk lesz a jövőben és menteni kell.
Lendvai Barnabás - PCA
magam részére
Tisztelt Támogatónk!
Ezúton értesítjük, hogy a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat
rohamkocsijainak működtetéséhez szükséges finanszírozási szerződés aláírásra
került.
Köszönjük, hogy gondolattal és tettekkel ismételten segítségünkre volt,
amely hozzájárult a kritikus helyzet megoldódásához.
Reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk támogatására, amellyel
hozzájárulhatunk a koraszülöttek és újszülöttek életben maradásához és az
elérhető legjobb életminőség biztosításához.
Hálás köszönettel
Dr. Somogyvári Zsolt
szakmai vezető
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.04.01. 17:31
Anya talált még képeket apa fényképezőjéről:):)
Nyílt napon volt anya addig apával játszottam otthon.
bátyókámnak jó sulija lesz hát 30perces útra készülünk anyával jobb lenne itt szemben járhatna Zsoltika. De ott legalább kis létszámú osztályok vannak.Anya ennek nagyon örült egy órán is részt vett a padok nagyon szupik és nincs tartójuk; tehát nem lehet semmit a padba rakni, így nem fog semmit benne hagyni Zsoltika!!!! :d:d:d :d:d
Amúgy visszajött picit az étvágyam anya örömére, kicselez engem így sikerült visszatornázni egy picit.
És még egy most 2évre kapjuk meg anyával a közgyógyigazolványomat így anyának csak 2010ben kell szaladnia intézkedni ha még szükség lesz rá.
tavaly csak 1évre volt igazolványom és plusz támogatást is kaptam a nem evéseim miatt mivel plusz hízlalóka kell kapjak már lassan 1éve.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.31. 11:15
Anya még egy képet talált ám itt már nem akartan hogy lefotózzon, vagyis nagyon érdekelt a fényképezőgép a kezében.
újabban megkostolóm azt amit érdekel tárgy ( 3szor fordult ez elő még eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 23:27
itt pedig egyedül de még sem és jobban látszik hol is üldögélek ám:)
nah ez mellettinél kártyáztak az öregek:):)
Itt éppen azt nézem hogy ledobtam a játékomat és lent van a földön.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 23:21módosítva: 2008.03.30. 23:31
Itt anyával az asztalkán kirándulós asztalka az erdőben.:):)
Papa pénztárcáját izgi ledobni de nagyon:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 23:17
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 23:12
itt anyáékkal együtt
babakocsin volt a fényképezőgép a napfénytetőn.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 23:09
Sziasztok bagolykodik anya mint régen!!
Óraátállítástól még tovább van fent.
Mai napunk is jól telt.
Apa elment a dolgára reggel mi meg addig anyával játszottunk elsőnek reggeliztem.
Aztán kimosta anya a rucikat.
Addigra apa hazaért és egy ebéd után kimentünk sétálni olyan szép idő volt.
Elmentünk csaptelepért az Obiba. kutyikat kikötötte apa egy bodé mellé.
10perc után csapteleppel a babakocsimban. nagy sétába fogtunk le az Ady Endrén be a kiserdőbe ami a 9.kerületet és a 19.et válassza el.
ezer darab kutya
Tappancs kutyánk meg szökött volna megint, tavasz van és hiába jól tartjuk nem tiudom mi ez nála.
Lényeg kiértünk az erdőben található focipályához egyik padnál kártyáztak az öregek olyan jó kis hangulat volt kint ott is sok kutyás volt apa el is szaladt tappansckáért mert megint szökésben volt.
Én pedig az asztalon mászkáltam és dobáltam lefelé a játékomat meg apa pénztárcáját is:)
Aztán visszasétáltunk teljesen ahol lakunk pont a másik végébe az egy metrómegálló ám.
Bátyókám és anya vacsiztak én meg addig szedegettem szét a lakást anya örült megint, mert csak a játékaimat borogattam lefelé a polcról. és még egy újdonság
Már tegnap anya észrevette de ma is csináltam
szekrényem széleit megfogtam ez volt a régi videóállvány tehát minde szélénél utána levegő van tehát kézzel megfogható amolyan kekesn asztalka is lehetne. lényeg abban megkapaszkodva álltam fel.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.30. 11:15
Sziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!
óraátállítást remélem mindenki megcsinálta!!!:):)
Zalánoknak Boldog névnapot kívánok!!!:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.26. 23:02
Sziasztok!!!
Anya ma bagolyüzemmódban ír amit már jó régen nem gyakorolt!!
ma nem készültek fotók, viszont egy friss videólinket hozott.
ma tanultam meg kinyitni a tévé állvány ajtaját gyorsan rájöttem a dolgokra.
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/evikebaba/?action=view¤t=vikeszekrnytnyitogat003.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.24. 19:16
és itt teljesen közelről vizsgálgatom a dolgomat!!!!::):):):):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.24. 19:15
Aztán mégis maradok a távírányítónál!!!:9:9:d:d:d:d:d:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.24. 19:12
hoho és találtam még mást is igazi csemege ez nekem!!!:d:d:p:p:p:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.24. 18:55módosítva: 2008.03.24. 19:00
Sziasztok!!!!
Anyával egész két nap otthon voltunk és sokat játszottam.
Végre külön is kértem inni megint.
Anya senkit nem kívánt ide hozzánk szerencsére nem is jött senki, apáék megt majdnem elfelejtettek meglocsólni. :s
Távírányítóval ismerkwedtem meg közelebbről annya ezekrők hozott egy sorozatot!!!:d:d:d ;)
Nini itt van anyáék ágya nézzünk csak körül:):):)!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.21. 19:30módosítva: 2008.03.21. 19:30
Sziasztok anyával Kellemes húsvéti ünnepekt kívánunk mindenkinek!!!:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.20. 10:15
Sziasztok mindenkinek szép napot estét és Boldog névnapot a Klaudiáknak!!!!:d:d:d
Kétnapja elmentünk anyáékkal sétálni, apa elvitt minket a Blahára és belövették a fülemet,
Kaptam egy gyógyfülbevalót amit majd lecserélünk aranyra. azt még anyának ki kell néznie, csak gyerekbiztosat lehet úgyis nekem.
Fél perc volt az egész dolog, nem volt vér semmi és csak picit sírtam.
Reggel és este kell anyának megmozgatni a fülbevalócskáimat.
Ma megyünk egészséges rendelésre anya márnem is izgatja magát, mert van időpontunk a gasztróra. nagyim szerint nem fogytam anya meg is nyugodott tegnap 19-én
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.17. 12:08
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.16. 22:30
Ma valamivel rosszabb időnk volta szürkébbre sikerültek a fotók is nem nagyon sütött a napocska, de anya utálja vakut.:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.16. 22:26
itt pedig már hazafelé vettük az írányt
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.16. 21:47
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.16. 21:35
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.16. 21:33
Sziasztok!!!
Mindkét nap nagyszerűen telt!!
Anyáékkal 3órát sétáltunk a ligetben fél 12-től fél 3-ig.
Kutyikat kivittük, ezek meg össze-vissza futkároztak áéllandóan vadászni kellett hova is rohangáltak. Az egész ligetet bebarangoltuk.
Zsoltika felmászott egy dombra és direkt anya nem éppen örömére legurult róla oldalazva.
utána mentünk tovább hintázni anya meg apa és zsoltika is én nem mert aludtam ám közben 1,5órát pont a véégre ébredtem fel.:):d:d:d:d:d
anya még séta előtt megtalálta bátyókám fiús színű de mintájában nagyon is lányos kabátkáját.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.13. 19:21
sziasztok mindenkinek köszönjük!!
Anya most az ő szemszögéből írta a dolgokat
"Nah ma még több dolgunk volt mint képzeltem.
Ugyanis Évikével 15percet késtünk a keletinél zajló metró építkezések miatt( mire átvergődtünk a Baross téren brrr..
lényeg a 30perces vizsgálat is 1,5óárs lett ugyanis vérvételt is kért a doki még mondta is nem kell majd szúrnak a gazstrón hát nem. Szegénykémet nekem kellett fognom nem bírtam a vérét valahogy becsuktam a szemem és puszikáltam a fülecskéjét amíg sírt.
lényeg ezzel is végeztünk akkor meg nagy vizit lett ott is vártunk. Aztán 30perces telefonálgatás után hazajöttünk 12óra 15re azonnal etettem a lányt és 12óra 35kor uzsgyi kisfiamhoz mert 13óra 10re kellett volna odaérni az orthopediára itt is 10perc csőúszás. itt kiderült semmi baja lábának vagyis nem lúdtalpas éljen hurrá
de sarokemelőt kell hordatnom vele ugyanis neki nem szabad amíg ennyire nő sokat ugrálnia és főleg úsznia szabad csak!!
Amikor egy hiperaktív gyerek akinek sokat kéne mozognia; nah ezt hogy hozzam össze.
kb ott votunk 10percig nah de Évikének még mindig nem volt időpont. Akkor telefonálgatás megint hiába, gondoltam itt vagyunk egy megállóra az 1es gyerekklinikától akkor írány a Klinikák metrómegálló.
Odaérünk erre felküldtek az 1re, hogy kérjek ott időpontot nah azok tovább küldtek le a Tompa utcához a másik épületbe ( jó messze volt és ezt oda vissza kétszer, mert alig tudtak időpontot adni ahoz a dokihoz akit a Péterfys doki néni leírt a lapunkra.
itt már kezdtem elvesztenia türelmem fél 3kor aztán megszületett az időpont májús5. 10óra40perc ( nekem már ez is valami hátha addig mégis megoldódna Évike evése és így a hízása is)
Akkor ezután vissza anyukámhoz és 16óra 30ra értem haza végleg mára.
Lábam úgy égett alig tudtam menetelni már.
Ilyenkor átéreztem kisfiamat aki csak egy órát áll és már fáj neki.
Ha ezekután sem fogyok akkor nem ér a nevem annyi KM van bennem a mai nap, és csak reggel ettem kalacsot kakaóval.
ennyi minden történt velünk és megvan az isőpontom is a gasztróra májús 5. 10óra 40perc:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.12. 21:16
Itt pedig a Népligetben sétálgattunk még kedden:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.12. 18:17módosítva: 2008.03.12. 21:15
Sziasztok!!!:d:d:d:d:d:d
Anyával voltunk ma fejlesztésen és már ott is felállok fejlesztőnéninek megmutattam, hogy a gyerek asztalkánál is tudom ezt!!!!:d:d:d:d
Mai esős nap miatt aluszékony is voltam, mert akármit akart anya velem játszani nem nagyon szerettem volna még a fejlesztésen sem.
Bátyókám sulija is megvan végre.
Holnap megyünk Péterfybe anya reméli minden rendben lesz velem a vizsgálatokkor.
csinált anya fotókat is csak később rakja majd fel ide.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.09. 19:22módosítva: 2008.03.09. 19:23
Sziasztok!!
Anya elmaradt páér dologgal.
Lényeg voltunk SZERDÁN FEJLESZTÉSEN ANYÁVAL
Sokat fejlődött a figyelmem , de még ellfáradok hamar és akkor megint kapkodok.
Csütörtökön anya és a bátyókámmal együtt elmentünk az egészséges rendelésre oltástra és súlyméreckedésre.
Zsoltika kapott oltást, de anya sokat kergetőzött vele és jól leégette bátyókám 30perccel meghosszabbította a rendelési időt is.
Anya meg a karjában fogott nehogy leesekk a babakocsiból, mert bátyám ott toporzékolt fetrengett.
Lényeg csak megkapta egy idő után az oltást.
Aztán következtem én sajnos semmit nem híztam, vagyis azt a 60 grammot amit lefogytam azt híztam vissza.
Péterfyben fogunk menni anyával általános kivizsgáklásra és akkor anya kérni fog egy gasztrós időpontot is, mert nemhízás a baj hanem a nem evéseim sorozata vagyis eszek csak minimálisat.
Darabost egyáltalán nem folyadékot kb 1hónapja vagyok hajlandó néha elfogadni, és azt kell kinyomozni miért nem nő az ürtartalma pocimnak, már 250eket kéne ennem egy evésre de sokszor a 120 is nehezemre esik.
Amúgy víg kedélyü lányka vagyok sokat rendgeteget mozgok ( anya mondta is viccesen neki ez 3km futás amit én mozgolódom energia elégetésben.)
Pénteken megjött Zsoltika nagyon várt beszédvizsgálós papírkája is anya viszi kedden 11én reggel 9re a Halmi útra.
még sok zárót kell előkészítenie mert azokat is vinni kell oda róla mint rólam a vizsgáló bizottság elé.
Fotók nem készültek sajnos annyi a dolog mostanában anya meg ugye lát a valóságban.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.04. 21:06
Sziasztok anya egy ilyen érdekes képet talált ma amikor apa lefotózta a nagy fát ami kidölt a házunk mellett
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 10:25
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 10:24
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 10:17
Itt már valami dobozt kaparintottam meg nagy elánnal dolgozom.:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 10:13
Itt tovább próbálkoztam a bepakolással.:):):):):p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 10:10
Anya arra lett figyelmes reggel, hogy egy kéz nyúlkál kifelé az ágyacskámból( az ágyacskámmal szemben van a polcom amin a rucikáim a kérmek popsitörlő meg minden játékom található.:):):)
Már régóta huzigálom a dolgaimat a rácson keresztül, de anya csak tudta lefotózni ezt.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 09:54
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 09:51módosítva: 2008.03.01. 09:52
Valahogy ezek a dolgok le tudják kötni a figyelmem elég sokáig, a játékaim nem nagyon ez érdekes.Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.03.01. 09:50
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!:d:d:d:d:d
Tegnap elég sok dolog volt anyával bátyókámat vitte pszichonénihez.
Előtte bevásárolt sok babakaját nekem.
Mára viharos szelet jeleztek és Budapestre meg is érkezett csavargatja fákat ma ki sem dugjuk az orrunkat, mert az eső is esik olyan őszi idő van tiszta depis.
Na de tegnap apa kipakolta nekem a kis szerszámos szemét dombját alaktrészes zacsikat.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.28. 13:23
Minden Ákosnak és Bátornak Boldog névnapot kívánunk!!!:):d:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.28. 13:14
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.26. 20:21
sziasztok
Anyáék már 2.napja szambáznak egy csomó bank között, ugyanis egy nem normális csapat Kispesten ellopott 50milla értékü telefonkábelt; így Kispesten egy darab bank sincs nyitva ezért az MNB-nben voltunk 3asban az apró pénz miatt. naná hogy 5ft-os tól csak fejenként 100db-ot vesznek be. így majd holnap is ott fogunk dekkolni csak holnap korán
De telefonvonal sincs így az oviját bátyókámnak azt sem tudta anya elérni meg a dokinéninket sem a beutaló miatt.
Másik ma is képzeljétek ittam pohárkából kortyonként holnap lesz róla kép, mert apa elvitte a telefont amivel készítette.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.24. 21:09
Itt nagyon elmélyülten pakolászom, nézegetem a fényképezőnk tokját. eközben is kacarásztam sokat.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.24. 21:06
Sziasztok!!!!
Ma csodaszép időnk volt 4-esben és a kutyikkal.
Anya délben főzőcskézett aztán megszakítva ezt lementünk sétálni a ház elé.
Előtte délelőtt anya lustasága miatt( ugyanis nem akart már 3szorra is befutkározni a fecsiért) pohárból ittam és tudtam kortyonként inni végre vizet!!!!:):):):):):):d:d:d:d
21.hónapos leszek holnap anya örül, hogy megértem erre is.
3tól 4ig voltunk lent mert aztán nyügős lettem, nem bírok én annyit babakocsiban lenni.
Anya Zsoltikával labdázott meg fociztak. kétszer felém repült a labda és kacarásztam ezen nagyon, anya meg azt hitte, hogy sírás lesz.
Aztán apa is lehozta a kuytákat hu azok hogy szaladgáltak én meg csak nevetgéltem rajtuk sokat.:):):)d:d:d:d:d:p:p:p;);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.22. 21:30
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.22. 20:59
képzeljétek a kukucska játékot felcseréltem, ugyanis már nem leveszem a pelust az arcomról, hanem magam elé tartom és úgy bújok el anyutól.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.22. 20:57
Anya vette kedden fejlesztő játékokat és a karikással nagyon szeretek viaskodni.:):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.22. 20:55
Sziasztok anya hozott nektek egy fotó sorzatot rólam,
Ma voltunk fejlesztésen úszikáltam, de sírós hangulatban telt. Anya tudja, hogy utálom a vizet.
Apa 2napja megvette az új tévéállványunkat, amit az árpád hídi megszűnő scontoban vett meg. Szuper így tévézni én még szerencsére nem vagyok a rabja, de nem fáj anyáéknak a nyaka.
Zsoltika sokkal jobban van, de lehet én betegszem le; már folyik az orrocskám, az étvágyam is gyatra, de ahoz képest hogy kevesebbet eszem minden nap kap anya szeretetcsomagot..:):):):)Így szinte biztosan hízok valamennyit.
Anya is jobban van valamelyest, sétálni is voltunk ahogy a bankból kijöttünk, ugyanis nem sokat kellett anyának velem várnia, pedig eléggé sokan voltak, mert az ügyintézőnéni előre hívott minket, anya nem akarta.
Nyagyikámhoz is kéne mennünk már, de a betegségek miatt nem merünk, mert anya hugija babát vár és nehogy beteg legyen miatta.
Bátyókámat még anya levsizi hétfőn ellenőrzésre, aztán lesz egy március 13-ai orthopedia is, mert alig tud menni a jobb sarkára, biceg.
Lassan március márcsak 8nap végre tavaszodik és nem fújt eszeveszettül a szél. Nálunk az eső sem esett ma.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.18. 22:43
Sziasztok
ma sajnos sokat rosszalkodott a babaszoba így anya csak most ír nektek.
Történt ugyanis a kovetkező: Zsoltika füle fájt délután megvártuk a rendelési időt és anya felhívta a dokinénit, aki közölte vigyük gyorsan be a heim Pálba a fülésztre ügyeletre.
nah apa hazaért 3/48kor és aznnal anya és zsoltika elszaladtak a kórházba. Kiderült, hogy elszállt az adata minden, pedig ott műtötték zsoltikának a vakbelét meg a manduláját is ott kapták ki. Még jó hogy anya résen volt, ugyanis vitte a lakcímkártyát amit csak azért hord, mert Zsoltika nem ovisnak néz ki a méretei miatt, nehogy ebbe kössenek bele az ellenőrök akik még este 9kor is a nagy váradt térnél álltak sorfalt.
Lényeg középfülgyulladása van bátyókámnak, augmentin normaflore és melegíteni a fülét ha nincs láza. torka is piros lett, 2hét nátha ennyire legyengítette.
Oviba nem mehet sokat kell pihennie.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.14. 00:00
Éd akkor egy utolsó mai kép még pont ma is van
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.13. 22:26
Itt pedig feküdtem és úgy tapogattam ki, a kockáimat, amik csörögnek forog rajtuk néhány kütyü:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.13. 22:23módosítva: 2008.02.13. 22:24
Sziasztok!!:):)
Anya végre előhalászta ezt is ugyanis elfelejtette, hogy kaptam én is fejlesztőjátékot ám.
napocska is ezerrel sütött be hozzánk , ugyanis délnyugati fekvésű a lakásunk csak a nygszobába süt be a nap ilyenkor.
De csalóka az idő ugyanis hétvégén -15fokokat is jeleztek az időjárásban.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.13. 22:21
Sziasztok!!!
Anya este megjött a szülőiről végülis nem volt olyan rossz bátyókámról nem hallott rosszat.
Anya csinált megint végre képeket is.
el is feledkezett róla, hogy amikor Zsoltik szülinapja volt nemcsak ő kapott játékot hanem én is.:):)
Holnap Bálint/ Valentin nap, anya már meg is kapta apától az ajádékot jó tudjuk nyálas ünnep de most anyának jól esett a gesztus.
Itt van amint éppen nézegetem de a fényképező valahogy jobban érdekelt.:):):d:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.13. 11:53módosítva: 2008.02.13. 22:16
Sziasztok!!
ma anya elmegy délután bátyókám szülői értekezletére.
Zsoltika most stagnált még mindig náthásan de nem is javult.
Fejlesztésem elmarad ma is a fejlesztőnéni miatt majd évvégén kapjuk vissza tőle amikor mrá nem kéne mennünk hozzá akkor.
Anya majd este rak be képeket is rólam.
Szép napot mindenkinek!!:):):)
Itt van egy kép az új-régi konyhánkról már a másik falra is került szekrény de itt van a naplónk elején milyen volt régen:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.09. 23:21
Zsoltika lovagol a csiguszkán
Van egy fából faragott csiga szobor a játszóterünk mellett:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.09. 23:19
Sziasztok
Anya délelőtt főzött meg délután is közben etetések.
Zsoltika sajnos beteg lett még jobban anya azon filózik csak én megint el ne kapjam 4hte voltunk betegek.
nah aztán apáék meghozták a várvavárt maradék konyhaszekrényt mert a másik falra is kellett annyi az edény.
amíg apáék felszeelték addig lent voltunk zsoltikával sétálni,
Anya és bátyókám is annyira élvezték "csak" a sétát nem kellett sehova rohanni csak körbe ahol már hónapok óta nem jártunk pedig itt lakunk.:):):):)
Hintáztam, de anya nem tudott egyedül hagyni, ugyanis ha lelóg a lábam nem tudok ülni még:( eddig erős a gerincem.
Zsoltika meg felmászkált egy olyan ügyességi játékra nagyon pipec falmászós kapaszkodós dolog:)
Végefelé már fáztunk anyával; gyorsan haza is indultunk, anya ugyanis picit elszámította a meleget, mert csak addig volt valamennyire jó idő amíg sütött a nap.
Aztán ahogy lement nah onnatól kezdve meg már brrr..
Ugyanis eggyel vékonyabb kezeslábast kaptam, mint amibe voltam.
és akkor a képek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.06. 18:00
Holnap lesz bátyókám szülinapja
és akik nem tudják még
Torkos Csütörtök is!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.06. 17:56módosítva: 2008.02.06. 18:11
Ugyanis bemásztam egy sátorba ebben nem féltem, mert nem volt benne 300db labda, hanem más sokkal jobb dolgok, nem ijedtem meg.
Ma a fejlesztés is megint elmaradt anya reméli, hogy Pénteken mehetünk úszni, mert most nem miattunk maradt el nem vagyunk betegek anyával.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.06. 17:49
itt pedig simogat Panka engem:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.06. 17:25
Sziasztok mindenkinek szép napot, estét!!:):):):)
Ma délelőtt elmentünk egy nagyon aranyos anycihoz és kislányához.
Elsőnek sírtam aztán nagyon belelendültem a szét pakolásba.
A másik anyuka lánya Panka is félt anyától aztán ahogy haladt az idő ő is már feloldódottan játszott velem és simogatott.
Anya meg jó sokat dumált Panka anyukájával sok midenről és a végén amiért jöttünk; megkaptuk a fürdőrucikáimat is nagyon szépek. és akkor a fotók is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.05. 01:44
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.02.05. 00:54módosítva: 2008.02.05. 01:14
Sziasztok már szép keddet mindenkinek!!
Anyaékkal lustasági napot tartottunk, de anya végre csinált videókat majd ide is berakja linket.
Apa nem volt valami jól aztán délutánar jól lett és elment bátyókámnért, akinek 7én lesz a 7. szülinapja.:):):)
Anya ma rendeli meg a tortáját is és még ajándékokért fogunk szaladgálnia mai nap és lehet kapok én is végre fülbevalókat:):):):) ezt is ma:):) izgul anya reméli elvállalja az a hely ahova megyünk apa tudja hova is.:):d:d:p:p:p
Itt is van egy elmaradt videó így rámolok:):)
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/evikebaba/?action=view¤t=vikermolgat001.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.31. 17:05
Sziasztok!!
Anya volt ma velem egészséges rendelésen és képzeljétek híztam!!!!!!!
2hét betegség ellenére 130grammot tehát 7160gramm 72cmre nőttem, 44cm lett a mellkasom a fejecském maradt 42cm.
Viszont már okosodom ezerrel, mert ahogy beértünk a rendelőbe de az egészséges oldalra sírtam olyan krokodil könnyeset.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.30. 19:52módosítva: 2008.01.30. 20:00
Sziasztok!!
Anyával ma egy 3as talin voltunk sortársainknál, az egyik kisfú a nagyikájánál volt, így csak a kislányt láttuk anyával és 5en voltunk abból 3Éva:)
Anya a nagy beszégetésben csak 1képet készített rólam ahogy huzigálom kifelé a járokábol egy táskának látszó tárgyat..
Aztán elmentünk a taliról fejlesztőbe és ott anya kapott a gyógypedagógusnénitől egy asztali naptárt!!:):):)
Nagyon jól éreztem magam ott is, előtte ugyanis kialudtam magam amíg odaértünk anyával.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.29. 23:05
Nah anya most megszór titeket képekkel lehet a hozzászólásokat is írkálni nekünk köszönjük:d:d:d:d:d:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.29. 23:03
itt meg próbálgatom a felállást és nyúlkálok a dolgok után a rácson keresztül!!:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.29. 23:01
nehogy azt higyjétek nagy még rám ez a hacuka csak nehezen hajlítom be a karomat, ezért hordat velem akkorát anya:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.29. 22:59
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.29. 22:58
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.28. 22:58
Sétáltunk is nagyo anyával és ültem a babakocsimban, de így sem szeretek benne lenni sírtam és anya alig tudott megnyugtatni aztán ahogy hazaértünk kacarásztam amikor megismertem a lépcsőházunkat.!!!:):d:d:d:d:d:d:d đđđ
Készültek erről képek is az elmaradt képekkeé együtt felrakja anya
Köszönjük Szkonán fiúk:):)!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.27. 18:51
Szaisztok mindenkinek szép estét jóóó reggelt ki ahogy olvas minket!!:):)
Anyával és bátyókámmal az orrunkat sem dugtuk ki olyan viharos erejű szél van nálunk egésznap.
Anyának már az ablakokat is tartani kell akkora széllökésekkel nyomul.
Régiek már és alig tartanak.
Ma lesznek képek is sokat mulatok jó a kedvem akkorákat kajabálok anya meg csak nézi:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.23. 16:40
Ma már sokkal jobban vagyok anya még tegnap levitt a dokinénihez. Erre ma már nem is köhögtem inkább alszok ma ilyen napunk van. Az étvágyam is javult sokat
Képecskék majd este miután játszadoztam mert mostanában este vagyok nagyon aktívan.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.22. 15:19
Itt egy másik nagyon bírtam a bújkálást anya is nagyon örült, hogy csinálom, hamár nem tud fejlesztésre vinni.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.22. 15:18
Sziasztok mindenkinek szebb napokat kívánunk!!!
Teliholdas éjjel is várható vagy most volt az óránkon még azt jelzi hogy telihold van.
Voltunk ma anyáékkal konyhaszekrényt nézni én már csak ülve voltam hajlandó a babakocsiban maradni.
Meg is rendelték anyáék a másik falra szekrényt mert ezt már 1éve kellett volna csak akkor nem volt pénz erre.
Aztán elvittek a dokinénihez és képzeljétek sajnos nagyon letapadt a váladék a hörgöimre, szóval ayan nyomatná belém a köptetőt de úgy kell harcolnia velem, mert nem nyitom a szám, hanem öklendezek a fenébe.
Tegnap mvel jobban voltam kirakott anya az ágyból és bújkáltam az asztal alatt is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.17. 17:03
Itt anya elkapta a sérómat remélem lehet látni a borzolódást de nekem még mindig nem kell fésű
Anya csak megsimogat és kisimul a hajam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.17. 17:01
Itt pedig a mai kis programunk anxa kirakott az ágyikójukra :):):)
Hangulatom is jobb szerencsére.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.17. 17:00
Sziasztok mindenkinek szép napot, estét, reggelt!! Író- olvasó nézelődők!!:):):)
Ma már sokkal jobban vagyok én is, így anya kirakott egy kis időre az ágyukra játszani.
Csinált rólam képeket is sérósat nekem még csak picike hajam van most kezd dúsúlni, de ma olyan szépen kócos volt hátul:):):)
Közben anya utána nézett és itt van egy régebbi takaríós kép ezt kaptam nemrég.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.16. 21:15
Sziasztok ma sem készültek képek, mert anya még mindig nem jól van estére.
Ugyanis ma már én beteg vagyok kaptam Aktilt és lázcsillapítót, addig anya hűtővízzel csillapította meg kúpocskával.
Mára ennyit, mert még beteg vagyok:(:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.14. 16:07
Sziasztok
Anya szomorú hírekkel jött csak ugyanis 2napiglázban feküdt ma van annyi ereje, hogy írjon ide.
Sajnos Zsoltika is elkapta a betegséget ami 1000% hogy influenza, de minden van ebben a lázon kívül köhögés és a többit ti is tudjátok... anyának az izületeire ment rá
Mindenkinek köszönjük
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.12. 19:36módosítva: 2008.01.12. 19:40
Sziasztok először is mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk!!!!:d:d:d:d:d:d:d
Bátyókám ma egész nap be volt pörögve, pedig anyával annyit játszottunk.
Az étvágyam is ma picit nőtt anya örörmére, viszont anya szépen lebetegedett.:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.11. 00:13
Ezt a fincsi salit meg még tegnap gyártotta apa anyának, hogy ne hízzon már tovább.
ez volt anya vacsija:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.11. 00:12módosítva: 2008.01.11. 00:14
itt közelebbről a köntösöm:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.11. 00:10
Sziasztok anya elhozta az elmaradt képeket is
Lényeg ma voltunk fejlesztésen és képzeljétek nem féltem a víztől.:):):)
anya levette a rucikáimat és átöltöztetett fürdő sapiba és rövidgatyóba nekem még annyira picik a méreteim, hogy nincsen rám fürdőruha.
Aztán rohantunk tovább bátyókám fejlesztésére addig nagyimnál voltam. Anya és zsoltika elmentek a fejlesztésre a nevelésibe és ő pedig megtanult bukfencezni labdával.
ztán hazasietettünk mert éhes voltam utána pancsikáztam egyet és anya feladta rám a köntöskémet.
itt is van ez az
ezen a képen van az új takaróm is:):) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.09. 20:16
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!:):):)
Anyának fülig ér a szája, nagyon nyomasztó napjai voltak amíg elérkeztünk a mai napig.!!
Ugyanis volt a torokgyulladásom annak mellékhatása az étvágytalanságom, És ugye ott volt ha nem hízok be a kórházba dolgok!!
Lényeg ma átléptem mindezek ellenére a 7kg-os álomhatárt 7030gramm vagyok emberek!!!:d:d:d:d:d:d:d:d:d:d:d
120grammot sikerült híznom a Fresubintól és fantomalttól és attól hogy any ahogy csak tudott tömött.
Torom képzeljétek még mindig piros, pedig már semmi bajom, dokinéni anyát megnyugtatta csak a betegségem utóhatása nem egy új valami.
Ma nagyon sokan voltak a eg.rendelésen csak fél 5kor végeztünk anyával.
ma már 440 grammot ettem és még hátra van a 22-23órás evésem. újabban felébredek enni és alszok 8-9ig anyáék örömére.
Tegnap voltunk korafejlesztésen is, nagyon szépen szaladgálok 4kézláb, de nem figyelek rendesen a dolgokra, így anyának azt kell játszania velem, hogy legalább 5-10percig egy két játékkal játszam és ne ide-oda mászkáljak mint a mérgezett egér.
Holnap megyünk a korafejlesztőbe , de úszni szóval uszisapikában meg rövid naciban fogok pancsikázni ha, mert nem kedvelem túlságosan a vizet.
Kaptam ma egy rózsaszín 0-2éveseknek való köntöst és egy Évike felírtau türcsit is jó sokáig ki fog tartani, mert jó nagy méretet rendelt anya és a nevemet is úgy kérte bele.:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.06. 00:23
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.05. 01:53
Anya lefotózta a lábainkat eléggé nagy a különbség köztünk.
Tegnap végre az étvágyam maradt és ittam továbbra is vizet, de anya érzi sajnos fogytam is:(:(
ez a betegség megint elvette az étvágyam a fenébe.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.05. 01:49
Sziasztok anya végre megint hozot rólunk képeket de csak a lábainkról
a kontraszt kedvéért milyen pici a lábikóm és milyen nagy a 6éves bátyókámé.
Így csinálok magamnak halmokat a takaróimból és alszok :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2008.01.02. 23:51módosítva: 2008.01.05. 01:50
Sziasztok
Végre jobban vagyok bár még mindig öklendezem, de pszichikai ez már ugyanis utána szépen eszegetem a cumis üvegből de előtte állandóan öklnedezem. már 1dl folyadékot is ígénylek a kaja mellé:):):)ma híg tápi víz és tea volt ez a folyadék.
Orrocskám sem folyt már olyan intezítással de még nem az igazi
Anya lent volt bátyókámmal szánkózni 1órát este 6ig.
Még anya is lecsúszott egyszer, csak nehezen tudott felállni a szánkóról nekünk ugyanis nagyon egyedi műanyag szánkónk van abban az évben nem lehetett fából kapni sehol azon a héten amikor anya ment volna venni.
Még csomagtartója is van az ülésben. széles talpai vannak nagyon síklik a havon és kibír 200kg ot is!!!
Anya csinált pár képet Zsoltikáról majd berakja ide azt is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.31. 18:05módosítva: 2007.12.31. 18:06
Boldog új évet kívánunk mindenkinek és köszönjük hogy olvassátok a naplónkat továbbra is!!!!:):):):):):):):d:d:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.28. 14:58
Sziasztok!!!
Anya ma elvitt a dokinénihez, mert az éjjel 40fokos lázam volt, csak hűtőfördővel és kúppal ment le a hőm.
Közben nagyon el kezdtem öklendezni, mint kiderült a torkom begyulladt, lemászott a nátha oda.:(:(:(
Itt vannak az elmaradt képek is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.27. 23:35
Sziasztok!!
nAGYON BETEG VAGYOK MA már lázas voltam estére és nagyon köhögök így anya levisz a dokinénihez és ezzel megint távolabbra került a hízásom.:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.26. 19:38
Sziasztok!!
Anya hozott érdekes képet, ugyanis felfedeztem a karácsonyfát és rajta a díszeket egyet állítólag le is lopikáltam anya csak azt látta amikor hozzányúlok.:d:d:p:p:p:p:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.25. 00:42módosítva: 2007.12.25. 00:44
Sziasztok!!
Anya gyorsan ír nektek, mert én már régen durmolok.:)
Ma voltunk este 8-ig nagyimnál és anya húgainál( ők a nagynénik)
Képzeljétek már én is bontogattam kifelé az ajándékomat egy szupi harisnyanacit kaptam.
Anyáék csak este adták oda az ajándékot egymásnak én meg elaludtam így csak 25-én ma kapom meg a 19.hónapos évfordulómon.
Közben éjfél lett és a szél elfújta felénk az éjféli harangszót, erre anya kinézett az ablakon és minden csupa fehérbe öltözött, így legalább karácsony napja fehér.:):):)
Itt csomagolom nagy lelkesedéssel de a papír jobban érdekelt.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.24. 12:25
Itt a fánk nagyon teszik nekem biza:):):) idén már nem alszom át a karit:):):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.24. 12:21módosítva: 2007.12.25. 00:44
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.24. 12:18módosítva: 2007.12.24. 12:20
Itt pedig ahogy észrevettem apát amikor fényképezett engem:):)
gyorsan odamászkáltam hozzá:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.24. 11:54
Anya elhozta az elmaradt képeket és megmutatja az idei fát aminek nagyon örültem, mert annyira testzik nagyon nézegetném a kezemmel is, de nem lehet, mert égők is vannak rajta és nehogy magamra rántsam.
Itt Liluka pórázával matatok:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.23. 10:56módosítva: 2007.12.24. 12:15
Sziasztok mindenkinek KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK ANYÁVAL!!!!
24-RE BOLDOG NÉVNAPOT AZ ÉVÁKNAK( MAGUKNAK IS 3 ÉVIKE VAN A CSALÁDBAN UGYANIS) :d:d:d:d:d:d:d:d:d:):):):):):) Szeretnek az emberek ugyanis 24-én az Évikről elfelejtkezni!!!!:(:(
Tegnap anya elvitte bátyókámat orvoshoz ellenőrzésre.
Aztán bementek vásárolni a Dm-be és az Intersparba. nekem sok kajcsit vett anya este 9ig nyitva voltak./8ig szoktak simán)
gyorsan megvettek mindent, csak rettentően sokan voltak este Így csak este 10re értek haza hozzám
Apa pancsikázott velem aztán elaludtam, na de éjféltől sajnos nem kaptam levegőt az orromon és felsírtam anya leszívta de annyira félek és utálom ezt, hogy óránként sírdogáltam, így anya alig aludt valamit hajnaltól sikerült egyben aludnom 7órát, mert 9ig aludtam végre. kaját is csak 10kor kaptam, mert nagyon öklendeztem.:(
Csinált rólam képeket is és itt az elmaradt már otthon összerakott fáról is.
I
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.21. 01:20
Sziasztok
Ma voltunk egészséges rendelésen és ahogy anya érezte a kezével nem híztam vagyis alig 6890gramm vagyok két hónapja lassan nem hízok.
Az étvágyam sem nő inkább csökkent, így ha január 9-én megint semmit nem fogok hízni anyával kénytelen vagyok bemenni egy alapos kivizsgálásra kórházba.
Uyganis már mindent kipróbált velem anya de mindent. A darabost utálom folyadékot külön nem akarok inni és ha egyik nap többet eszem akkor a másik nap alig valamit:(
Anya kezdi feladni de apa sem tud megetetni, mert csak anyától fogadom el a kaját.
bezzeg a bátyókám és anya sokat tud enni :(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 22:19
Állatkák izgalmasak szerintem.:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 22:14
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 22:05
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 21:54
Amióta ülhetek és tudok ülni a kádban azóta annyira élvezem apáék örömére.:):):):d:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 21:51
itt egy másik pancsika
Végre a nagy kádban nyomom bátyókám játékaival :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.17. 21:39
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy jóóó reggelit kívánok!!!!:):):):):d:d:d:p:p:p:p:p:p
Ma sok utazgatás után elértünk a fácskánkhoz,
Apa és anya megmnézték és gyorsan le is csaptak a már neten kinézett fára nagyon szép amit a képen is mutatott anya nektek ugyanolyan talán még szebb is:):)
megérte a majdnem 14ezer ft és 6-7évig nem kell fát venni!!!!:):)
Nekünk dobozban volt és láttunk olyan emberkéklet akik igazio fát cipeltek villamoson nem kis morgolódás árán, mi meg kényelmesen vittük hazafelé.
Aztán anyának el kellett menni több sűrgős dolgot elintézni
Az egyik a posta volt , utólag meg tudta anya, hogy nem lesz sztrájk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:d:d:d:d
Így az anyukáknak feladta a dvd lemezeket és célba is fog érni max 2nap múlva.
És akkor a pancsika amíg anya el volt addig apa és bátyókám pancsiztattak meg és elsőnek a nagy kádban:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.16. 22:15módosítva: 2007.12.16. 22:32
Itt is van a vakus kép ahogy éppen vizsgálgatom a ruhaszárítót:):)
Anya nagyon fél amúgy, hogy nem híztam megint semmit, mert ha ez így van akkor kórházba kell vinnie, mert mindent bevetett már
Életem első tejbegrízén is túl vagyok szépen megettem belőle 140-et:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.16. 21:47módosítva: 2007.12.16. 21:49
Sziasztok anya még tartozik képekkel:):)
Ugyanis van egy másik ruhaszárítós kép is a tarsolyában, csak a rendszer két napja nem engedte berakni a mérete miatt.
Hétvégén jobbára otthon voltunk, de bátyókám és apa lementek a kuytákkal és hógólyoztak egy nagyot. Liluka fázott így hamar feljöttek.
Hétfőn megyünk fát venni anyáék már ki is nézték milyet fognak venni( nálunk 7éve mindig a műfenyőnk volt, de tavaly eltört éppen december elején, akkor anyának apa távolléte miatt nem volt pénze újra.
Be is rakja anya ilyen fánk lesz, csak jó messzire kell elzarándokolni nekünk ki a Fehérvári útra ( 9.kerülettől jó messze van)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.13. 23:32
Sziasztok
Végre anya megint ír a naplónkba.
ma ugyanis voltunk a bizottság előtt ahol azt nézik mennyit tudok illetve nem tudok.
Hát anya sejtette és tudta, hogy le vagyok maradva nagyon, de mást ezzel szembesülni szakértőktől hallani.
Fél 9-re értünk a Füredi parkba elég hideg volt ma reggel.
Vártunk egy 20percet, aztán behívtak minket anyával.
Minden papíromat odaadott anya legfőképpen a két kórhát zárójelentéseit.
Addig engem anya lerakott a szőnyegre és a gyógypedagógusnéni vizsgálgatott és játszottunk.
Abban a pillanatban el kezdtem sírni, mert azt hittem, hogy anya otthagyott.
Na de gyorsan rájöttem, hogy csak a doki bácsival beszélte a meg a dolgaimat ezért
átült egy távolabbi székre amíg játszottam a földön.:d:d:d
Anya ma meg tudta, hogy a az enyhe lemaradás és a középsúlyos határán vagyok 8hónappal lemardva az egyidős társaimtól.
3-5évesen kell majd visszamenni hozzájuk, szóval anya otthon marad velem 5éves koromig:):):)
itt pedig megnéztem hogyan is fest egy ruhaszárító közelebbről.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.10. 14:15
És itt a másik amikor már lefordulok a csúszdáról.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.10. 14:14
Sziasztok mindenkinek szép napot kívánunk anyával!!!!:):)
JUDITOKNAK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!!!!:):):):)
Tegnap anyának megünnepeltük a szülinapját!!
Mindenkinek ezúton is köszönjük a jó kívánságokat
Sütött két kalácsot, nagyim pedig főzöcskézett apa meg a torta felelős volt:):)
Anyával is végre csúszdáztunk; körberakta mindenféle puha párnákkal és anya paplanával.
Anya kapott tortát egy szép felsőt nagyimtól, hugaitól kapott zoknit és egy illatosítós virágot, erre nem ott hagyta azt így majd megy fel bátyókámhoz velem és akkor elhozzuk
Így írja lakás dísze:):)
Hozta csúszdázós képeket, de vannak újabbak is csak apa ma elvitte a fényképezőt vidékre, mert az övét kölcsönadta és még anya nem mentette be a gépbe, anya mérges is volt.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.07. 12:29
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk!!!
Nem nmagyon írt anya, mert rohanásban van ma is azon agyal hogy legyen a jó, Ugyanis Kispestre megy Zsoltikáért az oviba onnan vissza 2megállót a nagyimhoz villamossal engem lead neki anya. És onnan 2re vissza pszichológiára Zsoltikával ekkor lesz 1óra luykas ideje amit az OTP meglátogatásval tölt ki.
utána vissza zsoltikához és onnan nagyimhoz akkor megetet anya és tovább a nyaki UH mert nagyon nagy anya pajzsmirigye és nézni kell nehogy tovább növekedjen.
Szóval tegnap voltunk egészséges rendelésen, anya nagy bánatára semmit nem híztam 6810gramm vagyok de 2cm nőttem 70cm vagy ( 30cm voltam születéskor)
Nagyon sokat mozgolódom mászkálok pörgök, szóval ennek a náthának és anya feledékenységének is betudható a dolog, Mivel eddig híztam nem adott újabban vajat vagy zsíradékot a kajámba. De tegnaptól újra éjjel is etetés plusz tejszín vagy vaj megint a kajákba. Megkaptam a 18.hónapos oltást is hát ez nagyon kiütött nyűgös voltam és be is lázasodtam anya gyorsan adott nekem kúpot a fájdalomcsillapításra is.
Képek most nem készültek majd talán este. nem akart anya nyúzni ezzel is, eléggé fájt a combikám brrrr... örült hogy alukáltam és pihentem.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.02. 14:04
Kép magáért beszél anya megnézte beleférek-e :):):):D:p:p:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.02. 14:01módosítva: 2007.12.02. 14:02
Minden Melindának és Viviennek Boldog névnapot kívánunk anyával!!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.12.02. 13:59
Sziasztok mindenkinek szép napot jó estét ki melyik napszakban olvassa!!
Tegnap anyával és bátyókámmal mikulás délutánon voltunk, de csak végére értünk oda.::( Ma is lesz 15órától anya tervezi is időben odavinni minket.
Tegnap előtt este apa csúszdáztatott este amíg anya a már említett rucikat megvette nekem. Mindjárt meg is mutatja mit kaptam én.
Közben anyával is játszottunk tegnap és belerakott a szennyes rucik közé én meg nem akartam kijönni, Nagyon megtetszett az egyik Zsoltika zokni és azzal játszottam..
Ültem a kosárban és még nagyokat kacarásztam.
itt az új szerkóm:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.30. 23:40
Itt is egereztünk apával és Zsoltikával.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.30. 23:35
Bátyókám egy gumi ragadós egérrel csalogatott játékra..
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.30. 23:20módosítva: 2007.11.30. 23:29
Sziasztok végre anya hozott nektek friss képeket rólam
Ugyanis elment 3órás bevásárló körútra, mert elfogyott a kajcsim és bátyókámnak kellettek téli rucik, annyira nő, hogy nehéz ruházni anyának.
Én is kaptam egy szupi overállt végre 86os méretben , ezt talán nem növöm ki márciusig.:):):)
Zsoltikának elmaradt a pszichólogia, de mindenki jobban van így megy majd hétfőn oviba én is megyek 3-án a Péterfybe a szemészetre, ezért aznap már korafejlesztésem nem lesz. Mivel hiába megyünk oda időre mindig sokat kell várni.11-re kéne menni, de anya lemondja nem fog kapkodni velem és enni is kell valamikor.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.28. 23:19
Ma megint felálltam de ma nagyimnál szóval megint egyszer egy nap.
Ma behívtak anyával együtt a 3.számú rehabos ás tanulási képeeségeket vizsgáló bizottság
Anya kiakadt, hiszen a bátyókámat kéne kivizsgálniuk ő megy jövőre iskolába.
Lényeg fog szólni, hogy márciusra adjanak neki is időpontot, mert tudni kell hogyan tovább hisz áprilisban beírtakozás, már annyira kevés az idő ma gondolkozott el anya ezen.
Ma nem készültek képek majd holnap :)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.26. 23:41
Sziasztok anya elhozta nektek a mi Év felvétele fotót.
Ugyanis reggel amikor bátyókám duhajkodott apával addig én szépen veszekedősen felálltam inogva így anya vissza is ültetett, de álltam kapaszkodtam veszettül az ágyamba.:):):)
ma voltunk dokinéninél, nem múlik a náthám mire azt hinné anya mindig újra folyik az orrom.Bátyókám sem mehet csak a jövőhéten oviba.
Ma elmaradt a fejlesztésem is rajtunk kivülálló okok miatt.
Majd holnap megyek anyával 2re az már nem marad el direkt rákérdezett anya.
Szóval állok ezerrel!!!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.24. 23:07
Sziasztok
Sajnos bátyókám beteg, ugyanis a nátha nem múlt el neki hanem lejebb ment és éjjel 1kor lázasan nyitogatta anyáéknál az ajtót, Anya rögtön tudta lázas Zsoltika és azonnal beadott neki gyógyszert. nekem nincs más bajom csak a nozim folyik, de most már sokkal sürübb, anya mondta is biztosan gyógyulok. Ma megettem életem első 200as adagját is ugyanis sokkal később kaptam enni nem 4óra múlva , mert átaludtam az evést. Anya vette tegnap nekem jó kis melegítős együttest és egy pár cipőt nekem még kocsi cipőnek de mire belenövök már járkálhatok benne, ugyanis tényleg 14es a lábam csak ilyen méret nincs cipőben. 17es volt a legkisebb mindenhol, ahol anya kutakodott.
Emmáknak boldog névnapot!!
Huu holnap Katalin nap és 18.hónapos leszek,:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.23. 00:59
Itt pedig Apa és én vagyunk a vasmacskánál ennyire nagy volt.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.23. 00:49
Szaisztok anya hozott megint fotókat is nektek.
ma sétáltunk egy nagyot a két kuytinkkal és apáékkal a hajógyárin. Náthám is javulóban van bár még mindig keveset ettem ma is.
És akkor egy nagyon jó hír azoknak akik végig követték a naplónkat.:):)
Felálltam a kiságyamban anya éppen apával beszélgetett, amikor egyzsercsak mororgtam veszekedtem és inogva felálldogáltam. anya meg nem győzte apának mondani na akkor lke kell teljesen engedni az ágyamat, mert ha anya nem állt volna ott akkor kiestem volna mivel még nem biztos a tartásom.
Vasmacskás kép ami nyáron nem nagyon jött össze
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.21. 23:56
Sziasztok anyával az elmúlt napokban fejlesztésekre jártunk.
Ugyanis még nem kezdődik az úszás, így heti két értelni fejlesztésem van.
Lényeg a magamhoz képest szépen fejlődök.
Közben volt egy hosszúra nyúló géptelepítés is otthon, anya ezért sem írt rólam.
Náthás is lettem ami mára sokat javult úgy nézki, hogy már nem folyik az orrom 2nap alatt meggyógyultam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.17. 19:15
Nah anya csak meghozta nektek a majdnem felállok képet is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.17. 18:34módosítva: 2007.11.17. 18:39
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk!!!:):)
Apa dolgozni ment, anya addig velünk, ránk vigyázott. Délelőtt könnyeden telt, ugyanis játszottunk, bátyókám mesét nézett, aztán a déli etetés után anyával alundi mentünk 3órát szunyáltunk . Akkor anya megfőzte az ebédet, közben kiteregetett és mire végzett ezekkel
, nagy dolgot hajtottam végre. Hallja anya, hogy kajabálok, dumálgatok, de nem úgy ahogy máskor, és benézett az kiságyba, hát megpróbáltam kapaszkodva felállni, de csak félig sikerült.
Anya meg is mutatja hogyan.
Minden Gergőnek boldog névnapot kívánok!!!!!:):):):d:p:p:p:p:p ;););)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.16. 19:27módosítva: 2007.11.16. 19:29
Sziasztok mindenkinek szép estét, vagy jóó reggelt!!:):)
Anya ma korán elment vérvételre, adddig kiapáztam magam.
Már úgy közlekedem a lakásban mint egy gyorsvonat. De tényleg itt is van mennyire ma egy videót hozott anya erről meg egy másikat is.
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/evike/?action=view¤t=vikerobog001.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.13. 00:35
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.13. 00:33
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy jóó reggelit író olvasó társak!!!:):):):):)
Anyáékkal mamámnál voltunk bátyókám kapott anyától egy új pizsit.
Apa miután hazajöttünk megpancsiztatott, de ültem a vízben nem álltam.
Ezekből mutat meg párat anya.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.11. 15:13
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.11. 15:06
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.11. 14:41
Anya neki készült a kanálla való etetésnek, mindennap tesz próbát hátha, de egyre nagyobb ellenkezést vált ki nálam hiába azt adja oda nekem amit cumisüvegből vígan kicumizok.
Ma annyira ellenkeztem, hogy már öklendezésbe csaptam át. anya így gyorsan abba is hagyta ezt, nem akarta, hogy félrenyeljek megint. Cumisüvegből meg vígan kiettem a 140et is.
Mosógép nézelődéses képek sorozata.2
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.11. 14:21
Sziasztok anya adós még a tegnapi fotó sorozattal is szóval ez következik egy havassal megspékelve.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.10. 20:42módosítva: 2007.11.11. 14:24
Sziasztok olvasók!!!!
Anyának még ma is fájt reggel a feje a széltől.
Aztán apa elment dolgozni, előtte egy nagy félrenyelésem is volt:(
Anya annyira megijedt, hogy remegett sokáig és eltolta az etetésemet vagyis én toltam el, mert sokáig alukáltam délután.
Anya délelőtt lefotózta, ahogy bambultam a rucikat a gépben.
Kiskutyánknak is beadatta a köelező oltásokat is.
Lilu kétszer annyit eszik mint Tappancskánk.:d:d:d:d
Itt kezdtem el a rácsodálkozást
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.08. 22:02
Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy olvassák a naplónkat!!! Már az 5.helyre olvastatok minket.:):):):d:d:p:p:p:p:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.08. 22:01
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!! :):) vagy jóó reggelt ki ahogy olvassa.
Anyával mint írta nemrég elmentünk az egészséges rendelésre, naná, hogy sokan volktak a múltheti kimaradás miatt.
Mindenáron a földre szerettem volna lemenni anya öléből, de ugye járni még nem tudok, így ez elmaradt.
6790grammocska vagyok, lassan de biztosan haladok a 7kg felé 3hét múlva reméli anya sikerül a dolog, ha nem akkor is decemberre meg lesz a 7000grammocskám.
Most nem tudtak semmi mást megmérni, mert nagyon csúszott a rendelés, de 3hét múlva mindenem megmérik, ugyanis a 18hónapos oltást is akkor kapom meg ( pont Katalin napon leszek 18hós így az utánavló héten,
Másik anyának sikerült elég jó áron fejlesztő játékokat vennie. Még megnéz egyet az Europarkban, mert csak este 8kor jutott eszébe hiszen ott is van egy csak az emeleten ( játékbolt)
olyan telefonos villogós izét akar még nekem venni, mint amivel a fejlesztőben játszottam.
Addigis itt vannak a játékok
baloldalon egy játéktorony van szétvehető darabokból áll, előőte egy keljfel Jancsi szerű tűzoltó autós racsnis kerekekkel az oldalán, és melletük nyomógombos pörgős macis játék.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.07. 15:31módosítva: 2007.11.08. 21:52
Sziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!!:):)
Apa ma jön haza vidékről és pont a sztrájk bezavart az indulásába, így csak este ér haza.
Ma a bátyókám is velünk jön haza, mert nagyikámék sokig bent lesznek és kell a plusz pénz. Így majd holnap apa viszi oviba, ugyanis anya nem tudja, mert én pont akkor eszem elsőnek,
Holnap visz anya egészséges rendelésre, és reméli nem fogytam, mivel eszem én de nagyon mozgok is. fejlesztőben is voltunk és megdícsértek, mivel 2hét alatt nagyon ugrotam a fejlődésben.:d:d:d::):):):p:p:p:p
Hozott a délelőttömről is képeket, akkor sütött a napocska is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.03. 15:10módosítva: 2007.11.03. 15:13
Anya bemutatja nektek a kutyáinkat
Lilunak hívják a bal kutyát Tappancskát ismeritek már
Lényeg anya azt hitte Tappinál nem nagyon van kisebb palotapincsi, de van Lilu( 2éves kutyi)
Bolhahegyek voltak benne sajnos 400 is talán, apáék 30percig fürdették, 5perces időközönként.
Eddig kint élt a ház körül, de nálunk bent nagyon jólérzi magát és nem jejöl anya legnagyobb örömére hanem jelez és akkor pisil.:):) ugyanoda a kőre.( nincs még benne az idei oltás így nem meri anya levinni még meg mást is beadat majd neki hétfőn)Tappancs védve van.:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.03. 13:41
Itt pedig papucsoztam, szerencsére jó meleg volt ott is a cserépkályhától.:):d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.03. 13:26
Hát anya is meglepődött ezen, ugyanis csak apánál tudtam elaludni vidéken anyánál nem
Így alukáltam apánál:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.03. 13:17
Nah meghozta anya a képeket
Anyával a temetőben voltunk jó sokat állt velem, én meg alukáltam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.11.02. 21:28
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!!:):)
Végre anyáékkal hazajöttünk 240kmerről:)
3napig voltunk oda, anyáékkal kimentünk a temetőbe apa anyukájának a sírjához, jó sokan voltunk kint rengeteg unokatesóm van apának 7testvérének a gyerekei 100an is voltunk...
anya majd holnap rak fel rólam érdekes képeket, mivel apával rendet raknak. ( sok a szennyes és anyáék még hoztak Tappancs kutyáknak egy kislány palota pincsit Lilut:):)
tele volt bolhával 400db is volt benne. Anya megsajnálta és hazahozták a rokonoktól.
Ugyanis anya szerint nem kintre való kutyafajta, Tappancs annyira boldog ( anyáék sejtetteték és annyira pici hogy íTappancskánk fele Lilu:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.29. 22:28
Végre megkaparintottam apa parfümjének a kupakját is...:):d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.29. 22:26
Ésmég mindig anya ezt akarom ez kell nekem:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.29. 22:25
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.29. 22:24módosítva: 2007.10.29. 22:24
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!:):)
Anya végre hozott nektek egy fotósorozatot arról ami mostanában leköti a piciny figyelmemet az ülés rejtélyeiről a függönyről amivel játszom.
Szerdán elutazunk akkor sok képet fog anya csinálni, de felrakni csak szombaton, mivel a halottak napja miatt leutazunk vidékre apa rokonaihoz.
Nini itt a függöny fogjuk meg anya:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.25. 23:40módosítva: 2007.10.26. 00:18
Sziasztok fiatalok és anyucik apucik!!!:):)
Ma képzeljétek anya örömére pár percig tudtam támaszték nélkül ülni.!!!!!:):)
Anya éppen beszélgetett apával, amikor arra lett figyelmes nagyon dumálgatok olyan veszekedősen, és akkor meglátták. Játék a kezemben és mint aki törzs fordítási gyakorlatokat végez forgolódtam felemelt kzekkel a játékot tartva.
Ma kaptam egy UH-os hidegpárásítót anyáéktól igaz, hogy 1évest késett, de legalább most már nem fogok köhögni a száraz levegőtől.:):):p:p:p:p:p;);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.24. 18:31módosítva: 2007.10.24. 18:40
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!
Anya ma is egy videólinket hozott, ugyanis mostanában így örörkíti meg a tudományomat jobbal lehet érzékelni a mozgásomat:):):)
Na nem akarja ide másolni na akkor másképpen!!!
Itt van de akkor nézzetek kicsit feljebb az Évike forgolodos vid... ra ott van a felvétel
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/baloghevike/ Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.22. 00:39
Sziasztok
Anya nemrég töltötte fel az újabb videót rólam itt lehet megnézni ahogyan hátról hasra forgolódom.
Képeket majd holnap és ma este csinál anya apa megint dolgozik, így a hosszú hétvégének lőttek:(
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/Evike/?action=view¤t=vikehtrlahasra.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.19. 18:04
Sziasztok na végre jó az oldal anya fel akarta tenni a legújabb videómat de tegnap 23órától karbantartás volt.
Szóval csinált rólam egy szintis videót a linkt mindjárt berakja anya.:)
Ma bátyókámmaé rohangált a pszichonénihez.
Közben apa vigyázott rám
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/baloghevike/?action=view¤t=vikeszintizik.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.17. 14:03
Sziasztok mindenkinek szép napot!!!
Tegnapelőtt anyáék gyorsan levitték a lomolni valót erre csak ma vitték el ugyanis akkora szemét hegy gyűlt össze, hogy fogták a fejüket az elszállítók és csak ma hajnalban jöttek vissza. 12óra 30ig cak dobálták bele a mi helyünkről a lomokat.
Ma anya megint volt aroma terápiáson még van 3ebből, majd csak szerdán megy újra, mert kedden ünnep van.
Szombaton is kledolgozás a legtöbb helyen így nyitva lesznek a bankok önkormányzat meg a hivatalok többsége is lehet ügyeket intézni.:)
Anya hozott egy meglepetést nektek ugyanis majdnem ülök támaszték nélkül.:):) Vagyis ülök csak majdnem támaszték nélkül a kezeimet figyeljétek a térdemen.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.16. 13:21módosítva: 2007.10.16. 13:30
Anyék így ünnepeltek:)
És akkor rólunk
Tegnap este elmentünk párommal és megünnepeltük a 7.házasságinkat.
Én kemencés pulykaszeleteket ettem meg előtte rocfortos salátát ( ubi hagyma saláta kukorica pari nélkül azt nem szereti nene)
Párom meg valami Vajda sültes valamit rendelt burgonya pürével
aztán ettünk édességet is Törpék kedvence ( fagyi somlói és tejszínhab 4gombóc fagyi)
Képzeljétek még gyertyafényes volt meg ittam én is vörös bort és párom ( nem szereti sört ez a fajta ízlett neki)
este fél 9ig vacsiztunk negyed 7től.
Kissé beborozgatott a párom mert a sör is ugye.
Lényeg 9re értünk haza
Kaptam egy szál rózsát is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.13. 21:37
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk anyával!!::):):):):):)
Ma anya házimunkázott és bátyómmal rajzoltak sok embert, mert Zsoltikának gyakorolnia kell ezt is.
Én meg most már midenhova belesek megtapogatoma dolgokat és már a teljes előszobát végig mászom csak hideg a kő anya gyorsan fel is kapott és visszavitt a szobába.
Bátyókám karjában vagyok ezt nézzétek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.10. 20:30
Sziasztok !!!:d:d:d:d:d
Anya megint ment tekercselésre, de hoppon maradt ugyanis ilyenkor ha megvan nem lehet mert vérbőséget okoz a dolog.
Viszont így mást kipróbálhatott ingyen egy másik gépet 30percig tekert benne.
Jelentem 6660gramm vagyok híztam 260grammot anya nagyon örült ennek.:):):)
Így megint 3hét múlva méreckedés október 31-én
Ma nem készültek képek majd holnap talán....
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.09. 23:04
Apa csinálta nekem ezt a fejlesztő játékot a lényege hogy nagy méretünek kellett lennie és anyának szólt a fejlődés pszichológus, hogy ilyet nem nagyon lehet találni csak kisebb változtaban.
Anya megkérte apát csináljon nekem egy ilyet itt a végeredmény ki tudom kaparászni belőle a formákat.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.09. 22:53
Sziasztok mindenkinek szép estét!!!
Ma voltunk korafejlsztőben de csak anyától az adataimat és a papírkáimat kérte el a Ági néni.
Ezentúl keddenként fogunk anyával 14-15óra között fejlesztésre járni.
Képzeljétek ma anyához kimászkáltam az előszobába végre átrobogtam a küszöbön és papucsokat maceráltam anya meg nagyon örült ennek de gyorsan vissza is rakott az ágyba mert huu koszos volt a kő gyorsan felseperte én meg közben elaludtam.
Anya most megmutatja nektek mit alkottam és kaptam apától egy fejlesztőt saját készítésű, most ezzel kell anyának gyakorolnia velem
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.08. 18:37módosítva: 2007.10.08. 18:38
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!:):):):d:d:d:d:d:d:d
Anya délelőtt aromaterápiás fáslis tekercselésen vol, ugyanis bátyókám nyert egy fittmama kupont ami 5alkalomra szól. Jól érzte magát Csepelen van ez a fittnes stúdió aztán ott mást is lehet kérni kezelést azt már pénzért de nagyon jó dolgok vannak.
Én ezerrel mászom és kedden visz anya a korafejlesztőbe elsőnek állapot felmérésre aztán pedig majd a foglalkozásokra is.
Ma csinált rólam képeket és nem felejtette el berakni int az előzőt.
Ebéd után anyáékkal elmentünk a boltba onnan pedig a Posttára még a kutyikánk is velünk volt szép idő volt ma is.
Étvágyam nem a legjobb még most sem, de hát nem lehet tömni mert akkor kibukom.
Szerdán meg méreckedésre visz anya egészséges rendelésre.
Holnap pedig pontosan egy éve vagyok anyáékkal otthon.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ! ! ! !:d:d:p:p:p:p:p:p;)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.07. 17:24módosítva: 2007.10.08. 18:24
Sziasztok majd anya este rakja fel a másik sapis képemet ugyanis csinált és jó rám a rózsaszín színű is.:):)
Bocsika mindenkitől elnézést anyának sok dolga volt tgnap de itt az elmaradt kép is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.04. 21:50
Sziasztok mindenkinek szép estét és jóóó reggelt író olvasó társak!!:):):)
Anya végre megkapta a sapikáimat ma fel is adta rám az egyiket:):)
Kedves anyucitól kaptuk ő kötötte meg nekünk anyának megtetszettek és megrendelt tőle 3at most az egyikben láthattok!!!:):):):d:d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.03. 20:31
Itt vannak az elmaradt képek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.02. 15:43
Sziasztok!!
Anyáékkal 14órakor jöttünk haza Svábehgyről.
12órára értünk oda 11ó30 helyett
.Lényeg mindenfélét csináltattak velem és 7-10hónapos tudásom van így szórodik ezért kaptunk telefonszámokat korai fejlesztésre ( anya eddig nem vitt, mert nem javasolták most már igen vártak hátha magamtól is meg tudom csinálni anya gyakorlásaival együtt.
Pénteken már viszi is anya a sok zárójelentéseimet az Üllői út 76-ba és ott kell kapnia befogadó nyilatkozatot Amúgy meg tudtam csinálni az asztalnál ülve anya ölében, hogy figyeltem a karikát el is kaptam és a zsinórt is egyszercsak magamhoz húztam csak lassabban ezért kell velem anyának sokat gyakorolnia. csegenttyűt is szépen rázogattam.
Svábhegy is költözik sajnos a Margit kórházba megy a neurológiai része:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.10.01. 11:45módosítva: 2007.10.01. 11:47
Sziasztok mindenkinek kellemes hetet kívánunk anyával!!!
Anya azért nem írt rólam, mert apa nem volt otthon így semmi kedve nem volt a számítógép elé ülni.
Sokat mászkálok most már kimerészkedek az előszobába is nem lehet felügyelet nélkül hagyni.
Holnap visz fel Svábhegyre megint, ugyanis előrébb hozták az időpontomat fejlődés pszichológushoz megyünk anya reméli, hogy picit begyorsultam és nem vagyok annyira lemaradva.
Apáék elmentek a bátyjával aki megint feljött hozzákl Pestre/ sétálni ide-oda.
Anyának ma főzni sem kell így ma megy velem az Árkádba rucinézőbe
És nyert test tekercselésre öt alkalmas kupont Zsoltika révén.
Fotók holnap lesznek ugyanis nem csinált képeket sem rólam anya vagy még ma este.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.28. 17:07
Sziasztok!!:):):):d:p:p:p
Anya még tegnap lencsevégre kapott ugyanis nagyon szeretek a földön elaludni.
játék közben elfáradok anya meg gyorsan betakart.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.27. 18:24
Sziasztok!!
Csak ma tudott anya nektek írni rólam, ugyanis egésznap futkározott reggel a tapaszkáimért aztán pénzért utána bevásárlás akkor hazaért felrakta az ebédet és megetetett. Utána meg újra szaladt a Bioptron lámpánkért , mert koölcsönadta egy kedves anyukának gyógyításra:):)O
Mama szerint megint nőtt a súlyom anya csak reménykedik ebben, ugyanis tegnap bujtam sorozatban kifelé a délutáni kajcsit 3órával az evés után így anya kiéheztett, mert nagyon rossz szagút buktam.Aludtam éjjel aztán hajnali fél6kor behúztam 160at egyből de abból is egy pici visszajütt de csak a büfikével.
Anya képeket is csinált tegnap de nem volt idegzete már kirakni ide ugyanis este kivételesen 22órakor lefeküdtek apával:):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.23. 22:06
Itt egy másik nézetből az új szerkóm még nagy rám de anya kipróbálta rajtam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.23. 20:07
Sziasztok mindenkinek szép estét író-olvasó nézelődő társak!!!:):):):):d:d:d:d:d
Ma anyékkal lementünk tollasozni, apa addig dolgozott végre kapott munkát hétvégére.
Szép időben játszottak Zsoltikával én addig a babakocsiban dumálgattam és balhéztam, mert képzeljétek nem szeretem ha mássla foglalkozik anya ugyanis ahogy odaálltak a közelembe csendben voltam illetve nyugodtan nézelődtem és játszottam a kocsikámban
A legújabb rucimban vitt le anya ebből kaptok ízelítőt.Lakást keresztben kasul végig mászkálom és naná hogy a műszaki dolgok érdekelnek , zsínorok számítógép::):):d:p:p:p:p:p:p:p
Sajnos megebetegedtem anya nem győzi a nozimat leszívni és köhögök is többnyire a váladék miatt.:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.20. 20:18
Sziasztokn!!!:):):)
Anya még betegebb lett mára az egészséges rendelésre még el tudott vinni .
Lényeg kiderült, hogy piros a torkom de nem nagyon, Az oltás utóhatása a dolog tehát ezért öklendezem az evések végén és elején, mert azt mondta dokinéni ilyen sokáig elhúzódhat éppen a végén vitt anya le hozzá.
6.naptól pont egy hetet vagyok étvágytalan, de 90grammot így is híztam most 6400grammocska vagyok. Ennek is örülni kell, hogy nem vesztettem a súlyomból:):):)
Anya is még betegebb lett csak most este 8kor ébredt fel vett be gyógyszert is apa vitte bátyókámat nevelési tanácsadóba is.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.19. 19:50
Sziasztok !!!:):):):)
Apa bátyja délután elment így végre anya is tudja írni a naplómat
Sajnos megfázott, ezért nem írt nektek rólam
Végre ma jó volt az étvágyam is holnap visz méreckedésre majd akkor megírja anya az adataimat is.
Ma csak ennyit tudott írni mert egyre rosszabbul van.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.16. 21:23
sziasztok:):)
Hát eljött ez is nyűgi vagyok a fogacskáim miatt alig tudnak anyékl megnyugtatni eddig a kézben ölben való ringatás volt az egyetlen és az alvás ami segít ebben.
Anya reméli, hogy nem fogytam semmit ezmiatt, mert az étvágyam újabban még annál is rosszabb mint volt:(:(
ma apa pancsiztatott meg , de bent a szobánkban mert a füdőben hideg van nem fütenek és hát nem kell a megfázás.
Itt ia van így apáztam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.14. 23:00
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.14. 22:12módosítva: 2007.09.14. 22:52
Sziasztok író-olvasó nézelődő társak!!
Ma apáékkal elmentünk egyet sétálni a Hajógyári szigetre. Megnéztük , hogy mekkora a víz most a Dunánál.
Elég nagy és milyen gyorsan folyik fuuu.
Előtte anya elvitte bátyókámat pszichológushoz és jól szerepelt megint gyurmáztak meg rajzolgattak midenfélét addig anya kint várta a rendelőben.
Apa addig otthon volt velem és anyát felhívta miután végeztünk
Lényeg ráztam a fejem hogy nem adom vissza apának a telefont anya meg hitetlenkedve a vonal másik végén hogy tényleg:)
apa meg csak állította kéri tőlem a telefont és ráztam a fejem:))))
Na akkor a képek vasmacskásan meg hajósan is!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.13. 19:37
Sziasztok mindenkinek köszönjük
Egy képpel anya adós maradt
Ugyanis találkoztunk egy nagyon ari anyukával és kislánykájával de csak most teheti be miután megkaptuk az engedélyt rá ugyanis ketten vagyunk a képen és alszom rajta ezerrel de a kislányka nézelődik.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.11. 18:53
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy jóó reggelt ki hogy olvas minket!!:):)
Anya szerint elérkezett egy újabb állomás eddigi picinke életemben , ugyanis mostantól mászkálok , kószálok a lakásban ugyan még csak 4kézláb, de haladok.
Nagyon felgyorsultak az események el is hozta ennek a megörökítésének az eredményét egy link formájában :):)
Lehet nézegetni:):):):):d:d:d:p:p:p
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/baloghevike/?action=view¤t=gymszikvike.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.08. 23:26
Sziasztok na az elmaradt képet is berakta anya:):):)
Közben hétvége lett és apáékkal lent voltunk sétálni elmentünk Kispestre és onnan gyalog vissza.
Zsotlika tolt engem mivel anya mindig megengedi a házak között egy szakaszon:):):)
Aztán haza értünk ott megfuttatuk a kuytinkat is rendesen és akkor sírni kezdtem és apa fogott a karjában itt is a kép rólunk.:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.07. 21:49módosítva: 2007.09.08. 23:21
Sziasztok mindenkinek szép jó estét napot ki mikor olvassa ezeket a sorokat osszátok be:d:d:d:d:d
Ma anyával elrohantunk nagyimhoz, mert úgy alakult mégis tudott rám vigyázni. Addig anya elvitte bátyókámat a pszichólógushoz és nagyon jól viselkedett ott Zsoltika rajzoltak gyurmáztak és beszélgettek.:):):)
Addig mamánál sokat kacaráztam és már a szekrényeket vizsgálom ott is napokon belül nyitogatni is fogom majd és végre rámolgatni ahogy kéne már:):):)
Itt van egy képecske is ma ezt csináltam nagyiéknál:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.05. 18:13
Sziasztok emberek!!!
Anya repdes az örömtől ugyanis híztam.!!!!!!!!!:d:d:d:d:d:d:d:d
Bementünk a rendelőbe anyával és a jól bemelegített szobában ráhelyezett anya mérlegre és nem akart hínni a szemének ugyanis 6310grammot mutatott:):):)
Anya nagyon örült és megdícsérte a dokinéni, hogy kelt éjjel az etetések miatt és álmomban is ad nekem enni vajat is kapok már sokat ez is hozzájárult, hogy híztam:):):):d
Kedves hozzászólásokat köszönjük szépen!!
Mi is azt üzenjük a sorstársainknak hogy nem feladni akkor sem ha pici kincsük étvágytalankodna mert én is csak 600-700at tolok le max a torkomon; de mindenféle pratikákkal lehet engem hízlani kérem:):):):)
Fantomalt adagomat is felemelte anya és ez is sikert hozott:D:d:d
Ma nem készült rólam kép mert nagyon nyűgi vagyok mivel 2oltást is kaptam a 15hónapos oltásnál sorstársak figyelem!!!!!!! csak 5-6nap múlva jön illetve jöhet ki a hatása nem rögtön ugyanis élővírust kap ilyenkor a pici és karba adják már mint a nagyoknak:)
Másik oltást emlékeztetőnek kaptam az agyhártyagyulladás ellen többet ezt nem kapom már majd a prevenárt és novemberben kapom majd a 18hónapos oltást.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.04. 23:16
Sziasztok mindenkinek!!!!!
Holnap két oltást is fogok kapni és méreckedés is lesz.
14órára visz anya a rendelésre hát megint fosik ettől hogy nem híztam nagyon úgy néz ki ugyanis hiába minden erőfeszítése ezügyben:s:s:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.04. 17:55
Ezt pedig miután rám talált anya akkor csinálta.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.04. 17:53
Na itt is van csak anya most rakta csa fel a képeket tehát így ülök otthon is
Ez az ágyamban készült
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.04. 15:33
Sziasztok!!
Ma már otthon is tudok támaszkodva ülni és eldobálni a játékaimat most is éppen kopácsolok valait a padlóhoz.
Anya le is fotózta gyorsan a mai pordukciómat:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.03. 19:07módosítva: 2007.09.03. 19:09
Sziasztok író-olvasó nézelődő társak!!!!!!!!!!!:):):):):):):)
Ma anyával felkerekedtünk bátyókám ovijába és vettünk neki váltócipőt; ugyanis 36os lett a lába, így új kellett ebből is aztán még elvittük a tisztasági csomagot is így erre a hónapra ez is letudva.
Ma ezután babatalink volt egy kedves anyukával és kisbabájával én sokat virgonckodtam és csenedesen játszottam és itt van a kép is rólunk
Évike és Bogika címmel:):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.02. 23:09módosítva: 2007.09.02. 23:11
Sziasztok!!!
Ma nem csinált anya rólam képet, mert ellógott a babaruhabörzére ugyanis megetetett 12órakor és huss elvitte Zsoltikát nagyinkhoz és utána már nem ment vissza apához és hozzám, hanem Kispestről ment az Őrsvezér térre és onna az Expora
Sikerült vennie sok bodyt és játékot is kaptam. Akkor kapott bátyókám sapikat és egy pizsamát és anya még vett nekem 150db pelust:):)
Képek majd holnap lesznek !!!
illetve anya talált rólam egy tegnapit amit még ide nem is rakott fel :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.09.01. 23:42
Sziasztok
Ma anyáék jól otthagytak apának a babaruhabörze miatt. :):)
Zsoltikával mentek ki vettek sok bodyt kaptam egy pihenőszéket is és olcsón pelenkát:):)
Szép sapikat is hozott haza anya:):)
Itt pedig apával fürdés után----->>>>>>>>>>>>> Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.30. 15:42
Itt a nagyágyon próbálgatom tudásomat.:):D:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.30. 15:40
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.30. 15:39
iTT már ülésből lassan elfordulok hátra
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.30. 15:36
Sziasztok végre anya elhozta a képecskéket rólam:):)
5napot kint voltunk anyáékkal a telken. Szép időnk volt egészen szerda reggelig illetve hajnali 4ig aztán esett az eső.
Első nap mamáék is kint voltak velünk, hintaágyban hintááztam anyával meg a nagy ágyon is sokat mozgolódtam ott nem lehet még lerakni engem mások a körülmények sok a beton, de az ágyakon így rengeteget hancuroztam és próbáltam mászni végre egyenes vonalban.:d:d:d:d:d:d
Aztán egyik nap anya hangos sírásomra felrohant és akkor látta meg, ültem mint a kismajmok, támasztottam magamat előre dőlve ezekből kaptok egy kép sorozatot:)
Anya kertészkedett gyomolt apával, mert az esők miatt kinőttek megint a gyo mok mi meg csak havonta tudunk oda kimenni.
Sajnos picit tényleg megfáztam már jóval ezelőtt de orrfolyáson kivül más tünetem egyelőre nincsen.
5fogam van már kint és 15hónapos vagyok már így szept 5én oltást is kapok ezügyben.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.29. 23:59módosítva: 2007.08.30. 11:33
Sziasztok csak egy életjelet küld anya rólunk ugyanis 5napig netmentes övezetben, még tévét sem nézett anya annyira nomád életmódban voltunk csak velünk játszott, meg kertészkedett apával
Majd képeket holnap rakfel az új tumányomról majd leesett az álla amikor meglátott így ...
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 23:42
Na eztt még anya belerakja ide nektek apával egy közelibb kép
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 10:23
Zsoltika így pancsikázott így ugrott be a nagy medencébe már nem kell neki semmilyen segéd eszköz szépen úszik:):):):):d:d
Azért ott volt anya és őrizte
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 10:20
apa rokonaival voltunk kint a fürdőben
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 09:45
Itt anyáék lubickoltak a vízben.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 09:44
Itt van a község új játszótere anya berakott a babakocsiba amíg Zsoltika kipróbálta játékokat így rólam nem készültek képek aludtam ugyanis.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 09:41
És itt vagyok apával a Strandon engem anyék még semmelyik vízbe em raktak bele hiába volt 38fokos az egyik
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 09:40
Itt apa testvérének a kezében vagyok a konyhájukban.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.22. 09:38
Sziasztok mindenkinek szebb napot!!!
Keleten bezzeg süt a nap itt pesten ma is szakd az eső kellett nekünk hazajönni:(
Jól telt a 4nap bár összeségében még sem annyira.
Ugyanis anyának feldagadt az arca a foga miatt ilyen még nem volt.:(
Mi bátyókámmaé megfáztunk Zsoltika a hidegvízbe ugrálástól
Én meg apától kaptam el, mert ott ahol votunk csak Zsoltikának volt külön ágya.
Viszont egésznap a friss levegőn voltunk alig aludtunk illetve anyáék.
Ahogy hazaértünk pestre meg is lepte anyát az álomkór
Most meg ahogy hallja anya esik az eső 22-én 9óra 35kor szakad a 9.kerületben
És milyen zajos a csendes vidékhez képest még ott is ahol mi lakunk.
Csinált anya jó sok képet apa is de anya csak eztr tudja saját gépére felrakni.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.17. 21:10módosítva: 2007.08.17. 21:11
Ma anya aleköszön a nevem,ben is tőletek , ugyanis 4napra elutazunk messzire 240kmrre és csk kedden kerülünk netközelbe
Majd akkor hoz anya sok fotót rólam a banzájról is
MINDENKINEK KELLEMES HÉTVÉGÉT KÍVÁNUNK !!!! :d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.15. 00:03módosítva: 2007.08.16. 12:17
Sziasztok mindenkinek most már másnapot kívánok
Hát tegnap megijt benne voltunka Fókuszban
itt a link ezen lehet megnézni minket amikor 560grammos volt
http://www.rtlklub.hu/videotar/index.php?vkatid=7&adasid=3285&search=Mehet Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.12. 22:58
Na itt is van a képecske:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.12. 20:24
Sziasztok!!
Minden Klárának Boldog névnapot kívánok!!!:d:d:d:d
Anya egy mai tényleg édekes fényképet hozott ólam ugyanis párnának használtam a plüss játékomat ez azét édekes met eddig sohasem kellett párna nekem:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.10. 21:25módosítva: 2007.08.10. 21:29
Sziasztok!!
Éppen egy éve, hogy anya el kezdte rólam a naplómat írni és ma 10hónapja hogy vele lehetek és 1éve hogy átvittek a Péterfybe:):):)
És mára egy hír : Képzeljétek anyáék ma lejjebb rakták a kiságyamat, mert már nyúlkáltam a tetején és félő, volt hogy át bukok a korláton ugyanis ahoz képest hogy nem is tudok ülni már állni szeretnék az egyik lábikomón
itt egy azt hitte anya berakta naplóba kép rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.09. 15:46módosítva: 2007.08.09. 15:47
Na megvolt a kórházasdi
Mindent megmutiztam amit tudtam a dokinéniknek. Anyát is megdicsérték, mert látszik nagyon sokat foglalkoznak velem.
Az étvágyam nem lankaddt és 160grammot is híztam, mert ma megmértek a kórházban, nagyon kiváncsi volt doktor néni, mennyi is vagyok.
Erre megint belázasodtam délutánra 38,6 szóval anya mőár meg sem írja ha jól vagyok mert ez a vége reméli egy vírus de nem olyan masszív mint a múltkori
6030gramm lettem vége, erre megint le fogok fogyni:( ::'(
És ma nagyon meleg volt e legalább 1hónapig nincs semmiylen kórház:):):d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.09. 07:12
Sziasztok!!!
Ma csak este rak be anya képeket, mert megyünk két kórházba is anya reméli bírni fogom
És jelentem!!!! Reeggelire elsőnek ettem 200at:):):):d:d:d
Vilmos körte bejött:):d:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.06. 15:23
Itt a balettozás rejtelmeit kutatom:D:D:D nagyon nyomakodom felfelé a popómat:D:D
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.06. 14:03módosítva: 2007.08.06. 15:18
Sziasztok ma végre hozott képecskéket is anya
Csütörtökön nagy üzem lesz, ugyanis anyával fel a hegyre ott megmutathatom mit is tudok már a dokinéninek, aztán utána le a hegyről és Péterfyben is megmutatni mit is tudok ja kb 4-5óra lesz ez így ha minden jól megy és nem lesznek sokan
Apa megy ezen a héten és a jövőhéten a Sziget fesztiválra melózni anya sokat lesz velünk egyedül, de csak inkább este és hajnalban nappal velünk lesz apa
Hát az időjósok is akkorát tévedtek, mint egy ólajtó, ugyanis nincs is hideg egyenesen meleg van és estére sem hűl le annyira levegő csak pénteken este esett a múlt héten BPesten azóta se semmi:s
Bezzeg mennénk ki a telekre ezen a hétvégén de csütörtökre mondja a jelentős lehűlést anya már el is határozta majd akkor dönti el, hogy megyünk- ki, ha felébredünk pénteken és látjuk milyen is az idő
Itt éppen kipróbálom meddig is hajlik a lábam:):) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.04. 09:59
Lényeg ha nem tetszik nem kell elolvasni.
Mindenkinek köszönjük a bíztató jó kedvre derítő szavakat:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.08.02. 11:55módosítva: 2007.08.02. 13:49
Sziasztok mindenkinek szép napot estét !!! KI mikor olvassa majd ezeket a sorokat
Lényeg csak 150grammot fogytam anya jóvoltából is nem engedte hogy többet ( ugyanis éjjelente belém tömött 120at 100 mikor hogy ettem pedig én már nem ébredek éjjel így álmomban kajáztatott meg
Tegnap anyának sok dolga volt még képet sem csinált de majd ma este lesznek képek is
Hát az étvágyat adagjai sajnos sokat csökkentek de többször eszem így 3hete nem kellett szélcső :):):):)
68cm vagyok már megint nöttem 1cmert és jelentem újabb 3fogacska bukkant ki a számban nem is csodálja anya , hogy mostanában egy pár napja nyűgösebb vagyok reggelente
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.30. 12:37
Sziasztok mindekinek szebb napot kívánok!!!
anya végre tud friss képecskével szolgálni fel is rakja mindjárt
Megjött hozzánk is a hidegfront, de nem aludtam tőle még jobban felélénkültem a hidegtől az étvágyam már szokásossan kevés anya próbálkozik mindenféle trükkel, hogy hízzak
Ma meg is fog méretni a közelünkben lévő rendelőben mivel a védőnénim az ott van ahol lakom hát biztosan fogytam ez nem vitás mindenki könnyebbnek érzett a múlt héten akik felvettek anya kezéből:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.26. 12:10
Sziasztok!!
Hát másfél után csak kivergődött a betegségéből Évikém:):)
Ugyanis tegnap hasmenéseel ért véget a lázasodás ma már az sincs etlejsejn jól van bár most meg az étvágya csappant meg:s
Súlyát jövőhéten ellenőrizzük de 300gramm minuszt érzek nála:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.24. 11:25
Sziasztok!!
Anya nagyon el van kámpicsorodva ugyanis nem gyógyultam meg sőt újra 4óránként lázasodom és semmi nem használ olyan, mintha nem kaptam volna semmikor gyóygszert:(:(:'(:'(
Így holnap anyával miután eltelt az evésem után min 3óra vérvételre megyünk vírus fertőzésre gyanakszik mindenki csak ez amolyan vándorló bennem mert a torkom szépen ajvul úgy megy fel ismét lázam:(:(:(:(:(
Anya már sírt egy sort ezmiatt nehogy egy vírustól feladjam a dolgot 14hónaposan
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.22. 11:22
Sziasztok anya így hűti a fejecskémet napközben
Sajnos csak hajnali 2ig voltam ma láztalan bár egészen 8órán keresztül tegnap este 6ttól:d:d:d:d:d:d:d
Csak este vagyok az ágyamban, mert ott melegebb van mint a habtapin:s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.21. 12:43
Ssziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!!
sajnos 5.napja lázasodom így anya ma már kihívta gyerekügyeletet mert nem akar múlni ez a lázacska / elpőtte kétszer a saját dokinénihez vitt le anya ott derült ki torokgyulladásom van
Képzeljétek emlékezett bátyókám esetére, mert akkor is egy szombati napon hívta anya ki az ügyeletet és akkor utána hétfőn vakbélgyulladása volt Zsoltikának ugyanis elfedte a sok antibiotikum az igaz okot ( vesemedence gyulladásra gyanakodtak helyett vakbél volt) különleges eset vlt ő is mert 15hónaposn műtötték meg és vették ki neki a vakbelét
megnézte a pocakomat szerencsére semmilyen eltérést nem észlelt( májamat lépemet gyomromat vesémet)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.18. 20:39
Itt meg a kutyit fürdetik apáék
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.18. 19:59
itt pedig a vagesz bátyókám zsoltika elmentek apával egyet sétálni délután de gyorsan vissza is jöttek a tóba pancsizni:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.18. 19:48
illetve ez volt naplemente után apa ezt fényképezte a partunkról
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.18. 19:46
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.18. 19:28
Sziasztok író olvaso nézelődő társak!!!:):)
Végül is 5napot voltunk kint a telken anyáékkal.
Nagyon jól éreztük magunkat főelg anyuék, mert Szombaton buliztak egy nagyot apa rokonaival
Sajnos hétfőtől betel vagyok ma már anya elvitt a dokihoz és kaptam antibiotikumot és egy olyan valamit ami ilyenkor meggátolja megelőzi a kiszáradást mert öklendezem és többet bukom mint amúgy:(:(
Itt vanna rokonok akikkel elvoltunk bulizni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.12. 16:34
Sziasztok mindenkinek szép napocskát kívánok és estét akik akkor olvasgatnak!!!:):)
Anya hozott egy jó hírt ugyanis híztam végre nem is akármennyit
1hét alatt 260grammot a fpgyásom után így már 6030gramm vagyok a fejecském 41,5cm és a mellkasom 42,5cm már:D:D:D
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.12. 11:43
És itt van egy új képecske rólam
kaptam anyától egy csajszis sapit végre akkora lett a fejem , hogy jó rám:D:D:D
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.12. 11:25
Sziasztok mindenkinek szép napocskát!!!:):D:D
Ma megyünk anyával méreckedni reméli anya hogy végre híztam valamit mert ha nem akkor vihet szurira
betty nem előőtünk volt a perpatvar anyáéknak de tegnap a pszichlógus néni is megerősítette van valami szervi baja is Zsotikának ez önmagában kevés hiszem akkor anyukámnak is híperaktívnak kéne lennie erősen ugyanis nagyim és papám nagyon sokat veszekedtek mivel papa akkoriban sokat alkoholizált 20éve szóval ez nem jelenti azt önmagában hogy az is lesz a gyerek:D:D:D
fejlesztésre viszi anya sokat is mindenféle dologgal
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.10. 22:14
Na ma csak egy videó készült rólam ezt tudom lgfrissebben csinálni
Tegnap meg anya és apa veszekedtek de ma már szent a béke:):):)
És akkor a videó
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/evike/?action=view¤t=MOV01729.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.07. 20:55
Na végre anya tesz be rólam képecskét hát
Képzeljétek el sírtam egy keserveset az ágyamban olyan vigasztalhatatlan félét
anya felkapott, hogy megnézze mi is a bajom nézte hátha pocim mivel előtte nem sokkal ettem na akkor leült velem a fotelba és ott még jobban sírni kezdtem
Hát a bajom az volt, hogy tegyen már le anya a habtapira szóval eljelezgettem anyának mi is az én nagy bajom /majdnem lecsúsztam anya öléből annyira vergődtem ugyanis/
itt követeltem ki, hogy anya lerakjon
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.07. 01:10
Sziasztok mindenkinek köszönjük szépen akik Évikére szavazgattak az elmúlt hetekben
megnyerte kislányom a tentebaba szépségversenyt:):d:d:d:d:d:d:d:d manókategóriában:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.05. 19:29
Sziasztok sajnos anya megint kiakadt
Ugyanis fogytam 110grammot:(:(:'(
De nőttem 5cm 2hónap alatt így most 67cm vagyok:):)
Ma végre talicskáztatás közben a kezeimmel tettem néhány lépegeteést szóval napok kérdése és végre mászni fogok rendesen
5770grammvagyok amúgy de lehetséges, hogy a 2hét betegség miatt fogytam mivel volktam 40fokos lázas is előtte pedig 1hétig hőemelkedésim voltak na képecske is készült rólam anya berakja mindjárt
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.05. 12:25
Sziasztok mindenkinek szép napocskát !!!
anyával ma megyünk délután egészséges rendelésre
Nagyon kiváncsi rá, hogy egyáltalán nem fogytam-e a múltheti betegséem után, mert az sem lenne váratlan most
ja és a hideg miatt nem többet mint más, hanem kevesebbet eszem mivel azt is iszom amit eszem szóval jól nézünk ki anya hiába tuszkolná belém kiköpöm a cumisüveg cumiját vagy összezárom a számat És úgy néz ki, hogy jöna a fogam melletti fogacskám is kifelé:):):)
Anya mindjárt rak fel képet is , csak nem nagyon csinálunk mert bátyókám és a kutyink sincs otthon meg sok az ügyintézni való amivel ilyenkor szokta anya a számlákat befizetni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.01. 21:51
Itt pedig anyával pihenek éppen a türcsin a fűvőn ami elős ízben történt meg életemben
Ma nem takartuk ám le a szemem , mert anyáék azt akarták hogy többet lássak az érdekes dolgokból
Így nézegettem anyára ma Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.01. 21:43
itt meg ÍZsoltikám csússzan le éppen a csúszdáról az ugrálóvárban:):):d:d:d:d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.07.01. 21:39
Sziasztok mindenkinek szép estét akik reggel olvassák majd azoknak jó reggelit!!:):)
Ma délelőtt anyáék elvégezték a dolgukat bátyókámat és engem meg etettek aztán még egy etetés nekem és ebéd utána írány ki a gyerekszigetre
Na képzeljétek el apa miközben lefelé vitt a babakocsival a hévhez megcsúszott egy eldobott üdítős dobozon, mert előtte lassan haladtak és arra figyelt nehogy beleütközzön a nénikbe
Na el is ejette babakocsistul, de már a legalsó lépcsőfokon voltunk:(:(:(
Lényeg fél 3kor értünk ki
Anya és én egész végig árnyékban voltunk addig a fiúk az ugráló várakat és más játékoakt amit eddig nem ( próbáltak ki)
És itt vannak a piknikes képek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.28. 21:19
Sziasztok mindenkinek végre !!
Láz mentes vagyok már anya szerint 2napja , de le van tapadva hurut így Rinathiolt is adja nekem reggel és délután alvás előtt nem mivel akkor nehéz elalduni
Végre készültek képek is rólam
Ma is megfordultam a hasacskámról a hátamra:):):):d:d:d:p:p:p
Apa csinálta rólam ma ezt a felvételt így kinyomom már magam:):d:d:d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.26. 09:37
Sziasztok anya rossz hírrel jött most ide:(:(
Ugyanis nagyon lázas vagyok és voltam éjjelt átaludtam, de hajnal óta 40fokos aztán 38fokos lett a lázam ( írány a doki ma
4óra 43kor ébresztettem anyát hogy lázas vagyok másképpen sírtam anyának rögtön fel is tűnt nincs rendben valami
hát 1perc alatt fel is kúszott hőmérő 40fokra( 40.5) csak popsiban le kell vonni fél fokot
azonnal kúpocskát és hűtővizes borogatást kaptam
bekajáltam és aludtam aztán 8kor már megint felment a lázam 38.6ra szóval anya lehűtött pelenkával aztán onnan 38.1re és aztán el is aludtam megint most ébredtem fel 9kor ( háton aludtam el ez nis ritkaság/
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.25. 19:43módosítva: 2007.06.25. 19:44
És még egy képzeljétek tegnap és ma is már gurultam anyához illetve megfordultram a hátamról a hasamra
Anyának annyi ideje sem volt, hogy ezt megörökítse.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.25. 19:42
Hát anya most nézte a hozzászólásokat és nem akart hinni a szemének!!:):):)
Ugyanis az utolsó hozzászóló nekünkl gratulált hogy a naplónk 10. legnézettebb lett még nincs egy éve hogy anya írni kezdte rólam a naplót:):)
Ma éppen 13.hónapos vagyok és éppen egy éve kapcsoltak le a lélegeztetőről , hogy megkezdhessem az önálló munkát a tüdőmmel:):d:d:d:d
Ma sajnos több napos hőemelkedés után belázasodtam / anya pont mondta nem foglalja le előre a szállást és tessék jól tette mindig közbe jöhet valami :(:(
Ma is mint mindennap 3hónapja nem nagyon ettem, de nem is erőlteti már anya, mert buktam 3napja mindig ma is pl.:(
Még egyzser minden olvasónknak köszönjük szépen, hogy 10.nek felhoztak ninket a nézettségben:):p:p:p:p:p:d:d:d:d:d
Ma képecske nem készült, mert most is alszom
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.23. 20:54
Itt van az ígért képecske
Hát anya visszarakott a heléymre , de én úgy szeretem, ha kilóg a rácson a lábam és nagyon rugdalós vagyok ám
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.23. 11:55
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánunk anyával!!
Tegnap kivitték bátyókámat mamáék a telekre anyáék azért nem netek, mert a nagyiék felváltva vannak kint így jobb mindenkinek mama sem szakad meg a főzés és egyéb melóban kint( anya hajlamos kisgyereknek visszaváltozni ha ők is kint vannak):p
Ja és a kutyánkat is nagyon hiányzik már anyának Zsoltika
Tegnap minket a vihar elkerült láttuk a villámlásokat főleg anya, de csak a szél súrolta kerületet viszont Északon volt zuhi rendesen
Az előtte való napon viszont szépen tarolt sajnos a vihar nagyon sok ágat leszaggatott.
képeket majd este rak fel anya
Sajnos tegnap még hőemelkedésem is volt biztosan a fogacskám miatt de már nem vagyok fogatlan:):):):):d:d:d:d
Jövőhéten megyünk egészséges rendelésre szerdán akkor lesznek rólam friss adatok is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.19. 00:07módosítva: 2007.06.19. 00:08
Ja és a nap híre emberek kijött végre az első fogam is és csütörtökön 5880grammocska lettem hát még mindig 6kg alatt ezt még csütörtökön délután mérték az egészséges rendelésen és megdícsérték anyát is mivel 2hét alatt az egyéni hízlalási módszerével 160grammot sikerült a meleg ellenére híznom:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.19. 00:03
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.19. 00:02
Így pancsiztak anyáék a tóban
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.18. 22:43
és akkor egy apja lánya kép éppen apán hasalok és kapircsolok
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.18. 22:40
Sziasztok mindenkinek szép késő estét illetve jó reggelt akiik majd ezután tévednek hozzánk!!:):)
Csütörtök este mentünk ki hát gyorsan leportalanított anya mindenhol meg kiporszívozta a házat gyorsan
Amúgy nem hagyta nyugodni a fényképezőgép és haza támadott pénteken a dög melegben
Még jó hiszen itt a ragyogó alkalom és pont elfelejtette berakni
Lényeg a nagypapám melozott néha hazajött ( ő ott lakik már 3éve kint)
apa így is tette a dolgát kigazolta a sok nád miatt benőtt terepet és földhordás is volt ezerrel
Viszont végre eltüzelték a sok lomot a parton ja 4méteres lángokat gyártottak még jó, hogy szélcsend volt
Én eleinte szépen ettem de a mai napon feladtam anyának a leckét de jó hírem is van
Jelentem nem maradok fogatlan kibújt az inyemből a fogam végre:):):d:d:d
Anya is adott egy pofont a hófehér bőrének végre apa is megjegyezte
Baloghné de barna vagy!!:):p:p:p:p:p:p
Én szinte a házikóban voltam egész nap ebben a kánikulában mi felénk egyetlen eső sem hullott ( szerencsére nem kell a tónak több víz)
De mégis egésznap a jó levegőn bár ott van szemben az M-0 ás amit anyáék nehezményeznek mert ők még emlékeznek a tényleges csendre és friss levegőre
Képek is készültek szép számban és egy videó is mert ott is csuda dolgokat hajtottam végre egy kézzel támaszkodom és dobálom a kulcscsomót
itt van a tüzeskedős kép apaja és fia
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.14. 12:14
Sziasztok csak elköszönni jött anya, mert 4napig nem leszünk otthon ugyanis kimegyünk megint ebben a melegben a telekre majd hétfőn napközben rakja fel a képeket is jókat fogunk pancsizni mivel most sokkal melegebb, van, mint májús elején
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.12. 21:09módosítva: 2007.06.12. 21:43
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy jóó reggelt ki mikor olvassa ossza be:):d:d:d:d:d:p:p:p:p
Ma végre visszatért valamennyire az étvágyam
Történt ugyanis, hogy az első kajcsi után 3óra múlva kértem enni nem 4 így ma 5evésre is kijön főleg hogy csütörtökön megint méreckedés vár rám , mert szigorúbban kell ellenőrizni a súlyomat( ezek a nem evések anyát kiakasztják teljesen:s
Ma végre van rólam képecske is apával ahogyan henyélünk az ágyban
ma sem vitt le anya sétálni annyira meleg volt aztán meg esett az eső
Anya is csak 1,5órára szaladt le hogy vegyen nekem kajcsikat pelust és végre vett termo cumisüvegtartót 1000ftba került amúgy az aventos az sokkal többe ( nekünk csak szimplán az kell , hogy a cumisüveget bele rakja anya és amíg a pl Svábhegyre érünk fel mleg maradjon a kajcsim:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.11. 11:23
Sziasztok anyáék voltak ezen a T-Com gyerekszigeten 5órát
Engem a nagy meleg miatt nem vittek magukkal én addig nagyimnál hűsőltem
Apa nagyon sok programon részvett bátyókámmal, de még így sem jutottak el mindegyikre mivel sokan voltak és az ingyenesség miatt mindenhol sorok kígyóztak
Így két hét múlva megint mennek a már kimaradt porgramokra
Volt sok ugrálóvár abból 3ra sikerült Zsoltikának feljutnia
akkor volt falmászós dolog is arra is sikerült bejutnia labirintusos dolgok is voltak nestlényuszival lefényképeztette magát Zsoltika ez vol a nyeremény meg egy pohár kakaó.
Találtak anyáék slagot is a hűsítésre és le is fröcskölték magukat vele jó nagy adagban de annyira meleg vol, hogy mire hazajöttek megszáradtak
Itt egy kép hogyan szórakozott Zsoltika és apukája
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.09. 10:17
Sziasztok!
Anya tegnap bagolyüzemmódban írt ide, de ma olyan kuszának látszott amit írt így most újra értelmesebben.:):):)
Hát még mindig keveset eszem, de csak anyáék szerint ugyanis , ha többet tud belém rakni elfogadom akkor nemsokkal később bukom is kifelé így anya nem töm marad a 120-140ml adagoknál egy evésre.:)
Idővel emelkednie kéne ennek de 3hónap alatt csökkent
És ma lennék 9.hónapos és ma Vagyok 8hónapja anyáékkal:D:D:D
Apáék elmentek valahova sétálni így csak mi vagyunk anyával itthon
Tegnap sokat huncutkodtam apával és itt van egy kép ahogy a gép előtt ül apa én meg anyát lesem:):)
Ma bátyókámmal fognak pancsizni anyáék , mert én még mindig nem tudok ülni és ketten már nem férünk bele a gyerekádba
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.05. 19:29módosítva: 2007.06.05. 19:33
Sziasztok!!
Eső mentes heteket napokat, mert már anya ki van ettől a midennapos esőtől pesten:(:s:s:s
Na ma voltunk anyával a Péterfyben a szemészeten
Sokat várattak minket mert kellett( csak anya tudta) szemcsepp a szemembe 3szor
Léneg fél4re lett készemn a szemem vizsgálat, és anya nem jöhetett be mint utólag fél6kor kiderült nem akarta a dokinéni hogy lássa anya amit kb ezerszer látott hogy megszuriznak az érzéstelenítővel:(
És sajnos rossz hírek vannak ugyanis mindennap le kell takarni az egyik szememet mert kacsalítok amit tudott anya csak így olyan rossz mégis megtudni a dologot.
Léányeg nem éehetett felírni közgyógyra a taaókaró tapaszt és mivel darabonkénti ára van így 9ezerbe kerül a 3havi adag ja és nem állunk meg 3havi takarásnál mert nem használom a szeme inkább forgolódok ahova nézek nem a szemem forgolódik:(:(:(?:(:(:'(
Itt a kép a félszemúségemről is anya gyorsan lefotózott és a szíve szakadt meg mert tudja milyen ez ja ő nem tűrte el
és akkor még a szemüveget ragasztották le nem a szemet 27
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.04. 12:16módosítva: 2007.06.05. 19:32
Sziasztok mindenkinek szép napot kívánunk anyával!!:):):)
kedden visz anya szemészetre szerdán meg általános kivizsgálásra
És új dolgokat is csináltam ma ugyanis hason fent e fejem kinymva mellkas és úgy kaptam fel egy játékot ez is nagy szó, mert eddig csak hason fekve lentről emlegettem a kezem miközben a fejem lent maradt ezt kell anyának nálam talicskázással fejleszteni:):)
És készülkt rólam képecske is hogyan játszom és fogom a lábam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.02. 18:21
Itt vannak a lábfogásról a reggeli képek
puklimról már nem is tud csinálni, mert közben lement és a folt is eltűnt a fejecskémről
Közben anya csinált lángost is Zsoltika beebédelt belőle és anya is én meg egy újabb adagot hamikáztam az előbb ( és aludtam is persze anya állandóan figyeli mit csinálok és az ágyban tart
Nem szúrta le apát annyira, de többet nem bíz rá anya engem
Mondjuk tavaly anya meg a bátyámra esett rá amikor be akartak menni a lakásba és Zsoltika csúnyám bevágta fejétPont aznap amikor az oviban is:s:s:s:s:s
Anitáknak boldog névnapot kívánunk!!!!:):):):):):):d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.02. 14:29
Sziasztok!!
Hát anya nem gondolta volna, de beütött a baj
Ugyanis apára lettem bízva bátyókámmal együtt és anya elment piacozni ( nagyon régen járt ott bevásárolni )
Leestem az ágyról amíg apa nem figyelt rám ugyanis ott hagyott pedig anya mindennap elmondta neki, hogy már nem szabad ott hagyni engem , mert mászok
ez is sajnos bizonyíték lett a mászásra:(:(
Anya nagyon mérges volt apára de nem is azért hanem hogy ezt bátyókámtól kellett anyának megtudnia mivel apaának gyorsan mehetnéke volt és nem mondta el ezt
Úgy jött rá anya, hogy megkérdezte Zsoltikát mi az a nagy piros-lila folt a Évike homlokán
anya elsőnek azt hitte ugyanis biztosan egy játéktól lett szoktam ugyanis fejelni az ágyban ha fáradt vagyok
Így derült ki Zsoltika elmondta anyának az igazat@:@:
Majd este anya csinál a puklimról fotókat és bevisz megfigyelésre a kórházba mert nem mer így otthon hagyni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.06.01. 11:37
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!:):)
Szerdán anya elvitt az egészséges rendelésre és sajnos az lett amit várt 4hét alatt megint alig híztam összesen 110grammot 5600voltam és 5710gramm lettem most nem mértek mást
Anya nagyon elszontyoldott fel is hívta ma pénteken a Péterfys dokinéninket mitől van ez mivel az étvágyam nem csökkent csak 600mlnél többet nem tud belém tuszkolni anya ez van:(:(:s:s
Tehát tényleg nem lettem 6kg sajnos:(
az orrocskámról emúlt a seb anya örömére és végre vihet jövőhéten kedden szemésztre is végre kiderül milyen állapotban a szemem , mivel sajnos azzal is biztosan gondok vannak anya nem akar annyit bizonytalanságban lenni.
Képeket majd este rak fel anya
Amúgy ha hozzátesszük 2hétig voltam hurutos aztán a sebesedés az orromon ez is csoda hogy nem fogytam nagyim ezt mondta anyunak megnyugtatásul és sokat mozgok
ma végre egyedül megfogtam a lábamat a lábujjaimat , mert eddig csak akkor ha anya belerakta kezembe
Mivel nagyon feszes vagyok még ez is fájdalommal járt egészen idáig ma meg úgy ficánkoltam az ágyacskámban és lábammal játszottam:):D:D:D
Akik utdják egy koraszülött feszses kisbabának ez nagy szám:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.29. 08:46
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.29. 08:37
itt vannak a további képek rólunk
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.29. 08:35
Sziasztok először is mindenkinek köszönjük szépen a gratulációkat
Anyáékkal vidéken voltunk 3napig
Elsőnap 11kor megérkeztünk minden ottani rokon kiváncsi volt rám mivel még nem láttak.
Apáék iszogattak meg beszálgettek aztán átmentünk egy msáik rokonhoz két utcával lejjebb
Na ott anyával zsoltikával és egy Szilvike nevü kislánnyal pancsiztam a gyerekmedencében.
Apa rá is szólt anyára te minek mész bele Ja anya nem akart még jobban megfőni a 34fokos melegben aztán ki be szaladgáltak meg buliztak is sok kép készült apáékról
Lényeg valaki belökte apát ruhástul a medencébe na onnanstól kezdve mindig valakit belöktek ruhástul addig míg végül az egész banda vízben landolt, még jó hogy addigra engem anya berakott az ottani babakocsiba pihenni nem is zavart a tömeg olyan jókat szundiztam a levegőn a fa alatt:):):)
ment a buli ezerrel anya megkajcsiztatott Zsoltika is pancsizott és a fiúkkal focizott labdázott este 9kor vége szakadt a nagy bulinak kint, mert szúnyoginvázió ellepte az embereket.
bent a házban még szuámítógépeztek a fiúk aztán este 9kor elindultunk anyáékkal
És akkor a pancsis képek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.25. 21:52módosítva: 2007.05.25. 21:54
Hát annyira még nem kötött le csak a gyertya jó nagyot kaptam mert ez az utóbbi egyév sok izgalommal telt nekem is meg anyukámnak is :d
11hónapja kapcsoltak le a lélegeztetőgépről :):)
Mi ezt is ünnepeltük többek között és a sok megpróbáltatást amit túléltem
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.25. 21:49
És akkor itt vannak az ígért képecskék
Itt van a tortám
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.24. 23:44módosítva: 2007.05.24. 23:59
Sziasztok Mindenkinek nagyon köszönjük a gratulációkat
Tényleg nagyon nehéz utat járt be lánykám és még jár is de már könnyebben amúgy 11hónapja még egy luykas kétfillérest sem adtak volna az életéért
Van tortája is majd lefotozom nektek csak még pihen a hűtőben , mivel majd holnap kapja meg Évike( csak össze mocsingolja nem fog belőle enni
És még egy ezen a napon amikor a szülinapja lesz visszük hallásvizsgálatra remélem jól lesz már a hallása:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.24. 13:33módosítva: 2007.05.24. 13:34
Sziasztok
Anya és én hűsölünk ebben a forróságban a szobában, mert ezt nem nagyon lehet másképpen kibírni a kádba is berakott anya pancsizni hogy ne legyen olyan melegem de még vagy 3szor tutira fürcsi lesz.
Csak még ülni nem tudok és így az erkélyre nem rakja ki a kádat csak a fürdőszobában nyomatjuk:):)
Holnap pedig egy éves leszek és apa elszaladt tortáért hogy ne holnap kelljen neki:):):d:d:d
És visznek anyáék hallaás vizsgálatra is de a szemészetet le kellett modnai az orrom miatt annyira csúnya lett a seb de ma már jobban néz ki sajnos ótvaros lett a sebecském.
Aztán szombattól keddig nem leszeünk otthon, mert anyáékkal 240kmrre leutazunk vidékre Földesre
Anya már a böröndökkel szórakozik hogy mit hogy pakoljon bele mert nem akarja azt mint minden utazáskor veszekedés van mit is vigyünk feltétlenül de nekem kelle alegtöbb minden mert pelus 15db a 3napra meg babakaják mivel ünnepek jönnek és semmi nem lesz nyitva falun meg főleg nem csak a kocsmák na azok igen.:s
Képet majd anya este rak fel
Amúgy Esztereknek boldog névnapot kívánunk!!!!:):):):):p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.22. 11:23
Sziasztok mindenkinek hűvősebb nappalokat és éjjeleket kívánok!!!!:):):)
Hát tegnap anya délben végülis úgy gondolta elég volt nem vár tovább és elvitt a Bőrgyógyászatra és jól sejtette az orrom elótvarosodott hiába vigyázott meg fertőtlenített agyab-főbe ez a meleg és huruttól is legyengültem így azonnal megtámadott:s
Szerdára vagyunk visszarendelve amúgy nem volt a Heim Pálban rendelés anyának a Gyöngyösi utcához kellett vinne
Ott már vártak minket és nagyon aranyos volt a doktornéni akinél egy hang nélkül tűrtem hogy leecsetelje a sebem na ezt anyánál csak hiszti kiséretében teszem.
Ma is nagyon meleg van anyának ma kell visszavinne a legnagyobb hőségben a dokihoz ellenőrzésre és tremélhetőleg jövőhéten szerdán végre megtudjuk a súlyomat, mert ezektől a betegségektől időpontos vizsgálatokat kell lemondania anyukámnak már 2szor még jó hogy Svábhegyen már voltunk .
Szemészetet kell sajnos megint tolni, mert így nem visz anya be a kórházba
Pedig nagyon kíváncsi már mi is van a szememmel pontosan lehet hogy még a végén semmi hogy ennyit kell halasztani a vizsgálatot:)
Jobb lenne túl lenni ez van
Holnap még anya leviszi Zsoltikát délután a neurológiára is 16-17 között ellenőrzésre
Szóval holnapra már két programunk is van hivatalosan
És it van egy mai ujjatlan bodys képecske még így is melegem van
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.19. 18:46
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!
Ma anyával és bátyókámmal egész délelőtt otthon voltam és anyunak megmutattam, hogy balodalra is tudok már fordulni , ha nagyon akarok
Közben apa lement bátyókámmal sorosgörivel csak apa anya meg jót nevetgélt ahogy botladozik, mivel én csak este 6kor ébredtem a délutáni alvásból és egy nagyot kajoltam is
Zsoltika miatt vette fel mivel bátyókám rohangászik és így apa tudja tartani vele lépést:):):):)
Déltől meg 3ig Zsoltika volt át a szembe szomszéd kislányánál és lufival dobáloztak
Amúgy anya keresztanyukájának az unokája félévvel idősebb a kislány idén lesz 7éves
Apa délelőtt elvolt valahol anya nem is tudja merre felé
És akkor az atrakció legalábbis nekünk az anyával
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.18. 10:28
iitt pedig már a vizsgálatok után megyeünk lefelé a hegyről:):):d:d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.18. 10:06
Sziasztok mindenkinek szép napot kívánok!!!!:):):):)
Hát voltunk Svábhegyen és nagyon jó híreket hozott anya nektek:):)
Ugyanis mindent megmutattam amit tudok már csinálni.
Gyógytornásznéninek anya még egy videót is vitt mivel sejtette , hogy az oldalra fordulást nem fogom bemutatni
Lényeg hogy a mozgásfejlődésem jó írányba halad és
támaszkodva ülök csak ha úgy raknak tehát meg lesz a képeségem hozzá amikor eljön az ideje az ülésnek
Megnézte a gyógytornásznéni reflexkalapáccsal a reflexeimet a tértedemen és a könyökömnél és rendben van minden
egy gyakorlatot kaptunk pluszban az állandó hason fekvés mellé hogy anya talicskáztasson vagyis meljel meg vizszintbe a törzsemet és lábamat és én tegyem le a földre a kezeimet szóval lépkedjek előre kézen ezt kell gyakorlonunk asz izmaim még feszesek de nem kell tornáztatni mert magam mellé húzom hason fekvésben a lábaimat és hintázok szóval lassan csak elkezdek mászni valamikor nemcsak 2mm-rt
és akkor a képek itt van az első
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.17. 08:30
Sziasztok mindenkinek jóóó reggelit kívánok!!!
Most csak beköszönt anya, majd délután hozza rólam a híreklet hogy is állok a fejlődésben anya viszi a fényképezőgépet amire lehet videót is rögzíteni, mert amikor ott vagyunk rendszerint nerm akarom megmutatni hogy mit is tudok már és anyának már kezd elege lenni hogy magyarázkodnia kell amit tudok:s
Akkor majd délután ....
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.14. 19:18
Sziasztok mindenkinek szép estét vagy jóó reggelt ha holnap is olvassa reggel valaki!!
Anyával ma délután sétálni voltunk .
Elmentünk a bankba befizetni egy vízdíjat aztán anya tepert is hazafelé a padhoz hogy leüljön és az árnyékban aluszkáljak.
Közben anya észrevett egy harkályt a feje felett és pont akkor nem volt nála fényképezőgép na sebaj utána még anya fagyizott én meg felébredtem ,mert nem bírom a szelet és nyűgiztem.
Délelőtt anya lángost sütött , hogy apa amikor hazaér jól beebédeljen belőle:):):):d
Náthám már tényleg csak picike van de holnap anya levisz a dokinénihez mert az orromon keletkezett egy seb elég csúnya a melegtől még rosszabb lett hiába keni anya :s
De van képecske rólam ebben a szerkóban vitt le anya sétálni mert holnap délután egy hidegfront jön és akkor max 21fok lesz Pesten keleten még meleg lesz ezt nemrég mondták be a hírekben 19 előtt most 19:20 van
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.12. 18:42
És itt van Évike is ahogyan zsoltika tartja hogy lefényképezzem őket az Állatkertben amúgy Évike most volt először ott és 3szor bealudt még nem neki való az ilyen odaséta mivel még nem tudja értékelni ezeket a dolgokat
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.12. 18:40
Zsoltika önmagát nem hazudtolta meg és az nelőbbi család kislányához Rékához verődött húzós kocsin ülnek:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.12. 18:38
Itt zsoltika felszaladt a barlang felett kialakított lépcsősoron a tetejére
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.12. 18:36
Sziasztok szép estét kívánok mindenkinek !!!
Egy szép hosszú napon vagyunk túl anyával és bátyókával:):)
Ugyanis ma meglett végre az első baba-mama tali a családinetes anyukákkal és gyerekekikkel:)
Kissé hiányos volt a létszám de szép számban el tudtak jönni az anyukák a családjukkal így is
Az eleje nem indult bizalom gerjeszteően, mert esett az eső még 10óra előtt pár perccel ugyanis a Keletibe mentünk egy nagyon aranyos anyukához akik vonattal érkeztek .
Mire beért a vonat már nem is esett az eső és onnan mentünk tovább az IKEA-hoz mivel még jött felhő utánpótlás így kérdésessé vált az Állatkert
Lényeg egy hosszabb várakozás után akik eltudtak jönni meg is érkeztek oda
Bátyókám eléggé felpörgött anyának többször rá kellett szólnia hogy elég legyen meg más dolgok is voltak
Na ott még anya nem vette elő a gépet aztán egy hosszabb kerülő után csak megérkeztünk az állatkertbe.
kb fél1re mivel az Őrsvezér térrtől kellett 32es busszal menni aztán a Kacsóh pongrác útnál leszállni és begyalogolni a nem éppen akadálymentes aluljárón babakocsival mindenkinek
Anyukák és babucijuk mind szimpatikus és végre kézzelfoghatóak lettek ( mivel élőben mennyivel másabbak mint a képeken/
És akkor egy képecske róluk
Ezen a képen Zsoltikám és az egyik anyuka családjával a japánkertben Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.11. 19:08
Sziasztok mindenkinek szép estét!!
Hát Győrben esik esett Pesten még verőfényes napsütés de ide csak éjjel ér a vihar:):):):)
Majd lesznek fotók
Csak anyáék kemény 14óra alatt feltelepítették a gépet mert új alaplap meg porgramok szóval nagy meló volt
Nem vitt anya se szemészetre se, Svábhegyre mert még mindig náthás vagyok és szerdán
39fokos lázam volt így anya nem vitt el majd jövőhéten
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.08. 21:12módosítva: 2007.05.08. 22:00
itt is van egy képecske ahogyan anyáékkal vagyok!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.08. 13:04
Sziasztok mindenkinek szép napot
De sajnos anya rosszahírekkel jött .
Ugyanis szombaton elkezdtem náthásodni amivel magában nem lett volna probléma csak anya azt hitte hamar kiheverem hát a vége az lett a mai napon hogy rendesen 39,1fokos lázam lett anyának azt tűnt fel , hogy túl csendesen aludtam el mivel ez nem szokásom
előtte még láznak híre-hamva sem volt
Na azonnal kaptam kúpocskát viszont az étvágyam remek amúgy azóta megint dumálgatok szóval megy lefelé a lázam de a szél miatt anya nem tud levinni nem akarja súlyosbítani a betegségem amúgy ő is nagyon beteg csak nincs láza:s
Ballagása anya testvérének jól sikerült mama vigyázott ránk amíg anyáék elmentek oda jobb is volt ezt a megoldást választani, mert nagyon lógott az eső lába meg sokan zsufolódtak be az isibe
A szemészeti ellenőrzést is le kellett mondani majd májús 23-án visz anya oda is reméli hogy nincs nagy dioptria eltérésem
Most a lázam csíllapítja majd holnap visz le a dokinénihez a viharos erejű szél miatt sokat alukálok de nem a kevés evés miatt szerencsére nézi anya a számat is nehogy kiszáradjak próbál itatni
És még egy egy ramaty gépről ír anya ezért nincs mostanában bejegyzés meg képek is mert apa egy új alaplap miatt egy tragacsgéept rakott össze anyának hogy addig is egy picit tudjon írni ide aztán passz
mivel azt az alalpalpot csakl szerdán veszi meg így lesz egy teljsen új gépünk mivel az egész az új porcesszor berakása miatt indult el ugyanis kiderült hogy amink van nem illik bele az alalapba így elindult a lavina miszerint újalappot egy réiógi eladásával fedez apa és úgy lesz a vadiúj gép addig meg egy még rosszabbról ír anya
Képek is vannak nemsoká anya berakja ide ha sikerül feltölteni a gépre is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.02. 22:44módosítva: 2007.05.02. 22:45
Anya a mai napot is elmeséli
Uyganis ma végre elvitt megint egészséges rendelésre és jó hírekkel jöttünk haza onnan
5600grammocska vagyok végre meg 10szereztem a súlyomat :d:d:d:d:d:d
és 62cm a fejem 41cm és mellkörfogat is 41cm
Nagyon örült anya is meg Doki néni és ezentúl ha nem rosszabodik az étvágyam már csak havonta kell dokinénihez járni
Jövőhéten még visz anya Péterfybe szemészetre és Svábhegyre szóval kevesebb dokihoz menetel lesz ezentúl anyának fura is picit így mindent havonta csinálunk:):):):)
Ma kép nem készülét rólam de hát ott van az előző bejegyzésben
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.02. 22:38
Amúgy még 28án volt egy kisebb vihar hozzánk már csak a kisebb erejű ért oda
És akkor itt van ahogy tankozik bátyókám még jó, hogy ilyen jó a fantáziája
A képen látszik a tavunk is is picit abba esett bele Zsoltika
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.02. 22:03
És itt van afolytatás is
Zsoltika egy szekrénybe bújt azt kinevezte Tanknak
és még a beton alatt találtak hangyákat és hangyatojásokat is csak anya erről elfelejtett képet csinálni csak Zsoltikáról fotózótt
Apa aznap is hordta a földet pedig úgy volt , hogy pihennek de legalább 90%ban készen van védelem:):?)
És akkor a kép rólam
Hintaágyban feküdtem a teraszon Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.05.02. 22:00
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánok!!!
4napot anyával és apáékkal kint voltunk a telken
Első nap még csak takarítottak anyuék a házban nekem közben a friss levegő miatt visszajött az étvágyam és szépen kajáztam mama vigyázott rám szinte az egész hétvégén.
Aztán eljött a vasárnap is mama szülinapján apa és anya meg papa földet hordtak apa hordta a legtöbbet a talicskával és anya is csákányozott:):)
egy ízelítő ebből ide
Aztán volt egy kisebb baleset is mert apa éppen vágta nagypapa haját és akkor zsoltika beleesett a tóba szerencsére a régi part betonjára.
Uyganis ott annyira jön fel a víz hogy minden évben partvédelmet kell csinálni tölteni kell állandóan a földet
amúgy nekünk a szárazság kedvez nem kapálós a telek így ami másnak rossz az jó nekünk:):)
Anya egy másik bejegyzésben folytatja az én képem berakásával is mivel ide csak egy kélpet lehet berakni Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.27. 22:21
Anya potólja a képet is végre
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.27. 14:38módosítva: 2007.04.27. 20:09
Sziasztok mindenkinek szép napot és kellemes hosszú hétvégét kívánok!!!:):):):):d:d:p:p:p:p
Ma ugyanis anyáék elvittek a hallásvizsgálatra az előző ellenőrzésére
És nagyon jók lettek az eredményeim, hamar reagáltam a fülhallgató hangjaira és hamarabb na itt már anya érezte hogy jobban sikerült? mint a múltkori
Amúgy tényleg időnek kell eltelnie hogy megtanuljak figyelni is reagálni a hangokra
Lényeg még a doki néni is láztta rajtam hogy anyukámék sokat foglalkoznak velem kell is nagyon az inger gazdag környezet és ha hamisan is de anya szokott nekem énekelni ez is jót tett a hallásomnak:):)
Az arcomon meg van mindkettőn piros folt olyan mint amikor kidörgöli az ember az arcát valamivel de úgy nézki az is meggyógyul idővel csak nagyon ki volt száradva nyálamtól a bőröm anyuék már mindennel próbálkoztak aztán niveával bekenték és azóta jobb a bőrőm:):)
és most hozott anya képet is de ahogy apával a vizsgálatra várok és jó kedvem van:)
És még egy 4napra kimegyünk a telekre így nem ír anya semmit rólam majd csak kedden estefelé többet is a napi programokról
Nekünk ugyanis NINCS hordozható netünk marad a lakásban
és több képet is csinál majd rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.26. 08:41
Mindenkinek köszönjük már egy nappal túl is vagyunk anya ma végre csinál rólam szabadtéri képeket ha nem felejti otthon a gépet :s:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.24. 10:28módosítva: 2007.04.24. 10:29
És itt pedig megmutatom anyának és nektek , hogyan is kell szépen tartani koraszülöttség ellenére a fejecskémet!!:):d:d:d:d:d
Éppen holnap leszek 11hónapos öreglány:)):):):d:d:d:d:p:p:p:p:p:p
Minden Györgynek, Gyurinak boldog névnapot kívánunk mára!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.24. 10:26
Itt nagyon nevetgélek anyára jó hangulatban vagyok
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.24. 10:24módosítva: 2007.04.28. 12:56
Na az van hogy sajnos visszább csúszott egy oldallal
Előre is köüszönöm mindenkinek akik szavztak és szavaznak továbbra is Évikémre
Itt van újra hogy hol is lehet szavazni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.22. 13:43
Itt pedig Zsoltika lovagol az előadás szünetében póni lovon
Főhelyen ültek sokba is került a jegy de úgysem mennek egy ideig ilyen előadásra
és akkor a kép
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.22. 13:41
Sziasztok mindenkinek kellems vasárnapot kívánunk anyával
Minden Noéminek és Csillának boldog névnapot kíván anya!!!
Hát tegnap sok programunk volt
Ugyanis anya Bátyókámmal időre ment a cirkuszba a jegyért előtte negem elfuvaroztak mamához a munkaheylére mert ledolgozás volt és engem nem vittek még mivel még nem ott tartok hogy élveztem volna az előadást
különbenis 2éve ígéte már anya neki ezt a dolgot
Addig mami babusgatott és itt egy kép is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.18. 23:00
Itt vagyunk Edina kisfiával ő barátkozik velem én meg vele
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.18. 22:56módosítva: 2007.04.18. 22:56
Sziasztok mindekinek szép estét akik korán kelnek azoknak szép jóó reggelit kívánunk anyával!!
Ma szépen indult a napnuk anyával ugyanis délelőtt fél10kor találkozott anya egy nagyon aranyos Edina nevű ismerőssel akit anya a babaszoba chatről ismer
Jókat beszélgettek anyával addig mi fiatalok szunyókáltunk a babakocsiban aztán hozzájuk mentünk és ott érdekes képek készültek rólunk én fiuztam és a kisfiú meg csajozott velem:):d:d;)
Aztán persze menni kellett mert éhes voltam meg már kisfia is fáradt volt Edinának anya nem akarta zavarni tovább őket
Na szóval írány haza anya megetett és utána vitt el az egészséges rendelésre
Szóval kaptam két oltást is mindkét combikámba egyet szóval volt sírás ezerrel de hát kinek ne fájna két szurika
Előtte megmérték a súlyomat és 5460gramm emeberek a mai mázsám:)
nagyon örült anya mert ez 200gramm hízást jelentett az 1héttel ezelőtti aggasztó fogyásomhoz képest
Anya különös tattikájának köszönhető mindez:)
Ugyanis anya hiába alszom a legszebb álmomat alvásközben kikap az ágyamból és a cumisüvegből megeszek 80-100között mikor hogy nemsoká megint ezt teszi velem mert, így nem kapálozom csak a kajálásra figyelek meg alszom reflexből eszem és mivel alszom ezáltal hízásra megy minden:)
És akkor az izgi képek (nem any csinálta mert elfelejtett gépet vinni; az ismink csinálta kedves Edina:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.17. 16:05
Sziasztok anya végre ír rólam valamit megint!!
ma vendégünk volt, mert anya találkozott Zsuzsival Janka anyukájával (sorstárs mert neki 1hónapos a picurkájuk és korababa 610grammal ) Anya erőt ad neki velem mivel van remény
Sokan drukkolnak nekik a BABANETEN is
Ma sajnos megint visszaesett az étvágyam
és köszönjük az utolsó hozzászólónak hogy írt mert így nem is olyan nagy baj, hogy 5270gramm vagyok csak:):) Képek majd később anyának sok mdolga volt elfelejtett képet csinálni rólam
Amúgy növekedett az étvágyam csak ma esett vissaz 3napja folyamatosan nőtt 420 aztán 440 és 470 szóval ja amúgy már kezedett visszatérni az étvágyam de holnap egy hidegfront ér el minket max 17fokkal szóval lehet már ettől is vagyok étvágytalan:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.13. 16:04módosítva: 2007.04.13. 16:05
Sajnos a nem evésem eredménye is megjött fogytam 60grammot hiába tömne anya nem megy az evés pedig minden rendben nem vagyok alultáplált:(:(
Így anyának a mai naptól naplót kell vezetnie milyen kalória dús táplálékokkal etet engem és hogyan mit tesz mibe mennyiszer kérek enni mindent részletesen:(
De jön a fogam elől majdnem kint van
Ma voltunk anyával a Margitszigeten amúgy 5270grammocska vagyok nem leszek 6kiló ez már biztos egy évesen:( :'(
AA te tudod kikkel találkoztunk Zsuzsival Janka anyukájával már a mai napon egy hónapos a kislány
Láttunk Mókust anya kb 1éve akart látni de most hogy nem vitt gépet nézte ahogy isznak
Amúgy ma sokat sétáltunk mivel KIspestre is kellett menni Zsoltikához az oviba
És tegnap végre oldalra fordultam és játszottam
a fejvédőmmel és ez a kép lett róla
amúgy ma péntek 13 van szóval anya el is felejtette elvinni a gépet a kirándulásunkra mert sietett:s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.10. 10:48
MINDEN ZSOLTINAK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK
Anyának van belőlük kettő is Bátyókám és apukám!!!:):):):d:d:d:p:p
Ide húsvét keretes ünnep volt, mert apukám szülinapja indította és a névnaposok is zárták ma 10én
Amúgy anyának unalmasan telt az idei ünnep egyetlen szép dolog az volt benne, hogy Nagyim végre 5év után többórára feljött és nem volt egyedül 7én ezt is azért mert akkor ünnepeltük apa szülinapját kapott tortát anyukámtól meg egy jó polót nyárra
Bátyókámék sétáltak sokat ebben a 4napos jó időben:):):)
Ma viszont anya megörökítette ahogy a játékomat kétkézzel fogom és tartom hosszú ideig:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.05. 12:43
Sziasztok mindenkinek szép napocskát kívánok!!
Hát képzeljétek el, hogy a nem evéseim illetve kicsi evéseim ellenére híztam 110grammot egy hét alatt előtte 2hét alatt 90 szóval most 5330grammocska vagyok.
Ugyanis anya mást sem adott nekem csak tápit és tejpéptet felváltva (nem kívántam semmi egyebet ugysem) és ezért sikerült hízni is valamicskét
dokinéni felírt nekünk egy Fantomal nevü hízlalóport plusz szénhidrátot amit a tápszerembe kell belerakni és ettől is hízhatok ma már 260at megettem és még csak na felén vagyunk valamivel túl
Amúgy nagyon jól alszom esténként nem vagyok nyűgi és a hőemelkedések is a fogaim miatt vannak ugyanis mind egyszerre szándékozik kibújni:s
Anya sokat szaladgált velem meg miattam Péterfybe is beugrott a vérleletem miatt és képzeljétek szretne anya olyan vérképet ami nekem van:):):d:d
Ugyanis hemoglobinom 120
serumvas 19,1(anyának jó ha 10 de lehet csak 7)
cukrom 4,7 ez anyának is ekörül mozog
és a süllyedésem 5 na ez anyának vagy 40 szóval ezért írta hogy szeretné ezt a vérképet magának is:):):):)
Köszönjük szépen az eddigi hozzászólásokat anyának nagyon jól esik ő is be szokott kukkantani az ismik naplójába és szavaz a fotóalbumokra is :):):)
Majd este lesznek képek rólam mert ma is lótifuti van mert bankba menni aztán Kispesten tölteni a délutánt, egy mellény, oltóanyag elhozatal és a bátyókámat is el kell hozni az oviból, mert ő holnap már nem megy, mivel nem bírja a buszt és kirándulni mennek.
Anya helyett elviszi két cipő megvételére és apának is veszünk ajándékot mert április 7én lesz a szülinapja:):d:d:d:p:p:p;)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.03. 16:36
És ilyen ügyesen csináltam a fejemelést és kitámasztást, mint ahogyan a képen is látszik amúgy a dokinéni nagyon megdícsért és elmagyarázta anyának a gyógytornásznénivel együtt, hogy nekem nincs szükségem semmilyen tornagyakorlatra csak a lebegőültetésre és azért nincs mert nekem magamtól kell ezekete megtanulni , pedig kötöttek az izmaim
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.03. 16:34
Sziasztok mindenkinek szép napot és estét kívánok!!!
Anyával nemrég jöttünk meg Svábhegyről.
De előtte a tegnapi eseményekről
Történt ugyanis miszerint étvágytalan vagyok most már hetek óta
Lényeg tegnap anyával a Péterfyben jártunk a dokinéninknél és a követekező történt:
Vért vettek és részeletesen kivizsgált megnézett a dokinéni. A fülem mögött csak allergiás dolog van csak neogranormonnal kenje anya ecsetelővel ne és a másik nem látott semmi komolyabb betegségre utaló jelt és problémát a dokinéni annyit mondott anyának, hogy
az előző betegség miatt áll fent az étvágytalanságom mivel nekem több időre van szükségem a rendeződésre és felmerült a mildibé 2es felírása is ha nem javul az állapotom evés ügyében és anya adhat nekem Vitacolan de a dokinéni szerint nincs szükségem erre, de adhatja :):):)
Anya ennek nagyon örült és ma este tudjuk meg a vérvételeredményét
Svábhegy azta részleget nem zárják be és nem költöztetik ki egyenlőre onnan Fejlődés neurológia tehát májús 10én is oda kell majd visszamennünk anyával
Hát fél 11re értünk oda egy órai vándorút után a hegyre
várakoztunk anyával 2órát mire félegy után mehettünk be a dokinénihez
előtte alukáltam és ettem , mert pont így esett a dolog meg is dícsért anya, hogy milyen aranyos vagyok hogy ettem azóta sem jelentem majd most fogok 16 óra 30kor annyira kimerültem a sok rángatásba
ugyanis anya hordozóval vitt fel, mert nem vállalkozott egyedül a kengurus megoldásra mivel a hátán meg a hátizsák
És a lényeg anya szószerint idézi
Sensomotoros szabályozásában kezelést igénylő durvazavar továbbra sem észlelhető.
Fejlődésének íránya phisiologiás.
Javasoljuk, hogy tegyék le a gyereket a földre(hab-tapi-lap), hogy elegendő hely álljon a rendelkezésére a tudott mozgások rendszeres végeztetéséhez.
Ne ültessék, ne állítsák, ne járassák , ne tegyék bébikompba!!!"
:) anya ennek is nagyon örült, azonnal vett is habtapit amit amúgyis akart csak ma kapta meg a családit ránk most bezzeg azt is hamarabb amikor van pénze amikor nem volt a múlt hónapban az is 4napot késett:(
aztán vette nekem egy csajos szerkót és sapit ezt is megmutatjuk nektek
idefigyuzzatok emberek:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.01. 12:13
És itt van még egy nehogy unatkozzatok
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.01. 10:57
És itt pedig én végre anya lefotózott az új macis játékommal is nagyon bevált sokat nyújtogatom érte a kezemet és játszom vele
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.04.01. 10:55módosítva: 2007.04.01. 10:56
Sziasztok végre anya hozott rólam képeket és a családról is:)
Tegnap ugyanis a kiserdőben kalandoztunk anyáékkal még a kutyánkat is hozta apa:)
Viszont az étvágyam nem javult tegnap megint alig ettem:(
Apa és zsoltika fociztak meg bátyómkám lógott egyet a focikapun ott ugyanis fémből van nem fából és jó magas az erdő közepén egy tisztáson még egy terephomok futó is volt ott pár gyerek szórakozott rajta csak annyi volt vele a baj hogy benzines volt aztán rájuk szóltak miért ott motoroznak
Nagypapám szülinapja is tegnap volt anya fel is hívta apukáját hogy felköszöntse és érdeklődjön a lábáról ami nemrég szétment neki alig tudodd menni nemsoká műteni kell tovább nem nagyon halogathatja papa az operációt:(
És akkor itt vannak a képek rólam és családról
Én sajnos nem voltam ezen a képen , mert alukáltam a babakocsiban Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.28. 19:17
Ja és bekövetekezett az elkerülhetetlen mivel 3hét halogatás illetve jobban és nem jobban evés után megyünk be anyával kórházba mert alig eszem most már egy hete csak 400-500 ha....
Hát anya szíve majd megszakad de nincs semmilyen tünetem csak annyi hogy a fogínyem be van gyulladva illetve , hogy 2hete volt a torokgyulladásom és még akkor is ettem aztán amikor vége lett az antibiotikum kezelésnek azóta lecsökkent tartósan 2hét alatt csak 90grammost híztam előtte meg 2nap alatt 50grammot ja nem vagyok tele kasival:(:(:(
Ja és mivel nincsen semmi látszólagos oka annak, hogy nem eszem ezért teljes kivizsgálás vér Uh és egyebek lesznek a jövőhéten beütemezve
Szóval nagyon szomi anya és a papámnak is kimnet a térde
:'(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.27. 20:14
Sziasztok mindekinek szép estét és akik aludni térnek nyugis alvást!!!! :):):d:d:p:p:p ;)
Ma délelőtt aludtunk anyával egy nagyot aztán anya kimosott apa is hazaért és főztek ebédet
Utána apa végre megnézhette a kedvenc sorozatának következő évvadját Szökés mind a 20részt (legalábbis 8at belőlke
Anya még egy adagot berakott a gépbe aztán végre lementünk sétálni.
1órásra tervezte, de 3óra lett belőle, mert régen látott ismikkel futottunk össze illetve hétköznap ők ki szokták még iskola és ovi után vinni a gyerkőcöket.
Anyának ez fura is mert hétvégén meg senki sincs az ismik közül kint pedig akkor más sincs csak a szabad levegő mivel nincs suli meg ovi és bölcsi.
Mindenki engem akart dajkálni anya oda is adott egy nagyon kedves isminek és az ölében voltam egy takarót is tett anya rám, mert ott fújt a szél és nekem ma nem thermo overall volt a rucim, hanem anya rám adta az új együttesemet szabadidő ruci 62/68as méretű
Nagyon tetszett mindenkinek :):):):D:D
Itt is van a kép még amikor fent voltam mielőtt elindultunk volna anyával a nagy sétánkra
azóta apa már megpancsiztatott és anya megetetett:)
Még lehet lesz evés 23órakor mert már aluszkálok 20óra 7kor
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.26. 19:04
Sziasztok mindenkinek szép estét!!
Remélem azóta mindenkinek sikerült az óraátállás nemcsak az óráknak:):)
Anyával és apával ma a János kórházban voltunk délelőtt hallásvizsgálaton.
adtak a fejemre olyan fejhallgató szerűséget és egy aszisztensnéni figyelte a reakcióimat , amikor a hangokat a fülembe játszották, mivel én még nem tudtam jelezni csak a szememmel , ha érzékeltem is amit hallani kellett.
Lényeg közepes halláscsökkenésem van de a korábbi BERA vizsgálat majdnem normális elétrést mutat szóval még két vizsgálatom lesz mert ez egy szubjektív vizsgálat volt amit sok tényező befolyásol de a BERA -t nem csak ha valaki beteg volt előtte egy héttel
amúgfy április 27-én 10órára vagyunk vissza rendelve
Amúgy ma nem készült kép de egy videó amit anya nemrég tett fel közszemélre az van itt bemutatom beszédtudományomat is a világnak:):):)
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/?action=view¤t=vikenevetgl003.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.25. 21:14
Itt pedig megmutataom nektek hogyan is kell tartani egy cumikát de nem cumizom áh dehogy csak rágcsálom :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.25. 21:12módosítva: 2007.03.25. 21:13
Sziasztok mindenkinek szép napocskát kívánok!!!
És Ma vagyok 10HÓNAPOS öreglányka
Ma tesóm egésznap számítógépezett egy stratégiai játékkal játszott aztán apa foglalta le a gépet és csak most tudtt jönni anya rólunk is írni
Voltunk mamánál is Zsoltikát vittük át mert holnap már ovi és úszás is van neki
és itt van egy kép is ahogy mosolygok valamin anyának sikerült elkapnia ezt a pillanatot:):):d:d:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.24. 23:32
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.21. 21:13
Na végre anya is idejutott !!!:):):d:d:d
Megírni hogy ma meg az elmúlt napokban mi is történt velem velünk,
Először is hétfőn voltunk EEG-n alig akartam elaludni ugyanis 3,5óra fentlét után akkor aludtam el mielőtt Svábhegyre értünk
Lényeg 10órakor kezdhették el az agyacskám vizsgálatát meg a hallást is javult a két oldal közötti nagy különbség, de még nem az iagzi
Ezekután kaptunk időpontot a János kórház audiológiára
Hétfőn március 26-án visz anyukám erre is 10óra 30ra
Ma pedig elég alvós volt a napom ez a front is lehet ennek az oka és ittam végre teát egy picikét
És ma reggeli képem:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.18. 23:09
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=20085;id=298094
Szóval most ilyen formában láthattok engem, mert anyáék újratelepítik nemsokára gépet és ezen a vincsin nincs kép rólam amivel most ír anya:( ezért az albumról másolt be egy címet ide hogy lássatok kenguruban:):):d:d:p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.17. 15:15
Na és itten bizony két játékkal szórakoztatom magam anya legnagyobb örömére:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.17. 15:09
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét erre a két napra még4!
:):):):)
Anyáékkal így pihentem és játszottam ma
Anya meg a hétfő miatt kipróbálta, hogyan is tegyen bele a kenguruba, mert akkor visznek apával EEG-re Svábhegyre és nem szabad hogy elaludjak a 1,5órás úton ezért kenguruzunk majd.
Ma is érdekes képcskék készültek rólam:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.15. 10:36
Sziasztok mindenkinek!!!
Nagyon szépen sütöget a napocska és a bátyókám is velünk van
Amúgy tegnap anyával voltunk egészséges rendelésen és kaptam szurikát nem kötelező oltást pneumo ellenit:):)Ö
És még híztam 30grammot is
Ma tervbe van véve egy nagy séta 4esben apáékkal lehet hogy a Lánchídra megyünk ki a mulatságba ami a neten is hírdetve volt mára illetve a 4napos hétvégére
És ma készültek nagyon izgi fotók is reggel apa csinált rólam és kutyánkról közös képet:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.13. 10:49módosítva: 2007.03.13. 11:00
Sziasztok mindenkinek szép napocskát kívánunk anyával
Képzeljétek annak ellenére, hogy alig eszem egy hete híztam 70grammot
szóval 5100gramm vagyok 60cm hosszú 40cm a fejecském körbe és 40cm a mellkörfogatom is
De ma anyát sikerült kiakasztanom ugyanis ma hajnalban csak 60at ettem és utána 8óra 59kor kértem nagy nehezen 90et ja én már 100-160 között ettem a múlt hét szerdáig szóval nagyon lecsökkent az étvágyam és külön folyadékot sem fogadom el én azt eszem amit iszom:):)
Ezért ha nem eszem ma már semmit akkor ma 4nap halogatás után mert mindig megettem nap végére a 500at visznek anyáék a kórházba nincs mese nem száradhatok ki
És még egy semmi jele amúgy hogy kevés volna kajcsi nekem, mert olyan eleven vagyok alig alszom napközben (mert ez volna az egyik jele ha aluszékony lennék de semmi)
És ma nagyon vizsgálgattam valamit anya le is fotózott gyorsan na nem engedi csatolni pedig szokta na akkor az albumba berakja anya ha sikerül
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.10. 20:06
Sziasztok !!:):):):):d:d:d:d
Ma eléggé sokat ijesztgetett anyukám a kórházzal és 120at még megettem így már 500nál járunk de lehet hogy azért bevisz anya mert ez nem járja hogy alig egyek valamit
Apa és Zsoltika nemrég jöttek meg a sétából a kiskutyánkat is levitték
Anya meg délelőtt illetve kora délután vásárolni ment és nagy batyuval a hátán és két szatyorral tért haza apáéknak vett kajákat.
És anap végén még süthetnéke is támadt anyának ugyanis volt otthon csirkemellecske és csinált tejszínes fokhagymás csirkét jó sajtosan:):):p:p
És ma még apával így alukáltam egyet
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.08. 20:55
Sziasztok !!
Ma anya elkapta tőlem a vírust és szemére húzódott hurut képében pedig ő féltett enegem nehogy elkapjam tőle ezt is de én adtam neki szóval
Elsietett a szemészetre és kapott ré Tubocin nevű szemcseppett de azt meg kétszerre kapta meg mert nem volt a patikában szóval ezért is írt csak most mert alig látott szóval tudjátok
Lényeg nagyon szépen gyógyulgat a torkom és még 5napig kell szednem az antibógyót:):)
Az étvágyam is visszatért
Ma nem készültek képek rólam mert alszom már meg anyának fájt a szeme
És még egy remélem senki sem felejtette el a Nőnapot/apukák elsősorban/ meg Zoltán is ma van (majd még júniusban is lesz Zoltánnap:d:p:p:p:p:p
Apukám nem ő adott anyának szép cserepes virágot mert az nem megy olyan hamar tönkre:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.07. 09:03
Sziasztok nagyon beteg vagyok (alig eszem és iszom):(
Anya ijesztgetett a kórházzal de igaza van mivel összesen 300at ettem mindenestül és nehogy kiszáradjak ezért állandóan etetni és itatni próbál ami ma sikerült is már 260nál járunk
a torkocskám van begyulladva és kaptam rá Aktil nevü antibiotikumot, mert lázas is voltam és egyenlőre nem köhögök csak amikor kaprja torom valami de szárazan nem nagyon tudok nyelni inkább kanállal adja anya nekem és én végre elfogadom ezt az evési módszert is:):):d
Ma nem nagyon megyünk sehova csak ebédbefizetés az oviban bátyókámnak muszály mert holnapra esőt jeleztek a rádióban anya hallgatta
Ma képecskék nem készültek rólam de mutizok olyat amit még nem rakott anya ide be
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.05. 19:41
És itt van vaku nélkül is a dolog
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.05. 19:39
Sziasztok mindenkinek szép estét kívánunk anyával
Ma anyával sokat sétáltunk a frisslevegőn aztán megjött apa és vele együtt elmentünk bátyókámért az úszodába.
Egyébként ma 3óránként kívántam az ennivalót de kevesebb adagokban és megállt a pocim szóval nem kellett még sem a dokinénihez vinne anyának:):)
És bemutatom legújabb tudományomat is ugyanis anya lerakott az ágyra és annyira megtetszett a törlőkendős doboz, hogy oldalra forduéva babráltam rajta képet meg a felpattintót is:):):d:d:d:d ;)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.04. 14:18
Itt vannak lent a képecskék:d:d:d:p
Ma anya finom fánkokat gyártott aminek megint sikere is volt:):)
Tegnap éjjel kicsit volt hőemelkedésem amire anya némi gondolkodás után beadott nekem egy fél kúpocskát és utána nem nyöszörögtem tovább az ágyacskámban:)
Ma az étvágyam is sokkal jobb mint tegnap és ma jó sokat kaksiztam valami nagyon kipucult , mert egymás után 3szor adtam anyának csomagot
Sokat mászkálok a játszószőnyegemen
És ahogy nap besüt 30fokot mutat a nagyszobában a hőmérő szóval hawaii Dj van nálunk:):):)
BÁtyókám a gépen játszogat anya ezért is csak néha tud ide írkálni nagy a szél aztán csak ezután 3óra körül megyünk majd át nagyimhoz mert apa még szereli anyának a fürdőszobában a wcülőkét mert szétjött valami
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.04. 10:56
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.04. 10:55
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.01. 22:09
És itt van egy nevetős kép is rólam ahogy anyát fixirozom
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.03.01. 22:07módosítva: 2007.03.01. 22:07
Sziasztok na végre anya ma is fotózott rólam érdekes képeket de előtte a fontos hírek
Ugyanis sajnos nem híztam sokat a 3hét alatt csak 200grammot tehát a kilóim száma 5kiló 3dkg=5030gramm anya el van szontyolódva:s
Lényeg emelni kell a tápi mennyiségét ugyanis 500-600at kéne csak abból megennem , de én sokszor ennyit eszek egész nap ja üresen meg nem is eszem meg hiába raknak bele cukrot
Lényeg vissza kell vennie anyának a babakajákból csak bébidersszerteket adhat nekem amikben magas a kalória érték min 180 egy üvegben és még egy kicseleznek velem ugyanis 180ml víizhez nem hat hanem 10kanál tápit ad anya ezzel is kalóriákat növeli ja és megkapta nem a babakajáktól fog hízni a lány, hanem a tápszertől
De kérdem én hogyan ha nem tudok 680nál többet egésznap enni ma is ettem vagy 400at és slussz és alszom már 2órája nem kelek fel 23órako csak ha anya megetett, de akkor meg már nyűgös vagyok és fél 5kor legkésőbb kelek enni amúgy meg végig alszom 6ig.
Anya is elm,agyarázta és akkor még egy pratika tegyen anya minden 100gramhoz egy kávéskanálnyi étolajat jól olvassátok igen ez is hízlaló nekem
És akkor az izgis képek
Itt éppen a fürdetőszéken támaszkodom és pancsizom:):):) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.28. 19:58
Sziasztok ma nem készültek rólam érdekes képecskék, mert anyáék babáztak vbelem meg a dolgukat végezték
De a kiskutyánkról lett egy kicsavart testhelyzetű kép csak ennyire érezte magát apánál biztonságban a kutya
És otthon volt ma is apa sokat pihentem a hasán :):)
Bátyókámmal meg mehet anya március 6án a nevelésibe iskolaérettségi vizsgálatra, mert visszadobta a beszédvizsgáló az anyagát szerintük 8hang az nem probléma amikor nem tud beszélni pont a legnehezebb 8at nem tudja ja meg hogy idén még viszatarthatom és ehez hasonló indokok miatt ja és így lehet két tortúrának lesz kitéve , mert anya szerint nem biztos hogy elég a nevelésis iskolaérettségi ja de ha menne is iskolába zsoltika nem normál osztályba, hanem logopédiaiba:):)
Nem tudna beiileszkedni még jobban agresszív lenne a folyamatos csúfolások miatt:(:(
És akkor azsoltika kutyája kicsavarodott állapotban apa mellett
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.27. 19:44
És még egy nehogy lemaradjatok rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.27. 19:43
És már itt nagyon kivácsian nézegettem lefelé majdnem lepottyantam ugyanis apa ott hagyott és erre a látványra szaladt vissza hozzám
Anya addig tergetett és úgy gondolta apával elvagyok csak hát otthon volt a bátyókám is aztán lefoglalta apát de szerencsére nem lett nagyobb baj
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.27. 19:40
Siasztok na erz még a tegnapi terméshez tartozik
Hát apa kipróbálta mennyire is hallom a zenéket rám adta a fejhallgatót és hát úgynézki hallom a zenéket, ja és végre majdenm 4kézláb de mászom és anya már ezt nagyon várta ugyanis így nem leszek annyira lemaradva kortársaimtól:):)
És akkor ama bizonyos képecske
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.26. 15:46módosítva: 2007.02.27. 19:38
Sziasztok mindenkinek szép eső helyett havas napot ma nálunk szép termés esett az már más kérdés, hogy nem fog megmaradni
Ugyanis Pestre 5tonna kéne, hogy megmaradjon
Anyával ma 7ó40kor mentünk a kórházba szerencsére nem sokat kellett várni a fülészeten.
És végre a sok doki közül fül orr-gégész néni elmagyarázta anyának, hogy van szubjektív hallás vizsgálat amit a fülészetken néznek és az objektív ezt nézték Svábhegyen szóval hallok én csak nem akatrok még a hang írányába fordulni ja van még időm ert 4-6hónap között szóródik a tudásom szóval 6-7hónapos korban kell a hanírányában fordulni
ezért a következő szűrést csak 1évese kormban kell megcsinálni májús végén svábhegyre viszont március 19én megyünk anyávan és nem szabad elaludnom a 1,5órás út alatt hát ezt nem tudom anya hogyan fogja megoldani amikor én még 30perces útnál is alszom:s
aztán voltunk a dokinéninél is aki felülvizsgáló dokink més
Képzeljétek anya is ott látta elsőnek, hogy majdnem 4kézláb másztam ja mondani sem kell, hogy akkor amikor a doktornéni háttal volt nekem és az ambuláns alapot írta anyának na akkor megmutattam a tudományom anya vagy 5ször szólt a dokinak hogy nézzen ide doktornő most kapta el a játékot tőlem.:):):d:d:d:d
Szóval tudok én csak nem szeretem nagy dobra verni:s
Képek is lesznek kicsit később ma ez történt velünk
Ja és apa főzött ma mert 11óra 30felé értünk haza na akkor szakadt a hó
most meg már csak picit fehérlik Pesten anya mérges is mert ez eddig a legtöbb ami Pesten esett és ez is majdnem tavasszal amikor egész télen a hóra áhítoztunk hogy szánkózhasson a bátyókám:s
és itt van egy kép mennyire volt hó nálunk
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.25. 19:50módosítva: 2007.02.25. 20:14
Sziasztok!!!!:):):)
Végre ez is eljött anyukám nagyon várta már ezt a napot ám!!!:):Ö
Ugyanis ma lettem 9.hónapos kisbaba és ma jött el a napja annak is hogy ezentúl már többet leszek otthon mint a kórházban végre megfordul az idő:):d:d:d:d:d
Ma nagyon felemásra sikerült a nap és a hétvége is
Ugyanis anya kétszer is le akart menni velem , de mindig akkor aludtam el nagy nehezen az ágyacskámban mizután ettem és buliztam is, hogy nem vitt le de tegnap voltunk sokat sétálni
Csak apa rokonai rossz kórházat adtak meg és ők is vártak minket és mi is őket ugyanis csak annyit mondtak SOTE I de nem mondták hottá hogy SOTE I gyerekklinika és mi a Baross utcában vártuk őket ők meg ugye a Bókayban na szóval nem találkoztunk mert ők meg mentek haza ugyanis vidékiek de eheze nem kell pestinek születni hogy részletes adatokat adjon meg az ember:s
Lényeg ma is a két fiú játszott egymással anya meg a fejlesztésemmel foglalkozott ma végre egy árva képecske is becsúszott mert aludtam ma sokat illetve többet , mint tegnap
Holnap meg nagyüzem ugyanis anyával megyünk a Péterfybe fülészeti és egyéb vizsgálatokra vért is vesznek majd tőlem szóval anyának kell majd lefognia kezecskémet
Már előre készíti magát mert a múltkor is rosszullett a véremtől :s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.22. 00:22
Itt pedig apával a szökő kútnál ahol porgram van hogyan ugráljanak a vizek:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.22. 00:21
Sziasztok!!!
Na képzeljétek el ma nagyon ügyike voltam:)
Ugyanis ma megpróbáltam hasról hátra fordulni, de nem sikerült.
Anyával fürödtünk aztán elmentünk 3asban sétálni bátyókám nagyinál volt
Media Markt.ba vittek apáék ott alukáltam aztán a végére felébredtem ugyanis éhes voltam, 3/10kor értünk haza este de anyáék nem bánták ugyanis ma még etetni kellett így ébresztés nélkül is ment a dolog:):d:d:p:p:p:p
És akkor a képecskék
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.22. 00:12
Sziasztok vannak meglepetéseim
Ugyanis anyával pancsiztam ma és apa végre otthon volt e nagy pillanatban ő rakott be anyához
és itt van róla a képcske is:):):d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.21. 12:46
Na és még egy fotó lemaradt ugyanis anya lefotózott ahogyan két játékot tartok a kezemben:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.20. 21:25
Sziasztok mindenkinek szép estét reggelt dlutánt amit akartok
Ma végre anya csinált rólam új képeket is
Történt uyganis hogy apa idetelepedett a géphez és csak 1,5nap után tudott anya ide jönni, mert apa szabin volt és filmet nézett meg msáolt magának
Lényeg, hogy ma sokat sétáltunk apával és anyával is.
anyavála soklat játszottunk a fejlesztő gyakorlatokat tükör elé vitt és mosolyogtam a tükörképemre.
és akkor itt van a képcske rólam ma felderítettem ,hogy mi lehet a rácsvédőm mőgött:):):d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.17. 20:38
És itt vannak anyáék lefotózva a Ligetben:):):d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.17. 20:36
És még egy érdkesség rólam ugyanis itt apa odaadott bátyókám kezébe ölébe és milyen szépen tart engem Zsoltika:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.17. 20:34
Sziasztok!!
Mindenkinek szép estét és kellemes hétvégét kívánok!!!:d:d:d
Ma anyáékkal voltam sokat ugyanis délelőtt anya főzött a gépünk mostt és apa meg a haverjával számítógépezett Bátyókám videójátékozott.
Anya mindeközben megetetett amikor éhes voltam és játszottunk is sokat.
Ebéd után kimentünk a Népligetbe egy nagyot sétálni odafele villamossal mentünk és visszafelé egészen hazáig gyalogoltunk az ecseri útón keresztül ugyanis mi másfél metrómegállóra lakunk a Népligettől.
Anya és bátyókám még hintázott is a sötétben mert közben bealkonyult és apa csinált rólunk képeket de én nem vagyok rajta, mert a kocsiban szundikáltam:s
De ma fürdetés után csinálta anya rólam végre képeket is a türcsimben:):):d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.14. 14:25
Na talált anya még egy eldugott illetve ide fel nem rakott képesckét ez volt anya bejeliző képe az msn pár napja:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.14. 00:19
És itt van egy nagyon friss videjó anya este vette fel rólam mielőtt elszundikáltam volna evés után
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/?action=view¤t=MOV00775.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.13. 19:38
Sziasztok
Anya ma is csinált délután rólam képecskét és két videót
Szóval sikerült elintéznie a dolgainkat:):):)
és itt van a képecske ahogy a játszószönyegemen nézelődök:):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.13. 09:08
Sziasztok mindenkinek szép eső mentes naopot kívánok
Végre anya ilyenkor is ír rólam rólunk
Ugyanis ma hiába az eső sürgősen el kell mennünk anya melóhelyére, mert akkor önadozó lesz hiába kérte hogy a munkahely száolja kis
lényeg tegnap kapta meg postáai úton a postától a papírjait
Hétvégén fellendült az étvágyam így már napi 800at is megeszek ha jobb napom van
tegnap hétfőn picit visszaesett
.
Végre anya csinált az egyik új bodymban képet is rólam:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.10. 19:52
És itt van afánkok garmada amit anya sütött előtte dagasztott és kelesztett:):):):);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.10. 19:50
Nagyon élveztem a sétát:):):d:p:p:p
Anyának sikerült lefotóznia végre nem sírok (nem sokat de amikor le akar fotózni éppen mindig vagy alszom)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.10. 19:48
És itt van Bátyókám ahogy lecsuszáshoz készülődik a rúdon:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.10. 19:47
Sziasztok !!
Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok:):):)
Anya ma fánkot sütött és husi levest főzött:):):)
Ebből egy kisízelítőt mindjárt felrak
Délután lementünk apával és zsoltikával sétálni és játszóterezni
Képzeljétek én már nem akartam fekvő pozicióban nézelődni anyának félig ülőbe kellett raknia a kocsiban:):):d:d:d
És ma sok képecske is készült rólam és bátyókámról is ahogy lejön a rúdon mint egy tűzoltó:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.09. 11:01
Sziasztok
anya nemrég találta ezt a fotót el volt rejtve pedig kb 3hete csinálta csak nemrég elküldte valakinek és akkor jutott eszébe , hogyez nincs is itt fent pedig azon ritka pillanatok megyike amikor mosolyogva figyelek valamit(ugyanis nevetek éb csak akkor nem amikor fotóznak):):d:d:p
Ma csak tesókámért megy az oviba és ennyi ebben a ramaty időben semmit sem lehet a lakásban való maradáson kivül csinálni csak akik dolgoznak:s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.08. 21:07
Sziasztok !!!
Anya ma igyekezett hamarabb megírni rólam ami történt
Ugyanis ma vittek fel apával a Svábhegyre a neurológiára
Hát szépen megvizsgált a gyógypedagógus néni és hát van amiben ütöm az 5.hónapos szintet és van amiben le vagyok maradva:(:s
Lényeg sok fejlesztőgyxakorlatot kaptampl pelenkát az arcomra kell anyának rakni és nekem kell levennem magamról. aztán anyának masszírózni kell a tenyeremet és különböző anyagu tárgyakat kell a kezemhez érinteni vagy belerakni és nekem megfogni
Pl: kanál ami fém ;csörgő, pelenka; frottírtürcsi; fakocka
Lényeg március-án visz anya megint most a neurológus főorvos nénihez akkor megint megnézik az állapotomat
aztán március 19-én pedig 20perces alvás vizsgálaton is kell lennem EEG mert nagy volt a két oldal között az eltérés és azt szeretnék kideríteni , hogy fennáll-e még/ja anyával csak most közölték ő meg letört, mint a bili füle
Közben bátyókámmal is ma volt nevelésiben és nagyon jól megcsinálta a feladatokat
És ugye speciális suliba fogják anyáék íratni, mert 7hangot nem tud kiejteni
aztán itt is idegeskedés vár anyura, mert lehet hogy lekésik az iskolabeíratkozást, mert addig nem tudják hová írassák Zsoltikát amíg a beszédvizsgálótól nem jön meg a papír, hogy mikor vigyék oda és ez sajna lehet április és ugye májúsban van az iskolabeíratás és azért rossz, mert ma tudta meg anya , hogy Zsoltika egyik ovis társa már be is van írtava egy iskolába a Kincses Házba (ő is hiperaktív gyerek)
Ez csak azért érdekes, mert anyut nyugtatták, hogy nincsen lekésve a bátyókámmal kapcsolatban
Szóval idegeskedés a köbön van:(:@
Ma képecske nem készült rólam majd holnap mert nagyon nyűgi voltam a vizsgálatok miatt és sokan voltak fent nálunk (nagypapaám és apu egy jó haverja) egyszerre:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.07. 22:39
Sziasztok végre anyunak vannak új hírei rólunk
Először is délben a bátyókámért mentünk aztán vissza haza és egy evés után írány az egészséges rendelés és asz oltások:)
Képzeljétek bátyókám egy mukk nélkül tűrte persze nagyim elkísért minket, hogy anyának könnyebb legyen engem tartani amíg bátyókát szurizzák hát egy kis hős
Őt is lemérték ő 130cm 31kiló egy nagyon arányos testalkatú kisgyereke csak nem 6évesekre jellemző a mérete de alényeg nincs elhízva:):):)
Másik képzeljétek én 55cm vagyok 4850grammocska a súlyom és 39cm a fejem és 38cm a mellkörfogatom:d:d:d:d
utána beadták az oltást hát én sírtam de nekem tovább bent tartották a tűt a combomban:s:s
Anya azt is elintézte, hogy a pneumo oltásból a 70%os támogatottságut kapjuk, mert nekem nagy a rizikó faktor, mert nagyon kissúllyal jöttem a világra és a másik, hogy anyának 6éves koráig vagy 5ször szúrták fel a fülét ez az oltás pedig a középfüllgyulladásért is felelős pneumocc. röv mert anya nem tudja helyesen leírni ellen véd
Aztán következett ahogy végeztünk a tortáért menetel.
Anya elhozta aztán mentek nagyimmal bevásárolni üditőt és ünnepi kaját mert már 5kor délután nem álltak neki főzni
Szóval 6órakor jöttek haza és akkor látták meg , hogy a papa is megjött ő ugyanis ritkán jár haza, mert kint a telken lakik
Én közben éhes lettem és a mamám adott nekem enni tőle elfogadom a kajcsit anyun kivül:):)
És még egy mai árva képcske is készült
És a lényeg tegnap anya lezáratott egy pénztárt mert a pénztáros néni anyának rosszul adott vissza 10000ft-ból úgy adott vissza mintha 5ezrest adott volna na akkor anya szólt, hogy nála csak ennyi és ennyi pénz van szóval hiányzik 5rúgó na akkor átszámolták a bevételt és megvolt anya pénze (nem hiába dolgozott régen a kereskedelemben tudja hogy ilyenkor pénztár zárást lehet kérni:):):):)
és akkor végre a képcske:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.05. 08:32
Sziasztok mindenkinek szép napot
Hát a hétvégénk izgisre sikerült ugyanis anya lerakott hátra és én hasra fordultam lehet hogy még csak véletlenül de megtörtént
Anya ugyanis meghallotta , hogy sírok keservesen at ágyamban és akkor látta a kezem a hasam alá szorult:):):):)
Apa is dolgozott és anya ezért is ideges volt , mert éjjel egyedül aludt az ágyban
Én pedig fejlődés ugrásban vagyok, mert már kétnapja éjjel is 0.44kor és félkettőkor is éhesen sírtam szóval ez mérlegelés előtt két nappal anyának nagyon jól jön mert így csak meghízom azt az 500grammot 3hét alatt
Szerdán a bátyókámmal együtt visz oltásra engem is én egy ajánlottat kapok; Zsoltika viszont aznap lesz 6éves és megkapja kötelező oltást:)
Meg anyáék szervezik Zsoltika születésnapjára a dolgokat anya ma pl tortát rendel neki Kispesten , mivel a nagyinál fogjuk megünnepelni
majd anya csinál rólam képet is csak nem nagyon voltam fotogén az elmúlt két napban sírósat meg alvósat nem akar csinálni van elég egy rakatra való:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.02. 16:56
Na ma csak ilyen képecske sikerült, mert anyával nagy rohangálásban voltunk és ez a nyűgik kiphenése is volt egyben így alukáltam
Ma bátyókámat is hazahozta anya :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.02.01. 08:27
Na az van hogy apa megcsinálta a netet meg aszámítógépet megint befészkelte magát egy átkozott vírus
És ezért nem tudott írni anya rólam
De ma este reméli többet is fog :):)
Pedig van vírusírtónk de nem tudni megint hogyan történhetett
Ja ma visz anya ebben a rettentő szélben ellenőrzésre a múltheti műtétem helkyét nézik meg hogyan is sikerült képek majd csak est lesznek rólam ha megint nem döglik be a gép:):(:s:s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.30. 23:14
És itt van még egy
Remélem goczyka és Andianya olvassátok mert ezt nektek tette fel anya hogy lássátok ennyire hordom amit kaptam tőletek!!!!:):):d:d:d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.30. 23:13
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!:):)
Ma csak 4szer ettem és azt is úgy hogy a 4.nél már anya ébresztett nehogy hajnali 1kor egyek
Ja és nem érti anya ezt miért kell nálam csinálnia, mert amúgy 170et megettem csak akkor miért nem ébredtem rá fel hogy ennyire éhes vagyok???:s:s
készültek képecskék is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.30. 07:14módosítva: 2007.01.30. 07:15
Ezt a képet anya ma csinálta rólam miután reggel 6kor ébredtem és jól bekajcsiztam
most meg már 7ttől alszom megint miután jól kidumáltam magam az ágyacskámban ugyanis ilyenkor még nincs randalír csak pihenő üzemmódban anya is:):):d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.29. 19:48
Sziasztok!!!
Hát ez a vihar nagyon tombolt Bpten ugyanis reklámtáblát döntött le egy magas házról
Ma mi sem mentünk anyával sehova anya és nagyon félt, mert annyira nagyon tombolt a vihar hogy többször is elborogatott több dolgot is a loggia erkélyünkön
Ma nagyon nyugis voltam a szokásos dolgok hajnali 5kor ébredtem mivel éhes voltam aztán 9ig szundiztam aztán játszottunk anyával
Ma nemsoká csinál anya képet rólam :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.26. 22:30
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.26. 22:25módosítva: 2007.01.26. 22:26
Sziasztok mára anya videót hozott nektek ezt csináltam ma :d:d:d:d
Jó már az étvágyam is és a közérzetem is majd február 1jén kell visszamenni anyával ellenőrzésre addig a maltoferről le vagyok állítva ja zóta nincs szorulásom:):):)
De egy képet is berak nektek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.25. 12:49
És a legjobb hogy ma vagyok (hónapos öreglányka/:):):)d:d:d:d
Minden hó és hétfordulós babának gratulálunk!!!!!!!!!!:):d:p:p:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.25. 12:47
Tegnap anya csini sapiban csinált rólam képecskét eztapától kaptam és a nagyim szerint olyan mint habos torta:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.25. 12:45
Mindenkinek köszönjük szépen a gratulációkat
Igen anya el is bőgte magát azon a képen ahol függőlegesben tart engem(akkor szuriztak meg 3szorra ) Még jó hogy apa is bent volt e de még jobban nem bírta ám(pedig türelmeéről híres/
Na és vannak friss mai képek rólam ahogyan várakozom az etetésre anya kivitt magához a konyhába ne sírdogáljak amíg melegítette a kajámat:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.24. 21:36
És amikor már anyának kellett műtét után nyugatagatni engem:):):)
Szinte kötelező is volt kivenni ezekután:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.24. 21:34
Ez még a műtét előtt készült már megnyugodtam és vártam , hogy jöjjenek értem a dokibácsik:):):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.24. 21:32
Na és itt van ahogy a felesleges szurik után anya nyugtagat engem:s:s
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.24. 20:01módosítva: 2007.01.24. 21:27
Sziasztok !!!
Ma hozott haza anya 11kor a kórházból és a műtétem az csak 45percig tartott.
De előtte nagyon megkínóztak 3vénámmal nem tudtak mit kezdeni nem tudtak bekötni infuziót.
Erre már a nővérke szólt a dokiknak , hogy ne szenvesszenek, mert úgysem lesz jó.
Na erre azt taálták ki, hogy majd a műtőben úgyis kell vénát prepalálni nekem
Lényeg anya már örjöngött, mert nagyon sírtam és 14órája nem ettem, mert úgy volt hogy elsőnek műtenek, de egy sürgősebb eset egy akut ebeelőzött.
Na a lényeg, hogy 12:30kor bevittek és kaptam EDA-t is szóval kombinációs műtétem volt:
Jól viseltem mindent szóval rendben vagyok
Majd képeket tesz fel anya
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.22. 19:53
Ja és mégegy ugyanis életemben először majdnem átfordultam a hátamról a hasamra ugyanis ez fordítva szokott lenni amikor hasról hátra meg is lepődött anya mert én magamtól csináltam bejött hozzám az ágyamhoz és oldalra fordulva és balettozva talált az ágyban de pont akkor merült le a fényképező aksija mindkettő ráadásul majd legközelebb hátha akarom csinálni a dolgot:):):):d:D:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.22. 19:49
Amit anya előkotort a szekrény legaljából ( amikor elrakta azért tette hogy úgyis lesz kistesója bátyókámnak alapon )
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.22. 19:48
Sziasztok
Anya nagyon ideges a holnapunk miatt , mert műtenek és az alatástól nagyon fél :s
Képzeljétek kaptam 4bodyt anyától mert kinőttem az 56osokta és hirtelen nem nagyon volt mit rám adjon(megugrottam )
Anya előhalászta Zsoltikának vett úszógumit és akkor jött rá anya hogy nem sajnálták tőle sem a dolgokat mert napfényteős csörgős háttámlás dolog ez:):):)
Különben amúgy otthon voltam egséznap anyával csak anya 4-6ig elment vásárolni ennivalót is meg a rucikat és AVENT-os cumikat mert a kórházba másikat fog nekem bevinni ja meg összekészítette a sokzárójelentést is az egyik 14oladalas volt:(
Most szembesült anya hogy a 4,5hónap alatt mennyi zárót halmoztam fel a koraszülöttség miatt húú nagyon sokat:(:(
Meg ugye a beutalókat és a mostani labor és röntgen és Ekgs papírkáimat is oda tette a mappámba lesz mit a dokiknak elolvasnia holnap nehogy valamit elrontsanak rajtam( ugyanis le van kötve a nyakamon a jobb oldalon a főér szóval ha nem találnának eret azt már nem tárhatják nekem fel ezt nagyon fontos megmondani a dokibácsinak
És akkor a fotók ma rólam is készült végre majd holnap a kórházban is fotóz anya de nem biztos mert már nagyon elege van a kórházakból
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.20. 21:14
Sziasztok mindenkinek!!!
Mai napunk Évikével a lakásban telt el csak párom és kisfiam sétálgattak lent.
Ugyanis fánkot csináltam és vártuk akik jöttek volna hozzánk de az utolsó pillanatban lemondták mert közbe jött valami
Majd holnap amíg mamánál leszünk akkor jönnek a páromhoz fel.
Addig anyának befestik a haját nagyi festi be
Babáznakvelem és Zsoltika pedig már ott alszik és anya készül lelkiekben a műtétemre
ugyanis jók lettek a vérleleteim és 109es hemoglobinnal vihet is műtétre felhívta anya a sebészbácsit
Hát délután 5óta horpasztok ma kép sem készült rólam majd vasárnap csinál anya rólam fotókat:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.18. 23:21
íanya holnap tudja meg a vérecském eredményét!!
Ma is sokat futkározott anya plusz apa kérésére kalácsot sütött ami ugye nem kis idő mivel dagasztás kézzel aztán egy óra kelés és 45perc sütés mivel az új sütő ennyi idő alatt süti meg a tésztát.
Hát ez a szél is annyira fúj hogy nagyon nyűgi voltam egész nap ettől és a fogamtól is .
Apa vigyázott rám egésznap és nem voltunk lent pont a szél miatt az utcán előtte meg apa telepítette a gépet mert egy vírus nem akart belőlke kilépni.
:(:(
Anya meg 2szer is nevelésibe vitte Zsoltikát mert ma egy napon volt a pszichológus és a fejlesztése is bátyókámnak
Végre be tudja gombolni a nadrágját :):):):):)
Ma apa még bábot is adott a kezecskémre erről lett képecske is Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.17. 22:02
Sziasztok !!!!
Hát ma igen mozgalmasra sikerült a napunk.
Ugyanis anyával a Péterfybe mentünk vérvételre EKGra és rötgenre aztán meg 3/44re megmért engem a doki néni súlyra
Szóval fél11kor értünk be a kórházba akkor még apa is ott volt velünk, de anya tudta, hogy apa nem bírja a vért ezért elküldte a dolgára mivel volt egy-két elintézetlen.
Hát anyának kellett lefognia a könyökömnél a kezecskémet miközben megszurizták a kézfejemet és mivel véralvadást és vérzési időt néztek ezért sajna miután kihúzták a tűt nem ragaszthatta le azonnal a nővérke a kezemet.:s:s:s:s
Hosszú perceken keresztül lesték anyával az erdményt és jó lett hamar megalvadta vérem és 1perc alatt elállt a vérem.
Na amikor ezzel végeztek anyáék hát anya megszédült miután a nővérke elment a szobából rosszul lett anya attól , hogy az én drága vérecskémet veszik, de hát a műtéthez ez is kell, mivel ha pénteken nem lesz jó az eredmény akkor nem műtenek meg.:(:(
Ezekután következett az EKG anya ezt választotta elsőnek ott vártunk kb. félórát
amikor az aszisztens néni anyát akarta behívni ugyanis a kórház járóbeteg rendelésén van a felnőttön a gyerek EKg is
Lényeg anya szólt, hogy nekem kell EKG sírtam, de amint rám tették a csipeszeket rögtön megnyugodtam és nem sírtam és 30mperc alatt készen voltunk.:):):):):d:d:d:p:p
Aztán következett a röntgen és sikerült nem mozdultam el pedig nagyon izegtem mozogtam csak a néni nagyobb kazettát tet alám így sikerült anya megint lefogta a kezemet és a lábamat hogy ne kapálózzak.
amikor készen voltunk akkor meg szólt az aszisztens néni , hogy nincs doki és menjünk át a koraosztályra és kérjük ott ki a leletet, mert a gépben benne van
Hát ezért is voltunk 3órát a kórházban mert oda vissza szaladgált anya velem a két épület között Ja közben meg már farkas éhes voltam , de elaudtam mert kifáradtam a sok egrecirozástól:(:(
Anyáék akkor hazasiettek velem mert közben apa is visszaért az ügyei intézéséből és nagy kajolást követően elaludtam, de sajna utána következett az egészséges rendelés.
Hát 3/4 4re oda is értünk anya gyorsan levetköztett és azonnal a mérlegen landoltam és anya nagyon izgult mit mutat
Hát képzeljétek el 4460grammocska vagyok híztam 14nap alatt 510grammot anya és a nagyim meg apa is nagyon örültek a hírnek .
Apa meg felvitte mamáékhoz a járókámat hálósat még bátyókámtól örököltem.
és anya lefotózta a szurikás kezemet ma ezek a képek készültek rólam.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.16. 22:19
Erdőben sétálgattunk 3napja erről is egy elmaradt képecske sajna nem fértem bele a képbe, mert a kocsiban alukáltam de ott vagyok lent apáék előtt:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.16. 22:16
Sziasztok szép estét!!::)
Anya megint a bagoly idejében írja naplómat:):)))))))))
Hát ma nagyon futkározós napunk volt.
Apa megcsinálta bátyókám gépét és anya gépét is nagyon halk lett ventillátort meg még valamit kicserélt a gépekben azóta nem zúg.
utána meg közben anya megetett és utána elszaladt a melóhelyére mert kapot az Apeh-tól adózáshoz papírokat miközben nem is önadozó:@: ezen nagyon felhúzta magát utána felhívta az Apeh-ot ott meg azt mondták neki hogy tekintse tárgytalannak csak akkor minek hozzák az emberre a frászt.
Másik aztán elmentünk a fémleadóba mert nayuék már évek óta tároltak 8kiló rezet de tavaly ezért is többet adtak idén csak 700volt kilója
Közben én alukáltam sokat aztán felmentünk a nagyimhoz oda vittük át zsoltika gépét apa rátelepített néhány játékot
Én meg akkor is alukáltam , mert egész délelőtt fent voltam alig pihentem valamit
Nem is baj magyarázta anya apának mert holnap nehéz napunk lesz, mert holnap veszik tőlem a vért a műtét miatt és tuti sokat kell várni az eredményre és közben EKGra és röntgenre is visznek szóval holnap egész délelőtt a kórházban leszünk anyáékkal:(((
Anya reméli hogy a hemoglobinom 100felett lesz ugyanis mához egy hétre megműtik a sérvemet anya kezd ezmiatt is idegeskedni, de reméli nem lesz semmi baj.
Aztán a mamánál este 8ig voltunk és 3/4ed 9re értünk haza én már aludtam végig a babakocsiban és azóta is aluszkálok mivel teli a pocikám:):):)
Már így tudom fogni a csörgőt a kezemben anya nagyon meglepődött amikor elkaptam tőle:):):d:d:d:d:p:p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.15. 22:00
Ma sokat sétáltam anyával 4órát és képzeljétek el
hogy délután 190et ettem meg egy evésre:):) anya már 120nál el akarta venni de nagyon küzdöttem a kajáért aztán 150nél is sírtam szóval csak 190nél hagytam abba az evést
szerdán visz anya vérvételre EKG-re és röntgenre a Péterfybe és reméli hogy 100felett lesz a hemoglobinom ja és délután meg egészséges rendelésre szóval akkor ír rólam újabb információkat a méreteimről és jó lenne ha már legalább 4100grammlennék mert hiába adna többet anya nem eszem csak max 700at de megint mivel jön a fogam csak 600-530 az adagom.(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.15. 10:00
Na csak egy lmaradt képecskét talált anya de itt van már nagyon szeretek hason kinyomóst játszani:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.14. 16:14
Sziasztok mindenkinek szép napot , estét!!!!!
Hát meglepő felfedezést tettünk Évikémnek Jön a foga már sejtettem, mert nyálzik de ma anyukám is szólt, hogy fehérlik a fogínye.:):)
Ez csak azért furcsa nekem , mert korababa és későbbre vártam mivel a kisfiamnak is 11hónaposan jött.:):d:d:d:d:p:p:p
Anyukámnál vagyunk Majd este teszek fel képet is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.12. 15:17
Itt vannak az ígért képecskék rólam pl
Ez amikor már édesen alukálok:):):):):p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.12. 10:11módosítva: 2007.01.12. 10:17
Sziasztok író-olvasó és nézelődők!!!
Anya már tegnap írta volna dolgaimat de a gép lefagyizott mire apa megcsinálta márcsak a legfontosabb dolgokat tette anya
Szóval tegnap voltunk az Ies gyerekklinikán és a dokibácsi nem nagyon akart várni a lágyéksérv műtétemmel és január 23ára előjegyzésbe vett
Így a jövőhéten megint megyünk anyával a Péterfybe vérvételre, EKGra és Rötgenre
10re megyünk és még aznap visz anya egészséges rendlésre ahol két beutalót is kell kérnie egyiket a Svábhegyre február 8.ra a másikat pedig a műtétemhez
Már felhívta a kórházat sajnos nem fekhet be velem anya arra az egy éjszakára sem de ott ülhet sokáig velem.
Vinni kell a cumisüvegemet, sajár ruci,t pelust is vagy 10db-ot meg fürdetőt
szóval megkérdezte telefonban és elég ha 8ra oda megyünk de éhgyomorra sajna és már aggódik anya hogyan is fogom kibírni étlen szomjan amíg nem műtenek:(:(:s
Ma 6ig aludtam és utána is 140et ettem aztán megint pihi és félnyolctól fél 10ig szórakoztattam magamat aztán alvás. most meg enni készülünk anyáva
És a legfontosabb sok képecske jkészült rólam 3at be is rak anya gyorsan mielőtt megoint elszállna a gép:):):)
Itt éppen nagyon figyelek apára
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.09. 19:56módosítva: 2007.01.09. 19:57
Sziasztok!!!:):)
Anya végre tudott írni rólam:):):):d:d:d:d
Tegnap ugyanis 1100db vírús lepte el egyszerre a vírusírtós gépet, mert apa ellenőrizetlen lemezről töltött le egy programot és az sajna fertőzött volt:(:(
Tegnap és ma is az újratelepítéssel bibelődött apa anya meg nem győzte helyre rakni benne a dolgokat és persze velem is játszott meg etetés és a nyűgőségem vigasztalása tette kia mai napot
Nemúgy a tegnapit ugyanis Svábhegyen voltunk anyáékkal és
38_as a fejem és 38as amellkörfogatom is (cm mindkettő persze):):)
Gyógytornásznéni szerint nagyon jó állapotban vannak az izmaim de nem ígénylek egyenlőre külön gyakorlatokat a lebegő ülésen kivül csak amikor hason vagyok akkor anya pakoljon oda minden játékot nekem és ösztönözzön hogy oda nyúljak feléjük
amit ma gyakoroltam is /anya már múlthét óta oda pakolja elém a játékokat ugyanis nagyon érdeklődővé váltam
Szóval ma is van fénykép ennek bizonyítékaként
máris mutatja anya hogy sikerült de háton (mert szeretek úgyis nézelődni)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.06. 22:42
És még egy képcske rólunk itt már anya fotózott mert Zsoltika hülyéskedett és nem nyitotta ki a szemét meg a kislányról is akrtak egy jobb képet a ligetben
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.06. 22:40
Sziasztok ma is készültek képek rólunk és végre 4esben látható a teljes kiscsaládom
Ma délután az egész család sétálni volt a Népligetben odafelé metróval mentünk és visszafelé a szélén mnetünk át a Planetáriumnál hát láttunk csövedeket és szipusokat is elég kiábrándító hogy ilyen szabad területet erre használnak az emberek:(
Lényeg hogy egy órás séta után felkerekedtünka nagyimhoz és ott vacsizott apukám .
Bátyókám ott is maradt:):):)
Képzeljétek ma apa hozta be anyának a reggelit és amíg anya a postán befizette a számlákat addig vigyázott rám és Bátyómra is és még ki is teregetett ja és a levest is felügyelte és kotyvasztott nekem ennivalót akkor jött meg anya a közértből egy rakat áruval és végre telia hűtőnk emberek:):):):d:d:p:p:p:p:p és aztán megetett engem anya
Na és akkor a ígért képek is:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.05. 18:11
És itt a meglepetés képem mivel végre anya karjában is le vagyok fényképezve:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.05. 09:43
Sziasztok mindenkinek !!!
Hát tegnap nagyon forgalmas és mozgalmas napunk volt anyával
Ugyanis tárgyalás után ott helyben elengedték apát 2órát vártunk rá
Aztán írány a nagyi akinél finom húslevesből én is kaptam összepaszírozva nagyon fincsike volt
És akkor megérkezett papa ő is váratlanul, mert valamit intéznie kellett volna de nem jöt össze a találkozója így hazament aludni (mivel ő a telken él mert oda közelebb a melóhelye meg van kint két kutya is és vigyázni kell rájuk is):):):):)
Aztán még anyáék lementek a bátyámért az oviba hozzá is váratlanul, mert nem volt vele megbeszélve azon a napon húú nagyon örült Zsoltika apának:):):d:d:d:p
És anya ma készített rólunk fotót ahogy apánál vagyok:):):d:d:d;)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.03. 20:16módosítva: 2007.01.03. 20:19
Sziasztok anya most tudott csak ideülni
Ugyanis 5kor értünk haza és én nyűgi voltam az oltástól most először:(:(
Hát a szemecskéim szuperül vannak csak májúsban kell visszamenni amikor már azt vizsgálja meg a dokinéni hogy kell e későbbiekben szeműveg meg a kancsalségot
A másik hogy anyának sikerült sebészt találnia az I -es Gyerekklinikán és jövőhéten csütörtökön kell mennünk a dokibácsihot megbeszélésre és azután időpontkérés és márcsak a hemoglobinszintemnek kell 100felett maradnia mivel 102ről vissza is eshet 99re akkor nincs műtét
És a legfontosabb beadták nekem az oltást és anya kiváltotta az agyhártyagyulladás ellenit is, és 3950gramm vagyok.
Anya el is kenődött mert legalább 4000grammra számítot:(:(:(t így tápszer váltás is történt a mildibé ha ra és Milumil ha (két félét írt a doki, mert ha nem vála be az egyik akkor még ott van a másik)
Na holnap viszont még ott van apukám tárgyalása szóval anyána egy újabb izgulós éjjele lesz
És még egy a közgyógy igazolványomat két hely között rakták a Tbtől el az önkormányzathoz még nem iktatták le anya arra is várhat még 2hétig legalább:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.03. 10:01
Sziasztok csak mindenkinek szép napot kívánok
Ma ugyanis anya visz engem a PÉterfyben és délután meg egészséges rendelésre szóval majd este megírja a részleteket és még oltást is kapok ma
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.01. 23:51
és itt van Zsoltika 3hetes fotója ő már akkor olyan ügyike volt ugyanis egyedül hagyhattuk a kádban illetve nem kellett támasztani a fejét apa ott volt mellette!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.01. 23:49
Sziasztok itt vannak az ígért képek rólam és még egy megélepi a bátyókám képeit is láthatjátok ő azokon 3hetes és nagyobb nálam pedig 7hónapos vagyok
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2007.01.01. 19:15
Sziasztok mindenkinek szép estét!!
Hát anyával még otthon voltunk tegnap délutám 3/4 3kor amikor anyát székestül eltolta padlón valami anya nem élt át Földrengést szóval azt hitte szellemek:(:(
Szerencsére nem volt kárunk nagyimnál még a csillárok is mozogtak meg a virágok és benne ültek a fotelben és azza együtt rázkodtak:(
Anya nagyon megijedt csak akkor mondta el hogy mit érzett amikor anyuikám mdta hogy földrengés volt Kispesten mi a 9.kerben lakunk.
Szilveszterkor csak nagyim és anya voltak fent nálunk mert a papám dolgozott anya húgai meg buliztak máshol.
Szóval bátyókám és én is úgy aludtunk mint a bunda mit nekünk a több mint egy órán át tartó tüzájáték és petárda ropogás
Anya is alig tudott fent maraqdni bezzeg egy sima napon legalább hajnali egyig bírja:):):)
Náthás vagyok még mindig de nagyon jó az étvágyam és január 3-án visz anyukám a Péterfybe szemészetre és még aznap délután 3/4 4kor az egészséges rendelésre visz méreckedni akkor fogja majd megírni hogy milyenek a méreteim és hogy van a szemecském
Képet majd tesz fel de csak később
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.31. 10:04
Mindenkinek nagyon Boldog békében és egészségben gazdag új évet kívánok !!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.29. 16:46
Sziasztok író-olvasó társak
Hát nagyon szépen eszem meg minden erre csak benáthásodtam egyenlőre csak kicsit de amikor a légzés kimaradásom volt akkor is ilyen ártalmatlanul kezdődött és pont amikor már a bátyókám meggyógyult még jó hogy ma sehova nem vitt anyu otthon vagyunk a lakásban csak holnap megyünk át mamimhoz
Még jó hogy van ez az orrszívónk gyorsan kitisztította anya az orromat:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.28. 22:48módosítva: 2006.12.28. 22:48
És itt van anya új pulcsija ezt ajándékutalványon vette magának kb 5éve nem volt új pulcsija
apáról meg jó híreink vannak mégis lehetséges hogy jöhet haza 1hét múlva ilyenkor már együtt írják a napómat:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.28. 22:07
És itt meg az új zoknikám szóval sok mindent kaptam de anya egyelőre csak ennyit fényképezett le belőle majd a többit holnap
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.28. 22:05
Na itt meg a másik új sapikámban nézelődöm
Szilvinek ezúton is köszönjük szépen Dormicájának is:):):):)Ö:):):):):):):d:d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.28. 22:03
Sziasztok !!!!:):)
Másfél órája jöttünk haza anyával és Bátyókámmal , mert anyának elfogyott a gyógyszere és ezért ott ült a körzeti orvosnál 3órát hogy legyen recept
Ma nagyon szépen ettem nem voltam nyűgi és anya kapott egy újabb ismerősétől rucikat is vett magának egy tök ttuti pulcsit amit ajándékutalvánnyal fizetett ki mivel karácsonyra ezt is kapott a nagyimtól/ ezt csak ruhára lehetett költeni/
Közben én már elaludtam de itt van pár új kép rólam az új szerkómban is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.27. 13:44
Na és itt van még egy a bátyókámról:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.27. 11:12
Itt van amikor anyával játszik bátyókám:):):)
Nagyon szeret mamánál lenni tesókám nem is akarta anyával hazamenni így ott maradt náluk ugyanis mamim nem dolgozik a két ünnep között/csak ha sürgős meló van a nyomdában/
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.27. 11:02módosítva: 2006.12.27. 11:06
Sziasztok !!
Anya végre csinált rólam néhány képecskét és bátyókámról is.
Tegnap ugyanis levitte játsszani Zsoltikát de nagyon hideg volt minuszka mert a pocsolyák befagyva szóval egy órát voltak fociztak meg pörgette anya Bátyókámat mivel ezeket a gyakorlatokat írta elő a neurológus néni neki:):):):)
Szerencsére nagyon gyorsan telnek a napjaink anya örömére kivételesen mert nagyon ideges apa dolgai miatt :(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.26. 06:09
Sziasztok anya nagyon szokatlan időben írkákja a naplónkat :):):p:p:p
Végre elmúlnak az ünnepek és márcsak 9nap és találkozik anya apával és meglesz a tárgyalása:):):)
Bátyókám szép ajándékokat kapott és majd anya tesz fel képeket róla ahogy bontja az ajándékokat.
Anya is meglepetés CD-t kapott a kedvenc együttesétől, mert úgy tudta és így volt egészen októberig hogy 10éve nincsenek együtt.
De a Viván meglátta őket és vezetik 3hete a BRitt listát szóval már nem olyan nyálas tini zenekar:):)
Nagyon jó az étvágyam mamámnál voltunk inkább az ünnepek alatt.
Sajnos anya rosszat álmodott apával kapcsolatban ugyanis a lényeg ne engedték ki elnapolták a tárgyalást szóval tutira (anya jót is megálmodja előre ugyanis nekem 12naposan elindult a hasam és nem volt biztos ,hogy túlélem és megálmodta, hogy szép fehér a pocim és elmúlt a gyulladás és 1hónaposan tényleg elmúlt anya sírt amikor meglátta a pocimat úgy ahogy megálmodta:)
Szóval most apát nem fogják kiengedni mint 5éve amikor a bíróságról azonnal elengedték(fele tuti beteljesül hogy nem engedik ki) ha meg el is napolnák akkor az nagyon borzasztó volna ,mert erre vár anya már 6hete hogy valami előre haladás történjen apa ügyében ha nem is engedik el:)
Képeket anya majd délután tesz fel rólunk amikor már othonról fog írni
Most anya húgának az ágyán nézelődöm és nevetgélek meg dumálok a mintákhoz:)
Teli a pocim olyankor vidám a kedvem:):):)
Lassan jön a Szilveszter is már nagyon durrogtatnak ahol lakunk
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.24. 09:57
MINDENKINEK NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK LÁNYOM NEVÉBEN IS AZ ÜDVÖZLŐ ÜZENETEKET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:):):):):):d:d:d:d:D
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.24. 00:15
Na végre itt van Évike nap
Anya meg most süti a karácsonyi és Éva napi kalácsokat 0:15kor
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.23. 11:33
Sziasztok beköszönünk mindenkedves naplózónak
KELLEMES KARÁCSONYT ÉS AZ ÉVIKÉKNEK, ÉS ÉVÁKNAK BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK /mint "évike anyával/
és a tetejében én 7hónapos leszek 25én hétfőn éljen már igazi öreglányka vagyok:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.21. 16:50
Sziasztok mindenkinek szép estét
Anyával mentünk ma bátyókámért ugyanis belázasodott és így elmaradt Svábhegy majd január 8án hétfőn 10órára kell menni
Szóval 39,1 volt a láza Zsoltikának anya gyorsan beadta neki a lázcsillapítót és a vitaminokat és ágyba dugta a nyakáig bebugyolálta szegényt
Egy szimpla vírusfertőzés amihez nem kell antibiotikum .
Engem is megmért a dokinéni mert az egészséges rendelés végére mentünk hogy Én nehogy elkapjak valamit a beteg gyerekektől
És képzeljétek 7nap alatt híztam 180grammot így most már nagyon közelítek a 4000grammot 3750grammos babuci vagyok emberek:):):):d:d:d:d
Anya meg nem kap meg már napok óta egy ajándékos levelet akikkel fórumozik minden pesti anyuka megkapta és szomorú mert mostanában ramaty errefeléa posta benyeli a dolgainkat viszont meg kapott egy csomagot egy ismeretlentől ami meg 2nap alatt itt volt pedig vidékről adták fel és írt anyának bele de DIREKT nem írta alá
a feladó neve meg homályos nem tudta anya megfejteni hogy ki lehet (de valaki aki tudta címünket szóval ...Köszönjük neki így ismeretlenül is:):):):):):O
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.20. 20:38
Itt fürcsiztem anyával nagyon élveztem a habokat már nem sírok , ha anya fürdet nyugodtan vártam hogy locsoljon és megmosson a vizecskével
:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.20. 20:33
Na hogy ne unatkozzatok itt van még néhány új képecske
ma nemrég fürcsiztem és arról is egykézzel csinált anya amíg tartott a másik kezével a vízben engem szóval azért olyan amilyen a kép
na itt is virgonckodok
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.20. 15:35
És itt van egy hurkás képecske rólam ahogyan nevetek :):):):)
managyon jó kedvem volt sokat figyelgettem:):):p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.20. 15:31
Sziasztok
Anya végre csinált rólam 5új képecskét és ebből 3at fel is rak nyomban legyen mit nézegetni sajna videót ide nem tud rakni pedig ahogy ma emelgettem a fejecskémet öröm volt nézni, mert ahogy dumálok a bútorokhoz gagyogva
Ma végre sikerült anyának a 2kalács ugyanis a sütővel semmi gond csak jól 15percig kell bemelegíteni a régit csak 5percig kellett:
aztán nem 40percig sütni hanem 1órán keresztül a kelt tésztát és a lényeg csak frissen vett alapanyagokból szabad pedig régen a 2hetes élesztőnek még semmi baja nem volt
Lényeg úgy sikerült a kalács (próbasütés ahogy kell és nem a sütő volt a rossz)
Anya tegnap ezért is elkenődött hogy akkor most nem jó de jó:):Ö):):)
Holnap visz anya Svábhegyre szóval holnap sokat leszünk a lakáso kivül ma csak reggel sétáltunk az alapanyagokért le
Nagyon szép idő van anyának a porszívózáshoz is megjött a kedve
Aztán játszottunk miközben sült a sütike
És akkor itt van az egyik képecske
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.19. 22:41
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!:):)
Ma anyával elmentünk peluskáért délután 5kor értünk haza mert 3kor indultunk Erzsébetre de anya nem akart a Valéria utcáig gyalogolni 2,5villamos megállónyit mivel csak visszafelé jár a Jókain az 52es szóval megkerültük az egészet és visszafelé szálltunk le sikerült még iolcsóbban vennie anyának 100db pelust dbja 32ft
és olcsón törlőkendőket is.
Most meg a sütőt tezsteli anya amit aznap szereltek be amikor szült engem előtte 2nappal mentek a SAturnba megrendelni a házhozszállítást és a gázbeszerelését de akkor még anya nem is sejtette hogy nem lesz otthon még siettek is apával hogy hamar mielőtt érkezem néhány hónappal meglegyen az tűzhely de nem így lett sajna:(:(
Ma nem készültek rólam képek majd holnap :):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.17. 18:04módosítva: 2006.12.17. 23:17
Sziasztok !!
Anya most ér rá ide írógatni.
Képzeljéttek amit kaptam zenélőforgót azt csak úgy szeretem ha áll ha anya felhúzza és zenél sírok nekem csak simán tetszik anya meg is jegyezte a kis bestia:):):)
És meg is örökítette ezt a pillanatot ahogy érdeklődve figyelek és nevetgélek
Ma anyával és bátyóval elmentünk zsoltikának rucikat illetve nadrágokat és cipőt venni és sikerült 2nacit bundásat és hosszúszárú csizmacipőt venni neki.
Nagyon örült neki és már abban jött haza az új szerkójában:):):)
Anya kapott gyors kölcsönt és abból tudott nekünk bevásárolni de már a jövőhéten fizetheti is vissza egy részét de hát máshonnan nem kapott segítséget ezügyben mert kevés a pénz csak a nagy pénzüek kapnak hitelt:(:(:(
És akkor a képecske rólam!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.17. 00:36
Sziasztok
Ma is anya álmatlanul vergődik szóval ír nektek egy szépet.
Ma illtve szombaton mert ma 0.26perc van vasárnap
végre kapott pénzt gyorsan kaját vett belőle nekünk
Vasárnap meg szalad rucikáta venni bátyókámnak velem együtt.
elég gyatrán ettem ma is de óramű pontossággal vacsiztam be 23órakor 120at szóval csak átmneti lett az étvágytalanságom délután nem dolgozik a szerveztem olyan gyorsan mint éjjel meg hajnalban:):):)
Lassan már 7hónapos vagyok csak 8nap kell hozzá:):):d:d:d:p:p:p;)
talált anya egy ari képet is rólunk
Itt nagyon figyelek valamit Zsoltika szobájában:):):):p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.15. 21:56módosítva: 2006.12.15. 21:57
Sziasztok
Látom nagyon péntek van mindenkinél meg az ünnepek előtti utolsó hétvége mivel Bátyókám dolgaira senki nem szólt hozzá:(
Készített anya nemrég egy aranyos fényképet és most elsőnek voltam együtt a bátyókámmal még előtte így sohasem, átölelt és úgy fogott az ágyban; anya átvitt hozzá , látógatóba mivel nemsokára én is ott fogok vele alukálni egy szobában:):):):)
Ha végre felújítják anyuék a szobánkat:):)
És akkor az érdekes képecske
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.14. 22:20
16órakor kezdödőtt és 17ig tartott énekeltek meg anyával játszott zsoltikám olyan körjátékokat jéátszottak ahol az anyunak is kellett aztán elmondták József Attila Betlehemi királyok című versét közösen utána sütizés és ivászat volt:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.14. 21:39
Sziasztok !!!
Anyával nemrég jöttünk meg és nagyszerű híreink vannak!!
megméreckedtem és a méreteim:
---Fejecském 36cm
---mellkörfogatom 35cm
---hosszúságom 49cm
---súlyom pedig 3570grammocska
Szóval nagyon szépen híztam 10nap alatt 220grammot:):):):)
És emelem a fejecskémet és forgatom is és gagyogok ami azt jelenti hogy most 3hónapos szinten vagyok és ez már nagyon jó .
Védőnénink is váratlanul betoppant mert anyával már hazafelétartottunk amikor léent a lépcsőház előtt járt a védőnéni szóval ő is feljött neki emeltem a fejemet, mert a vizsgálaton 5perc alatt nem de beleírta a kiskönyvembe hogy dokinéni lássa ne kérdezze állandóan meg anyától hogy emeli a fejét mivel én nem produkciozom nekik csak a védőnéninek odahaz és mivel nem egy helyre járok anyával így ők nem tudják mivel nem a körzetihez visz anya hanem Kispestre mi meg a 9.kerben lakunk.
ma is a félhetes evést kihagyom, de ma felébresztett anya, de csak 40et voltam hgajlandó enni.Szóval majd 23órakor eszem utoljára:):):d:d:d:d:d:d
Bátyókám ünnepélye is jól sikerült, anya kapott tőle ajándékot amit az ovónénivel közösen csinált Zsoltika.
Kaptunk anyával psotán egy nagyon aranyos fórumozós nénitől zenélőforgót ezt is lefotozta anya velem:):): ahogy alszom mert mi mást csinálnék amikor este fél tíz is elmúlt már
És itt van a mai egy szem képecske rólam többit Zsoltikáról csinálta anya
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.14. 09:57
Sziasztok!!:):)
Ma megyünk anyával egészséges rendelésre, majd délután bátyókámnak lesz az ünnepélye anya már felvitte mamihoz a ruciját elegantos lesz a fiúcska
Majd este a méreteimet anya megírja nektek cupp!!:):):):)
Akkor lesznek képek is rólam:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.12. 09:44módosítva: 2006.12.12. 10:33
Sziasztok !!!!
Anyával együtt minden kedves GABRIELLÁNAK boldog névnapot kívánok!!!:):):)
Hétfőn és ma semmi különös nem történt velem az étvágyam újra a régi reggelenként a délelőttbe nyúlóan nyűgösködöm viszont ahogy anya felkel (pl lehet 11 vagy már fél 10is az ágyból azonnal alszomki érti ezt ahogy a számítógépet bekapcsolja rögtön volt nincs nyűgi )
De nem lehet már reggel 7kor azzal kezdenie anyának most meg a mosógép is mossa a rucikáimat.
Kaptam anyu egy nagyon kedves ismerősétől rucikat anya rögtön elpakolta amit majd rám ad azokból kimossa:):):):)
csinált tegnap rólam képeket is egyet ide is berak
majd csütörtökön megyünk anyával mázsálásra anya reméli hogy egy picit tudtam a múlt heti poci gondok után hízni:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.10. 00:44módosítva: 2006.12.12. 09:47
Sziasztok beindult anya a bagoly időben!!
Na képzeljétek délelőtt sokat fent voltam mivel annyian voltak anyáék, mint az oroszok .
Nagy volt a jövés-menés a szülinapja és a húga szalagavatója körül.
Én meg szépen hoztam a formámat nagyim babázott velem én meg 3óránként éhes voltam nappal.
Ma kaptam 40ml joghurtot is és szépen el voltam vele.
Kb 3500gramm vagyok már és biztosan 50cm hosszú kinőttem az 50es rucikat.
Ma nem készültek képek csak a szalagvatóról és anya tortájáról meglepetés volt mert egésznap nem szóltak neki hogy lesz csak amikor a vendéglőben oda hozták neki( 6éve ott tartották az esküvő utáni vacsorát /Zsoltika anya hasában rugdalt akkor/
Aps hiányzott a népes seregletből én papáztam is és sokat mosolyogtam nekik:):)
egy kép utólag a tortáról a vendéglőben
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.07. 11:29
Anya megmutatja , hogy hétfőn mit csinált a bátyókámmal amíg én a padon pihentem a hordozómban
itt van az új játszótér olyankor szoktunk a nevelésibe menni anyával és zsoltikával utána 20perc játék következik
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.07. 11:18módosítva: 2006.12.07. 11:26
Sziasztok!!!
Végre már tegnap fél egykor hazahozott anya és minden rendben van velem.
Az étvágyam helyre állt és 80-100között eszek újra::):)
Anya nem erőlteti a többet nem akarja , hogy megint kórházba kelljen vinnie így lesz egy kötelező körünk de a Heim Pálba mert meg kell műten ia lágyéksérvemet na ettől fél anya mint a tűztől:(:(
Ma képzeljétek el tegnap 8órától ma hajnali 5ig alukáltam akkor beflamóztam 100at aztán aludtam tovább félkilencig anyával együtt (nem vele)
9kor megint kajcsiztam és most újra itten alukálok fél 11óta ( 11:08)
Most csak kórházi képem van de nyugodtan alukálok nincs görcsikém a kaksitól
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.05. 21:06
Sziasztok !!!
Hát még bent vagyok a kórházban anyukám holnap hoz haza engem,:):)
Képzeljétek a kaki volt az egyetlen oka a rosszullétemnek mivel hiába kaksiztam annyit előtte való nap még sem volta elég anyu is hőmérőzött de az is kevésnek bizonyult:(:(
Szóval meg szélcsöveztek és megszültem a kakikat azonnal ettem 70et:)
Megint 7szer eszem inkább keveset és ajkor nem áll össze bennem a kaksi:):)
Ma viszont megint nagyon görcsiztem anyuci ne tudott megetetni és ezért visszaadott a nővérkének akkor tudtam enni 70et megint aztán elaludtam anyu meg eljött , hogy ne zavarjon ment a bátyókámért az oviba.:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.04. 18:31módosítva: 2006.12.04. 18:32
Szóval 6hete hogy légzés kimaradásom volt most meg ez a trutyi anyának állandóan fejtörést okozok:(((
De hát inkább ott legyek mintsem kiszáradjak anya sajnos végig nézte ahogy a dédim így hal meg mert kiszáradt hívott mentőt a mentősöknek halt meg
/ Dédi nem akart több kórházat a betegsége miatt anya mégis kihívta a mentőket még a házidokiját is de már késő volt Illetve haldoklott a dédim/
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.04. 18:28
Sajnos az a helyzet hogy anya felhívta dokinénimet és ő azonnali kórházat javasolt így ma este már ott fogok aludni anya bánatára
Ő szokás szerint alig fog aludni és ezek után még jobban
Mivel picike vagyok nehogy kiszáradjak azonnal kapok infúziót:):)
Csak hát megint megszuriznak engemet és ez sajna fájdalmas
Apa meg ugye megint nincs itt amikor baj van illetve még nincs pont ma 5hónapja már:(:(:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.04. 17:52módosítva: 2006.12.04. 17:53
Sziasztok író-olvasó nézelődök!!!!!!
Hát úgy nézki anyának nincs mnás választása vihet vissza a Péterfybe, mert már alig eszem legalábbis a mai napon csak 180at ettem és öklendezek evés közben:(:(:(:()
Anyuci nagyon félt engem nehogy kiszáradjak és ezért fog bevinni a kórházba meg már a folyadékot sem vagyok hajlandó bevenn ia számba kiskanállal sem:(:(:(
Csütörtök óta csökken az étvágyam de ma drasztikusan:(:(:(
Különben sokat alszom és reggel még sokat mosolyogtam anyára de amikor ennem kellett volna csak sírtam még a cumis üveggel is a számban szerencsére ma nem buktam ki semmit:)
Ma még a beteg rendelésre is levisz anya mert hátha csak egy torokgyulladás akadályoz meg az evésben:(
Fél anya, mert anya húgának is 5évesen olyan baja volt hogy Nórikának nem volt étvágya de ő kanállal hajlanó volt bevenni a vize és kiderült egy bakterium okozta a belekben hogy nem szívta fel a táplálékot és fogyott is akkor anya húga:(:(
Most is alszom amint anya írja rólam a borzalmakat mert miután már ennyit éltem és küzdöttem nehogy már a nem evésbe haljak bele:(:(:'(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.02. 22:56módosítva: 2006.12.02. 22:56
És akkor még egy Békés képecske rólam!!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.02. 22:55
IGEN ÉS ITT SZERETNÉNK anyával meragadni az alkalmat hogy
Boldog névnapot KÍVÁNJUNK MINDEN VIVIENNEK és MELINDÁNAK!!!!!!!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.02. 22:53
Na itt van
amikor békésen alukálok a sírós után amit néhány napja rakott fel az anyukám:):):):O)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.02. 22:51módosítva: 2006.12.02. 22:57
Sziasztok író olvasó nézelődők!!!!!!!!!!!!!!!
Hát ma nem vittem túlzásba az evést csak 350et ettem:((((:(:( meg pedig 5ször kailtam meg minden de egyszerűen több ma nem fért belém anya aggódik is pedig amit ma ettem azt nagyon jó ízűen
és készült ma 3friss képecske rólam
Itt van az első
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.12.01. 19:02módosítva: 2006.12.01. 19:03
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!!!!!
Ma semmi különös nem történt velünk szépen ettem és sokat alszom de ma délelőtt nyűgösködtem.
Ma még a postára is mentünk anyával na ez az 200ftot adtak fel anyának érthetlen, mert maga a pénz feladása 200Ft.
Na ennek is örült anya aztán mentünk a bátyókámhoz is az Óvódába, mert a nagyim dolgozik ezen a hétvégén:(
Ma képek nem készültek mert megint átmentem mormotába majd holnap akkor sokat fog anya fotózni hiszen a bátyóval sétálunk meg a kutyinkkal:):):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.30. 11:34
Na itt van az ígért képecske rólam elég síróska voltam:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.29. 19:07
Sziasztok!!!
Hát nagyon szépen behoztam a múltkori lemaradásomat ugyanis mielőtt az oltásomat megkaptam anya rátett a mérlegre és képzeljétek el
9nap=400gramm ennyit híztam és megdícsért a dokinéni, mert egy hónap alatt híztam egy kilót
Tehát anya kár volt hogy izgult miattam
Mert azért nem eszem többet mint amennyit előírnak átlagban mert nem fér belém és nem azért mert beteg vagyok éljen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:):):):):)
Ma anya meg szomi lett, mert a híradóban nézte, hogy ahová most visz Svábhegy meg akarják szűntetni, pedig oda visz fejlődésneurológiára is
És neki ha most kéne vizit díjat fizetnie a dokihoz nem tudna még 300forintot sem adni, mert ma a patikában is 494ft adósságba van mert eddig az ingyen tápim mától kemény pénzbe kerül mert elhagytam a 3kilót.:):):):)
De nagyon rendesek voltak a gyógyszertárban mert ő nem is kérte, de odaadták neki hitelbe mert nekem még speciálisan csak a mildibépré kell 5kilóig ja és csak miattam rendelik meg már lassan 2hónapja ezt a tápszert mivel ez alapból sehol sincs
Majd lesz később képecske is de alszom:)))))))))))
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.27. 21:14
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!
Anyával ma bátyókámat vittük az oviból ebéd után a nevelésibe.
Anya utána 20perces játszóterezésre vitt Zsoltikával együtt és vitte a gépet erre a belevaló memória kártyát nem szóval nem tudott képeket készíteni a másikkal lehet kártya nálkül is, de azt a nagynénémnek eladtuk.
Na szóval voltunk jástzótéren aztán bátyókámat úszásra is vitte anya.
Mi 3körül értünk haza akkor kajáltam be 3szor végre 100at lenyakaltam a tápis bébiételből.
Még tegnap anyáék labdáztak a szobában engem meg lerakott anya a játszószőnyegemre erről készülta képecske:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.25. 19:07
Itt éppen annyira éhes vagyok hogy ezután 5perc alatt képes voltam lehúzni az ennivalómat 120at mondjuk félálomban Látszik mert nagyon meg akarom ennia kezemet:o:o:o:o:p:p:p:p:p:k
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.25. 19:02módosítva: 2006.11.25. 19:04
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!!!!!!!!!!!!:):):)
Hát ez is elérkezett képzeljétek Katalin napon lettem hat hónapos emberek.
Anya alig hiszi el amin keresztül mentem ebben a 6hónapban :):)
nemrég értünk haza anyával és bátyókámmal nagyimtól.
Minden Katalinnak boldog névnapot kívánunk anyával! ♥♥♥♥♥♥♥♥:d:d:d:o
Ma végre anya le is fotózott ám ahogy szopizom az ujjamat , mivel a cumit alig szeretem.
Sajnos a bátyómnak a változatosság kedvéért hasmnése volt a mai napon, de már elmúlt valami meghajtotta szegényt , mert láza az nem volt szerencsére
És akkor jöjjenek a képek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.23. 20:33
Sziasztok író-olvasó és nézelődők!!:):)
Egyórája jöttünk haza anyával a mamámtól. Mamikám fürdettett meg így anya csak lerakott az ágyacskámba alukálni.
Nagyon jól telta napunk. Megérkeztünk apucihoz és képzeljétek nem tudta hogy tartson engem elolvadt tőlem azonnal ( bátyókámat pedig határozottan tartotta 5éve anya nem is értette aztán lesett a tantusz hát lánya ezért nem tudta hogyan kell fognia engem99.:):):)
Pedig apánál olyan nyugodtan pihentem anya írigy is volt apára mert nála nem alukálok ilyen jókat ( mondta is na ez már pasizik:):):):)
Ott sajnos nem volt szabad képeket készíteni így ma nem csinált anya rólam felvételeket
Bátyókám meg többször is hányt a tegnapi falánkság következménye képpen és a nevelésiben is sajnos pici teát adott vissza
Összességében nekünk jó napunk volt anya megbeszélte apával a jövő évi teendőket boxzsákot szerel fel a Zsoltikának az orvos javaslatára a hiperaktívitás miatt:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.22. 16:42módosítva: 2006.11.22. 20:40
Szóval anya csak ma ír nektek mert tegnap 6órát voltunk el a viszgálatok miatt amiből 3óra volt az oda-vissza út
A lényeg a dokinéni megvizsgált töviről heygire és nagyon jók lettek az eredményeim sokkal jobban figyelek és jobban érdeklődöm .:):)
Csak dec21én kell anyának újra felkaptatni ahegyre a gyógytornásznénihez.
A mai napon nem mozdultunk ki anyával sehova a tenapi és a mai rossz időjárás miatt sem .:d:d:d:d
meg anyának elmaradt házi munkái akadtak megdarált 4kilónyi morzsának valót a kenyerekből és mosott meg engem etetett meg takarítás is volt ma meg hoztak anyának nem várt pénzecskét is
Holnap viszont megyünk anyával abankba aztán haza utána meg apához aki 5hónapja nem látott engem és utána anyával amamához mert a bátyókámat viszi nevelésibe fejlesztésre szóval holnap megint lóti-futi lesz így az idő is gyorsabban telik és anya is fiúzhat legalább apával és zsoltikával:):):)
Ma 6szor fogok enni :):):):)
Anya gyorsan lefotozott miután vacsim elfogyasztása ledöntött a lábamról és alvásba mentem
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.20. 18:08módosítva: 2006.11.20. 20:01
Sziasztok író-olcasó nézelődők!!!
Ma voltunk anyával méreckedni és anya azt hitte nem jól lát szóval csak 130grammot híztam ma 12nap alatt de előtte 14nap alatt meg 410grammot :):(:(
Most 2900grammocska vagyok jó az étvágyam is csak 4szer eszek szóval ma 7kor bizti felébreszt anya és belém diktál legalább 80at aztán 11kor is hogy legalább az 5étkezésem meg legyen egy nap
ma nem csinált képeket rólam ráadásul apa sem hívta anyát és ateteébe
Anya 4szelet húst odaágetett pedig előtte 20perccel még végig takarékon volt víz el is leptea husikat na felét kidobta a másik felét ami nem égett meg befalatozta:(:(:(:(:(
Szóval ha kell ezezn túl éjjel 1kor is bekajáltat nem engedi hogy csak ennyiket hízzak
ja ma megtömött de 30at buktam szóval nem fog menni eza módszer:(:(:(
Na és itt van egy videó amíg anya nem csinál képet rólam
a Mosolyországa:):):):):d:d:d:d:d:d
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/?action=view¤t=vigyorfesztivl.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.20. 09:32
Sziasztok ma visz anya mázsálni előtte a bátyókámat nevelésibe és úszni de velem együtt ( mi csak bevisszük és megyünk is a méreckedésre
ma még anya ír rólam ahogy meg vannak a méreteim
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.18. 18:41
Sziasztok mindenkinek kellemes hétvégét kívánok
Ma voltunk mamámnál és nagyokat ettem nála:)
Bátyókámmal anyu lement játszania játszóra pörgette forgatta Zsoltikátmeg gyakoroltatta vele amit előírtak neki a neurológián szóval jól lefárasztotta:):):)
Közben a mamánál pihentem ki a az evés fáradalmait 5kor értünk haza.
Anya lefürdette zsoltikát én meg alszom azóta is minta bunda 18:40kor:):):)
Anya még megkotyvasztotta tápimat bébikajcsival hogy azonnal legyen amikor felébredek:):):):d:d:d:d:d:d;)
Itt van a kép ahogy alszom miután hazajöttünk:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.17. 13:36
Szóval már féléves leszek igazi öreglányka november 25én
utána való héten kapom meg , ha minden jól megy a 3.hónaposoknak járó oltást
és anyának még a lágyéksérvem körüli műtétet is meg kell beszélnie a dokinénimmel
Amúgy nagyon nyugis baba vagyok csak éhségenben sírdogálok és az ájjeleket már átalszom:):):):):d:d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.17. 13:32
Na végre anya is ide tud jönni!!!
:):):):):d.d:d.d.d
Szóval nagyon szépen fejlődöm anya már nehezebben visze fela 4.re és az egyszeri adagjaim is megnövekedtek 120rra egy evésre:):):)
Közben a falbontást is anya megcsináltatta és nincs víz csont száraz minden de akkor hol áztatjuk a lakót kérdezte anya néhányszor
és végre vannak képek is rólam ahogyan figyelgetek már
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.15. 20:46
Köszi
igen nekünk is egy pörgős széket javasolta doki néni meg bokszzsákot a kisfiamnak
Majd a telekről hazahozatom a forgószéket vagy veszek mert nemrég dobtam kia forgó fotelt nem fért el sehol:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.15. 18:55módosítva: 2006.11.15. 18:57
Sziasztok író- olvasó nézelődők!!!!!!
Ma sokat futkározott anya megint.
Sajnos az oviban tegnap megint rosszalkodott a bátyókám.:(:(:(:(Anyát meg nem hagyják békén a szülők kijönnek a gyámügytől mert anya kiabált az ovónőkkel mert az egyik belekotyogott amihez semmi köze sem volt.:@:@
A lényeg ma a bátyókámról hivatalosan is megállapították a neurológián, hogy Hiperakítv szóval sokat kell vele focizni meg labdázni ja amit anya miattam nem tud megtenni ( mivel apa sehol és az oviban sem elég neki a játék) mivel ovis és ott nem tud vele foglalkozni
Mozgás kényszere van Zsoltikának.
Napi egy magneB6 ot kell szednie elfelezve hogy feszültségét oldja; meg mozgásokat kell végezni finom( a kezén az ujjait össze kell érinteni)
Az oviba járás már a bátyókámnak kötelező
dec 13án kell újra visszamenni ellenőrzésre
Nevelésibe is pont figyelem fejlesztőbe jár anya már előbb vitte mert sejtette hogy ez a gond
és itt az elmartadt link aRólam amikor béka voltam kinézetre 600grammosan
http://s119.photobucket.com/albums/o153/EVINENE/?action=view¤t=vikeels337napjai.flv Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.14. 23:05
És hogy ne maradjatok kép nélkül
Anya felrakott ide egy linket ezen én vagyok látható béka koromban
:(
Hogy legyen összehasonlítási alapotok:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.14. 18:32módosítva: 2006.11.14. 18:32
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!!
Képzeljétek anya elintézte a falbontást csak pénteken lesz szétbombázva amit 8hónapja újítottak fel:):):)
Ma nálunk járt a védőnéni és nagyon meg volt elégedve a fejlődésemmel és átnézte a kórházi papírjaimat amit azóta csinálrtak vizsgálatokról .
Ma csak a szerelő bácsi megnézte és megkérte anyát, hogy zárja le a vizet a konyhában még szerencse hogy a felújításkor mindent így alakítottak ki, hogy külön is lezárható legyen a dolog.:p:p:p:p:p:p:p:p:p
Ma csak otthon voltunk, annál nagyobb volt az itteni forgalom
még apa is hívott minket na anya jól leszidta, hogy amikor szükség van rá ő sehol sincs.
Ma képek nem kélszültek rólam még a fürdetést is hanyagolni kell mert nem szabad leönteni semmita csatornába az áztatás miatt:(:(:(:(:(
De jól alszom ma is és az étvágyam is kitünő:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.12. 19:30
És itt a nap vége
Szóval alukálok megint este majd 11felé ébredek aztán hajnalban
Holnap anya megint szaldgál, de kvételsen a bátyókámmal a nevelésibe és onnan az úszásra és utána a nagynénikémnek SZilvikének átadja az ajándékot
Szóval NEM elfelejteni holnap 13án Szilvia névnap van!!!!!!!!!:):):):d:d:d:d:p:p:p:p:p
és még egy képecske
Nézzétek milyen jól áll rajtam ez a rucika amit egy kedves ismitől kapott anya a bőrzén Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.12. 19:08
Sziasztok mindenkinek szép estét a nézegetéshez
Anya végre megírja dolgainkat
2napot a nagymamámnál töltöttünk ott alvással egybekötve
Ezt a változékony időt én is nehezen viseltem szerencsére az éjjelt végig aludtam és anya pihenhetett, mert a mamikám ügyelt rám a két nap anya minden feladatot átadott a mamimnak az etetést:):):):):)
-fürdetést
-öltöztetést
éjjeli ügyeletet
-és nem utolsó sorban a dédelgetéseket, mert addig fiuzott a bátyókámmal akivel együtt a kettő már nem megy
Tegnap rohanás volt anya napja amíg a mamim vigyázott rám, addig anya elszaladt a zaciba mert lejártak a zálogjegyek és a Keletinél adta be az ékszerek egyrészét
ja meg hazavitte a 100db pelust amit a múlt héten szerzett be nekem a bőrzén.
Ma vasárnap viszont pihenés volt egésznap, mert ez a ramaty idő semmire sem volt jó csak a lakásban levésre.
Ma készültek képek is:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.09. 22:37módosítva: 2006.11.09. 22:39
Sziasztok mindenkinek jó estét :):):):d:d:d:d:d:p:p:p:p
Anya megint vissaztért a baglyos írásmódhoz:):):)
Képzeljétek nics semmi baja a szemecskémnek eddig legalábbis így csak 2hónap múlva kell kontrollra vinnie anyának:):)!
Ma egyhónapja, hogy anya hazahozott a kórházból és egy hónap múlva lesz 30éves ami egyben a kisebbik nagynéném szalagavatója is egyben szombatra esik a dátum
nagyon vár két csomagot is anya és egyik sem érkezett meg:@ csak apa levele legalább ezt nem nyelte le a posta:):)
És nagyon sokat eszem már 80-120akat egy evésre és sokat alszom anya örömére
Anya gyorsan az ágyamhoz osont írás közben 22:34kor ma és lefotózott ahogyan alszom
ja és egy fontos dolog anya benevezte a zsoltikát egy szépségversenyre itt a link szavazzatok kérlek titeket előre is köszike
http://babavaros.hu/szepsegverseny.php?reszletek=340 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.08. 18:13
Sziasztok író- olvasó nézelődő társak!!!
Anyával ma befizettük a bátyókámnak az ovis ebédet és az úszást is
A másik jó hír
Az egészséges rendelés picit csúszott a másik rendelés elhúzódása miatt és
Anya rátett a mérkegre és híztam a 2hét alatt 410grammot=41dkgot ugyanis 2360grammról 2770re növeltem tonnáim számát :):d:d:d:d:d:d
kapott anya 3hétre időpontot félháromra kell megint menni velem és akkor kapok oltást is a mázsálás után na akkor már biztosan 3kiló felett lesz a tömegem:):):):)
De a posta meg lenyelte a csokikat amit apa küldött nekünk 2kilót már 2hete feladta
:S:s:s:s
ma nincs kép rólam mert egyfolytában alszom meg eszem felváltva
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.07. 18:26módosítva: 2006.11.07. 19:25
Itt van a takaróm
Anya végre egy hónap után el tudta hozni a takarót
Petneházy u.52 szám alatt de a takarót a neten rendelte anya még októberben na ezért végre!!:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.07. 11:56
Anya oldalra fordított ha netán buknám a kajcsit és
szabadon nézegethettem a dolgaimat
Ezt a csörgőt anya még egy hónapja vette nekem , hogy a hallásomat is fejlessze vele.
Úgy szokta csinálni, hogy a hátam mögött csörgeti rázza és én oda fordulok illetve megpróbálok a hang írányába figyelni:):):)
Közben a lebegő ülést is gyakoroljuk így fejlődik a központi idegrendszerem is:):):):):)
Szóval itt nézegetek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.07. 11:52
Sziasztok író olvasó nézelődő társak
Hát nagyon jó az étvágyam és az alvókám is persze szoktam sokat nézelődni is
kasikám is 4-5ször és mindig evés közben szoktam ugy:):)
Anya holnap visz dokinénihez és akkor derül ki, hogy mennyit híztam:):)
És most az ígért képecskék:p:p:p:p
Ezek a hurkáim ha látszanak:):):):):d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.06. 11:01módosítva: 2006.11.06. 11:02
Szóval majd este ír anya megint rólam is
Köszi az eDdigi hozzászólásokat!!!!!!!!!!!!!!!!:):):):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.06. 10:59módosítva: 2006.11.06. 11:02
Sziasztok gyorsan anya ír pár sort aztán megyünk a bátyómért az oviba aztán viszi
Nevelésibe a kis Zsoltikát jövőhéten meg neurologián
Szerdán visz anya mázsálni nagyon hízok ám és marhára kiváncsi már anya, mert mérleg nincs otthon meg any ideges is volna percenként méricskélne és ha nem hízok egy napig na akkor meg kiborulna
A kórházban is csináltam ilyn tsagnált a súlyom vackokta 2napig is
akkor is anya már a legrosszabbra gondolt
Ez a fránya nátha is még van de márcsak egyszer ugult be a nozikám:):):)
Jól alszom és eszem
anyának sikerült időpontot érni a szemészetre is csütörtökön meg 12re oda megyünk szóval semmivel nem ütközik a dolog
mert jövhéten 15én meg a bátyómat viszi
Aztán 21én engem visz megint a Svábhegyre legalább oda is viszem a szemészeti papírkáimat:):):d:d:d
Lassan anya egy külön polcot nyithat zárójelentés ügyben annyi lett ezalatt az egy hónap alatt amióta otthon vagyok :p:p:p:p:p
Ma 4hete, hogy anya elhozhatott haza :):):d:d:d.d.d:p:p:p:p
majd holnap anya csinál képeket vagy ma este rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.04. 21:31
sziasztok író- olvasó nézelődők
Ma anya megint sokat csplatott és sikerült jó áron pelust és rucikat vennie
ma nagyon nyűgi voltam, de este már alszom mint a bunda de csak hajnali kettőig anya szerint szóval mostanában mivel egészséges vagyok sokat fent vagyok éjjel
anya tegnap képet is csinált rólam
A náthám szépen gyógyulgat zsoltikáé is, de van rossz hír is apát nem engedték ki és nem is tudjuk meddig lesz bent szóval anya kér igazolást és akkor kötelesek megmondani apának is a végét met csak úgymond a számítógépben van benne, de hivatalos papírt apa nem kapott de majd anya kirázza belőlükI:):)
Majd a bírónénit is kinyomozza és beír neki, hogy apának gyorsítsák meg az ügyét nem elengedést kér, csak gyors tárgyalást ezt csinálta debrecenben is és sikerült egy ítéletet kiharcolnia ha már vár az apura hagy tudja már meddig:):):)
és akkor a képecske rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.03. 15:15
ma nem vagyunk otthon szóval csak holnap este lesz új bejegyzésünk:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.02. 18:26
Itt már nagyon figyelek mégiscsak 5hónapos kisbaba vagyok már kis öreg lányka holnap anya a súlyomat is meg tudja remélem:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.02. 18:19
Sziasztok mindenkinek író-olvasó nézelődő társak
Hát kapott anya a mamától egy idegesítő telefont csak el kell vinnie bátyót neura mert már el akart szökni az ovi társaitól a Vajdahunyad várából amit ma néztek meg a Városligetben:(:(:(:(:(:(:'(:'(
Kezelhetetlenné vált, pedig velünk nem ilyen a Zsoltika
Szóval én sokat aludtam, de inkább délután és holnap visz anya dokihoz csak az elkülönítőbe, hogy ne kapjak el semmit mivel csak ellenőrzi a dokinénim a náthámat
Szépen javul szerencsére az étvágyam is az eget veri ha !! a fogamra való dolgot kever anya a tápimba:):):):p:p:p:p;);)
Közben apa dolga sem derült még ki várnak sajnos az utolsó napig
ma anya képeket is csinált rólam mostanában ritkábban, mert már élőben vele
vagyok és ezt a családtagok miatt készítette sűrűn
És akkor az ígért fótócska
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.11.01. 11:24módosítva: 2006.11.01. 11:29
Sziasztok mindenkinek szép napot
Bár az időjárásról nem nagyon mondható el ezt a borongós időt anya ki nem állhatja!!:(:(:(
Már 2450grammvoltam tegnap, de anya saccra már ma is többnek érez és kétszer adtam a nyának kasit is ma :):):):):)
Viszont visszatértem az eredeti természetemhez; többet sírdogálok és éjjel megint alig aludtam már éjjel 2kor követeletm a kajcsit aztán 6kor és most nemrég 10kor is.
De anya nem bánja nem volt normális az elmúlt napokban az a sok pihenés és keveset is ettem 5ször csak én nekem még kb 4kilós koromig fent is kell lennem éjjel aztán addigra már talán csak hajnalban, mert most ez betegséget jelez illetve a tüdőm kifáradását.:(:(
Az orrocskám továbbra is szuszmákol szóval anya orrcseppezi, de a bátyám náthája is nehezn gyógyulgat!!!!!:(:(:( :'(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.30. 20:01módosítva: 2006.10.30. 20:03
Ja és hogy ne csak a jó legyen a wc tartályom alatt a tömítésnél ereszt a víz na ez még nem volna elég ma
Láttam egy nagy tócsát a kövön még jó, hogy a Tappancs kutyánk ki volt kötve így nem ő volta tette, hanem a hidegvízes csőnél ami a vízórába csatlakozik ereszt a tömítés
Na ekkor eldurrant az agyam
és az egészben a legjobb hogy aki megtudná minimális pénzből csinálni az uram aki 4hónapja rohad előzetesben ugye pénzem nyista mert a légzésfigyelő elvitte a maradék tartalékomat és nekem is lógnak 20ronggyal
Plusz a tegnapi dolog után ez nem hiányzott nov 3án lesz ugyan pénzem, de addig van 40ft
ja és nem sajnáltatásból írom csak tudja mindenki az igazságot ami a lányom baján felül van
Az internet meg korlátlan és 60rongyba kerülne csak úgy felmondani szóval inkább fizetem a havi díjat, mint lemondjam kötbér sajnos már eladtam amit a párom dolgaiból tudtam és ott hiányzik a 20eze:(:(:(:( :@:@:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.30. 18:45
Sziasztok mindenkinek !!!!!!
Ma volt megint anyuci nálam és képzeljétek vihet haza holnap 10kor.44:):)
De nagyon fél anya, mert még mindig náthás vagyok és nincs nekem való orrcsepp a piciségem miatt majd a dokibácsimtól jól megérdeklődi anya milyet lehet és szabad adni.
Az étvágyam is újra a régi már 90et csemcsizem a tápiból egy evésre, de minő meglepetés én a nagyon sűrűt szeretem!!:):):):d.d.d:d:D
ÉS MÉG A HÖRGŐTÁGÍTÓT IS BE KELL ANYÁNAK SZEREZNIE ÉS A HOZZÁVALÓ KÜTYÜT IS AMI 6000 ftba kerül.
Az ünnep is jön na ezért is majrézik anya mert akkor megint kórházba kell vinnie ha nincs otthon amiket leírt:(:(:(:(:(
Zsoltika is rendbe jött már nem náthás a bátyóm:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.29. 23:01
És ezek már a jól levés utáni felvételek ma
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.29. 20:00módosítva: 2006.10.29. 23:02
Sziasztok író-olvasók és nézelődők!!!!!!
Ma anya beszaladt hozzám a kórházba és másfél órán keresztül, de belém diktálta a 70mlt.
Közben a doki nénivel is beszédbe elegyedtek és kiderült, hogy a nátha volta tette amit ez anyálkás borongós idő is tetézett.:(:(:(
Vírus okozza a náthámat így tüneti kezelést adnak kapok hörgőtágítót eddig egyszer kellett reggel attól jobban is lettem és kapok speckó orrcseppet a méretemből kifolyólag és szívják ott is az orromat
Anyucit pedig megdícsérte a doki néni, mert otthon nem lehettett gyógyszert beadni nekem mivel nem volt mire amíg ez a dög rá nem ment a hörgőimre és akkor aszmatikus hörghurutom van ami nem jár lázzal, de halálos lehet rám nézve és anya amit tudott otthon megtett leszívta az orromat és a légzésfigyelőt bekapcsolta
megérte anyának beruháznia ezt is :):):) És anyának jön vissza az anyatejcsije én már tegnap szopiztam pár mililitert is pont ilyen ijedségre jön vissza
Svábhegyről adtak anyának taknyosan haza!!!!!!!!!!!!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.29. 09:33
SZÓVAL HA VAN VALAMI JAVULÁS RÖGTÖN ÍROK VAG YFEJLEMÉNY
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.29. 09:28módosítva: 2006.10.29. 09:30
Sajnos megtörtént az amire egyáltalán nem számítottam
Az én drága kislányomnak Évikének a hülye nátha miatt majdnem leállt és erölkdős lett a légzése
Ugyanis félhétkor az Baby sense megszólalt és nem hamis riasztás miatt, hanem a lányom alig vette levegőt:(:(:(:(!!!!!!!!!!!
Aztán valamennyire felébresztettem de még akkor is erőlködött na akkor hívtam a kórházat ahonnan 3hete eltávoztunk és mondták akkor írány oda és kivizsgálják nem is tudom hogyan sikerült a lélekjelenlétemet megőrizni, mert annyira MEGIJEDTEM:(:(:(:(:(:(:(:(:(
Szóval megint egy mozgalmas reggelt tudthatok a hátam mögött és ráadásul még ez a rohadt eső is rátesz egy lapáttal!:(::(:(:(
A szívem megszakadt a mikor ott kellett újfent hagynom, de tudtam ott nagyon jó kezekben van a drágám és a kisfiam náthája sem szűnik de nála már ilyen gondok nincsenek!!!!!!!!!!!!
Ja láza semmi nem volt a kislánynak majdhogy nem hideg volt inkább ami az ilyen kisbabákra nem nagyon jellemző!! / Nem fázott/
Szóval ha van valami új fejlemény azonnal írok este akkor már többet tudok meg a dologról csak nehogy tüdőgyulladása legyen:(:(:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.27. 22:57
Sziasztok megint bagolyüzemmódban ír az anya
Ma nagyon sokat aluszkázom és sokat is eszek ugyebár
Anyával elszaladtunk a bátyókámért és eléggé náthás az urficska:(:(:(
Anya nem győz minket kikoszolni, de Zsoltika jobban beteg neki már pár trükköt anya bevetett hogy meggyógyuljon
Anya apával is beszélt szóval ma csendesen telt a napunk
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.26. 20:43
Sziasztok író-olvasók nézelődők!!!!!!
Képzeljétek el a kardiologián a szívecskémet megnézték és nem találtak semmit és így csak félév múlva kell visszamennünk anyával ellenőrzésre:):):) Még UH felvételt is készítettek róla
A Péterfys vizsgálatok viszont elm,aradtak, mert nem értünk oda a Gyöngyösi utcából /13.ker/ a 7.kerbe A kórházba
rendes volta dokinénink és átrakja másik időpontba mivel úgyis megnézték a szemecskéimet a múlt héten a Svábhegyen:):):
Bátyókám sem betegedett le , de nagyon meg van fázva így anya holnap ebéd után elmegy velem érte az oviba:):)
Majd csak vasárnap megyünk át a mamámhoz:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.26. 08:24
Hát mindenkinek szép jó reggelit kívánunk a lánykám 7kor kelt és bepuszilt 80at mondjuk 5kor már sírdogált aztán visszaaludt a drágám:):)
Ma nagyon szaladgálós napunk lesz 2kórház és legalább 4vizsgálat
Ha mindennel készen vagyunk akkor majd este megírom az eredményeket!!:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.25. 23:41módosítva: 2006.10.25. 23:45
Sziasztok újra anya bagoly időben írogat!!!!
Képzeljétek voltunk dokinéninél
és 2360grammocska 44cm és a fejecském 33cm
Váratlanul még oltást is kaptam a 2.hónaposoknak valót.
Egész jól türtem a szurit inkább anya kenődött el picit érzékenyen érintette hogy tűvel szuriztak:(
Erről nem készült képecske:(
Anya már fel van készülve az éjjeli ügyeletemre, az oltás miatt
A papírokat is sikerült anyának elintéznie szóval holnap jöhet az EKG, Péterfyben látás, hallás és egyebek
Anya csak holnap este lesz naplóírás közelben addig itt van ez csemegézzetek:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.25. 10:57
Ezek a képek is az elmúlt napokban készültek:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.25. 10:54módosítva: 2006.10.25. 10:58
Sziasztok mindenkinek szép napot kíván anya!!!:):):)
Hát ez is eljött 5hónapos öreglány lettem anya 5hónapja hajnalban szült engem és nem gondolta volna, hogy ennyit is túlélek:):):):):)
Tegnap egy nagyot pancsiztam sajnos erről, mivel anya egyedül fürdet nem tudott képet csinálni, de előtte igen:D:D:D:D:D:p:p:p:p:p:)
Ma súlyméreckedésre megyünk anyával a dokinénimhez és más méreckedésre is . Fej, mellkas. és hossz
kicsit náthás vagyok de nem jön már csak ritkán valami az orromból ja és nem vagyok nyügi miatta
Ezt azért meg kell említenei anyának az oltási terv miatt amit ekkor dolgoz, ki a dokinéni, nehogy az oltástól legyengüljek!!!!!!!!!!!
Ja és anya most kapja kézhez a közgyógyigazolványomhoz a papírt, amit szintén a dokinénim állít ki.
És akkor egy-2 képecske rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.23. 21:00módosítva: 2006.10.23. 21:01
És itt van a bizonyíték hogyan tudta bekötni egyedül a bátyókám a cipőt:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.23. 20:59
Itt meg ahogyan pihenek a kocsiban eléggé elveszek benne , de majd megnövök úgyis 2nap és 5hónapos öreglány vagyok már:):):):d:d:d:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.23. 20:56
Tegnapi képekkel még adós maradt anya!!!!!:):):)
Képzeljétek abátyókám tologatott haza felé anya megengedte neki
Nagyon ügyesen írányította Zsoltika a babakocsit én meg addig szundikáltam egy sort:):):)
És akkor a kép
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.23. 12:57
Nagyon köszike akik mostanában hozzászóltak:):):):):):d:d:d:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.22. 13:51
Ezen a hétvégén anya a mamámtól ír nektek és nem felejtette el az írást, csak nem vagyunk otthon
Mindenkinek jó étvágyat kívánok az ebédhez, vacsihoz mivel csak este megyünk haza anya meg nem fog már írni csak lesi a hozzászólásokat
Éjjel a mamám vigyázott rám és náthás voltam, de ma már vasárnap nem vagyok beteg:):)
Nagyon figyelek már anyáékra és nagyon jó az étvágyam is a bátyókám meg ezen a hétvégén megtanulta bekötni a cipőjét.:):):)
Nappal többet alszom mint éjjel, mert hajnali egytől már nem mélyen alukáltam és 4-5óránként eszem:) Még apa is hívta anyát.
A hosszúhétvégén pihenünk:):) gyógyítgatják a nozimat de magától, mivel sehova nem visznek meggyógyult anya örömére
Ma kép nem készült rólam:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.20. 17:57
És akkor egy hamm bekaplak ásítós képecske is van anya tarsolyában:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.20. 17:55módosítva: 2006.10.20. 17:58
Sziasztok író-olvasó nézelődők!!!!!!!!:):):):
BOLDOGSÁG VAN EZERREL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:d:d:d:d:d:d:d.d:d
2kor jöttünk haza Svábhegyről és nagyon jó híreim vannak::):):):):):)
Képzeljétek nem hiába voltam bent 5napot a kórházban mindent sikerült anyának kivizsgáltania és
Vannak eltérések , de nem számottevőek és a dokinéni szerint a csodával határos az én fejlődésem amilyen gyatra volta at apgardom:d:d:d:d:p:p:p
Anya egytlen feladatot kapott és az a lebegőülés nekem közben pedig fekete-fehér erős kontrasztu dolgokat kell az arcom elé tennie nekem
November 21én kell anyának velem visszamennie kontrollra és szemészeti vizsgálatra is , de közben október 26án a Péterfyben is randizunk a Horváth Eszter dokinénivel és ott is lesz szemvizsgálat és hallás is és vinnie kell anyának a svábhegyi dolgokról is a zárójelentésemet.:):):):
Viszont a bátyókámnak is neurologia hogy kizárja anya , hogy nem attól olyan az oviban zsoltika amilyen hanem csak akörülményektől mivel van apa és nincs apa és 8hangot sem tud mondani a drága bátyóm anyát ez is letöri , mint abili fülét:(:(:(
Ja és van pár képecske is rólam hogy nehogy elfelejtsetek!:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.18. 22:00módosítva: 2006.10.18. 22:09
Sziasztok mindenkinek a szokásos időben írógat anya!!!
Először is anya csütörtökön tudja meg mi lett a vizsgálatok eredmény
2200grammocska vagyok megint naponta mérik s súlyomat majd anya csak egy hetente fogja mérni de nálam még fokozottan mérni kell
A másik bátyókám is lehet jön a Svábhegyre utánam, mert bár egy éve jár Nevelésibe nem javul az állapota /agresszív és ingerlékeny meg 2,5éve voltak anyával utoljára neurológián de akkor csak ahallásvizsgálat miatt
Most viszont anya legnagyobb bánatára az idegrendszere is van valami mert tickkel is a szájával:(:(:(:(:( :'(
Na és ő az úgymond egészséges gyerek ?anya ezért is akadt ki annyira
Körbe telefonált és először megy a bátyóm kezelőorvosához aztán kéret róla papírt és akkor lehet beutalják a Svábra és akkor talán az ovi anyát nem piszkálja többé :@:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.17. 15:01
Sziasztok mindenkinek köszi!!!!
Anya nemrég jött haza tőlem 2kor, mert annyira messze vagyok tőle másfélóra az út oda
Kötben híztam egy jó nagyot már 2140grammocska vagyok és átalszom újabban az éjjelt este eszem és márcsak hajnali 5kor ébredek és bent a kórházban is anyának nagyon hiányzom és ma is annyi puszikát kaptam a buksimra tőle:):):)
Ennek örömére ahogy megettem a tápit, már be is aludtam újra biztosan ahegyi levegő:):):):)
Csak anya azt nehezményezi, hogy az nem baj, hogy átvonszolta városon a BKV járataival de az én szobámba nem léphet be pedig ott olyan szoba is van ahová az anyukák bemehetnek a babákhoz, mivel csak a súlyom miatt nem a korom mindjárt 5hónapos vagyok :):):):)
Ja és lehet nem is adnak haza na erre anya belázadt és saját felelősségére haza fog hozni mivel az EEg vizsgálatok megvoltak és a hallásomat meg meg tudják nézn
Mivel csak ezek lehetnek az indokok amiért nem vihetném haza na ezért saját felelősségemre.
Ja és sokat várt anya rám ő olyan mint egy anyatigris nem enged:):):):d:d:d:d:p:p:p
:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.15. 18:16módosítva: 2006.10.15. 18:19
Sziasztok jó estét mindenkinek!!!!!!!!:):):):)
Nemrég jöttünk haza a mamámtól anyával és most érdeklődte meg a felvétel leadásának időpontját Hétfőn lesz leadva a FÓKUSZBAN de ha még sem még holnap anya kiírja délután nehogy bárki is potyára ott nézze a műsort miattunk:);)
És még lomtalanítás is van és anya csak a kijelőlt időpontban teszi ki a lomokat, mert tavaly is ott marakodtak az ablakunk alatt a hajléktalanok
Holnap meg anya megint bevisz egy kórházba szóval alig voltam otthon már megint hurcibálnak remélem, hogy pénteken már jó hírekkel szolgálhat anya illetve kevésbé rosszakkal:):):):d:d:d;););) ☻☻☻:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.14. 21:12módosítva: 2006.10.15. 18:17
Még nagyon nagy rám a sapi, pedig annál kisebbet nem lehetett olyan fajtában kapni
Ja és ma anya kikérdezte a Svábhegyen a neurológiát telón úgy találta meg neten a telószámukat
Hogy
_Kell pelust
_légzésfigyelőmet
és a törlőkendőmet vinni a szükséges papírok mellett anyának
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.14. 21:09
Itt már a mózeskosárban felébredve miután anya és a testvérem velem megtette azt a hósszú utat
Mamánál jól beflamóztam és megint neki pakoltam tele a pelust anyának nem szeretek adni ilyeneket:):):):):p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.14. 21:05
Sziasztok mindenkinek szép estét!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:):)
Ma van anyáék 6.házassági évfordulójuk, de sajnos apa nélkül anyának is nagyon hiányzik és a bátyókámnak , de legalább telefonon tudtak beszélgetni:):):)
Ma nagyon szép időben anya megsétáltatott 1metró és 2villamos megállónyit , mert nem akart babakocsival a tömegbe bevinni meg nehéz a mózeskosárral a koöcsi majd amikor márcsak a sportrészében fogok utazgatni anyával meg ugye akkor már nagyobb is leszek.:):):)
Végre Zsolti bátyókám is velünk van egy picit aztán vasárnap már megy a nagymamához vissza.Mert anya visz hétfőn a svábhegyre
Különben hatéve a bátyókám lubickolt anyában ilyenkor:):d:d:d:d
Ma végre anya is készített rólam pár képet :)
Itt az első csak a fejem látszik és a bátyó mellett elveszem
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.13. 22:21
Nagyon szépen köszönöm a bátorítást és én is szeretném, hogy neketek legyen igazatok de a legrosszabbra is fel kell készülni sajnos de én is reménykedem benne és köszi doricica és anyuja is mert akkor még hátha csak érdektelen volt ja és én is azt hallottam több anyukétól is a péterfyben, hogya Svábhegyen keírják a gyerekeket:(:(:(
:):):) hátha 19én pénteken megint öröm és nem üröm lesz
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.13. 20:18
Sziasztok hát az anya nagyon szomi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Képzeljétek ma voltunk a Svábhegyen és nagyon rossz híreim vannak!:(:(:(
Anya miután 11körül beértünk a másfél órás út után fél2kor fogadott a doki
Na akkor kapta anya a hidegzuhanyt lehetséges, hogy nem hallok és nem látok
Mivel a nagy és hirtelen tapsra nem is mutattam semmilyen reakciót aztán a látásom sem egy tökély de ott nagyobb anya bizodalma, mert egy ideig követtem a dokit aztán meguntam
Viszont a mozgásomban csak egy picike feszítés van és ezért a dolgokért még anyának ott kell hagynia 5napra jövőhéten október 16-tól október 19ig na erre anya nagyon sírta dokibácsinál mivel a bátyókámmal nem tud a hegyre felmenni így csak lerak és felvesz a hegyen bármennyire is tűnik ez a döntés szívtelennek, de a bátyókámat sem szabad elhanyagolni és anyát nagyon megnyugtatja a bátyó okossága és ügyessége ő vigasztalja anyát amíg nálam ezeket a szörnyűségeket kinyomozzák ténylegesen
Hát ennyit péntek 13-ról emberek pedig holnap lesz anyáék 6házassági évfordulója ma is bánatában anya egy képet sem készített
Szóval egyenlőre anya vigasztalhatatlan:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:(:c
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.12. 18:01módosítva: 2006.10.12. 18:08
Sziasztok!!!!!!
Ma nem csinált anya képeket rólam, mert ma az RTLklub csinált rólam felvételeket!!:):):)
Anyának ma is adtam szeretetcsomagot azóta sem szorul a kaki amióta kikerültem a kórházból!!!!!!:):):):):):):):d:d:d:d:d:p:p:p
A holnapi napunk is mozgalmas lesz, mert következik a Svábhegy és anya nagyon izgul, mert ma amikor a dokibácsi megvizsgált a kórházban a felvételek miatt akkor már nőtt is a fejecském és 32cm /20cm volt/ és ott nem találtak semmit:):):)
Nagyon jól viseltem a vizsgálatokat!! Aztán jól bealudtam!!!!!!!!!!!:):d:d:d:d:p:p
Ja különben akik kiváncsiak rám és anyára ők holnap este 8kor a FÓKUSZ ban megnáézhetnek , ha nem akkor majd hétfőn leszek benne este 8kor:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.11. 18:35módosítva: 2006.10.11. 19:26
Sziasztok mindenkinek szép estét!!!!!!!:):):):)
Éjjel anyát nem hagyom alukálni, mert sokszor beébredek és nem az éhség miatt:(
Viszont két hosszút alszom nappal egyet délelőtt másfélórát és 3órát este aztán féltíztől megy a kajcsi és utána alvás
Fürdetni ma fog először anya, mert tegnap a mamámnál fürcsiztem és imádom a pancsit!!!:):):)
Anya végre megkapta a várva-várt pénzt, de mivel aluszkázom nem megy érte csak délelőtt illetve reggel potom egy és negyed óra alatt sikerült magamba szívnom a hamikát, nekem sajna lassan megy,pedig most nem is aludtam be evésnél és egy képecske készült azt is anya lopakodó üzemmódban fényképezte rólam amíg alukáltam délután:):):):):d:d:d:d:p:p:p
Ezt csinálta lopakodva az anya:):):):):p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.10. 21:22
A bcg oltást is hősiesen türtem és nem is sírtam
Papám ölében is aludtam 1,5órát neki meg elgémberedtek a kezei nehogy ledobjon inkább nem mozdult meg
Bátyókám is ott nyüzsgött körülöttem ő szólt mamának , hogy kaiszagu vagyok
Mivel anya elszaladt a babakocsimért és ma azt is belaktam, mert anya legyalogolt kettő villamos és egy metrómegállót mert nem akarta hogy rám köhincsenek olyan sokan
De így is nem volt valami jó , bár a babakocsizás hatására nem sírdogáltam és így anyának csak a vacsimat kellett összekavarnia aztán ettem és azóta is aluszkálok mégiscsak az én kiságyam, bár most fekszem benne először életemben any abe is takart 3 taksival , mert otthon hideg van legalábbis 3fokkal , mint amire nekem szükségem volna (21fok van és nincs hősugárzó de anya a gáztűzhellyel kicsit befűtött)
Sajna ehez a bejegyzéshez készített képet anya sikeresen kitörölte a fényképezőgépről
:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.10. 21:12módosítva: 2006.10.10. 21:14
Sziasztok mindenkinek szép estét!!:):):):):):):)
Ma itthon vagyunk végre és már a dokinéni is megvizsgált képzeljétek 3kilós koromig ingyen jár a tápi és nagyon finom és nincs is problémám a kakival csak a kaksimanókkal na azokkal már összevesztem:):):p:p:p
Végre van rólam nem kórházi képecske is
A tegnapi napom anyával nagyon mozgalmas és ez így lesz egész héten csak anya nagyon szomorú apa miatt akit én még nem is láttam:(
A légzésfigyelő csudaklassz 8bár ne kéne) és anya ma tudta meg az 1/1/3as apgardom okát amikor megszülettem csak a szívem dobogott!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De azóta már stramm kiscsaj lettem és a mamámékhoz mentünk egy napra alukálni
Anya sajnos nem aludt miattam, mert a bátyót sem akarta, hogy felébresszem, így az ölében aludtam és éjfélkor is ettem és újra 8szor eszem de jó sokat már 60-65között szopizok.kedvencem a sütőtök :):):):d
Most is hagyom anyát a szokásos naplóírás elvégzésére, mert csak nyögdécselek de semmi, majd féltíz-negyed11között
Aztán szerdán jön a védőnéni és anyát megnyugtatta a dokinénim, hogy azért a Svábhegy, mert ott a legalaposabbak a műszerek és dokik.Jó hosszú út lesz
Aztán még egy slussz poén mégis kijönnek hozzánk az RTL-től forgatni nagyon kiváncsiak a nénik hogy milyen lettem 4,5hónaposan és pont ma vagyok ennyi éljen:):)
Képzeljétek amikor a mamáék hazahoztak nem is vettek észre annyira picurka vagyok még a nagynéném sem csak 2szorra mikor hazajött a melóból és azonnal naív lett a kérdés hol fog elférni nagyon nevetgéltek de én ma is jól leosztottam a mamának egy nagy szeretet csomagot mert nem bogyókat , hanem egy jól megtermett pogácsát kakiltam anya nagy örömére még a hátam is olyan lett mg a rugim minden
Varázslatos a mama lakása oda mindenki kaksizni jár , mert ott mindenki tud a bátyóm 3szor is és én is bebizonyítottam, hogy nincs is baj a nagyvcézésemmel:):):).p:p:p:p
És akkor a képek legalábbis egy a sok közül:)
Anya kisebbik húgának a kezében annyira meg akrtak fogni:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.08. 20:12
Sziasztok mindenkinek szép estét!)))))))))
Anya ma megint rendhagyó modón ír a naplómba, mert holnap koránkelés után siet hozzám papával akórházba végre hazaszáguldok velük:):):
Anya már nagyon izgul és ma 1985grammocska voltam és így biztossá vált a hazamenetelem:):):d:d:d:d.p:p
Anyát ma kiokatták hogyan és mit csináljon ha véletlenül apnoenéznék és a gyógyszereimről a recepteket és atápszeremről is odaadta anyának a dokinénim.
A kádacskámból is most este pakolt ki, mert a bátyóm már 4éve nem használta és lomokkal volt teli.
Már az időpontot is megkaptam a Svábhegyre péntek 13án kell odamennünk anyával szép kis út lesz a 9.kerből a Bkvn mert a 2es metró nem jár így potlóbuszt kihagyva babakocsival vagy hordozóval a 4-6os villamossal aMoszkva térig megyünk onnan piros 21es busszal a végállomásig Főleg hogy elvileg tömegbe nem is vihet anya 2hétig ennyit arról hogy kocsink nincs a papámat meg nem lehet mindig odarángatni amikor vizsgálatokat akarnak rajtam elvégezni anyának taxira nincs pénze.
Még annak is örült, hogy ingyen lesz a tápszerem 3kilós koromig és még a közgyógyot is el kell anyának intéznie most szólta dokinéni, hogy mi a kissúlyunk miatt jogosultak vagyunk rá. A védőnéni egyszer már megemlítette , de csak most mondta el a kezelő orvosnénink, hogy milyen papírka kell hozzá még jó hogy van egy ilyen még az emelt cspótlék megigénylésekor kellett kitöltetni a kórházzal a SOTE I Iesben
És az ígért utolsó kórházi képek egyike:):):)
3 Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.06. 21:01
Megint az ismerős rózsaszínruciba öltözetett a nővérke!:):):)
Anyának még fel kell vinnie engem a Sváb hegyre, mert a koraszületésem és a kissúlyom miatt neurologiára kell mennem kivizsgálásra és anya be van tojva, mert ahol fekszem ott az egyik anya mesélte, hogy ott minden babát leírnak na erre anya jól beijedt:(:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.06. 19:26módosítva: 2006.10.06. 20:56
Sziasztok kedves író-olvasó nézegetől
Hát anyának meginta lótifuti jutott, mert nem tervezte,hogy ennyire hamar haza engednek engem.
És a jövőhétre tervezett ügyintézéseket is meg kellett csinálnia.
Mivel engem nem szabad még pár hézig tömegbe vinni és a reggeli csúcsban tömeg van a metrón ezért a bátyómat is a mamámék fogják levinni és anya csak dél felé fog engem a tesómért vinni magával.
Ma is 1920grammocska vagyok megint áll a súlyom, de a mai pénteki nagyvizitnél zöldutat kaptam/ anya mondta kedden hogy korai a távozásom de a dokinéni azt mondta hogy nem; erre anyának lett igaza, mert jön az üresjárat amikor szünetel a hízásom már jobban ismer anyukám mivel ő jobban tudta hízásom ütemét nem anya sietteti a dolgot az orvos akarja
Pár képecske is készült rólam a tegnapi és mai képek gyorsan felrakja anya a gépről ide:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.04. 22:27
Ja és még egy anya ma látta meg először a csúklómon is hurkákat mint akinek el van kötve a keze anya hasán pihentem miközben anya bekuksizott a takaró alá és akkor vette észre:):):):):d:d:d:d:d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.04. 21:49
Ja képzeljétek még nem is mondtam
Még vár rám egy vérkép nézőke, ha nem jó a hemoglobinom akkor anyát is megszurizzák pénteken hogy kapjak vért, de nem tőle csak az anyai ellen anyagot nézik meg nála.
És sikerült az otthoni dokival is beszélnie kijön hozzánk kedden:)
Oltási tervet is kell szőniük nekem mert ugye csak a bcg lesz meg nekem, a többi súlyfüggő nálam hiába vagyok lassan 4,5hónapos lányka 1900grammocska vagyok:):):d.d.d:d:d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.04. 21:24módosítva: 2006.10.04. 21:25
Sziasztok!!!!
Ma nagyon sokat rohangált anya, mert több dolgot is el kell intéznie, mert hétfőtől már tőlem bizony nem fogja:):):)/nem engedem/
Először is elintézte a jövedelem igazolást :):):)
Aztán meg sikerült meg vennie a légzésfigyelőmet amit azután becipelt a Lőportár utcába ahol, 1,5óra várakozás után kapott cspótlék igazolást és utána szaladt be hozzám a kórházba ott végre tudott picit pihenni aztán márszopiztam is az 50adagomat ja anya megpróbálta letuszkolni belém a kajcsit, amikor anővérke odaszólt neki "Anya 80 volt az üvegben nem 60" Ja akkor már anya nem erőltette belém:):):) Aztán amíg elpilledtem üzembe helyezték a légzésfigyelőmet is és nagyon remekül muzsikált illetve nem A Baby Sense II légzésfigyelőm. Szerencsére nem volt oka csilingelni , mert én nagyon szépen veszem a levegőt.
Aztán tovább szaladt a bátyókámhoz aki az Állatkerti kirándulásban nagyon elfáradt és nyűgösködött egy sort aztán a mamámhoz mentek és ott apa telefonját bevárták aztán visszahaza és mielőtt beestek volna az ajtón még jó sok mindent vettek a nővér gárdának és a kezelő orvosnénimnek is
Anya azóta is az ajándék csomagokat gyárja miközben a naplómat is írógatja és akkor megint egy képecske rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.03. 23:49módosítva: 2006.10.03. 23:50
Anya még egy képet megoszt veletek rólam és lassan már az otthoni képeket rakja fel jövőhéten hétfőtől:):):):):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.03. 22:16módosítva: 2006.10.03. 23:44
Sziasztok mindenkinek!!:):):):)
Képzeljétek már 1890grammocska vagyok emberek!!!!!!!:):):)
Anyának ma nagyon korán magához képest persze , sikerült belopakodnia hozzám és persze, hogy aludtam, mint a bunda így volt ideje a dokinénivel beszélgetni.
És itt a MEGLEPETÉSEM SZÁMOTOKRA ANYA VIHET HAZA MÁR JÖVŐHÉTEN OKTÓBER 9ÉN HÉTFŐN DÉLELŐTT:):):) ÉLJEN:):):d:d:d:d:d:d:p:p:p:p
Hát mondanom sem kell, hogy a nagymamám elsírta magát a telefonban és a nagypapámat is rögtön mozgósította anyukám a hazahozatalomat illetően.
Eleget várt rám a kis családom és végre anya erre nem is számított ő még 2hetet saccolt, de igen mehetek hazafelé a dokinéni örömmel újságolta el anyának, mivel előtte volta nagyvizit és biztosan én rólam isbeszéltek az orvosok.
És még képet is sikerült párat csinálni
Képzeljétek el, hogy milyen válógatós vagyok ám
anya próbált megetetni és képzeljétek visszaköptem a tápszert naná hogy az íze miatt, mert amikor a nővérke a sütőtökös tápit adta oda annál a hideget is kiszopiztam az üvegből erre anővérke még jó anya, hogy nem válogat a lánya:):):):):)
És akkor ígért képecske
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.03. 00:20módosítva: 2006.10.03. 00:21
Sziasztok mindenkinek!!:):):)
Képzeljétek anya úgy elaludt, hogy éjfélkor ébredt fel pontosan.,mert ugye ő 8órát alszik és 4től ez megvolt éljfélig álmatlanul vergődik szóval ide ült naplót írni, ha valakit még érdekel:))
Ma sajnos nem volt bent nálam, mert a bátyókámat vitte nevelésibe, de hívta délután a kórházat és nagy meglepetést adtam neki:
Ugyanis 1860grammocskára!! sikerült híznom és anya elsírta magár a hír hallatán, mivel közelebb került a hazavitelem:):d:d:d:d:d
Kép nélküli ez a bejegyzés,
de annál örömtelibb :):):):):d:d:d:p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.01. 22:01
Anyát is nagyon szemlélem szeretem amikor fényképeznek:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.10.01. 21:56
Sziasztok mindenkinek!:):):)
Anyu ma is a szokásos időben írógat rólam!!:):)
Hát ma már fél egy előtt bejööt hozzám anyucim és egy kicsit ráijesztettem, mert megint flrenyeltem a kajcsit aztán már nem is csak egyszerüen nem a kartam lélegezni hát anyát kiveret a víz a mamámnak sem mondta el nehogy megint mondogasa "mi lesz veled kislányom"
Aztán 10perc alatt beszopiztam a kajcsimat.:):):)
1820grammocskára híztam 3nap és indul a légzésfigyelőm tesztje:):):):):d:d:d:d
mamámék meg amíg anya nálam járt voltak szavazni és a bátyókám kipróbálta játszótéren az új játékokat.
Anya képeket is csinált rólam ma is szép ruciba öltöztettek!:):):)
És akkor egy mai friss kép
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.30. 21:01
Na hogy egészben is lássatok engemet!!!::):):):
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.30. 19:48
Hát itt nagyon szemlélem már anyát ahogyan lefotozgat engem érdekel a fényképezőgép:):):):d:d::p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.30. 19:45
Sziasztok anya rendhagyó modón este 3/48kor írja ezt a bejegyzést:):):)
Hátha többen vagytok fennt címszóval és többen lesik meg a naplómat
A mai napon anya már 12ó30kor ben t volt nálam és alukáltam. Szépen kivártam a soromat amíg a két kis babucit a szobánkban tisztába teszi az anyukájuk és akkor ébredtem és követeltem erélyesen az ennivalót.:):):)
Rózsaszínű szerelésben vírítottam az anyukák irigykedtek, de a nővérkén kell számon kérni, mivel nem anya öltöztet át engem. Nagyokat ásítottam miután anyuci megetetett a tápszerrel és képzeljétek a sűrűbbet jobban szeretem így anya már hozhat be nekem üveges gyümölcskajákat amik 4hónapos kórtól adhatóak (kecskeméti, hipp)
És itt van az ásítós képecske rólam:):d:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.29. 23:11
Minden eddigi hozzászólást köszönök anyuval együtt:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.29. 22:50
sziasztok ma nincs rólam képecske , mert anya rövid ideig volt a kórházban
Ma inkább az orvossal beszélte meg a hazahozatalom körüli dolgokat:):):)
1800grammocska vagyok és nagyon ügyesen eszek.
A szívecskémmel is minden rendben a kardiológus néni remek hreket továbbított a kezelő dokinénimnek:)
Anya megijedt picit, mert egy szívultrahangot még távozás után kell csináltatnia rajtam a madarász utcában mert az a dokinéni csak ott rendel de zörej nics a szívemen mert az is volt alig akart az az ér benőn,i ami a szívet és a tüdőt köti
össze
Még egy hallás vizsgálat is hátra van és egy oltás amit 2000gramm felett kapok meg a BCG oltást
Ma ezek a hírek rólam majd holnap lesz pár képecske is:):):):):d:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.28. 22:40
És itt egy közeli a cumikázásról:):):)
Különben máraz 50-60 közötti adagot szopizom meg az üvegből és egyre ügyesebben:):):):d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.28. 22:18módosítva: 2006.09.28. 22:25
Cumizom vagy próbálok , mert mindig kidudlizom:(((
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.28. 22:16
Egy gyógytornásznéni tornáztatott meg engemet ő is babát vár
itt éppen kicsomagolt állapotban mozgatják meg a lábamat
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.28. 22:13
Sziasztok író-olvasó és nézelődők!!!!!!!!
Anyának ma is sikerült az egyórás etetésre megérkeznie és alukáltam őrizte az álmomat és ma volt gyógytornám is a súlyom stagnál anya nem igazán örül ennek:(:(:(
Így nem nagyon fogok hazamenni , pedig anya összarakta nekem a kiságyat is már nagyon várnak haza és most fertőtlenítette ki a cumikat és cumis üvegeket is
És csinált néhány képet először a kiságyam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.27. 22:00
És egy kimaradt képecske ez van anya msn képén is:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.27. 21:57
És egy mai pihenős kép ha már evés után nyugodtabb vagyok ,mint előtte
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.27. 21:54
Sziasztok író-olvasó és nézelődők!!!!!
Anya végre megint írógat rólam
A dolgokat nem sietem el és komótosan hízogatok egy dekákat naponta ma 1780grammocska vagyok.:):):)
Anya egy óra felé nézett be hozzám és maradt 3ig.megint egy kiscsomagot adtam a nővérkének, mert pont amikor anya jött hozzám akkor tettek tisztába és EKG-m is volt anya majd holnap tudja meg az eredményét a dokinénimtől ,mert ma sajnos nem volt bent
Ja képzeljétel el hogy anya összerakta a kiságyamat még a bátyóm idejéből van az övé volt most érzett any ará kedvet és be is rendezte nekem finom pihe-puha takarókkal:):):d:d:d
És akkor az elmaradt képekből
Ez még a tegnapi amikor evés után pihenek:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.25. 20:52
Sziasztok mindnekinek szép estét!!!!
Ma nem jutott be hozzám anyukám , de telefonon nagyon jó hírket kapott ám rólam:):):):):
Boldogság van ám:):):)
1750grammocska lettem és márcsak 250gramm a hazavitelig!!!
Ma 4hónaposan anyuci nagyon örült, mert amikor felhívta kórházat éppen az illetékes dokinénim beszélt vele:):)!!!
A következőkről
---A szemem nagyon jólvan és a kacsintások még természetesek nálam csak fókuszálok
---A vérem is köszöni szépen jól van bár vérszegény vagyok a vas adása miatt egyenlőre stagnált a hemoglobin így amin most áll nem az az érték még ahol vért kell, hogy kapjak:):):) :d:d:d:p:p:p
---az étvágyam is megfelelő és virgoncka is vagyok de amikor aludni kell alszom:):):)
Ennyi jó hírt egyszerre velem kapcsolatban régen kapott anya de hát mégiscsak 4hónapos babóca vagyok már!!!!!!!!!!!:):):):)
Egy képecske még tegnapról
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.25. 10:12
Anya itt a karjában tart ezért homályosak a képek!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.25. 10:09
És akkor a képecskék:):)
Ja és ma vagyok 25én 4hónapos kis öreglány:):):):)!!!!!!!!!!!!!!!
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.25. 10:07
Sziasztok!!!
napló író- olvasók!:)
Anya ma is rendhagyó időben írogatja naplócskámat, mert tegnap 24én nagyon elfoglalt volt és csak ma jutott idő a képek feltöltésére:
Vasárnap már fél tízre sikerült anyukámnak bejönni és etetnie engem, csak nem volt megfelelő cumi az üvegen aztán össze disznolkodtam a rucimat:(
A sterilizálóban voltak a számora is megfelelő cumikák, mert azokat pénteken leviszik és csak hétfőn hozzák vissza oda ahol én is fekszem .
1710grammocska vagyok és nagyon eleven , de most már kitolom az evés időmet és így csak 7szer hamizok egy nap az éjszakát átalszom.
Minden evést cumiból bonyolítok anya legnagyobb örömére.
sokat nézelődtem a mai nap evés után nem voltam annyira nyügi.bügi:):):)
Így anya sok fotócskát tudott rólam csinálni:):):d:d:d:d
És akkor a nézelődősből pár képecske:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.24. 01:32
Na ez a fotó még lemaradt a gyűjteményből
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.23. 16:00módosítva: 2006.09.23. 16:09
Sziasztok rendhagyó időben jelentkzik anya, mert tegnap annyira fáradt volt, hogy erre már elfogyott az ereje
Különben 1680grammocska vagyok és rá szóltak anyára ne tömjön annyira pedig én akartam megenni az adagomnál 10grammal többet!!!!
Történt ugyanis a következő miután szépen büfikéztem 30gramm beflamózása után újra éhes voltam és ,ezért anya még adott nekem enni / nem irigy /
Erre mire észbekapott már az 50enet is beszopiztam na akkor szólt rá a nővérke
anyuka nehogy fájjon a hasa, de semmit nem bukott ki amíg vele voltam és annyira nyugodtan érezte magát Évikém azonnal beszunyált
Ma szombaton viszont nem tudott bejönni hozzám mert a bátyókámat nem tudták kivinni a telekre, mert nem volt a papánál a gyerekülés a másik, hogy nem fért be mert anya húgának a barátja is velük volt. Ma anya is pihenőbe vágta magát de hétfőtől be fog hozzám mindennap menni, mert szoknunk kell egymást!!!!!!!!!!:):):):)
Nehéz hogy nincs itthon az apucink:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.22. 01:24
Ja még adós maradtam egy képpel mindenkinek jó éjt és a korán kelőknek jóóóóóóó reggelt:))))))))))))))))))))):):):):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.21. 22:50
Nehogy kép nélkül maradjon valaki!!!!!!!!!!!:):):):).d :d :d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.21. 22:48
Ez itt a vacsi után készült anya örült, mert azonnal alukáltam:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.21. 22:47
Sziasztok mindenkinek bagoly időben írógat az anyukám!!!
képzeljétek ma váratlanul meglátogatott az anyukám, mert a mami előbb végzett a melóval és a bátyómat sikerült hozzá elvinni. :):)
Ma nagyon nyugodt voltam kivétel amikor az ultrahangra cipeltek az ápolók.
Na akkor kieresztettem a valódi hangomat:):)
A vizsgálatok eredménye negatív semmit sem találtak nálam se a hasin sem akoponya uh. Még a vérömlenyem is felszívódott az agyacskámból anya örömére.
Viszont felhőcske is borult a mai napra , mert vérszegény vagyok továbbra is a vasat szedem, de szóba került a vér adása is nekem.:(
De ma 4szer ettem cumisüvegből anya meg is könnyezte a mai produkciómat és este ő etetett meg az üvegből, ki vagyok cselezve, mert vegyesen iszom csak meg a tápszert, ha kevernek hozzá gyümilkét.:):):):p
Anya 3 üveggel vitt nekem a kórházba a nővérkék azonnal felírták a nevemet az üvegekre.
1670gramm a súlyom anya ezt is keveselte, de elmagyarázták neki a z ápolók és a dokinéni, hogy a cumiból való evés nekem még sok energiámat felemészti, ezért csak 1-2dekát hízom naponta, vagy áll a súlyom.
És anya ma sok képet csinált:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.20. 22:10
Sziasztok minden író-olvasó nézelődőnek!!!!!!!!
Sajnos anya ma sem jutott be hozzám , mert késve vitte a nagymamához a bátyómat erre a mamám , mert fáradt volt nem válallta a bátyóm őrzését:( :( :(
1660gramm vagyok és áll a súlyom anya megint nyugtalan velem kapcsolatban , mert az éjjel a közelemben is balhéztak a vandálok és a nővérkék is hallották meg vittek oda sérült vandálokat. Na erre anya megint nem aludt csak hajnali3 körül Így friss kép nem készült rólam és már nagyom hiányzom anyának , a bátyóm viszont meggyógyult:))))))))))))
Nemsokára 5nap múlva 4hónapos öreglány leszek!!!:):):):):p:p:p:d:d
És nagyon szeretem megenni a tápszert gyümilével keverve így cseleznek ki az ápolónénik , hogy megigyam cumisüvegből a tápszert!!!:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.18. 20:53
Sziasztok mindenkinek szép estét naplónézegető iró-ovasók!!!:)
Képzeljétek el már ivólevet is ihatok ám anya ma érdeklődött az állapotom felől és azt a tájékoztatást kapta, hogy amikor bemegy hozzám Pénteken, /mert csak akkor megy a bátyóm oviba/ vigyen nekem anya pár üveg 3hónapos kortól adható ivólevet a bátyóm ilyenkor még csak anyatejet és édesköményteát ivott.
Nagyon ízlik nekem a sütőtök!!!!!
Szóval kép nem készül péntekig rólam:( de anya mindennap ír rólam pársort:):) :d:d:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.17. 22:59
Hát már azt hittem , hogy a fiam meggyógyult, erre ebben a pillanatban hallottam a köhögését 22óra 54perckor
Na akkor mi lesz még egy gyógyszert nem fog beadni neki( újabb antibiotikummal nem fog kísérletezni:(:(:@
És még egy kép rólam
A tokáim élesben:):):) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.17. 22:52
Hát nagyon muris kép készült rólam olyan mintha kacsintanék anyára, de erőlködtem a kaki miatt , mivel akkor még egy se volt:(:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.17. 22:46módosítva: 2006.09.17. 22:49
Sziasztok!!! Minden kedves Író-olvasó naplónézegetőnek
Anyának ma boldogság költözött a szívébe, a súlyomat is ezért elfelejtette megkérdezni a nővérkéktől:
Hát megtörtént a csoda, képzeljétek el már a kiságyas részlegben talált rám az anyucim:):):):)
Elovasta az első bejelentkezésében leírt Családi Netes hozzászólást és ott még csak 580gramm voltam.
Hát több , mint egy kgval vagyok nehezebb és hurkásodom ezerrel.
Ma anya 20percet volt velem nehogy valamit elkapjak a bátyóm betegségéből még egy műtős maszkot is az arca elé tett bizti ami bizti alapon.
Az unoka nővérem anya idősebbik húga is bekisérte ő az üvegen keresztül nézegethetett engem és anya vitt oda hozzá:) Tegnap éjjel még az RTL s riportot is visszanéze a neten amit a FÓKUSZ stábja rögzített hát elborzadta az akkori önmagamtól , mint egy béka:(
De vissza a jelenbe márcsak 3hét vihet haza anyuci az otthoni helyemre:):d:d
Az eső el kezdett esni / már a szokásos késő esti időontban írógat anya megint nagyon szeret bagolykodni. :?
Szóval készült néhány képecske megint és a rugiban már én is kisbabás formát öltöttem:):):):p:p:p:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.16. 21:55
Sziasztok minden Editnek boldog nénapot!
Végre a lánykámat kitették a kiságyas szekcióba, de a Zsoltikám betegsége miatt csak telefonon informálódtam:)
Sokkal jobban élvezi a dolgokat ott. A közérzete is nyugodtabb , így a hízása jobban beindul nem tornázza le annyira.
Sajna a fenti okok miatt kép nincs majd holnap fényképezem amikor a húgommal megszemléljük az Évikémet:)
Jó éjszakát minden kedves Író- olvasó nézegetőknek:) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.15. 22:58
Minden új hozzászólónak köszi:)
És jó éjszakát kívánok mindenkinek:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.15. 20:15
Sziasztok Író-olvasó naplónézegetők!!!!
Rendhagyó módon este 8órakor irogat nektek anyuci
Sajnos a bátyókám nagyon megbetegedett és ezért anya úgy látta jónak nem jön be hozzám, mert akkor én is elkapnám. De betelefonált és 1650gramm vagyok és már kiságyban leszek majd anya holnap telcsizik ezügyben.
Nagyon örül viszont a drága gyógyszernek (2000 Ft ) és hatásának, mert ahogy anya beadta a bátyómnak már nem is köhög letarolja a bacikat, mert csak egyszer kell bevennie Zsoltikának egy nap és összesen 3szor:):):)
Ma nincs kép rólam ,de sikerült a babahordozómat beszereznie és megmutatja nektek ( mindent le tudott róla szerelni és kimosta nekem) A papám még sem hozhat haza anélkül mert szabálytalan az autóban anélkül:)
Anya most azt próbálgatta hogyan kell majd berakni a kocsiba mivel nekünk nincs csak anya apukájának.
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.14. 22:29módosítva: 2006.09.14. 22:35
Még annyit hogy lehetséges a véremet pótolni kell, mert vérszegény vagyok és a dokinéni már szólt anyának levsezik a véremet és a vaspótlás ellenére vérszegény leszek a jövőhéten akkor vért kell kapnom na erre is elszontyizott az anyu :(:( :'(
Jó éjszakát
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.14. 22:24módosítva: 2006.09.14. 22:26
Sziasztok megint bagoly időpontban írogat az anyukám
Ma nagyon rohanós lett anyu napja .:(
A bátyókámat reggel 8ra bevitte az oviba
Aztán fél tízre hozzám szaladt és azonnal a kezében találtam magamat a szokásos nagyon éhes vagyok azonnal enni akarok szindrómával , anya megnyutatott evés előtt így ma sem nyeltem félre a kaját , de csak 20ml ettem magamtól a többit szondából, mert elfáradtam a műveletbe. Már tudok szünetet tartani a szopizások között cumival a számban:):):)
Aztán déltől anya megint rohant apához és utána megint a bátyomhoz és este 7kor evett először mert elfelejtett enni, csaj az iszonyatos fejfájásnál jött rá miért.
Ma is tombolda volt de 1590gramm és kimehetek kb holnapra a kiságyba , de anya nem tud bemenni hozzám , mert a bátyókám nagyon köhöh és mára már a nozija is folydogált pont amikor kezdtem anya jelenlétéhez hozzászokni és az etetési stilúsához:( :'(
meg is mutatom mennyire diszkoztam az inkuban
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.13. 21:34
Sziasztok mindenkinek szép estét:)
Anyuci napja nem indult valami fényesen egy fránya papír keserítette meg a reggelt vagyis annak hiánya és a bátyókámmal késve indultak az oviba.
Aztán befizette a Zsoltika ebédjét aztán az iskola előkészítőhöz megrendelt könyveket hát ez is érdekes volt
Aztán futkározott 2bevásárló központba , mert a nővérkének szerette volna visszaadni a cumikát amit nekem vett saját költségén és akkor én is sorra kerültem végre . Hát a súlyom állt 1570gramm ez is szomorította anyucit, de ma is ő etehetett meg 20at tudtam kiszopikázni az üvegből, mert elfáradtam a nagy melóba a többit szondán kaptam meg. De anővérke megdícsért a teljesítményemért mert ez is nagy dolog és ahhoz is gratulált, hogy meg3szoroztam a súlyom a születésihez képest.:):):):):d :d
Most kép nem készült rólam ,mert a ngy örömködésben anyának kiment a fejéből:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.12. 22:39módosítva: 2006.09.12. 22:43
Sziasztok napló írók-olvasók!!!!!!
Képzeljétek el , hogy ma teljesen meg tudta enni cumis üvegből a kajcsit
/nagymamám meg azt mondta miért kell ettől elájulni csak azt felejtette el ,hogy neki nem voltak koraszülöttei a gyerekek /
1570grammocska vagyok és anya elsírta magát mert ő etethetett meg.
A meghatottság annak is volt betudható, hogy a nappalos nővérke a saját :'(költségén vett a lánykámnak a hagyományos kórházi bumszlicumi helyett a csattos üvgre is felrakható pici tetjű és pici lyuku cumit nem volt egyszeű, mert anyának is van itthon olyan csak azt nem lehet ráhúzni a kórházi csattos üvegre na ez nem változott úgy 30éve a sötét képen még abból próbálom kipréselni az ennivalót és dől a lé az nekem fullasztó de a mai fantasztikus volt
Ezen a képen már az ápolónéni által vett cumival tudok enni semmi sem jött visszafelé és 2nap múlva már a kiságyas szekcióban fogok lakni kb, 4-5hetet legfeljebb:d :d:d:d:d
És még egy hírecske rólam már alig akarok éjjel enni csak hajnaltól ébredezem az éhségtől mire hazahoz az anya már nem is fogom őt felkelteni:):):):):)
A várva várt képecske:):):) ;) :p :p :p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.11. 23:41
a 104.bejegyzés képével kívánok az éjszakai baglyoknak nyugodalmas pihenést
:):):):):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.11. 22:23módosítva: 2006.09.11. 22:24
És akkor bemutatom hogyan is szoktam diszkózni az inkubátorban alig tudnak leállítani annyira bele szoktam lendülni:):):):)
:p:p
Na erre varrjatok gombot vagy mi:) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.11. 22:18módosítva: 2006.09.11. 22:21
Sziasztok!!
Anya újfent a szokásos időben irogat
De most aludt délután és most jutott eszébe, hogy vannak űj hírek rólam és persze képek is
Sikerült egy negyed órára besurrania anyának hozzám, mert előbb kiosztotta népet a bíróságon és a bátyómhoz még nem kellett mennie.:)
Először is 1545gramm vagyok már végre igaziból híztam, mert előtte kétszer is kipakolost játszottam a nővérkékkel és kezdek a cumizás rejtélyére rájönni szűk :):):):d5hetem van elsajátítani ezt a fortélyt legkésőbb anyáék 6házassági évfordulójára vagy 2nappal később otthon lehetek. A 2bejegyzésel korábbi képem azért lett sötét, mert a villanyt csak utána kapcsolták fel az ápolónénik és anya nem használ vakut, mert zavarná vele a többi babócát
A bátyókám is vár nagyon állandóan kérdezget rólam anyától, de most még anyának ő az első számu, mert nagycsoportos ovis meg rám orvosok és nővérkék hada vigyáz viszont neki anya a testőr:):):)
és akkor egy sírós kép, mert üres volt a pocim későn kaptam enni:(:(
:'(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.10. 23:23
Mindenkinek jó éjszakát kívánok!!!
Ezzel kívánok mindenkinek nagyon nyugis éjszakát!!! :):):):) :d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.10. 23:11módosítva: 2006.09.10. 23:16
Sziasztok hát anya újra szokásos éjjeli bagolyidőpontban írogat rólam
Képzeljétek már 1520grammocska vagyok és kezdek nagyon ügyesen cumisüvegből inni
Ugyanis ma már 2szer is sikerült ezt a műveletet végrehajtanom anya legnagyobb örömére. Ez most márcsak az akadálya a súlygyarapodásomon kívü,l hogy megtanuljam össz-vissz 5hét alatt és meg is örökítette ezt a nagyszerű pillanatot az anyukám / aztán még a kezében nyugodtan büfikéztem és képzeljétek anya tisztába tett és akkor pisikéltem egy jó hegyeset:):) :p:p:p:p
Holnap sajnos nem tud hozzám mejönni, mert a bátyókámmal nevelési tanácsadóba mennek előtte meg anya a bíróságot fogja jól kiosztani:@:@:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.09. 20:04
Képzeljétek anya ma szült volna meg a kiírás szerint erre már 3,5hónapja kint figyelek a világra.
Sajnos nem sokat volt anya bent nálam és nem is híztam inkább fogytam 15grammot, mert az előtte lévő napon nem kakiltam és mára kipakoltam rendesen a csomagomat. Ezek után azonnal megemelték 32mlre az adagomat:):) :p :p :o
És akkor csak ennyi mára a képtermésem
Ja már mutogatom a hurkáimat rendesen :p :p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.07. 22:12módosítva: 2006.09.07. 23:06
Mindenkinek akik aludnitérnek jóéjszakát a bagoly felelős is kivételesen ágyba bújik
:):):o.o:o:o:o
:'( na ezt is kipróbáltam
Itt napozni próbáltam vagy nem
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.07. 22:03
Nagyon szeretek hason alukálni, de nagyon mozkényon vagyok az inkuban és ezért be szoktak bugyolálni pelusba attól nyugszom meg és akkor elalszom
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.07. 21:57módosítva: 2006.09.07. 21:58
És akkor nehogy láb nélkül maradjatok!!!!!!!!:)
Ja képzeljétek el, hogy anya megtalálta a 18.hetes uh papírt és ma kellett volna megszületnem a szerint
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.07. 21:53módosítva: 2006.09.07. 21:58
Sziasztok!!
Rendhagyó módon anya előbb írogatja naplómat
Ma végre 1500grammot nyomott a mérlegen a testem. Ma nyugodtan alukáltam anya 2szer is bent járt nálam, mert délután jöttek hozzánk a gázosok és ezért délelőttre és 12óra30ra kellett időzíteni a látogatást.Ma először babatornáztam is kicsit sírdogáltam, mert nem tudtam mirevélni, hogy egy néni tornáztatja anyával együtt a lábaimat és kezeimet/ nem fejlesztő csak vérkeringést serkentő torna a hátacskámat is , és a hasikomat is megmasszírozták anyának tetszett hogy már a pelenkázón csak úgy mint a nagyok lehettem . De üröm az örömben, hogy változatlanul vérszegény vagyok szóval megnézik a véremet jövőhéten és akkor döntik el hogy kapjak-e vért. A nyelés-evés dolgaim is aggasztják anyát mert nem megy egyszerre a dolog és csak a szonda:(:(:(:(;(
de vanak megint képecskék
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.06. 22:52
Hát szép nagyra nőtt a fiam is 5,5évesen 35ös a lába és 30kg és 130cm ettől a héttől már nagycsoportos és sikerült az egész hetét beosztanom, mint anya
ugye van a két kötelező foglalkozás az oviban heti 2szer délelőtt . Na erre jön hétfőnként a nevtanácsadó / nagyon agresszív és ezért kell járni/ akkor októbertől úszás délután az ovival és mivel a figyelme szétszórt ezért heti 2alkalommal még délután mozgásterápiás torna is lesz mivel ettől az évtől kötelező az óvódai bentlét az iskolakötelesség miatt és persze anya szaladgálását még nem is említettem. Most még könnyű, de amikor a kistestvérem is otthon lesz Ráadásul épp egy kaja időbe esnek a bátyóka programjai
És ez a szép szál legény a Zsoltika bátyó
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.06. 22:42
Sziasztok!
Anya a szokásához híven megint éjjelre időzítette a naplóm bejegyzését akik aludni térnek teliholdas jó éjszakát.
És akkor következem én is ugyebár:)
Ma a versenysúlyom már 1490grammot nyomja és holnap végre átlépem az 1500grammos álomhatárt, kezdek hurkákat és redőket felszedni anya nagy örömére, már kezedek babaformát ölteni az arcomon és a fejemen hátul lehet érzékelni legjobban a változáspkat:):):)
Ma anya délben látogatott meg és persze, hogy azonnal sírni kezdtem ahogy bebugyolált a takaróba és kivett az inkuból, de már lassan szomszédolni fogok a mellettem levő szobába, mert ott vannak a kiságysok:):p:p
Ma bátyókám is vageszkát játszott anya lefotózta a farmerkabátjában apának ugyanis már 2hónapja /a saját hülyesége folytán/ nem látott minket, majd talán november 4-én ha elengedik haza:)
és akkor most jöjjön egy képecske a mai termésből
Naná, hogy sírok vagy mi:( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 22:40módosítva: 2006.09.05. 22:43
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok
Ja a korán kelőknek akik inkább reggelente szerkesztik a naplójukta jóóóó reggelt és szép napot kívánok , mint az éjjeli baglyok főnöke evinene éjjel szeret irogatni:):):):):):p:p:p:p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 21:22
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 21:19
ez a sportos változat napfénytető nélkülTetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 21:18
Még képek a kocsiról mert sporttá lehet alakítani
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 21:16
Anya megtalálta a babakocsim hiányzó részeit és gyorsan lefotózta hogy ti is lássátok sajnos az itteni albumom nem akarta az új képeket megjeleníteni így mivel van más oldalon is albumom oda tette fel a képeket
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.05. 21:12módosítva: 2006.09.05. 21:13
Képzeljétek el hogy márcsak 5hét legfeljebb és anya vihet a kórházból haza:):):)
A mai napom is nyüglődéssel és tornával telt azért is hízom lassabban az átlagnál csak körbe mászkálom az inkut meg ilyenek . Sajnos ma nem tudtam a cumisüvegből enni, pedig senki sem zavart meg és én sem hergeltem fel magam egyszerűen nem tudtam a szopizást és anyelést egyszerre végrehajtani.:(:(:(
Anya hangot is adott az aggodalmának, mert azonnal megkérdezte a dokinénimet akkor sohasem fog kikerülni a lányom a kórházból??? Ha mindig szondázni kell
Kicsit letört mert már a súlygyarapodásom lehetővé tenné a hazafele menetelt, de az evési kézségem nem ja és a nálam kissebb súllyal született lányka nagyszerűen tud cumisüvegből enni /egyidősek vagyunk
Itt nagyon kajolom a kezemet:):):):d:d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.04. 19:45módosítva: 2006.09.04. 19:53
Mindenkinek szép estét:):):):)
Képzeljétek már 1440grammocska vagyok ezen a héten már az 1500grammot is túllépem és jövőhéten végre átkerülök anya legnagyobbörömére a kiságyas babák közé:):):)
Fényképet sajnos anya nem tudott készíteni, mert nem engedtem a karjaiban alukáltam miután jól kisírtam magamat és ezért megint szondán kaptam enni, pedig cumisüvezetek volna de ahogyan felhergeltem magamat :@
Ma kaptam új cumikákat, de én nem cumizom kiköpöm a bátyóm bezzeg 2hetes kora óta nem lehet elvenni tőle!!!!!!! :p:p
Másik figyelőt is kaptam babysense II ez a legújabb tipus ez már ijesztegette anyát a sípolásával, viszont az inkum nem volt bekapcsolva, mert az enyém az ablaknál van és nem bírta az erős napfényt össze-vissza sípolt meg jelzett anya szólt is hogy nincs bekapcsolva mert első nap mikor a péterfybe szállítottak elfelejtették gondolta anya most is ez ahelyzet de szerencsére nem és különben is olyan meleg van mindig az osztályon, hogy egy anyuka már rosszul is volt valamelyik nap úgy kellett kikisérni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.03. 23:36módosítva: 2006.09.03. 23:38
És itt van az új szerkentyűm amivel a monitor helyett figyelnek anyának kicsit fura is hogyan ismeri fel ha rosszul leszek meg kell szoknia hogy már csak magára számíthat és nincsenek gépek amik jelezzék, ha baj van anya be is van tojva mi lesz ha nem fog menni /ugyanis én nem vagyok egy egyszerű eset hanem koraszülött a hozzá tartozó kockázati tényezőkkel a bátyókámnál ilyen dolgok fel sem merültek
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.03. 23:33
Aztán megnyugodtam :):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.03. 23:32
Kicsit sírósan fogadtam anyát
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.03. 21:19módosítva: 2006.09.03. 23:41
Sziasztok
Anyának megint sikerült engem meglátogatnia:) ;):d :p:p
Ma sajnos balhézós kedvemben talált anya és cak kicsit nyugodtam meg a kezében
Sajnálhatja apa, hogy ő már 2hónapja nem láthat ugyanis ma 2hónapja, hogy nincs velünk ( aki rosszat csinál sajnos így jár):( A fejcském végre kezd emberi formát ölteni , legalábbis a nagymamim szerint, mivel ő még nagyon emlékszik a béka testemre. azóta már 1410gramm a súlyom és ma már inkább cumiból eszem a kaját, mint szondából.:):):)
Anyát ma meg is kérdezte a nővérke, hogy akarja-e anya megetetni. Hát anya még nincs rá felkészülve még élesen él benne , hogy az osztályon aug 19-én majdnem a nővérkénél meghaltam a félre nyelésem miatt
Szóval majd akkor fog emgem megetetni, ha már egésznap csak üvegből eszem, Ja és ráadásul előtte egy nappal a másik nővérke még azt közölte anyával hogy ráér ezért sem értette anya, hogy most mi van ja és még vsan 600grammnyi ideje (1-2hónap, hogy megtanulja anya) Meg azt a nővérkét a mait nem ismeri anya talán most látta először amióta itt vagyok a Péterfyben és a tegnapi nővérkében már jobban megbízik:) Nem akarja hogy nála nyeljek félre majd a komolyabb nővérkének elhiszi anya hogy etetheti/ több bizalommal van iránta
Ja és még egy dolog ma nagyon ráijesztettem megint, mert megszólalt a légzésfigyelő később kiderült, mert merült az elem , de akkor pont elhallgattam (nem nyüglöttem az inkuban) na erre is a nővérke hogy nincs a lányának semmi baja de én csak annyit hallottam hogy kattog a gép aztán az éles szíréna.
Na mára is kijutott az izgalmakból
És itt van az ígért képecske rólam
Itt nagyon nyüglödtem:(:(:( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.02. 22:52
Boldogság van na anya nagyon örült amikor a rám eső feladattal megbírkoztam (jól kifáradtam táplálkozás közben de én ettem vagy mi
márcsak 600gramm és vihet ebből a kórházból is haza anya mégiscsak legjobb otthon. képeket a mai nap nem sikerült gyártani, de holnap biztosan lesz :):):):d:p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.02. 21:14módosítva: 2006.09.02. 22:44
Sziasztok!!
Képzeljétek anyának sikerült hozzám bejönnie:)
nagyon jó hírekkel távozott tőlem
Először is 1400grammocska vagyok és már nem kellett monitorozni, hanem csak a légzésfigyelő őrzött és anya karjaiban egy hatalmasat szundiztam evés előtt:):):):)
A másik, hogy végre cumisüvegből is tudtam enni illetve a fecskendő végét előnyben részesítem 28grammot ettem a 30helyett . de én dolgoztam meg az evéssel és nem a szonda szóval hamarosan kiságyba kerülök anya legnagyobb örömére:):):):):):):);) Itt már nagyon éhes voltam és a kezemet ettem amíg a nővérke nem jött a kajával
Ja különben van egy kisbaba az osztályon ő 440grammal született 9nappal előttem
és már beelőzött 210grammal /anyának könnyek szöktek a szemébe a meghatotságtól, mert kézzelfoghatóvá vált a hazaengedésem:):):););( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.01. 23:33
Kifáradtam az étel utáni sírdogálásba elmentem alukálni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.01. 23:32
Nagyon érdekes a kezem, de anyát is figyelem ám:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.01. 23:29módosítva: 2006.09.01. 23:34
Itt meg én vagyok a kisufonauta valamin nagyon elcsodálkoztam az már igaz
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.01. 23:28
Szóval próbálgatom a szemeimet és nézem a kezemet
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.09.01. 23:26
Sziasztok!!! Anya végre megtudta a jó híreket .
Történt ugyanis a következő. Hozzám 1/2,2körül esett be anyukám és nézegetett az inkuban, mert alukáltam. Várta a dokinénit aki nagy munában irogatta a babák aznapi adatait az evésről gyógyszereikről. Aztán bejött hozzánk a szobába. Örömmel újságolta, hogy már nem kell átszállítgatni a szemészeti klinikára:):):):), hanem a Péterfyben 1hónap múlva nézi meg a saját szemészorvos tehát a műtét sikerült. A másik hogy szép lassan szoktatnak a légzés figyelőhöz, mert kikerülök az inkubátorból hamarosan kiságyba és nem kell, monitor figyeljen rám . Anya meg is ijedt mert az inkun 2db gép felügyelt engem aztán hamar kiderült azért mert nekem már nincs szükség a szaturáció/pulzus számmérős monitorra, hanem a szimpla légzésfigyelő is elég annyira stabilan veszem a levegőt:):):):):):):)
És akkor néhány képecske rólam nektek;)
Imádok az orromon alukálni Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.31. 23:33
Sziasztok csak annyit még 1350gramm a lányka majd holnap lesznek új képek róla, mert ma nem tudtam hozzá bemenni!:(
Sajna a fránya gép is elsötétült a nap folyamán aztán valahogy csak az alkatrészek ki-be rakása folytán újra megjavult a technika ördöge . a lánykám visszakerült a Péterfybe majd holnap reggel tudom meg a szemecskéjéről a dolgokat és hogy kell-e még vér neki, mert időközben megint vérszegénnyé vált a drágám egyenlőre a vassal kisérleteznek hátha nátha:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 22:48
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 22:32módosítva: 2006.08.30. 22:33
anya kicsit be van, tojva mert a mentő elvisz a szemészeti klinikára ellenőrzésre reméli hogy csak ellenőrzés és többet nem kell a szemet műteni
És mai napra zárom soraimat és küldök egy jó éjszakát holdacskát:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 21:45
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 21:43
lehet nézegetni a képeimet szombat óta most lett új
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 21:41
A következő evés után készült
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.30. 21:39
Először is sziasztok!!
Képzeljétek ma végre anyu karjaiban lehettem , de csak kicsit, mert pont evési időben toppant be és nagyon elkezdtem sírdogálni, mivel ráébredtem ,hogy üres a pocakom.
Ma 1350grammot olvasott le anyu a lázlap piros grafikonjáró és a nővérke is megerősítette ebben.:):):)
Szóval közeledik a hazamenetelem napjal főleg , ha ilyen sokat hízok egy hét alatt!!!
Anya nagyon be van tojva , mert ma sem nyugodtam meg a kezében akármit csinált és mi lesz amikor otthon leszek.
A lágyéksérvemet is megmutatta egy kedves nővérke és akkor anyu egy kicsit megnyugodott, mert tényleg kicsi
és készült néhány új kép ami a naplómat gazdagítja majd
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.29. 20:34módosítva: 2006.08.29. 20:35
Sziasztok anya nem tud már napok óta meglátogatni így új képek sem készültek rólam. de a mai napon már 1310gramm vagyok és emelték a kaja adagomat már 30ml kapok egy étkezésre a mai napom nagyon nyűgösen telt, mert reggel mekszuriztak , mert augusztustól mégtöbb beteséget szürnek ki az újszülötteknél és a koraszülötteknél anyagcsere betegséget. Anya megint izgulhat, mert csak holnap tudja meg a vérvizsgálat eredményét:(:@
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.27. 15:13
Köszike a hozzászólást, csak nem írtad alá kedves idegen a végén ezért nem tudom ki írt nekünk az utolsó képhez amit 23óra valamikor tettem fel. Nagyon aranyos vagy, de szerintem a gyerekeidért is van mit izgulnod, remélem nálatok minden rendben:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 23:07módosítva: 2006.08.27. 15:09
Még egy képecske , mert 1hétig nem lesz rólam új kép csütörtökön visz a mentő a szemklinikára ellenőrzésre:(:(Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 22:44módosítva: 2006.08.26. 22:46
Aztán mindenkinek szép estét nyugalmas alvást:):):);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 22:39
Nagyon jólakottan feküdök:):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 22:37
Anya volt bent nálam csinált képeket is. 1240grammocska lettem:) De anya most egy hétig a kórház közelébe sem hajlandó menni, mert ma nem engedték meg hogy babusgasson. Az éllapotom nem indokolta csak az, hogy előtte való nap pénteken nyűgös lettem amikor visszarakott az inkuba. Szóval jól felidegesítette magát ezen, mert 2,5órát várt arra, hogy kézbe vegyen. Ha viszont nem engedik nem szenveszti magát, mert az intenzíven elég volt 2,5hónap amikor nem engedték egyáltalán. elvesztette a türelmét, mert apa is egyedül hagyott minket 2hónapja már mivel előzetesbe került mit szépítsem hitt neki anya, hogy megváltozik és ezért lettem én erre jól itthagyott minket a caciban.. A bátyókámat sem lehet állandóan a még dolgozó ( az állambácsi jól elintézte nehogy korán menjen nyugdíjba) nagymamára passzolni, a másik mami már 4éve meghalt szóval ezekért van kibukva anya és még az ovi is fenyeheti, hogy elveszik a bátyót tőle , ha az apa visszajön hozzánk, mert a Zsoltika amióta az apu bent van jól viselkedik az oviban!!! Pedig anya szereti apát hiszen a lakást is egyedül újította fel de a vére hajtja a hülyeségre:(:(:(:(:( És anya két gyerekkel nem akar tőle elválni, csak ezért. Ha verné anyát akkor igen. És akkor itt egy kép találjátok ki mi lehet a képeen?????????????
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 10:18módosítva: 2006.08.26. 10:19
Szép jó reggelet és jó étvágyat a reggelihez:):) Ma is délután megyek a lánykámhoz
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.26. 00:09
Mindenkinek nyugis alvást:):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.25. 21:21módosítva: 2006.08.25. 21:23
Sziasztok!! Anya délután látogatott hozzám, mert előtte a munkahelyére ment be dicsekedni velem( régen volt bent és képeket mutogatott rólam)és váratlanul kapott 9500forintnyi étkezési és internetutalványt, mert azutolsókért nem ment be, Szóval én sajna állok a súlyommal amya erre is elszomorodott, de a dokinéni próbálta nyugtatgatni, ez azért van mert a lányka sokat mozog és sokat kakil, de adagot meg nem lehet emelni nála, mert a gyomra nem bírná. De a 3hónapos hófordulómra megmutattam a hangomat.;)!!! egész jól elvoltam anya karjában amíg a kak be nem csusszant a pelusba, de anya orra , mint a vizsláé még a dupla takarón is azonnal megérezte miért is vagyok nyugtalan? Aztán még dédelgetett, de akkor már nem bírt velem és visszatett az inkubátorba, mert alukánom is kellett kicsit és ezt a hasamon szeretem a legjobban És megint egy friss kép rólam . ja és ma már cumikáztam is egy picikét, de én nem fogok rászokni, mert kiköpöm egy kis idő után
Még a kép balalsó sarkában is látható a cummám!!!:):d:d:d:p
Csak ennyire sírtam a tüdőmet edzettem a mai napon anya tiszteletére!!! Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.24. 23:09
A mélyponton sikerült anyának túljutni, mert a dokinéni elmesélte anyának, hogy nagyon kicsi a lágyéksérvem néha kijön, néha nem de ez nem tud visszahúzódni, mint a köldöksérv; ezt sajnos mindenképpen megműtik, de majdcsak 3-4kilósan amit talán jövőre februárban fogok elérni, amikor a bátyókám 6éves lesz
:):):):):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.24. 23:02
Ma csak egy órácskát töltött anyuci velem, mert ő nem önző és a falatozásom után hagyott alukálni, mert10percig pihentem a kaját követően aztán bealudtam anya meg csak figyelgetett és beszélt hozzám és néha megnyugtatott amikor felriadtam az aluszkából:) És holnap végre 3hónapos vagyok:)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ma csak ennyire alukáltam anya örömére Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.24. 22:00módosítva: 2006.08.24. 22:55
Megmutatom az takarómat és a rucikáimat. Pont ma mértek meg a kórházban 36cm vagyok emberek:):):) a fejecském is nőtt már 28cm a fejkörfogatom és a mellkörfogatom 24cm/ ezek az értékeim fkör.20cm és a mellkörgogatom 16cm volt születésemkor
A banktól kaptam a kép baloldalán látható kapucnis türcsit az egyik sarka vab kapucninak kialakítva:d:d :p Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.24. 00:50módosítva: 2006.08.24. 21:49
http://www.babaszoba.hu/services/albums?alid=19502 Na remélem így már megtudjátok nézni:)
Itt vannak Évike legfrissebb képei amit nem raktam be a naplóba Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.23. 23:32módosítva: 2006.08.23. 23:41
<======100on szaturáltam minden segítség nélkül:) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.23. 23:28
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.23. 23:27módosítva: 2006.08.23. 23:29
És akkor anya bemutat néhány ruhámat és az univerzális pattentok segítségével lábzsákká alakítható takarómat:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.23. 22:43módosítva: 2006.08.23. 22:50
Ma már 1220grammocska voltam, szépen dinamikusan hízok, erre az a fránya lágyéksérv, anya ezért pityergett, de dokinéni megnyugtatta, hogy csak 3-4kgsan fognak ezzel megműteni és addig helyre kell rakni a sérvet hát nincs jó kézügyessége anyának, már nagyon fél a feladattól:( Csak ez a nagy hajam ne volna:d:d:d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.23. 22:35módosítva: 2006.08.23. 22:37
Sziasztok!! Anyának sikerült az új képeket letölteni, Így ír rólam.:) Szerencsére elintézte a dolgokat amiért ténylegesen bánkódott ( közösképviselő macerálta, meg bátyókámhoz is kijöttek környezettanulmányra az ovónénik. Aztán bement hozzám délután félkettőre. Ott is várakozó álláspontba vonult, mert nem akart felkelteni, mert én hajnali 5kor fújtam riadót és nem sokkal anya érkezése előtt pihentem el. Sajnos megint egy szomorú hír fogadta az anyát, mivel ma derült ki, hogy lágyéksérv alakult ki az elmúlt pár nap valamelyikén:(:( Anyu nagyon pityeregett, mert végre hízok erre megint produkcióztam egyet;) És akkor a mai nap termései
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.22. 21:43
Anya elszontyizott kissé, mert szerinte nem is vagytok kiváncsiak amit írt rólam:( :@ alig van hozzászólás lehet nem is ír többet ide... nagyon kis önbizalommal rendelkezik anya és megnézte az azonos időben írt többi babnaplós bejegyzéssel és semmi na nem is mérgelődik tovább majd ír a csnetre ott már meg is jelent rólam egy cikk Évikéről az a címe
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.22. 21:25
Jól kisírtam magamat itt is éppen erőt gyűjtök a megvalósításához:)
Ja és anya izgulhat holnap, mert jönnek bátyó ovónénijei környezettanulmányra 2éve ovis, de most lesznek először Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.22. 21:19
Ma délelőtt látogatott meg az anyukám:) Már nagyon vártam , mert nem aluszkáltam, hanem sírtam. Aztán fény derült a nyugtalanságom okára egy nagy szeretetcsomaggal ajándékoztam meg örömömben. Anya gyakorolhatta a tisztába tevésemet, mert a bátyóé régen volt egy kis frissítés a memoriának sohasem árt;):d:d:d:p:p:p:p Képzeljétek ma egy álomhatárt is átléptem illetve megérkeztem 1200grammocska vagyok emberek 800gramm és otthon lehetek anyával:):):):) És itt vannak a legfrissebb képek rólam Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.21. 00:12
Már bőő 30éve meg van a telek( régen pecatanya violt mert a nagypapám és az anyukám is nagyon szeretett horgászni, kb 5éve van áram addig vadregényes, de akkumulátorosan meg oldott házikó volt most a mai állapotok szerint így néz ki
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.21. 00:03módosítva: 2006.08.21. 00:06
Ma nagyon szép idő volt amíg a vihar ide nem érA drágám karúszóval a régi víz alatt lévő beton platzon játszik ( ugyanis minden évben jön fel a víz a Csepeli kavicsbánya tavon és ez nem balaton , hogy a felesleges vizet leengedjék :@ mérgesítő a helyzet, mert a nagypapám( anyukám apuja) minden évben előlről kezdheti a partvédelmet
=========================================>>>>>> ő a kisfiam Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.20. 23:23módosítva: 2006.08.21. 00:14
REMÉLEM, HOGY MINDENKI ÉPSÉGBEN HAZAÉRT, VAGY ELKERÜLTE A VIHART !!!! NÁLUK IS SOK FÁRÓL LETÉPTE AZ ÁGAKAT ÉS MAJDNEM BETÖRTE AZ ABLAKOKAT OLYAN ERŐS SZÉLLÖKÉSEKKEL CSAPOT LE A VIHAR MI EGY PERCCEL A VIHAROS SZÉL ELŐTT ÉRTÜNK A LAKÁSUNKBA A TELEKRŐL:):):):) HÁT EZ IS EGY EMLÉKEZETES NEMZETI ÜNNEP MARAD
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.20. 22:54
Anyukám felhívta a kórházat pont amikor lecsapott a vihar én voltam az egyedüli nyugodt baba az osztályon és már 1160gramm vagyok. Sajnos ebben a viharban Budapesten meghaltak néhányan ahol a tüzijátékot rendezték és sok a sérült anyukámék is éppenhogy megúszták nagy fákat tépett darabokra az utcájukban az Üllői úton azonnal szírénák tömkelege hallatszott ahogy alább hagyott a vihar és még soha sem volt magyarországon a nemzeti ünnepen ekkora vihar csak inkább aug 21-én:(:(:(:(
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.20. 22:48
Itt már jóllakottan heverészem az utánam lévő ijedtség után
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.20. 22:46módosítva: 2006.08.20. 22:55
Nagyon hiányoztam anyukámnak aki csak ma tudott bejönni hozzám Ezen a napon nagyon ráijesztettem anyura.:( történt ugyanis a következő eset. Nagyon felhergeltem magamata fél tizes etetés előtt amikor a nővérke már cumis üvegből akart megeteteni (próbált) és én annyira sírtam , hogy félrenyeltem majdnem elveszített anya, kirohant mert a látvány is borzasztotta amikor az egy perce még síró babája szürkés fekete színekben játszott. A nővérkék és az ügyeletesorvos varázsoltak színt nekem 5perc után jöttem helyre és annyira meg voltam ijedve anyuval együtt, hogy csak néztem megilletődve anyára, aki 2,5órán keresztül dédelgetett és egy evéstr kihagyva csak 12őra30kor kaphattam enni azóta aug.20án is csak a biztosabb módszerrel szondán át úgy nem nyelek félre:);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.17. 22:23módosítva: 2006.08.17. 22:23
A pelus a hoaljamig ért itt egy napos vagyok anya most találta az elborzasztóképeket rólam
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.17. 22:14
Drágámmal egy jót mulattunk. Anyukáméknál újra megnyított a felújított SPAR és ennek keretében volt ugrálóvár, festés a gyerekeknek, és lufihajtogatás állatokat készítettek belőle A fiam még pókembernek is befesttette magát:):):);) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.17. 22:07
Na megint találtam egy ijesztőképet a lánykámról amikor született
:(:( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.17. 15:10
Végre anyának sikerült a doki nénimmel beszélnie. doki néni boldogan újságolta, hogy " Anya a lánykánál az új tápszer nagyon bevált és a hízáson túl nagyon megnyugodott az inkubátorban!!" különben a mai súlyom már 1120gramm, ami 40grammos hízást jelent a tegnapi állapotomhoz képest. Anya nagyon örült a hírnek, mert így hamarosan (2000grammosan itthon dédelgethet:):):):d:d:d:dDe változatlanul csak szombaton tud benézni hozzám és új képekkel szolgálni, addig hízok tovább anyukám örömére:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 23:57
Akik Bay sense-t szeretnének azok a Madarász utcai gyermekórházban tudják megvásárólni 35ezer forintért minden kedden 14óra 30tól de naplók legalján ott a kórház és csak rá kell kattintani én ma hívtam őket és sikerült az ügyintézővel beszélnem. Ja és itt a legolcsóbb, már nagyon sok helyen megnéztem NETEN:):):):):d:d:d:d
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 23:51módosítva: 2006.08.17. 15:11
Szóval azért voltam az inkuban olyan izgága, mert kevés volt a tápszeremben a kalória és ezért átállítottak egy magasabb tápértéküre, mégsem lehetek egésznap éhes, a nővérkéket az agybajba kergettem volna. A szemecskémet egyenlőre nem műtik meg csak 2hét múlva vissza visznek ellenőrzésre, de anya 2napig nem tud hozzám bejönni, mert nincs akire bízzák a bátyust. ezért most nincsen új kép rólam be kell érni minden kedves olvasómnak a régiekkel:);)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 15:10módosítva: 2006.08.16. 15:16
Sajnos nem derült ki semmi, mert a lánykám dokija már nem volt bent így még egy napig izgulhatok:p Már így is kivagyok, mint a liba , mert a nyugtalanságtól nem tudok aludni, meg a lánykámat csa 3nap múlva láthatom ,mert nincs kire bízni a Zsoltikámat :p
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 11:45
Köszike tapasztalatokat, azóta van Babysense II az 2 vagy három lapos és a kórházban nővérke meg is mutatta a használatát
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 00:49
Na itt már 1080grammosan feszítek a képen Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 00:38
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 00:36
A mai napon megengedték anyának felöltöztetésemet. Ma neten is keresett nekem légzésfigyelőt , mert azt olvasta, hogy többek között extra kissúlyú koraszülötteknek is és a 560gramm elég extra! Mert a bátyámnál fel sem merült a használta. A babysense-t és Angel care-t ajánlotta a kórház Húzós az áruk de ezek a legmegbízhatóbbak , mert nem riasztanak hamisan és nagyon érzékenyek Ja és kórházban nagyon bízok, mert nekik van már tapasztalatuk és nekik ez a kettő vált be. Anya nem hagy semmit velem kapcsolatban a véletlenre:):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 00:27
Márcsak ez a gép őrzött engem Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.16. 00:06
Itt az etetés után nagyon elbújtam; mára hagyjanak békén, vagy a következő etetésig...:d Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.15. 23:58
Ma megtörtént a" csoda" végre teljesen önállóan vette a levegőt oxigén rásegítése nélkül. Benéztem az inkujába és meglepődve tapasztaltam, hogy nem bugyborékol az oxi neki, mit vízből nyernek ki egy cső ami vízbe van vezetve és onnan az inkuba. Na ez most ma nem volt és éjjel amikor a legérzékenyebb ő akkor állították le neki hajnali2kor, így a karomban is szabadabban tarhattam és ezért anyukáméknak is hosszabb ideig mutathatják meg ablakon keresztül pont aug 20án fogja először látni élőben:):):):):)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.15. 23:52módosítva: 2006.08.15. 23:59
Sziasztok:) Anya aggodalma alaptalan volt, mert a tápszer tehetett mindenről ugyanis anya teje a kecsegtető mennyiség ellenére elapadt és maradt a mesterséges. Na mármost az a tápszer már nem adott elég energíát , ezért tomboltam és tornáztam annyit az inkuban, mert üres hassal ki a fenének van kedve alukálni;). Szóval átszoktattak egy másik jobban telítősre és azonnal híztam egy nap alatt 20grammot semmihez képest és rögtön átváltoztam egy nyugodt "öreglánnyá" ugyanis a súlyom ellenére márcsak 10nap és betöltöm a 3.hónapot. Az osztályon én vagyok a legkisebb, de a legöregebb!:) Ja itt anyának hátatfordítva durmolok etetés előtt:) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.14. 22:57
Aki kér fánkot tegye fel a kezét a fényposta szolgálat küldi:):):):):d:d:d;),)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.14. 22:55
Nagyon köszi, hogy a tapasztalataidat megosztottad velem, velünk. A párom is Debrecen felé valósi én 6évesen jártam ott , de semmire sem emlékszem idén akartunk a virág karneválra leutazni, de a lánykánk közbeszólt
Én is drukkolok minden hozzánk hasonló családnak, hogy nem szabad feladni.:):):):d:d:d;)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.14. 22:49
Már örülni sem merek, mert mindig carik a kutya valamit. A műtét annyira nem veszélyes én is inkább az altatástól félek, mert a múltkori után is lélegeztették és a szivecskéjét is féltem egy felnőtt embert is megvisel nemhogy egy ilyen aprócska kislányt. De azt sem akarom, hogy megvakuljon, mert erre megy ki a műtét. A dokinéni megnyugtatott elmagyarázta részletesen a műtét megismétlésének a pontos okát( ha meg kell)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.14. 16:59
A tegnapi örömöm hamar elszállt, mert kiderült, hogy nem minden oké a lányka szemével kapcsolatban. Szerdán újra aSOTEII Nőire szállítják vissza,hogy mrgvizsgálják, mert a Péterfys Dokik nem csinálnak lézeres szemműtétet és nem hízik a lányka ez a másik amiért idegeskedem. Átállítják ezen a héten egy másik tápszerre, de a gyomrocskája elég érzékeny, szóval megint sírdogáltam egy sort.:( A kisfiam vigasztal és sütöttem egy rakomány lángost és egy nagy adag fánkot, hogy teljen az idő ma még megyek be a lánykámhoz is
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.14. 00:15
Hogy megy az idő mindjárt aug közepe, és a lánykám 25-én már három hónapos lesz:):):):):):):):):):) BOLDOGSÁG MINDEN MENNYISÉGBEN
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 23:49módosítva: 2006.08.14. 00:35
Sajnos nagyon keveset hízik a lánykánk, el is kenődtem, mert ha ilyen ütemben hízik/5nap alatt 1dkg /akkor csak decemberben vihetem haza, s talán a 30. szülinapomra ő lesz az ajándék. A szemecskéje miatt is aggódom ,mert ma megvizsgálták , de a doki éppen szülést vezetett le így nem tudtam érdeklődni orvosi szempontból, de a nővérkék mindent elmondtak ezenkivül:);):( : ?
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 23:45módosítva: 2006.08.14. 17:03
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 23:01módosítva: 2006.08.14. 00:11
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 23:00
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 22:58módosítva: 2006.08.14. 00:12
Évike nagyon nyugodt volt a mai látogatásomkor, biztos azért, mert délelőtt kivergődte magát/ sajnos ezért sem hízik annyira, mert lemozogja. Amilyen hangtalan volt az első hónapban olyan kiabálós sírós lett mostanra. Ma majdnem 2órát volt a kezemben, de annyira elgémberedtek a kezeim, hogy a nővérke visszarakta az inkubátorba
És akkor ez volt ma
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.13. 11:49
Ma 4éve ütötte el a kamion éjjel cserbenhagyásos gázolás történt. Abban az évben 2002ben sok veszteség érte kis családunkat. Kezdődött a párom anyukájával aztán májús 21-én pünkösdhétfőn meghalt a nagymamám közben a kisfiam bekerült a kórházba vakbélgyulladása lett az akkor 15hónapos Zsoltikámnak. Ezekután augusztus 13-án elütötte a kamion a férjemet, ekkor már terhes voltam a 2. gyermekemmel, akit még ebben az évben 10hetesen a Okt.14. 2. házzassági évfordulón elvesztettem /3napig hordoztam a halott magzatomat mire lett hely a kórházban a műszeres befejezéshez/ De lett saját lakásunk csak sokaltam érte a sok áldozatot. És ezért is voltam egy ideig mélyponton a lánykámmal kapcsolatban mert már vesztettem el babát és ő is olyan korán érkezett
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 21:29
Holnap megin egy izgalmas nap kezdődik anyával
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 21:12
És itt van a nagyszobánk a fiammal
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 20:58
Ide ebbe a lakásba érkezik majd haza a lánykánk
Ez a konyha Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 19:14módosítva: 2006.08.12. 19:15
Anya a mai napon a szokásosnál 3órával előbb jött be hozzám. Éppen alukáltam, de gyomor nagy úr és feltornáztam magamat. A gép ami figyeli a légzésemet össze-vissza kattogott és bigyegett. Anya ijedten hökölt hátra,de hamar megérkezett a felmentő sereg és a növérkével együtt raktak tisztába/ anya fél, mert olyan aprólék vagyok/ Egy kicsit anya ölében is voltam, de ma nem tudtam lenyugodni és meg is etett szondán a nővérke. Anya aztán a bátyókámhoz sietett haza:)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 02:59
És itt van a nagy 5éves fiam szeret fürdeni és már szégyenlős kiküld illetve nem akar velem fürdeni
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 01:37
A mai nap nagy nap, mert kiderül bírja-e a lánykám az anyatejcsit
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 01:22
Sajnos nem akartam ilyen áron híres lenni anya el sem jött az RTL meghívására
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 00:11
Itt már etetés után a kezem melegétől álomba ette magát Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.12. 00:08módosítva: 2006.08.13. 21:50
Ma is bent voltam nála.És anya kezében aludtam a legjobban mondaná Évike/ azonnal lenyugodott a kis csepetkém Ez a felébredése előtti utólsó percben készült aztán eltörött a mécses:( Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.11. 23:35
Itt van a kutyánk és a fiam is ( Zsoltika és a Tappancs) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.11. 23:26módosítva: 2006.08.12. 01:41
Itt a lánykánk látható egy naposan éppen vért kapott, mert vérzékennyé vált Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.11. 14:53
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.11. 14:40
Mindenkinek köszike a bíztatásért:)!!!! És mindenkinek sok jót és kitartást az életben ma is megyek hozzá be lehet, hogy már szombaton anyatejet is kaphat. Én azért is írtam meg a történetét, hogy minden hasonló cipőben járó család és anyuka erőt merítsen. Utána is született egy kisbaba ilyen picikén akkor az anyuka megkérdezte, honnan az erőm sokszor elfogyóban volt, de a fiam miatt nem hagyhatom el magam és amin keresztül mentünk van tapasztalat, hoyg jóra fordulhatnak a dolgok ,én már veszítettem el 10hetesen magzatot 3,5évembe került amíg kihevertem valamenyire ezért voltam mély ponton sokáig a kislánykámmal kapcsolatban, mert mindent megtettünk az egészsége miatt mégis megtörtént a baj!!! DE HAJRÁ A REMÉNY HAL MEG UTÓLJÁRA ÉS NEM KÖZHELY ÉN MÁRCSAK TUDOM:))))))
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.10. 23:14módosítva: 2006.08.12. 01:42
Egy harcias kis amazon a drágám Bírom a buráját Itt is van a drágám EZ MÁR A Péterfyben készült:) Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.10. 22:56módosítva: 2006.08.11. 14:29
Ez a kis családom és én amikor megszültem a lánykámat Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld! 2006.08.10. 22:46módosítva: 2006.08.11. 15:13
Ezen a képen az átszállítás után látható a lányka 2006. 08.09. Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!